Agnelli Inzaghival váltaná Allegrit

inzaghi_simone_lazio.jpgTegnap létrejött a találkozó a Juventus elnöke, Andrea Agnelli, valamint a zebramezes csapat mestere, Massimiliano Allegri között, s a felek vacsora mellett beszéltek a közös folytatás lehetőségéről. Az olasz sajtó értesülései szerint ma sor kerülhet a második felvonásra is, s az Agnelli-Allegri kettős ezúttal kiegészül a klub alelnökével, Pavel Nedvěddel és Fabio Paratici sportigazgatóval is.

Továbbra is kétséges, hogy a zsinórban öt bajnoki címet nyerő Massiiliano Allegri kitölti-e jövő nyáron lejáró szerződését, s egyre több pletyka lát napvilágot azzal kapcsolatosan, hogy távozása esetén vajon ki válthatja a szakembert.

La Stampa állítása szerint a vezetőségen belül nincs összhang a jelölteket illetően, s Andrea Agnelli nem szívesen bízná a csapat irányítását a sajtóban emlegetett opciókra, így Antonio Conte, Didier Deschamps és Mauricio Pochettino helyett inkább a Lazio együttesét kupagyőzelemre vezető Simone Inzaghit ültetné a Juventus kispadjára.

A napilap úgy tudja, hogy a klubelnök elsődleges célja az, hogy a Juventusnál tartsa Allegrit, s ennek érdekében új, 2021-ig érvényes, s valamivel magasabb bérezést biztosító szerződést kínált a csapat mesterének. Amennyiben a szakember Torinóban folytatja a munkát, a jelenlegi keret több játékosa is áldozatul eshet az átalakításnak. Ebben az esetben Paulo Dybala szinte biztosan elhagyja a Juventust, de kérdésessé válhat João Cancelo és Miralem Pjanić jövője is.

Inzaghi a Lazio játékosaként zárta pályafutását, majd a klub alkalmazásában maradt, s a rómaiak ifjúsági csapatainál kezdte edzői munkáját. 2016-ban került kinevezésre az első csapat élére, s azóta egy Olasz Szuperkupát és egy Olasz Kupát gyűjtött a Lazióval.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2614830096

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

venember83 2019.05.16. 13:08:13

Az év végén távozik a Laziótól, ahol egész jól teljesített a minőségi, de rövid kerettel, legalábbis az olasz bajnokságban, nem lenne meglepő a kinevezése.

steven.h 2019.05.16. 13:10:26

Én már kezdem unni ezeket a pletykákat, rosszabb már mint a játékoskeringők.

Mindenesetre Inzaghi nagyon ígéretes edző.

Apuleius 2019.05.16. 13:13:52

@steven.h: "Én már kezdem unni ezeket a pletykákat, rosszabb már mint a játékoskeringők."

És akkor mit mondjunk mi, szerkesztők? :-)

Rikoo 2019.05.16. 13:35:48

Mondom én, hogy kezdődni fog a lejtmenet...

niccolo 2019.05.16. 13:43:58

Talán a primaverát rá bíznám,de komoly talán edzőnek tartom egyenlőre, ha Allegrinek nem volt tekintélye neki még úgysem lesz.

Barolo4 2019.05.16. 13:46:50

Ha célunk az, hogy szebb legyen a játék, harapjon a csapat jobban és változatlanul domináljunk Olaszországban, akkor ő egy igen jó (és tökös) választás lenne. Bl szempontjából sem esélytelen, de mivel nemzetközi rutinja gyakorlatilag nulla egy Pochettinohoz képest nyilván jóval kockázatosabb választás, de láttunk már fiatal edzőket ilyen előjelekkel nagyot menni a bl-ben is. Én alapvetően örülnék neki, sok szempontból ideálisnak tartanám, rengeteg eddig felmerült névnél jobbnak és az ő részéről is ideális időben érkezne egy ilyen felkérés.
Ami a cikk azt a részét illeti, hogy Allegri marad és Dybala,Cancelo, Pjanic megy... ez igen sz@rul hangzik.... mondjuk ha helyettük érkezik 6-8 top játékos, akkor részemről egyik sem érinthetetlen, de egyrészt ez nyilván esélytelen, másrészt bőven vannak náluk haszontalanabbak a csapatban. Remélem, hogy nem a leépülés, hanem az újjáépítés a cél jövőre! Forza Juventus!

Zalayeta 2019.05.16. 14:00:16

Egy még frisebb cikk szerint meg hosszabbítunk Allegrivel... Szerintem várjuk ki a végét, mondanak itt már mindent

Rikoo 2019.05.16. 14:01:09

@The king of alibis: Majd biztos a Juventust kell rábízni Inzaghira. A BL csapatok szétszopatják majd, mert foggalma nincs mi az a szint, játékosként sem volt, arról nem is beszélve, hogy egy agyonpénzelt Interrel kell majd jövőre versenyeznie ahol Conte ül a padon és világklasszis belső védői vannak. Pont erre van szükség.

Apuleius 2019.05.16. 14:03:46

@Zalayeta: "Egy még frisebb cikk szerint meg hosszabbítunk Allegrivel... "

Mármint, hogy hosszabbítani akarunk vele. Ez inkludálva van a fenti cikkben.

Il Principino 2019.05.16. 14:06:35

Azt megnézném,hogy a "coppa italias kisinzhaghi" pampog Ronaldonak :D
Ha Maxi megy,olasz edzőt ide ne merjenek hozni...
Visszasírjuk még Allegrit jövőre és a "csak a scudettos évet"
Nagy lehet a zűr a fejekben a játékosoknál és a vezetőségben is..
Több ellentét lehet mint gondolnánk..
Agnelli Contet nem akarja,Nedved viszont Maxit nem,mert ha Maxi marad Dybala,Cancelo,Costa stb. távozhat,Maxi több beleszólást akarna at igazolásokba,Paratici meg abból nem kér.. a pletykák alapján ez van jelenleg..
Guardiola,Poch,Deschamps...jöhetnek a Zs megoldások Inzaghi,Spalletti,Ranieri már csak Gattuso hiányzik a sorból..Mi lenne ha nem olasz edzőben gondolkodnának végre??Talán más szemlélet is tükröződne a játékunkban!

krisszvector 2019.05.16. 14:10:17

Annyi agymenést olvasni itt a fórumon amióta megindult ez a, lejárató, leváltó, kacsafospermet, sorosterv...amit akartok azt illesztettek még ide.

Eltudjuk képzelni, hogy a kiszivárgott pletykák alapján, azért allegri mennyire szembe szélben húgyozhat már egy jó ideje. Nedved, Paratici, játékosok, játékosok belüli klikkek és még kitudja kik, és a fazon képes volt ebben az időszakban tudatósan leépíteni akár külön-külön játékosokat, a keretet, a morált, a csapatszellemet, minden sz*rt amihez hozzáért.
Elképzelhetetlen.
Még csak azt sem mondom, hogy nincsenek benne igazságok, mert vannak benne ez is biztos, de hogy mindenért ő egyedül nem lehet felelős, ez biztos.

Nálam sok ember, emberileg! elfog hullani, ha netán nálunk is lesz egy mu2. fellángolás, aztán ismét marad ez a posvány hozzáállás.

Nem, nem, és itt most nem allegrit védem, de elképzelhetetlen számomra, hogy egy ember elmozdítása, bármire is megoldás lenne.

Nekem nem kell az Inzaghi, nem avygok oda parókásért, de akkor már inkább ő.

2019.05.16. 14:12:14

@Il Principino: Igen. Jelenleg én is azt érzem, h qrva nagy a fejetlenség a csapat házatáján. Semmi sem biztos, minden képlékeny és nehéz elképzelni, hogyan lesz jövőre egy egységes csapatunk egy jó edzővel és nézhető focival...

Thuglife! 2019.05.16. 14:40:49

Ha Ronaldo nem rázza meg magát az atleti ellen,és ők is akarnak focizni nem az eredményt védeni akkor nem a negyeddöntőben hanem a nyolcaddöntőben esünk ki.Akkor is fizetésemelést kért volna Allegri?
kérhetett volna de úgy rúgják picsán egy BL-győzelemre törő csapatnál hogy már csak egy kínai csapatnál ülhetne le.Nem tudunk vele BL-t nyerni ezt 5 éven keresztül bizonyította.Nem tud új csapatot építeni,legalább is nem volt még rá példa.akkor minek ő ide?

Apuleius 2019.05.16. 14:43:44

@Thuglife!: "Akkor is fizetésemelést kért volna Allegri?"

Azt honnan lehet tudni, hogy Allegri fizetésemelést kért?

Andras74 2019.05.16. 15:25:15

Lehet, h érdemesebb lenne Allegrinek szabad kezet adni, mint más edzőkkel kisérletezgetni. Főleg, a lehetséges opciókat látva.....
Nehogy a végén a dögevők seggét nézzük pár évig!

Juventino86 2019.05.16. 16:02:02

Végül is Zidane és Di Matteo is kevesebb tapasztalattal rendelkezett, amikor BL-t nyert edzőként. Ennek ellenére hatalmas lutri lenne Inzaghi. Ekkorát azért nem szabadna kockáztatni.

Bianconero 2019.05.16. 16:26:24

Hatalmas kockázat. Szerintem nincs jobb olasz edző mint Maxi. Esetleg Ancelotti.

A klubnál nincs fejetlenség, a sajtó kelti a káoszt, hogy ne unatkozzanak a kedves szerkesztőink. :-)

Grinta 2019.05.16. 16:35:00

Ő egy jó edző.Aki ismeri,követi a Lazio csapatát,tudhatja hogy Ő az a faktor ami miatt a sasok a tabella első részében vannak a bajnokságban,európai kupában.Hogy ez kevés?Hát több a Lazio csapatában pedig nincsen.Kihozza belőle a maximumot.Jó választás lenne
@niccolo: Óriási tévedésben vagy ha azt gondolod hogy Ő egy ifik edzője.
Nézzük csak Allegri-t!"Egy" Cagliari a Milan padjára reptette,azt hiszen összehasonlításnak tökéletesen megfelel,kifogástalan referencia a Lazio.

preczol 2019.05.16. 16:53:38

Nem lesz döntés még. Főleg a City körüli cirkusz miatt is. Lehet ha kizárják őket a BL-ből, jön Guardiola. (Sajnos nem fogják)
Pedig de szép lenne ha végre elkezdenék büntetgetni az ilyen szenny csapatokat.

Lanzafame 2019.05.16. 17:06:50

Allegri sem volt topedző a Juve előtt, igaz, volt scudettója.

Nem biztos, hogy le kellene írni Inzaghit, ami gond lehet, az a tekintély kérdése.

Thuglife! 2019.05.16. 17:11:22

@Grinta: egyetértek.nemrég egy a digis műsorban mondta M.Bence hogy a Lazio játéka hasonlít leginkább az európában játszott focira.így utólag belegondolva igaza van nekem eddig nem is nagyon tűnt fel.pláne ha meg lett volna neki a mennyiség és a minőség...

Apuleius 2019.05.16. 17:17:15

@Thuglife!: Köszi, erre nem is emlékeztem.

Gabueroo 2019.05.16. 17:24:22

Szerintem kapjon szabad kezet Allegri. Ha o 433 akar akkor igazoljanak olyanokat. Sajnos Paulo csak 352 ill. 4231 be tudott jatszani es az idei 5golja nem valami meggyozo. Egy normalis 9 es kene sztem nincs befejezo csatarunk. Emelett 2 top kp es 1 top vedo minimum kell ebbe a csapatba hogy ujra jo legyen.

Sztovicska 2019.05.16. 18:09:37

Tisztelem de ez még viccnek is erős

Shyr Kahn 2019.05.16. 18:20:15

Inzaghi tehetseges fiatal edzo, akiben hatalmas lehetosegek rejlenek. Ha mi Juventus szurkolok tudunk varni 1-2 evet, amig kiforrja magat, akkor sztem egy eleg jo jeloltnek tekintheto. Ennek ellenere en szivesen tokom rugnam Agnelli-t, amennyiben Conte-t a korabbi nem tul szep elvallas miatt zarja ki a jeloltek listajabol. Jo lenne felretenni az egot.

Rocky80 2019.05.16. 19:14:38

1. Nem mindenki nyer új névként 3 BL-t zsinórban mint Zidane. Nagyobb a sansz hogy nem, mint hogy igen... ;-)

2. Annyira de annyira megmérgezett már minket szurkolókat ez a "BLtelenség" hogy egy ilyen eredménysorral rendelkező edző sem elég már nekünk mint Allegri... Egy kicsit elvesztettük a tisztánlátásunkat és a józan ítélőképességünket.

Majdnem mindenki cserélne velünk a csapatok közül szerintem.

3. Végül is miért ne lehetne akkor a kis Inzaghi ha már ennyire a váltást akarjátok? Teher alatt nő a pálma.

niccolo 2019.05.16. 19:37:58

@The king of alibis: hu vazzeg... olvasd el a többi hozzászólást is! Nem csak én gondolom ezt.

m.martin91 2019.05.16. 19:47:33

Igazság szerint, Simone Inzaghi tökéletes jelölt a Juventus padjára. Fiatal, olasz edző, aki az Olasz Kupa győzelemmel talán a Laziós karrierje végéhez is ért. Könnyen megszerezhető, nyilvánvalóan szívesen vállalná a Juventus edzői posztját, megtiszteltetés lenne számára. Simulékony, irányítható, nem követelőző, nem problémás személyiség. Nem szólna bele az igazolásokba, ami így Paratici és Nedved feladata maradhatna. Abból főz, ami van. Valójában a kérdés az, hogy miért NE igazolná le Agnelli?

venember83 2019.05.16. 20:08:29

@m.martin91: és jóval olcsóbb, mint Conte vagy Allegri.

simoni 2019.05.16. 20:10:13

@Rocky80: a legtöbben nem a BL-telenség miatt vagyunk kibukva Allegrire (aki esetleg mégis, az álomvilágban él), továbbá senki nem vonja kétségbe Allegri eredményeit.

A csapat hosszú ideje tartó kilátástalan és lélektelen teljesítménye miatt kritizáljuk. Ebben viszont vitán felül vastagon benne van. (Ugyanakkor, aki követi az eseményeket, nem is varr mindent egyedül az ő nyakába - a volt és jelenlegi vezetőknek is megvan a maga része ebben.)

Ha Allegri maradásának a kulcsembereink távozása lesz az eredménye, akkor a vezetőség hatalmasat hibázik. A szállingózó hírek szerint pedig ez erősen benne van a pakliban jelenleg.

Ehhez a forgatókönyvhöz képest Inzaghi érkezése csak pozitív fejlemény lehet.

Grinta 2019.05.16. 20:26:11

@simoni: Esküsöm csak egy kérdésem van.Ha egy csapat hosszú ideje tartó kilátástalan és lélektelen teljesítményt mutat,akkor mi lenne ha ez az ellentettje volna?
Bajnokságban 120 gól,vagy vereség nélküli szezon,Champions Leagueben hadjárat?
igen,ez két kérdés : D

simoni 2019.05.16. 20:43:47

@Grinta: a kilátástalan és lélektelen teljesítmény ellentettje az előremutató és lelkes teljesítmény lenne. Az egy egészen más történet, hogy a teljesítmény milyen eredményeket hoz, ugyanis az rengeteg egyéb tényező (nem kis mértékben szerencse) függvénye.

Van viszont egy minimum, amit ennek a nagymúltú klubnak a szurkólója elvárhat, idézem a Deschamps-os cikk alól: "a pályán lévők fel tudnak építeni egy-két (tudatos) támadást, nincs látványos alibizés, lötyögés, hanem mindenki(!) hajt és nem adja fel a hármas sípszóig."

Idén egyszer láttam ilyesmit, az Atletico ellen. Ez elfogadhatatlan, scudettó ide vagy oda.

Grinta 2019.05.16. 20:51:57

@simoni:Hogy lenne már más történet,ez akkor így átmegy pontozásos sportágba : / Gólok,kupák,pontok ebben számoljuk a sikerességet.Ez vetíti ki végső soron a teljesítményt,nem valakinek a szeme.

spaolo1981 2019.05.16. 21:13:50

Itálián belül nincs jobb lehetőség Allegrinél, és kész. Sem Inzaghi, sem Gasperini, senki más. Ha úgy alakul, hogy megy a mester, akkor számomra csak Deschamps elképzelhető opció. Pochettino nem tudom mennyire mozdítható, de elvileg neki és Deschampsnak is élő szerződése van. Jövőre EB, a francia nem hiszem, hogy pont most fog váltani, Pochettino meg épp BL-döntőt fog játszani.
Nehéz ügy. Én nem tudok hirtelen olyat szakembert mondani, akinek nemzetközi rutinja is van, és a hasznunkra válna + elérhető. Kapjon Allegri megfelelő embereket a csapatába...vagy hívjuk fel az öreg Heynckest? :-)

simoni 2019.05.16. 21:15:58

@Grinta: az Ajax remek *teljesítményt* nyújtott a Tottenham elleni elődöntőkben (meg úgy en bloc az egész kieséses szakaszban), de nem lettek *eredményesek*/*sikeresek*, mert a Tottenham az utolsó utáni pillanatban kiejtette őket (szerencsefaktor).

Nem ugyanabban az értelemben használjuk a fogalmakat.

Grinta 2019.05.16. 21:20:33

@simoni: Novárjunk csak.Amelyik csapat idegenben hármat lő-az nem szerencse.

JuventusFanatikus 2019.05.16. 22:02:41

Én bírom Inzaghit, kétségtelenül Ő a Lazio egyik fő sikerkovácsa. Ő még a jobb opciókhoz tartozik, bár nekem olyan "egytaktikásnak" tűnik. Szerintem az Ő irányítása alatt is képes lenne a Juventus elhódítani a Scudettót, mert nem egy fogalmatlanról van szó. Ha úgy hozza a sors, hogy Allegrinek mindenképp mennie kell, akkor nem nyafognék, ha Ő érkezne. Egyébként is szimpatikus fickó, pláne mikor körbeordibálja a stadiont:D

west30 2019.05.17. 01:01:34

@Grinta: Mi a helyzet a Psg-United meccsel? :)

del pipi 2019.05.17. 07:25:22

@Grinta: Figyelj! Tetszik hogy mindig véded a Juvét és sok épeszű érvel van alátámasztva , de értem@simoni: kollégát is amiről beszél. Tudod hogy inkább vagyok a csapattal optimista de én is a szememnek hiszek pedig én tudom hogy gólokért pontokért küzdenek a csapatok. A lényeg csak annyi hogy szeretnénk egy kicsit szebb és dinamikusabb focit látni, hogy felvegyük a versenyt Európával. Ha úgy alakul hogy a Mister marad akkor is nézni fogom a meccseket, csak az a véleményem hogy új játékosoktól független a játék merőben nem fog változni.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3352) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9861) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4118) mercato (4125) nyilatkozat (7392) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása