HIVATALOS: Allegri távozik a Juve padjáról

allegri_massimiliano_agnellivel_olelkezve.jpgA klub hivatalosan megerősítette, hogy nem Massimiliano Allegri fogja ellátni az edzői feladatokat a Juventusnál a 2019/2020-es idényben.

A mester és az elnök, Andrea Agnelli, együtt fog sajtótájékoztatót tartani szombaton 2 órától az Allianz Stadium erre a célra fenntartott helyiségében.

A szakember 2014 júliús 16-án érkezett a Juventushoz, miután Antonio Conte hirtelen elhagyta a klubot a nyári felkészülési időszak elején.

A livornói szakember munkássága alatt számos trófeát gyűjtött a klub, amelyek közül a legjelentősebb talán a sorozatban ötször elnyert bajnoki cím volt, ám számos Olasz Kupa-győzelem és megnyert Olasz Szuperkupa is az ő nevéhez fűződik, illetve a BL-döntőig menetelt kétszer is a csapattal.

A nyáron érkezett Cristiano Ronaldo miatt a szurkolók és a klubvezetők is komoly BL-menetelésben reménykedtek, ezért a negyeddöntőbeli kiesés az év közben mutatott gyengébb futballal karöltve már komoly kérdőjeleket eredményezett a mester jövőjét illetően, pár perce pedig hivatalos lett, hogy a mester elhagyja a klubot.

Részletekkel szolgálunk, amint ezek nyilvánossá válnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4314832114

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Juventino86 2019.05.17. 16:09:36

Az öreg Lippi kéne ide. De Deschamps se lenne rossz.

pedronegroo 2019.05.17. 16:10:20

@Apuleius: Conte-től 100 százalékos csapatot kapott nem is volt vele gond. Ha Ő is egy ilyen csapatot hagy az örökösére akkor nem lehet gond, nem? Ez 100% logika! :) Az Allegri hívők nyilván azt gondolják hogy a Mester jó munkát végzett így nem kell aggódniuk meg picsogniuk hogy mi lesz a csapattal. Persze búcsú könnycseppek lehetnek de a csapatért aggódni nem kellene ha jól végezte a dolgát.

Apuleius 2019.05.17. 16:14:50

@pedronegroo: Hát nem tudom, a gondolatmeneted érdekes, de valid logikának azért erős jóindulattal sem nevezném :-)

Mondjuk azt sem gondolom, hogy Conte 100%-os csapatot hagyott volna maga után, s alighanem ez Allegri esetében sem lesz igaz.

Cannavaro 2019.05.17. 16:15:31

Idén, korábban van a szülinapom? :D Na végre! Köszönjük szépen az eredményeket, és minden pozitívumot!! További sok sikert neki! Nagyon bizakodó vagyok, a következő szezont illetően! Friss vér, friss elképzelések, reméljük a kreatív részleg java marad, és csak kiegészül! Így már nagyon várom a szezon kezdést, és mercatot is! ;) FORZA JUVE! :D

Grinta 2019.05.17. 16:16:29

@pedronegroo: Az a csapat kiesett a csoportból a Bajnokok Ligájában,és hazai pályán nem tudott egy árva gólt belőni a Benficának az El elődöntőjében-és azzal továbbjutni a Torino-i döntőbe.Azért ezt se feledjük el : / Ez százszázalékos csapat?

venember83 2019.05.17. 16:24:11

@Grinta: kb. ugyanaz a csapat meg BL-döntőzött később. Akkor most melyik arcát kell alapul venni a csapatnak?

pedronegroo 2019.05.17. 16:28:10

@Grinta: húúú.... BAJNOKSÁG! Remélem ennyit elég írnom.

@Apuleius: ?? Le volt sérülve a fél csapat?? Bajnokság meg volt csont nélkül??

Ha Te elmész egy munkahelyről és minden ügyedet és dokumentációdat probléma nélkül és rendben átadod az új kollégának akkor logikus hogy ha csak nem teljesen alkalmatlan a delikvens hogy akkor minden rendben lesz, ennyi. De tudjuk hogy nem ez van, Allegri nem véletlenül lett lapátra téve mert vannak gondok amiket utód megörököl. Ennyi, de nyilván lehet majd sírni Allegri után ha nem jönnek jövőre az eredmények....Agusztusban már okosabbak leszünk ha látjuk a keretet meg a "riválisokat".

Il Principino 2019.05.17. 16:30:10

Konkrétan nem is az edzőváltással van gondom,hanem ahogy történt ez az egész..
Nem úgy tűnik,mintha bármilyen KOMOLY terv is lett volna az Allegri utáni életre..
Más helyeken előre le van zsírozva hogy ki veszi át nyártól a csapatot még ha nem is hozzák nyilvánosságra..
Kiváncsi lennék kikkel folytak előzetes egyeztetések,mert ha most kezdünk el vakarózni akkor az sok jót nem jelent!Mert ugye végig azt rebegték,hogy egyszer leülnek megbeszélni a dolgokat szezon végén aztán döntenek a hogyan továbbról!

Grinta 2019.05.17. 16:30:21

@venember83: Ezt már annyiszor végigjátszottuk!Ez alapján akkor nem is Zidane béelgyőztes hanem Ancelotti csapata,vagy Benítezé?

Grinta 2019.05.17. 16:31:35

@pedronegroo: Én eddig abban a tudatban voltam hogy az értéktelen nudli!
Azért sem írtam.Akkor most hogy is van ez?Ha kedvezni akarunk vele akkor mehet?

rockitbaby 2019.05.17. 16:33:57

@venember83: Senki érdemeit nem akarom elvitatni - sem Conte, sem Allegri, sem a keret -, de az a csapat akkor Allegri kezei között ért össze. Mindenki a megfelelő helyre került, a Mister felpakolta a gyémánt középpályát, amit szeret és úgy ahogy szereti, ÉS működött. A mostani keret pedig a bukott RM döntőre érte el a csúcsot. Van az a pont, ahonnan az aktuális edző már többet nem tud adni és kihozni a rendelkezésére álló keretből. Ez volt Conte-val is és most ez lett Allegri-vel is.

Az más kérdés, hogy megérte-e volna meggyőzni őket a maradásról és tényleg úgy igazolni, ahogy ők azt akarják. Mert arra nagyobb összegben fogadni mernék, hogy az aktuális edzők nem sok, vagy semmi beleszólással nem rendelkezett a mindenkori keret kialakításába. Egyszer érdemes lenne ezt is kipróbálni.

Rikoo 2019.05.17. 16:35:51

@Grinta: Ezen jót nevettem.:D

Il Principino 2019.05.17. 16:37:51

@Juventino86: Lippi sztem már ide kevés lenne,eljárt felette az idő,nem véletlenül "bohóckodik" Ázsiában,a mai modern futball már más mint az ezredfordulón :)
Én személy szerint Deschamps-ot várom a Juve padjára,Ancelottin kívül minden más olasz edző visszalépés lenne sztem,bár sanszos hogy egy olasz bajnokságban is jártas mester veszi át a csapat irányítását :(
Spalletti,Ranieri,2 Inzaghi közül vki,Mihajlovic,Gasperini,Sarri,Di Francesco ja és Conte :)
Sztem mindegyik visszalépés lenne!!!

2019.05.17. 16:39:15

@Rikoo: Uramisten... Én addig örülök amit Zizout nem küldik el a Madridtól. Hála a jó égnek, hogy őt megúsztuk! Sarri lenne mindennek a legalja, így maradt kb. Inzaghi "legkisebb rossz" megoldásként.

Ha már ennyire tökön rúgtuk magunkat Allegri menesztésével, akkor komolyan az lenne a legjobb, ha kifizetnénk Pochettino kivásárlási árát. Esetleg még Ten Haag jut eszembe...

Il Principino 2019.05.17. 16:39:41

@Il Principino: Esetleg Rudi Garcia,Luis Enrique :D

Apuleius 2019.05.17. 16:43:11

@pedronegroo: Nem igazán tudom átérezni a "logikai" gondolatmenetedet, egy csapat sikeres irányítása azért nem olyan, mint hogy valaki elkészíti az addigi dokumentációt, s akkor onnantól már minden rendben van (megjegyzem, még ott sem így működik). Abból, hogy Conte, Allegri, vagy bárki jó munkát végzett, távolról sem következik, hogy az utód is hasonló színvonalon tudja folytatni a munkát.

Juventino86 2019.05.17. 16:43:31

@Il Principino: Deschamps lenne a legjobb. Teljesen egyértelmű szerintem is. Ő azért már letett valamit az asztalra edzőként. Illetve szerintem itt lenne az ideje, hogy NE olasz edzőnk legyen. Hátha akkor a fiúk szabadabban tudnak támadófocit játszani, nem lenne minden agyontaktikázva. Deschamps és Pochettino jó lenne, Inzaghi egyértelműen visszalépés.

Juventino86 2019.05.17. 16:44:07

@Il Principino: Figyelj, végül is Luis Enrique nyert már BL-t edzőként, sajnos pont akkor, amikor nem kellett volna. :(

Rikoo 2019.05.17. 16:46:48

@Grinta: Beníteznek köszönhetőek a BL sikerek.

Il Principino 2019.05.17. 16:48:00

@Juventino86: hát igen,egy korszakos Barcával sajna ami rekordokat döntött meg..Majd jött egy korszakos Madrid is :(
Reméljük hamarosan eljön egy korszakos Juve is!
Szinte fáj látnom a Spurs nevét a bl döntőben,mert rohadt nagy mákkal jutottak el odáig..És semmivel sem jobb,mint a Juve,de sajnos ilyen a futball.
Nagyot nevetnék ha megnyernék végül,mert mindenki Pool sikert vár sztem :)

Juventino86 2019.05.17. 16:51:24

@Il Principino: Remélem, hogy a liverpooli gyilkosok nem nyernek BL-t. A Spursnek valóban szerencséje is volt. Nagyon remélem, hogy hamar eldől, hogy ki lesz a csapat új mestere, mert ez fontos a mercato szempontjából.

JuventusFanatikus 2019.05.17. 16:59:01

Jó egészséget a pezsgőhöz, aki most ünnepel!:P Ki kell használni, míg lehet

steven.h 2019.05.17. 17:01:30

@Juventino86: Ha holnap nem jelentik be, akkor két lehetőség van:

- Fingjuk nincs ki legyen és még most keresgélik
- Pochettinot kivásároljuk a legnagyobb titokban, de a BL döntőig nem akarják megszellőztetni, bár ez amiatt fura, hogy a Bayern is megmondta hogy Heynckest váltja Pep, be is húzták a BL-t

Grinta 2019.05.17. 17:04:20

@Rikoo: Mér nem?Összekapcsolta az egész Mou-Carlo szálat a zsenialitásával,és ez csak később jött ki eredményben.Ennyi.Máris meg van magyarázva. : )
Így fordítunk a dolgokon,hogy jó legyen,ezáltal passzoljon az általunk épített teóriához

Juventino86 2019.05.17. 17:06:01

@steven.h: Legyen így! Pochettino is megteszi. Ő vagy Deschamps, és akkor lehet szó előrelépésről. És még egyszer mondom: NE olasz edző jöjjön!

Shyr Kahn 2019.05.17. 17:08:30

Koszonunk a Maestro-nak mindent es legjobbakat neki (remelhetoleg nem az Inter kispadjan)!

Nekem tovabbra is szimpatikus Allegri (az alapjan ami kepet kaphattunk rola a median es TV kepernyojen keresztul) es egy kivalo edzo, DE az utobbi felev meg annak ellenere is csalodas, hogy a bajnoksagot lazan behuztuk. Miert? Mert sokan szorakozni szeretnenek a meccseken. Conte elott se szorakozas, se eredmeny nem volt. Azota inkabb csak eredmenyek vannak, de szep jatek, ugy tunik, hogy csak akkor, ha jatekosok is ugy akarjak (motivaltak lasd ATMA elleni merkozes).

A problema az, hogy az osszkep, a jatekosok folyamatos hisztijei, a sok felmerult hir a jatekosok elegedetlensegevel kapcsolatban (Bonucci, Benatia, Dybala, Cancelo) egyertelmuen azt jelzi, hogy valami (mar?) nem mukodott jol az edzo es a csapat kozott. Hiaba jo edzo, ha kozben a jatekosokkal a nem tul felhotlen viszony megmergezi a legkort es negativan csapodik le. Igy nem lehetett tovabb menni es ilyen szempontbol egy jo dontes szuletett. Az utod kiletetol fuggoen meglatjuk, hogy mennyire eloremutato ez a dontes.

Ha valakire fogadnom kellene, akkor a penzen Inzaghira tennem. Ahogy korabban megjegyeztem en elegedett lennek ezzel a dontessel, hiszen egy rendkviul fiatal es tehetseges edzorol van szo, aki volt hogy Allegrit is lemeccselte. Bar nemzetkozi tapasztalata nincs mervado, en ugy gondolom nem leszunk vele hatrabb a BL-ben es a hazai porondon sem, hiszen kezdetben mindig nagy a lendulet a jatekosok es az edzo kozott. Evek kellenek ahhoz, hogy megfaradjon hasonlokepp a kapcsolat... ha egyaltalan megfarad, hiszen ez az edzo tekintelyetol is fugg.

JuventusFanatikus 2019.05.17. 17:11:35

@Grinta: Akkor az első bajnoki cím is Delneri zsenialitásának köszönhető, mert Ő hagyta Conte számára a csapatot. Azaz Delneri csapata nyerte meg a Scudettót. Zseniális, csak 100% logika kell hozzá:D

Rikoo 2019.05.17. 17:11:49

Részemről ami a jövőt illeti Pochettino vagy senki. Ha nem jön akkor legyen Agnelli az edző. Esetleg Paratici és Nedved is megmutathatják, hogy jobban tudják, mint Allegri.

Shyr Kahn 2019.05.17. 17:12:14

DD -> kizarva (miert is hagyna el azt a valogatottat amit sikerre vitt es amit O "epitett" fel?)
Pochettino -> a Tottenham egy fantasztikus programot dolgozott ki, egy hihetetlenul szep uj stadiont avattak fel nemreg. Szallitja az eredmenyeket es happy-nek tunik minden. Miert is jonne el onnan?
Conte -> Agnelli miatt nincs ra nagy esely

Inzaghi -> az egyetlen gyenge erv ellene, hogy ha esetleg szeretne tovabbvinni a Lazio projektjet... rendkviul gyenge erv. Ot a legkonnyebb elhozni es meg egyszer: van benne potencial.

Grinta 2019.05.17. 17:17:39

Egyértelműen emészteni kell még a dolgot egy ideig,viszont a megérzésem azt súgja hogy Inzaghi

Grinta 2019.05.17. 17:19:40

Én csak annyit tudok hogy 8! éve élem ezt a csodálatos álmot-hogy a Juventus a bajnok.

pedronegroo 2019.05.17. 17:24:18

@Apuleius: Természetesen nem teljesen ugyanaz, de attól még nekem ez logikus, ha jó és stabil a rendszer akkor az új rendszergazda alatt is jónak kell lennie. Ezt hivják szerintem logikus következtetésnek, de azt nem állítottam egy percig se hogy a valóságban ez ilyen egyszerű és egyértelmű.

Amúgy meg ácsi! Kirúgták Allegrit! Ez az én napom ne rontsa el senki! :)

Rikoo 2019.05.17. 17:25:49

@Shyr Kahn: 1000x inkább az Ajax edzője jöjjön akkor már. Benne tényleg van potenciál, nem Inzaghiban.

Apuleius 2019.05.17. 17:28:19

@pedronegroo: Bocs, tényleg nem akarom elrontani az Allegri-napodat, de rajtad kívül ezt a világ többi része biztosan nem nevezné logikának :-) Egy csapat nem így működik, ezt szerintem sokszor láthattuk már a labdarúgás világában.

Mahiro 2019.05.17. 17:33:49

Nos megtörtént amit Nedved nyilatkozata óta személy szerint már borítékoltam.
Sajnos meccsek óta lehetett érezni, hogy nincs meg az összhang a játékosok és az edző között. És a vezetőség a játékosok javára döntött. Hogy ez most jó vagy rossz hír, azt csak a következő szezonban tudjuk meg. Valahogy nem tudom elképzelni, hogy ki tudna olyan szintet képviselni mint Allegri, de remélem az elnök úr már tudja és ennek tudatában hozta meg ezt a döntést. A mesternek köszönjük az eddigi munkáját és a 11 trófeát amit leszállított a csapatnak, és sok sikert kívánok a továbbiakban.

Reméljük a legjobbakat!
Forza Juve!

Rikoo 2019.05.17. 17:34:34

@JuventusFanatikus: Szegény Conte.:(
Kevés pénze volt a Michelin-csillagos éttermekhez. Főhet a feje.

Shyr Kahn 2019.05.17. 17:35:06

@Rikoo: Sajnos nem igazan tudok ervelni az Ajax edzoje ellen, mert nem ismerem annyira sem mint Inzaghi palyafutasat, de mindenesetre az Ajax iskolaja es felfogasa nem feltetlenul erzem, hogy a Juventus filozofiajahoz es jatekoskeretehez illeszkedne. Ez persze nyilvan jelentheti azt, hogy rossz a megerzesem.

steven.h 2019.05.17. 17:44:33

@Apuleius: Teljesen egyetértek veled, a labdarúgás egyáltalán nem így működik és számtalan példa van rá hogy egy edző mekkora kárt tud tenni egy adott csapattal.

spaolo1981 2019.05.17. 17:54:27

Személy szerint sajnálom, hogy most ment el, és a hangsúly a "most"-on van. Gondolom már megvan az utód. Ahogy korábban is írtam, jelenleg nem tudom kivel lehetnénk előbbre, ki az az edző aki mozdítható. Az eredményességről meg a szép játék hiányáról is írtam párszor, mindenkinek szíve joga utóbbit számon kérni Allegrin, de sztem a Juve az utóbbi húszegynéhány évben ritkán játszott szép focit, a másik, hogy tuti nem emiatt nem ő az edző már.
Tény, hogy érezhetően megfáradt a kapcsolat, és Roni csillagászati fizetését és árát valahogy vissza kell(ett volna) hozni a BL-ben, de balgaság volt azt hinni, hogy csak a portugállal megnyertük volna a BL-t. Talán holnap okosabbak leszünk, de remélem nem olasz edző jön, mert az visszalépés lenne.
Egy keret vérfrissítés utáni szezont még rábíztam volna Allegrire, de ezek szerint az érezhető ellentéteket edző-játékosok-vezetők között már nem tolerálta egyik fél sem.

Grinta 2019.05.17. 17:55:57

Biztosan megvan már az új edző,csak a pont hiányzik a szerződéséről.

Cannavaro 2019.05.17. 17:58:52

@Rikoo: @Shyr Kahn: Ten Hag szerintem is jó döntés lenne, de nálam túl álomszerű, hogy az jön, akit legjobban szeretnék! Inzaghi is teljesen jó lesz, Ha esetleg Deschamps, vagy Pochettino maradna a seggén inkább! Ha ez a keret, el kezdene úgy játszani a focit, mint az Ajax, én elsülnék... :D

vargacsabi · https://photovargacsabi.hu/ 2019.05.17. 18:13:25

csomóan örülnek most, de ha megint jön majd 2x 7. hely, akkor majd ezek az arcok mit mondanak?

simán elengedtem volna én is, ha jönne Klopp, más esetben nem, mert nem látom, kivel lenne esetleg előrelépés! Ancelotti?
Simeone lehetne még opció, más nem ugrik be,de realitása ennek sincs.

Tomiie Void 2019.05.17. 18:15:44

Hol lehet nyomon követni, hogy alakulnak az odsok az érkező edzőket illetően?

juve28adam 2019.05.17. 18:17:14

@vargacsabi: "csomóan örülnek most, de ha megint jön majd 2x 7. hely, akkor majd ezek az arcok mit mondanak?" Mint azt fentebb is írtam, elképzelhetetlennek tartom ,hogy ilyen kerettel ne kerüljünk be legalább a BL helyekre. Nézzük már meg kik küzdenek most és évek óta ezekért a helyezésekért. Középszerű keretek, csapatok. Ha bajnokságot nem is lehet nyerni akárkivel, a BL-re odaérhetünk szerintem.

Rikoo 2019.05.17. 18:27:25

@Tomiie Void: Írd be a böngészőbe és kiad egy csomó oldalt ahol lehet rá fogadni.

Cannavaro 2019.05.17. 18:30:02

@vargacsabi: Klopp se garancia semmire, ahogy Ronaldo se volt! Ha ezt nézzük sosem váltanánk edzőt! Allegri se jött volna, se Conte...

Bianconero 2019.05.17. 18:36:23

Ten Hag most őszintén kicsoda? Értem én, hogy volt összesen 3, azaz 3 jó meccse a BL-ben, de ennyit még Pinyőőő is kihozna egy kis mákkal. Ja, hogy csilli-villi támadófocit is játszott az Ajax? És??? Semmi nem bizonyítja, hogy ő jó edző. Csak egy pillanatnyi dili, hogy ilyen felkapott lett. Aztán persze lehet belőle sztáredző, de biztos, hogy mi akarunk vele kísérletezgetni?

Komolyan mondom, hogy egy Inzaghi, Dárdai még nála is jobb szint, de szomorú lennék, ha Allegrit csak ilyenekre sikerülni cserélni.

Nehéz a kérdés, mert Allegri is egy senki volt amikor idejött, aztán tessék. Conte is kezdő volt még.

Klopp mennyire reális szerintetek?

Bianconero 2019.05.17. 18:38:13

@Cannavaro: hát ez az, nincs garancia. Olyan ez mint a lottó, vagy nyersz vagy nem, 50-50%. :-)

Juventino86 2019.05.17. 18:40:58

Olasz oldalak szerint hétfőn be is jelentik Allegri utódját. Nem tudom, hogy ez igaz-e, mindazonáltal remélem, hogy minél hamarabb eldől ez a kérdés. :)

pott70 2019.05.17. 18:59:42

Húha,hát ezt nem gondoltam volna.Nem is szerettem volna,hogy így legyen,bár a csapat játékát vállalhatatlannak gondoltam.Reméltem,hogy néhány új igazolással,és kicsit más hozzáállással Max részéről teljesen rendben lesznek a dogok.Meg vagyok kissé szeppenve,mert én nem látok senki olyan trénert (reálisan),aki csak valószínűsíthetően jobbá tudná tenni a csapatot. Szerintem hatalmas hülyeséget csináltak Agnelliék!

CR7juve 2019.05.17. 19:06:13

Én örülök ennek a hírnek, aztán persze lehet, hogy majd visszasírom Allegrit. Mindenképp egy olyan edzőt szeretnék látni, aki támadó(bb)focit játszat a csapattal - így kiderülne, hogy Dybala, Costa, Cancelo stb. elfelejtettek focizni, vagy a taktika áldozatai lettek. Az elmúlt hónapokban ugyanis teljesen úgy tűnt, hogy az edzéseken nem igazán gyakorolják a támadásokat, ívelgetések mentek, és csak CR fejesei miatt sikerült az a pár győzelem.

NagyonJuve 2019.05.17. 19:15:49

Valami azt súgja, hogy nagy durranás lessz. Tuti megvan az utód és szerintem nagy név lesz. Ez az új brand építés amerikai szurkolók stb. Vsak ne murinho!

Juventino86 2019.05.17. 19:16:52

Sarri lesz ebből gyerekek.... És Higu maradni fog. Figyeljétek meg! Amúgy lehet, hogy Sarri annyira nem rossz megoldás, Európában ma pont az ilyen agyatlan támadófoci van divatban.

giorgio007 2019.05.17. 19:19:04

@Juventino86: A fogadóirodáknál neki a legkisebb az oddsa jelenleg. Második helyen Pochettino.

kremturo 2019.05.17. 19:20:57

3 esetleg 4 edző az akire tudok gondolni. Guardiola, Conte, Pochettino es esetleg Sarri.
Amugy vegyesek az erzeseim. Tenyleg unalmasak voltak a meccseink, de nagyon jo edzo. Egy dolgot nem szeretnek, hogy az inter padjara leuljon.

Direct_01 2019.05.17. 19:24:08

Teljesen mindegy ki érkezik,ha élvezhetõ lesz a játékunk.Végre úgy akarok leülni Juve meccsre,hogy a végén azt mondom,ezért megérte ez a másfél óra az életembõl.Ez sajnos az elmúlt 2 szezonra nem érvényes.

Juventino86 2019.05.17. 19:25:22

@giorgio007: De tegyük fel a kérdést! Én most tényleg elgondolkodtam. Biztos, hogy rossz nekünk Sarri?
Hátrányok:
- egy bunkó paraszt
- nincs B-terv, csak 4-3-3

Előnyök:

- ismeri a közeget
- szép támadófoci
- lesz indentitása a csapatjátéknak
- van nemzetközi rutinja
- Dybala menni fog, mert neki aztán a legkevésbé sincs posztja Sarrinál
- a keret nagyjából már most alkalmas az ő taktikájához

Nem tudom, mi lenne a jó. :(

kremturo 2019.05.17. 19:25:34

Azert a pletyka aradat se semmi. Mar azt is olvastam valahol, hogy Allegrit a ManCity elnokevel lattak kajalni.

m.martin91 2019.05.17. 19:26:45

Nem gondolhatják komolyan, hogy a vót Napoli-edzőt ültetik le a Juventus padjára. Szerintem már megegyeztek Inzaghival. Sőt, még az Olasz Kupa döntő előtt eldőlt már ez.

CR7juve 2019.05.17. 19:33:56

Nekem személy szerint mindegy, hogy ki lesz. Conténál is izgultunk, hogy tapasztalatlan, és bejött. Allegri úgy jött ide, hogy gyűlöltem a "ha Muntari gólját megadták volna" stb. nyilatkozataiért. Ő is bevált. Meglátjuk

2019.05.17. 19:36:08

Szégyen, ha tényleg Sarri lesz a Juventus edzője. De ebből a vezetőségből sajnos már bármit kinézek. Hozzuk még ide a tetű Icardit és a zsodlos Alexist is a középső ujját mutogató, cigis paraszt Sarri mellé. Most már teljesen mindegy lesz ennek a klubnak, semmi arculatunk nem maradt már...

simoni 2019.05.17. 19:36:17

@NagyonJuve: atyavilág, murinnyó tényleg csapat nélkül van, és egy ideje nem jó nagy kuss van körülötte... Ó, csak ettől mentsen meg minket az ég, mert menten visszasírom Allegrit!

giorgio007 2019.05.17. 19:37:25

@Juventino86: Ha jön, remélem megtanítják öltözködni :D
Én elfogadnám őt. Allegrit is hogy szidtuk anno, és lám mi lett. Szóval akár be is jöhet. Ahogy Inzaghi is bejöhet.

simoni 2019.05.17. 19:39:16

*egy ideje jó nagy kuss van körülötte

Rikoo 2019.05.17. 19:43:48

@Bianconero: Klopp semennyire. Megkereste őt a Juventus vezetősége, de ő hosszabbítani akart.

Andras74 2019.05.17. 19:54:43

Ebből Conte lesz, vagy esetleg Pochettino.
Ha pár napon belül nem jelentik be, és/vagy Conta aláír közben a dögevőknek, akkor Poc.

west30 2019.05.17. 19:57:03

@kremturo: Haha ezt en is olvastam elkepeszto miket ki nem talalnak.

@m.martin91: Szerintem is ez van a legkozelebb a valosaghoz,Allegri is mar regen le volt vajazva,meg mielott valakinek is lett volna barmi sejtese Conte tavozasarol.

Grinta 2019.05.17. 19:58:41

Azért a fordítottjába is belegondoltam!Érkező edző-Bl 8,bajnoki cím nem elegendő.

Juventino86 2019.05.17. 19:59:08

Közben nyilatkozott a Mester. Azt mondta, hogy nagy névvel fogja őt helyettesíteni a Juventus. Gondolom ő már tud valamit. Nagyon korrekt módon nyilatkozott. Minden tiszteletem az övé. Grazie Max!

kremturo 2019.05.17. 20:00:25

@Juventino86: nekem valami azt sugja, hog guardiola lesz, barmit is nyilatkozzon.

west30 2019.05.17. 20:01:25

La stampa szerint egy hatalmas meglepetes lesz az uj edzo,kezdek felni Murinhotol.

m.martin91 2019.05.17. 20:04:12

Hát, ha nagy név, meg hatalmas meglepetés, akkor az tényleg Mourinhóra utalhat. De akkor Agnelli végérvényesen leadott mindent, amit a Juventus képviselt.

krisszvector 2019.05.17. 20:04:58

Sztem ez Pep lesz.
Tudom sokan nem szeretnétek, de én csípáznám...de valahogy az egyenlet nem jön ki...hogy igazolhatna kénye kedve szerint?

Mester: nagy név!

juve28adam 2019.05.17. 20:06:01

Mourinho-tól mentsen meg minket az ég!

Shyr Kahn 2019.05.17. 20:07:25

@west30: valojaban nem szamoltam Mourinho-val annyira nem ide illonek erzem... De ha jól tudom CR-el joban vannak + Az utobbi idokben hizelgett nekunk... Nem tudom. Valahogy megsem erzem, hogy Agnelli-val kompatibilis lenne. Nem zarnam ki Az erkezeset, de nem tennek ra sok penzt.

Rikoo 2019.05.17. 20:08:30

Elég lehangoló azt olvasni, hogy megerősített kapcsolat történt a vezetőség és Sarri között.:(

krisszvector 2019.05.17. 20:09:45

gyere hétfő, esünk túl rajta :)

Shyr Kahn 2019.05.17. 20:10:45

@krisszvector: Pep es CR? Hmm.... Tovabba miert is jonne el City-tol? Mar irtak, hogy kitoltene a szerzodeset. Hacsak nem ajanlottak neki be Agnelliek vmi ellenallhatatlanul Jo dolgot. Kicsi Az eselye. Biztos hogy nagy nev jon?

kremturo 2019.05.17. 20:11:35

@krisszvector: ki tudja, igy koltekezni sok helyen nem tud. Realhoz, Unitedhez nem menne, talan Psg meg ahol igy tudna kolteni. Szerintem psg-tol es a city-tol is lelepnek hamarosan az olajosok, foleg ha utobbit tenyleg kizarjak a bl-bol.

Shyr Kahn 2019.05.17. 20:12:15

@Rikoo: Nekem O nem nagy nev. Nem orulnek neki.

west30 2019.05.17. 20:12:22

Egyebkent erdekesseg,hogy a Mediaset szerint vegkielegitest fizetunk Allegrinek,magyarul akkor most vegul Ki lett rugva?

2019.05.17. 20:12:33

Szerintem más típusú edzőt akarnak Agnelliék, mint ameilyen Allegri volt. Nem hozzák ide a szintén védekező felfogású Mourinhot.
Sarri támadó edző, olasz, könnyen megszerezhető. Én ráfogadnék jelen állás szerint, és elképesztően csalódott leszek, ha ez bekövetkezik.

Rikoo 2019.05.17. 20:16:04

@west30: Jövőre jár le a szerződése, szóval muszáj. Az viszont elég legangoló, hogy a keretben nem várhatóak nagy változások. Én pont ezt reméltem a leginkább.

Direct_01 2019.05.17. 20:31:26

Félelmetes,hogy emberekben felmerülnek olyan nevek mint Mourinho.Azzal Allegri a saját kivégzését írná alá Torinóban.Az Ultrák Mourinhoval,Agnellivel,Ronaldoval együtt gyújtanák fel a Stadiont .Amit azal a szánalmas pancser legutóbb mûvelt az Arénában,azt nem felejtik el.

Conte is aligha tér vissza amig Agnelli a Fõnök.
Klopp,Guardiola érinthetetlen,Pocchetino sokat akar.( nekem õ a favorit)

A kérdés adott!Inzaghi, Sarri vagy Deschamps?!Bár DD is csodálkoznék ha ott hagyná a VB-gyõztest,kétségkivül õ lenne a legjobb a 3 opció közül.

Direct_01 2019.05.17. 20:35:11

@Direct_01: Azzal Agnelli a saját kivégzését irná alá*****

Bianconero 2019.05.17. 20:41:36

@Rikoo: köszi a választ! Mourinho nyaral még? Nem örülnék neki, csak eszembe jutott.

juve28adam 2019.05.17. 20:42:29

@Rikoo: Szerintem Rugani ennek kifejezetten örülne.

Bianconero 2019.05.17. 20:43:16

@Direct_01: DD nem jönne el az EB előtt. Pochettino ekkora sztár lett?

simoni 2019.05.17. 20:48:27

@Direct_01: DD sztem nem hagyja ott a francia válogatottat, egészen példátlan történelmi tettet hajthatna végre egy EB-győzelemmel... Ha mégis eljön, akkor minden tiszteletet megérdemel!

Az oddsmesterek szerint jelenleg Conte/Sarri/Inzaghi a legvalószínűbb befutó. Viszont Inzaghira 6-szoros pénzt fizetnek, murinnyóra 7-szerest. Szóval a jelek szerint nem csak bennünk merült fel ez a kényszerképzet...

Rikoo 2019.05.17. 20:52:00

@Bianconero: Nálam ő az egyedüli opció.

GGábr81 2019.05.17. 22:16:52

@Il Principino: mert nem új edzőt akartak, hanem a régit nem.

Rikoo 2019.05.17. 22:18:03

Romano szerint több minden közrejátszott ebben a válásban. A legvégső csepp a pohárban a bizalmatlanság volt és a vezetőség pedig nem támogatta a piaci ötleteit, miszerint Ramsey mellett 5 komoly igazolásra van szüksége a klubnak, természetesen játékosok beáldozásával.
Már az is bántotta őt, hogy sok szurkoló ellene fordult, nem kis jele ennek az, hogy elhagyta a közösségi médiát amit pedig kedvelt és sok mindenre magyarázatot adott a pályán látottakra a Teitteren pl.
A játékosok ls közte is megváltozott a kapcsolat. Ezt a mostani generációt már tudta ugyanúgy kezelni, mint a korábbi évek csapatait.
Hogy ez Allegri hibája vagy a csapaton belül van vmi probléma az majd a következő edző alatt derül ki. Nem szép vége lett ennek a csodálatosnak tűnt kapcsolatnak.

2019.05.17. 22:25:56

@Rikoo: Én azért, valamilyen szinten sajnálom Maxit, mert 5 év és ennyi eredmény után nem érdemelte, hogy a szurkolók ilyen drasztikus módon fellázadjanak ellene. Én értem a BL-t, a nézhetetlen játékot, én is utáltam ezeket az Allegri-anomáliákat, de azért mégis sokat köszönhet neki a Juventus, és ez szerintem a szurkolókhoz is méltatlan.

Rikoo 2019.05.17. 23:46:22

@Holloka: Nekem nagyon nem tetszik amit Agnelli csinál a klubbal. Nem így kellene fejlődni...

del pipi 2019.05.18. 07:46:45

@Holloka: Miért milyenek a szurkolok ? Egyik pillanatban fent vagy a mennyekben a másik pillanatban már a pokolba kívánnak, nem? Nagyon hamar el tudják felejteni ami szép volt , de ha valami rossz akkor aztán....véged!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása