Paratici: „Számos edző közül válogathatunk”

paratici_fabio_1.jpgA Juventus igazgatója, Fabio Paratici nemrégiben csapata várható mercatójáról és a megüresedett edzői poszt betöltéséről beszélt.

A bianconero együttest komolyan hírbe hozták három nagynevű mesterrel, akik mindannyian a Premier League-ben töltötték az elmúlt évet: Maurizio Sarri (Chelsea), Pep Guardiola (Manchester City) és Mauricio Pochettino (Tottenham Hotspur).

„Számos edző helyzetét értékeljük ki jelenleg.” - mondta a vezető a Football Leader 2019 eseményen a riportereknek.

„Egyértelmű elképzeléseink vannak, és az ügy megoldásán dolgozunk. A döntés tekintetében nincs semmilyen időkorlát, egy kis időbe telik, de majd megtudja mindenki, hogy ki lesz az új mesterünk.”

A Chelsea mestere nemrégiben arról beszélt, hogy az olaszok nagyon kötődnek Olaszországhoz, ezzel utalva arra, hogy szívesen hazatérne.

„Az összes olasz ezen a véleményen van, tudjuk, hogy itt nagyszerű az élet finom ételekkel.” - próbált kitérni a válaszadás elől az igazgató, ezt követően pedig explicit módon megkérdezték arról, hogy Maurizio Sarri a Juventushoz igazol-e.

„Számos baráttal rendelkezek itt, most egy kicsit kikapcsolódtam, és az elmúlt napban a lehető legkevesebb újságot olvastam.”

Végül az igazgatót a mercatóról próbálták faggatni, hiszen komoly opcióként kezeli a sajtó Paul Pogba visszatérését, illetve Federico Chiesa esetleges megszerzését.

„Bizonyos, hogy versenyképes kerettel fogunk rendelkezni. Ami az átigazolási időszakot illeti, megvárjuk az új mester megérkezését, aztán meg végrehajtjuk a szükséges kiértékeléseket, miután bejelentettük az új szakvezetőt.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1214878638

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

juve28adam 2019.06.04. 18:51:01

Aztán nehogy addig válogassunk még Sarri is maradni fog és fordulhatunk a Mihajlovic félékhez végül...

Csak Csucsu 2019.06.04. 19:16:42

El kell adni a lapokat és amíg a média is sokat csámcsog az profit szempontjából sztem nekünk csak jó. Kétlem, hogy ne tudnák az edző kilétét...ez mind csak színjáték :)

Grinta 2019.06.04. 19:17:58

Most itt vagy parasztvakítás folyik,vagy elképzelésük nincs : / és így küldték el Maxit

kremturo 2019.06.04. 19:39:46

Nagyon fura ez az egész. Lehet itt még nagy durranás és nagy pofára esés is.

2019.06.04. 19:54:00

Anno ugye Conte távozása után viszonylag gyorsan lépett a klub Allegri kinevezésével. Jelenleg azt érzem h várunk hát ha Pep vagy Pochettino szabad lesz és a Juve mellett nagyobb csapat padján nincs üresedés, így kihívók sem. Tudjuk mikor lehet gubanc...
Egyetlen gondom h idén sem VB, sem EB, így viszonylag gyorsabban kell cselekedni a piacon.

del pipi 2019.06.04. 19:55:42

Ez a Juve nem a Tiszakécske! Persze hogy már tudják!

Giorgio Chiellini 2019.06.04. 19:59:47

Csak ne olasz legyen!!!!
Pep álom lenne,de ha most nem várjuk ki a city bajba kerül-e ,akkor szerintem sosem lesz a mi edzőnk.

giorgio007 2019.06.04. 20:06:53

@del pipi: Ne bántsuk a Kécskét. Ott nőttem fel :D

babo0410 2019.06.04. 20:27:23

Szerintem az edző kiléte már szinte biztos, de még várunk vele, mert vannak álom nevek, akiket szívesen hoznánk. És szerintem háttérben már megy az egyeztetés a lehetséges jelöltekkel, hogy melyik edző kiket szeretne igazolni, mennyire kellene a keretet átszervezni, És mennyire lenne teljesen más a stílusa. Mert gondolom olyan edzőt keresünk, akinek nem fog rámennie egy szezon, hogy kialakítson valami teljesen újat, valami a Juvétól teljesen idegen stílust. Mert szerintem a támadó focit is lehetne úgy játszatni, hogy ne legyen teljesen elütő a Juve stílusától, de lehetne úgy is, hogy az valami egészen más lenne, mint eddig. Guardiola stílusa lenne szerintem az, ami nagyon más lenn, viszont Sarri támadó focija talán kevésbé. Csak kérdés Sarri mennyire lesz jó a BL-ben, mennyire fog tudni felülkerekedni más edzőkön? Mert bizony a BL-ben lesznek olyan csapatok, edzők, akik taktikailag jobbak Sarrinál.

alexGicamo 2019.06.04. 20:46:51

Múltkor már arról volt szó, a játékosok tudják, ki lesz az ... Rosszabb, mint egy brazil szappanopera . Az legalább kiszámítható !

Il Principino 2019.06.04. 21:00:03

@alexGicamo: csak meg ne vakuljon senki :D
a legvégén meg kiderül,hogy CR és Messi testvérek,és Ibra az apjuk...

jeneiPALI 2019.06.04. 21:01:05

@babo0410: Sajnos már a szintet Allegri se tudta megugrani a bl be szerintem ,ezért kellett mennie mellé meg nézhetetlen is lett a focink,Sarri nemolyan rossz edzö mint sokan hiszi ha ö lesz velese égunk be Forza Juve

Rikoo 2019.06.04. 21:04:19

@del pipi: Ha ennyire tudják akkor miért nem jelentik be?
Ideje lenne elkezdeni a mercatot, csapatot kell majd építenie az új edzőnek, mert kellenek a változtatások a keretben.

tomsz 2019.06.04. 21:06:10

Kezd a csapat az idegeimmel játszani.. :) Én sem hiszem el, hogy nincs meg az új edző.. De nem igazolunk, miközben a BL riválisaink belelendülni látszanak.. Ki kellene lassan nyitni a bukszát.. :) Na de Forza Juve....

uleG 2019.06.04. 22:03:03

@del pipi: Halló-halló! Mi a baj a lakhelyemmel? :D

JuventusFanatikus 2019.06.04. 22:07:58

@babo0410: "Guardiola stílusa lenne szerintem az, ami nagyon más lenn, viszont Sarri támadó focija talán kevésbé. "

Ezen gondolkodtam a napokban, hogy így is tekinthetnénk Sarri érkezésére. Az olasz betanítgatná a játékosoknak a taktikát, a támadó focit, érkeznének technikás játékosok. Ha a BL nem is jön, szépen újraépíti a csapatot, átalakítja, kicsit megfiatalítja, és aládolgozik Guardiolának, aki lenne Agnelli nagy neve. Sarri eldolgolzgatna olyan három szezont, majd jön a spanyol learatni a babérokat. Hasonló szitu, mint Conte és Allegri esete.

delpi0823 2019.06.04. 22:20:10

@Rikoo: Hat sztem is,en mar 100%ra vettem hogy Sarri lesz,de miert nem jelentettek mar be?lehet hogy megse o lesz?ez mar kabare.....

Krisztian Keresztes 2019.06.04. 22:28:40

Szerintem Pocchetino jön mert meg akarjuk venni Trippier-t a Tottenham-ből.De ez valahogy úgy jön le ez az edző kereső, titkolózós színjáték hogy pengeélen táncolunk. Lövésük sincs, hogy ki lesz az. 3 rom jelölt van, a 4 ik egyértelműen elutasított minket. Nincs mást tenni, várni kell. Csak ne Mourinho!!!!!!

GGábr81 2019.06.04. 22:44:17

Még nincs elég 0 a cetlin?

babo0410 2019.06.04. 22:54:29

@JuventusFanatikus: Ez még lehet is. Mert nemzetközileg nem érzem Sarrit elégnek. Szerintem taktikailag felkészültebb edzők vannak nála, és sián kicsinálnák. A Napolinál is ez volt sajnos. De cáfoljon meg, és nyerjünk vele BL-t, ha ő lesz a választott edző.

Il Principino 2019.06.04. 23:58:04

Mindenki nyugodjon meg,Allegri még mindig állás nélkül van :)

Joseph Toser 2019.06.05. 01:46:35

@JuventusFanatikus:
Gardiola elemzés készülőben van? Tervezed, hogy csinálsz?
Szívesen hasonlítanám össze Poc-Sarri-Gardiola-Muringyó-Zizu stratégák stratégijájukat.. vagy hogy a picsbe kell leírni... :-)))))
Na.. szóval, szerintem, érted,hogy mire gondolok!

Addig míg nincs meg az edző, addig majdhogynem felesleges a lehetséges érkezőkről és távozókról beszélni! Addig minden csak kitaláció és vagy kacsa!

Nagyon várom a bejelentést az új edző-ről!!!!
Előre is köszönöm,személy szerint, ha írsz még edzőről elemzést!!!! MOndjuk aaz általam felsoroltak közül! :-)))))

west30 2019.06.05. 02:09:21

En meg mindig nem gondolom,hogy Sarri a mi elsoszamu opcionk.El nem tudom kepzelni,hogy az a Juventus ahol allitolag mar 14honapja figyeltek Allegrit a kinevezese elott,mindenfele terv nelkul menesztene edzojet.

alexGicamo 2019.06.05. 03:22:21

@Il Principino: Már semmi sem lepne meg ! :-D

Bianconero 2019.06.05. 03:49:47

Lehet valami váratlan név lesz. Lippi hány éves?

Dárdai százszor jobb mint Inzaghi, ő nem opció? Alig van olasz a keretben, elég, ha angolul megtanul. Szoboszlaival megértik egymást. :-)

del pipi 2019.06.05. 05:23:45

@uleG: @giorgio007: Basszus skacok bocs! Valahogy ez jutott az eszembe!@Rikoo: Ahogy egy volt vevőm mondta : hova sietsz moziba? Neked nincs időd? Te már mercatóznál? Amúgy szerintem a héten de legkésőbb jövőhéten megtudjuk.

2019.06.05. 10:14:55

@west30: Lehet, h nagyon dolgoznak valakin, h ide tudják hozni és ha nem sikerül, akkor jöhet(ne) Sarri. Ha akarna... Vagy hip-hip hurrá lesz a vége, vagy pofáraesés. Remélem, ez utóbbi nem valósul meg. :)

Panther77 2019.06.05. 10:44:53

Végülis csak annyit mondtak,hogy a BL döntő után jelentik be,de azt nem,hogy mennyivel :D Én már sík ideg vagyok :D
FoRzA JuVe

JuventusFanatikus 2019.06.05. 14:49:21

@Joseph Toser: Több edzőről nem terveztem írni, esetleg ha hirtelen feljön egy név, vagy a semmiből kineveznek egy új edzőt. Guariola kimaradt a sorból, mivel olyan komoly forrás nem hozta le azt, hogy komoly esély lenne az érkezésére. Jelenleg a szezon értékelése és a kiszemelt játékosok vannak fókuszban, de azzal sem igazán tudok haladni, mert mivel még nem ismert az új edző kiléte, ezért nehéz megítélni még, hogy szükség van egy játékosra, vagy nem.

Joseph Toser 2019.06.06. 03:34:46

@JuventusFanatikus:
KÖszönöm! :-)))

Várom a bejelentés és az edző érkezésével a játékos mozgásokat!!!!
Meg ,ha majd időd engedi,akkor a játékos mozgásoknál az érdekes elemzéseket!
:-))))

2019.06.07. 00:05:04

június 14. ekkor jelentik be ki az új edző

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása