Ők segítik Sarri munkáját

sarri_maurizio_ures_stadionban.jpgA Juventus FC a hivatalos honlapján közzétette azt a listát, amely a 2019/20-as idényben az első csapatnál dolgozó szakemberek neveit tartalmazza.

Mint ismert, az együttes tegnap megkezdte a felkészülést a következő szezonra, a játékosok először tréningeztek együtt az új menedzser, Maurizio Sarri irányításával.

Ahogyan arról korábbi cikkünk is beszámolt, összesen 33 játékos szerepel a keretben az első néhány napban, közülük húszan az első csapatból és tizenhárman az utánpótlásból.

A klub legfőbb célja a következő szezonban (is) kimondva-kimondatlanul a Bajnokok Ligája megnyerése, emellett sorozatban a kilencedik bajnoki címére és persze a kupagyőzelemre egyaránt hajt az együttes.

A remélt sikerek érdekében a vezetőedző munkáját az idény során népes alakulat fogja támogatni. Sarri legfőbb segédje, azaz a csapat másodedzője Giovanni Martusciello lesz, mellettük pedig még öten dolgoznak az edzői stábban.

Edzői stáb: Maurizio Sarri (vezetőedző), Giovanni Martusciello (másodedző), Marco Ianni, Gianni Picchioni, Loris Beoni (edzők), Claudio Filippi, Massimo Nenci (kapusedzők).

A játékosok erőnlétéért felelős stáb tagjai: Daniele Tognaccini, Andrea Pertusio, Davide Losi, Enrico Maffei, Duccio Ferrari Bravo, Davide Ranzato.

Sporttudományokkal foglalkozó szakemberek: Roberto Sassi, Antonio Gualtieri, Darragh Connolly.

Orvosi csapat: Luca Stefanini, Nikos Tzouroudis, Marco Freschi.

A meccselemzésekkel foglalkozó stáb tagjai: Riccardo Scirea, Domenico Vernamonte, Giuseppe Maiuri.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7814939616

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

babo0410 2019.07.11. 18:23:05

Sokat nem mondanak ezen nevek. Scireának esetleg ami korán elhunyt legendánkhoz, Gaetano Scireahoz van némi köze? Sejtem, hogy semmi.

JuventusFanatikus 2019.07.11. 18:38:46

@babo0410: Már pedig Ő Gaetano Scirea fia.

alexGicamo 2019.07.11. 19:10:40

Vannak egy páran ... Sok sikert az egész stábnak ! Tartsák frissen a srácokat ! Tudom, ahhoz végy egy böhöm jégvermet .... :-)))

Joseph Toser 2019.07.12. 01:18:13

Furcsa Sarri öltönyben! :-))))

babo0410 2019.07.12. 01:18:46

@JuventusFanatikus: Na az szuper. Ennek örülök. És elnézést, hogy ezt nem tudtam. Pedig Scireát nagyon tisztelem.

JuventusFanatikus 2019.07.12. 08:40:51

@babo0410: Hidd el én sem tudtam 100 százalékra, csak erős tipp volt a részemről még a rákeresés előtt, ugyanis szerintem a Scirea nem egy elterjedt olasz vezetéknév:)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása