Ma megkezdődik a felkészülési időszak

juventus_edzes.jpgJúlius 10-én hivatalosan is elkezdődik a Juventus új szezonja és a csapat játékosai újra edzésbe állnak. Az frissen kinevezett edző, Maurizio Sarri fogja felügyelni az első tréninget délután, amikor is az orvosi vizsgálatokon átesett játékosok összegyűlnek a JTC-ben (azaz a Juventus Training Centerben, a csapat edzőközpontjában).

Cristiano Ronaldo és Blaise Matudi szombaton csatlakoznak a csapathoz és a következő hetekben azok a játékosok is visszatérnek, akik csak nemrégiben fejezték be válogatottbeli szereplésüket. Összesen 33 játékos lesz a keretben az első néhány napban, közülük húszan az első csapatból és tizenhárman az utánpótlásból. 

Érdekesség, hogy az átigazolási pletykák olyan gyakori célpontjai, mint Cancelo és Higuain is ott vannak a felkészülést megkezdő keretben. 

A teljes felnőtt keret:

Kapusok: Buffon, Perin, Pinsoglio, Szczęsny.

Védők: Bonucci, Cancelo, Chiellini, Demiral, De Sciglio, Rugani. 

Középpályások: Can, Khedira, Pjanic, Rabiot, Ramsey.

Támadók: Bernardeschi, Costa, Higuain, Mandžukić, Pjaca.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8014934552

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alex8610 2019.07.10. 12:38:49

Remélem De Ligt is csatlakozik hamarosan. :) Khedira milyen felkeszulest kezd? Megmozgatjak nehogy felfekvese legyen?

Mitya10 2019.07.10. 12:42:30

Jèzusom Pjacàt màr el is felejtettem. Felèpült? :D

del pipi 2019.07.10. 13:02:56

Jó felkészülést a csapatnak, kívánok jó sok futást erősítést Dybalának külön ha vissza jön egy kis gyórsítást, egy kis SPEED 3 MEGVADULOK MINTHA MELLETTEM ÜLNE A SANDRA BULLOCK! Még egyszer: FÁJDALMAT MINDENKINEK!!!!

JuventusFanatikus 2019.07.10. 13:10:08

@FeriGjuve: Még csak most fog nyaralni, mint ahogy a többi Copa Americán szereplő játékos.

del pipi 2019.07.10. 13:10:44

@FeriGjuve: A tojáslopó macskával kártyáznak a Lidón két csobbanás között.

patrik1112 2019.07.10. 13:11:57

@FeriGjuve: Szombaton meg jatszott a Copa American, o kesobb csatlakozik tobbek kozt Alex Sandroval egyutt.

Zamboni nem egy tészta 2019.07.10. 13:19:12

@Mitya10: Mekkora luft az a csávó... és még itt van... mi meg egy Higuainon görcsölünk...

kreténség

2019.07.10. 13:29:59

Pacának és Khebabnak már rég nem szabadna Juve mezt hordania! Jó, utcán, otthon hordhatnak. De csak ott. :)

GGábr81 2019.07.10. 14:36:33

Pjaca? Ő még a miénk?

Gabueroo 2019.07.10. 14:54:39

Zugott a Higuain resta con noi! "Higu velunk marad"

Remelem megkapja az eselyt, plane ha Mandzu elmegy kell egy igazi 9-es!

Vamos Pipa!

juve28adam 2019.07.10. 15:07:23

@Gabueroo: Én is azt mondom maradjon.

FeriGjuve 2019.07.10. 15:31:55

@patrik1112: Ki kell pihennie a kétszer tíz percet. :)

gomorra21 2019.07.10. 15:36:42

@Gabueroo: ha behisztizik, és itt marad koloncnak, na majd akkor fognak a stadionban "zúgni" a rigmusok. Itt most 30 tejfelesszájú, autogramért sorbanálló rajongó kiabált az érkező sztárnak.

2019.07.10. 18:02:53

Sarri nem sokat szarozott: 1. edzésen már labdás gyakorlatok vannak.

patrik1112 2019.07.10. 18:17:12

@FeriGjuve: Bronzmeccsen gólt lőtt és a meccs embere lett, ne bántsd :D

JuventusFanatikus 2019.07.10. 18:18:31

@hellan: Akkor Khedira vért izzad:D Hol van erről felvétel?:)

2019.07.10. 18:25:16

@JuventusFanatikus: Khedira és Pjaca konkrétan már leléptek és nem edzettek ma. Érthető mindkettő.

gomorra21 2019.07.10. 18:32:35

@hellan: én Luca Pellegrinit nem értem. Ha ezeket az ifiket elviszik a tréningre, Lucának miért nem adtak esélyt? Főleg úgy, hogy azon a poszton megvan az első számú opció, 2. viszont nincs.

venember83 2019.07.10. 18:43:02

@hellan: Sami miért érthető? Ennyire nem fér bele a mester elképzelésébe, hogy még az edzés is kizárt?

JuventusFanatikus 2019.07.10. 18:47:09

@venember83: @hellan: Khedira még nem épült volna fel?
Pellegrini távolmaradása nekem is fura, pedig jó lenne, ha maradna.

venember83 2019.07.10. 18:49:52

@gomorra21: Pellegrini a könyvelők miatt érkezett, nem Sarri miatt. Bevétel kellett még júliusban, és így volt mód a realizálására. Másképp el nem tudom képzelni, miért engedik el Cancelót, Spinazzolát, hogy aztán az érkező Pellegrini meg kölcsönben játsszon egy szezont akárhol. Mindegy.

Ádám.84 2019.07.10. 19:36:31

@venember83: pedig a vezetés részéről nem áll messze egy ilyen meggondolatlanság, itt volt a nyári edzőkérdés, no comment.
Plusz vmelyik csapatrészt úgyis szét kell verni, most éppen rajtuk a sor :)

FeriGjuve 2019.07.10. 20:07:22

@patrik1112: Isten őrizz!De remélem most megmutatja megint,hogy miért a kedvencem.

Cannavaro 2019.07.10. 20:29:51

@venember83: "Sami miért érthető? Ennyire nem fér bele a mester elképzelésébe, hogy még az edzés is kizárt?" NAGYON REMÉLEM!!!! :D

Rikoo 2019.07.10. 21:38:30

@gomorra21: Szerintem ő még nyaral. Utánpótlás válogatott torna volt a szezon után.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása