Massimiliano Allegrire kényelmetlen feladat várt vasárnap este, mivel a Roma elleni kétgólos vereség után kellett értékelnie csapata teljesítményét, jövőjéről azonban nemigen kívánt konkrét válasszal szolgálni.
„Elég decens teljesítmény volt, de az első félidő három vagy négy óriási helyzete után ki kellett volna alakítanunk nyolc vagy kilenc egyértelmű helyzetet, ha figyelembe vesszük, mennyire domináltuk a meccset.” - mondta a mester a Sky Sport Italia mikrofonja előtt.
„Ami az első gólt illeti, fel kellett volna szabadítanunk a kapunkat a labda nézőtérre való kivágásával, és így megúsztuk volna a gólt.
Az első gólt egy gyenge felszabadítás után kaptuk, míg a másodikat egy ellentámadás nyomán, amely saját térfelünkről indult.”
A mester és az elnök közötti egyeztetés témája ismét felmerült, mivel nyilvánvalóan a Juventus már inkább foglalkozik a jövő évvel, mint az ideivel.
„Ahogyan mindegyik évben, most is le fogunk ülni beszélgetni, hogy rámutassunk, milyen tekintetben lehet a keretet fejleszteni. Erős szezonunk volt, hiszen trófeákat nyertünk, azonban a Bajnokok Ligájában anomáliák voltak megfigyelhetők, a negyeddöntőt öt kulcsjátékos hiánya mellett értük el, és megfizettük ennek az árát.
Nem arról van szó, hogy akik helyettük játszottak, azok ne feleltek volna meg az elvárásoknak, de ugyanazokat a játékosokat kellett használnunk egymás után sokszor, így pedig idővel lefárasztottuk őket.
Ki fogjuk értékelni az idei évet és a jövőt, mivel nyolc év után, amelyből ötöt én álltam a csapat élén, a következő nehezebb lesz, kevesebb hibát engedhetünk meg majd magunknak, és egyre nehezebb lesz nyerni, beleértve a bajnokságot is.
Nagyon egyértelműeknek és pontosaknak kell lennünk az elemzést illetően, amilyenek minden évben voltunk. Ez soha nem jelentett gondot számomra.”
Szombaton a mester azt mondta, hogy már hat hónapja a jövőt tervezi.
„Egyértelmű ötletek voltak a fejemben a tennivalók tekintetében már október óta. Nem játszhatunk csak 12 játékossal, ezért sokoldalú játékosokkal és számos opcióval kell rendelkeznünk, mivel ezzel motiváljuk a keretet, és izgalmassá tesszük a játékot.
Kiemelkedő klubnál dolgozhatok, amely azzal a nagyszerű lehetőséggel ajándékozott meg, hogy a Juventust edzhetem, de új szezon kezdődik és tiszta fejjel kell gondolkodnunk. Félre kell tennünk a múltat, és csak arra koncentrálhatunk, hogy megfelelően kielemezzük, hogyan kezdhetünk egy új szezont a nulláról.
Természetes, hogy a csapat minden évben fejleszthető, azonban mindenekelőtt kiegyensúlyozottságra van szükség, és a klub nagyon jól teljesített ezen építési eljárás tekintetében.
Nem lehet, hogy a keretben két középcsatár legyen, illetve két olyan játékos, aki egyáltalán nem is középcsatár. Az AC Milannál három központi középpályásom volt, és mindenki azt hitte, hogy bolond vagyok.
Egyértelmű, hogy jövőre sokkal nehezebb kihívásokkal fogunk szembesülni úgy a Serie A-ban, mint Európában.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
juve1982 2019.05.13. 09:34:55
Te (Ti) motiválod a keretet, és izgalmassá teszed a játékot... Te!!!???
Besz@rás!!!
Mitya10 2019.05.13. 09:53:04
venember83 2019.05.13. 09:56:06
Milito20 2019.05.13. 09:57:57
Mitya10 2019.05.13. 10:03:24
rockitbaby 2019.05.13. 10:15:45
Semmi nem maradt, amiért még küzdeni kellene ebben a szezonban. Ez van, ezt kell szeretni. A háralévő meccseink is ilyenek lesznek.
venember83 2019.05.13. 10:17:38
"Meg kell értenünk, hogy hol hibáztunk, dolgoznunk kell, és persze kicsit több szerencsére van szükségünk. Első alkalommal az ittlétem alatt, rossz formát mutattunk a negyeddöntőben. Egyértelmű, hogy ezért én is felelős vagyok."
juventuz.blog.hu/2019/04/26/allegri_kicsit_tobb_szerencse_is_kellene_a_bl-ben
Mitya10 2019.05.13. 10:31:34
Apuleius 2019.05.13. 10:42:55
Mindent meg lehet magyarázni, ha valaki előítéletekkel, prekoncepciókkal építi újra a valóságot :-)
jeneiPALI 2019.05.13. 10:46:34
Milito20 2019.05.13. 10:54:05
rockitbaby 2019.05.13. 11:01:14
De mindettől függetlenül egy edző igenis gondoljon a jövőre, persze ne menjen a jelem rovására. Kőtve hiszem, hogy ne látta/ látná a keret jelenlegi problémáit, ezen pedig kell is agyalni.
Mitya10 2019.05.13. 11:01:37
Apuleius 2019.05.13. 11:04:58
Mitya10 2019.05.13. 11:12:28
Milito20 2019.05.13. 11:20:38
Apuleius 2019.05.13. 11:27:22
rockitbaby 2019.05.13. 11:35:49
Annyiban különbözik ez a szezon a többitől, hogy most nem szerencsésen nyúlt bele szezon közben.
Milito20 2019.05.13. 11:50:55
rockitbaby 2019.05.13. 12:25:43
A középpálya a nyáron a 4-2-3-1-hez lett igazítva mennyiségre, valamint ehhez párosult Khedira folyamatos sérülése. Volt csakorlatialg négy középpályása és pont. Rotálni nem igazán tudott közöttük.
Én személy szerint a 3-4-3-ra szavaztam volna a 4-3-3 helyett, de a védőmennyiség szinte mindig hiányzott. Persze utólag könnyű okoskodni, hogy mi lett volna, ha a újra BBC, csak Benatia-val, de sok értelme nincs.
Olvashattuk, hogy több beleszólást kért az igazolásokba, tehát azt nem túlzás kijelenteni, hogy azért annyira mégsem az ő szája íze szerint lett ez a keret kialakítva. Az idei szezon kudarcaiért szerintem egyszemélyi felelőssé nem lehet megtenni. Próbálkozott, de ebből a keretből, amit kapott, hogy tessék, hajrá, old meg; meggyőződésem, más edző sem tudott volna többet kihozni. Én személy szerint a vezetőséget teszem felelőssé ebben a kérdésben.
ZecH 2019.05.13. 13:43:48
sleepy8 2019.05.13. 13:44:44
Maradj velünk Mister!
venember83 2019.05.13. 14:46:24
Rikoo 2019.05.13. 15:00:34
Szerdán lesz a nagy találkozó, szóval akkor már okosabbak lehetünk.
triplat 2019.05.13. 15:16:16
Nem hiszem, hogy találnánk Maxnál jobb és megfizethető edzőt. De Sajnos én is úgy látom, hogy neki sem ártana kicsit megújulnia. Ez egy nehéz kérdés.
Talán ha nem tűzzük ki a bl célt akkor ez egy elfogadható idény lehetett volna. De így egy kicsit savanyú a szöllő. Tények kedvéért azért a vezetőség sem igazolt (cr-n kívül) olyan húzó neveket. Lehet, hogy marotta ténykedésének most ittuk meg a levét.
venember83 2019.05.13. 15:41:29
Isti Kis 2019.05.13. 16:59:06
Rikoo 2019.05.13. 17:07:16
Csak Csucsu 2019.05.13. 17:17:44
Miért is lesz nehezebb jövőre? Ezt mondjuk minden évben aztán a Serie A csak süllyed mert még a premier league kiesőjelöltjei is nagyobb költségvetésből gazdálkodnak.
Az, hogy sokoldalú egy játékos és hogy a játékosok összevisszarohangálnak ész nélkül szerintem nem ugyanaz. Mostantól mi lesz? Lesz 1 kapus meg 10 mezőnyjátékos? Vizet beszél és bort prédikál az ember. Nem akar ő itt már semmiféle BL t csak hagyják őt álmodozni a futball
Itt minden szuper Agnelli papa erősítés se kell mert kiváló a keret csak sok sérült volt...ne izgulj csak szép lassan szétbarmolom a játékosok karrierjét nyugalom....Akik azt hiszik jobbak nálam majd padoztatom olyan szuper a keret hogy a top4 alatt a b csapat is nyer