A Roma elleni mérkőzés

serie_a_2018-19_logo.jpgA Juventus már hetekkel ezelőtt bebiztosította történetének 37. bajnoki címét, így egy számára szinte már csak edzőmeccset jelentő találkozóval közelít a nyári szünet felé. A házigazda AS Roma számára rendkívül fontos tétje lesz a mérkőzésnek, hiszen a fővárosi együttes az Inter, az AC Milan és az Atalanta együtteseivel fej fej melletti versenyt folytat a Bajnokok Ligája-indulást jelentő helyek egyikéért.

Massimiliano Allegri jelentősen megcsappant kerettel készülődhet, hiszen Douglas Costa, Daniele Rugani, Mattia Perin, Sami Khedira, Mario Mandžukić és Moise Kean mellett, ezúttal nem számíthat majd Leonardo Bonucci játékára sem. 

Federico Bernardeschi eltiltását tölti majd, míg Paulo Dybala, Rodrigo Bentancur, Alex Sandro és Emre Can egyaránt visszakerülhetnek a csapatba.

A két csapat legutóbb közvetlenül karácsony előtt mérhette össze erejét, a bajnoki címvédő akkor Mario Mandžukić találatával aratott 1:0-ás győzelmet az Allianz Stadiumban, s így bezsebelte a három pontot.

A Juventus 20 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Del Favero

Védők: De Sciglio, Chiellini, Cáceres, Alex Sandro, Barzagli, Cancelo, Spinazzola

Középpályások: Pjanić, Matuidi, Emre Can, Bentancur, Matheus Pereira, Kasztanosz, Nicolussi Cavigliia

Támadók: Ronaldo, Dybala, Cuadrado

A 20:30-kor kezdődő mérkőzést a Digi Sport 1 közvetíti élőben.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7914821548

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Grinta 2019.05.12. 19:23:42

Várom,várom,várom! : )

Sztovicska 2019.05.12. 19:36:26

Szczesny-de sciglio,caseres,chiellini,spinazzola
Can-pjanic-matuidi
Cuadrado-dybala-ronaldo

Patricco 2019.05.12. 19:39:26

@Sztovicska: Allegri miert mellozi ennyire Barzat? Utolso eve es simam lehozna egy ilyen meccset!

Grinta 2019.05.12. 19:43:40

@Patricco: Konkrétan,szerintem fizikailag nem bír már egy teljes Serie A meccset.

Apuleius 2019.05.12. 19:44:39

Juventus: Szczesny; De Sciglio, Caceres, Chiellini, Spinazzola; Emre Can, Pjanic, Matuidi; Cuadrado, Dybala, Ronaldo

Roma: Mirante; Florenzi, Manolas, Fazio, Kolarov; Zaniolo, Nzonzi, Lo Pellegrini; Kluivert, Dzeko, El Shaarawy

2019.05.12. 19:51:59

Egy újabb halál unalmas döntetlenre fel. :D

GGábr81 2019.05.12. 20:06:26

Manolasra, Zaniolora k kiváncsi vagyok

Grinta 2019.05.12. 20:30:09

Itt az új mez.Lássuk

Grinta 2019.05.12. 20:32:41

Elöl jó,hátul fura,vagy inkább bénácska

Gabueroo 2019.05.12. 20:32:54

Nem rossz annyira ez az uj mez. Majd megszokjuk.

Mitya10 2019.05.12. 20:34:52

Nekem rohadtul tetszik most így a mez :D

juve28adam 2019.05.12. 20:35:08

Nekem tényleg semmi bajom a mezzel. Úgy tűnik A Jeep feliratot is sikerült megoldani szépen.

Magyar Közöny 2019.05.12. 20:37:14

Ritka gusztustalan,búcsús mez

Apuleius 2019.05.12. 20:38:50

Rettenetes ez a mez. Alig várom, hogy várost, esetleg nevet is váltsunk a piaci igényekhez igazodva.

ZecH 2019.05.12. 20:41:02

Uuuur Jezus, mennyei atyank Cuadrado......... bakker...

juve28adam 2019.05.12. 20:41:07

Mondjuk a hátulja nekem se tetszik.

Mitya10 2019.05.12. 20:41:14

Cuadrado 1 vicc mióta visszatért. Hogy lehet ilyet kihagyni???!!

krisszvector 2019.05.12. 20:41:23

elől oké, de ez a derék rész, értelmezhetetlen :D

Grinta 2019.05.12. 20:45:11

Nagyon rendben van a csapat eddig!

2019.05.12. 20:47:29

Remélem nem szívatjuk meg az Atalantát és nyerünk.

Gabueroo 2019.05.12. 20:49:49

Mirante bazki miket ved

ZecH 2019.05.12. 20:50:04

Ronaldo mit muvelt mar????

ZecH 2019.05.12. 21:03:45

Dybala Bmeg mint akit woodooznak... ilyen pech nincsen... szabalyosan sajnalom...

Mitya10 2019.05.12. 21:04:14

Hosszú idő után újra úgy játszunk ah mindig is illene. Csak Mirante miatt áll ez még x re. Bár ezeket a ziccereket illene belőni...

Csak Csucsu 2019.05.12. 21:05:46

Ha Dybala egész évben ezen a poszton játszott akkor valaki nagyot kummantott

Fél óra alatt annyit csinált mint Bernardeschi egész szezonban. Kis szerencsével már mesterhármas

ZecH 2019.05.12. 21:09:40

Matuidi annyival jobb futballista nalam, hogy le tud venni egy 40 meteres inditast es nem kopi ki a tudejet a 10. perc utan... semmi olyat nem tud amit fel ev edzessel nem tudna barmely atlagember megtanulni...

nortu30 2019.05.12. 21:11:42

Nem játszunk rosszul, de valljuk be, ez a Roma nem túl acélos. A mezről annyit, hogy az új szégyen címer (vagy inkább logo) után már bármi belefér.

Magyar Közöny 2019.05.12. 21:12:45

Bárcsak lenne 3 Chiellini a csapatban...

nortu30 2019.05.12. 21:16:14

@Magyar Közöny: Az az egy is nagyon hiányzott az Ajax ellen.

Juventino86 2019.05.12. 21:22:06

Lehet, hogy a fiúk már sejtik, hogy edzőváltás lesz, ezért hajtanak ennyire. :D Senki se akar benne lenni a nyári nagytakarításban, ami amúgy persze edzőváltás nélkül is bekövetkezhet. Dybala nem mozog rosszul, de nagyon jó mutatta a Ronaldo és Dybala közti különbséget az a helyzet, amikor Ronaldo becselezte magát, adott egy hatalmas passzt, aztán Dybala kihagyta. Nem beszélve Cuadrado helyzetéről. De most legalább bajnokhoz méltó módon domináljuk a játékot.

Sztovicska 2019.05.12. 21:22:48

Egész jól nyomjuk eddig. Nekem személyszerint nagyon bejön ez a mez. Szerintem jól lett megcsinálva

ZecH 2019.05.12. 21:24:23

Most nem azert de... fos a Roma. A gond azzal van hogy ugy erzem mintha meg csak tanulnank az osszjatekot, mintha a szezon elejet neznenk. Kapu elotti tanacstalansag, rossz passzok tomkelege. Pjanic nem erti meg magat Dybalaval, Cuadrado Ronaldoval, Matuidi meg kb senkivel... Spinazzola szerintem asz! Most is meg mert huzni 1-2 cselt megfelelo helyen. Kicsit ezt meg gyakorolja nagy kiraly lesz meglatjatok. Visszaterve... nem ertem mit szarakodunk. 3-0kene legyen ide. Ronci hisztizik mert nem jonnek az utempasszok hosszu atadasok es jogos. Ennyi meccs utan mar nem ott kene tartani h egymast keressuk a palyan... Ez gond. Vagy csak en latom annak?

Il Principino 2019.05.12. 21:40:21

Hogy ebben a Zaniolo gyerekben mit látunk az rejtély...Pellegrini többet mutat jóval,meg az elshaarwadott is :)

Bianconero 2019.05.12. 21:41:53

@ZecH: nincs semmi baj az összjátékkal, vannak gólhelyzetek is, jön majd a gól. Spinazzola tényleg kiemelkedő. Dybalának szurkoljunk, hátha betalál végre. :-)

juve28adam 2019.05.12. 21:43:53

@Il Principino: Meccsek óta nem mutat semmit Zaniolo.

Il Principino 2019.05.12. 21:45:54

@juve28adam: én a Porto meccs óta nem látom azt benne,hogy mitől érne 60-70 misit

juve28adam 2019.05.12. 21:51:08

@Il Principino: nálam a Chiesa VS. Zaniolo harcot előbbi nyerte, bár érte se fizetnék annyit amennyit kérnek.

Il Principino 2019.05.12. 21:55:42

@juve28adam: egyetértek,max 40,de nálam is Enrico junior a meggyőzőbb..Tonalit viszont sosem láttam játszani..

Gabueroo 2019.05.12. 22:08:38

2. Felidore megint hig fos lett a jatek.

Itt az eredmenye.

danimester1 2019.05.12. 22:10:46

Ennyit erről...Ez azért van mert nincs tét már nekünk.Megérdemeltük mert az első negyedóra kivételével csak csaljuk a játékot.Igaz én alapból egy döntetlent vártam talán meg lesz.

Mitya10 2019.05.12. 22:11:17

@Gabueroo: Nem lehet mindig nyerni.

nortu30 2019.05.12. 22:11:26

Mondhatnánk, hogy kit érdekel, de egy ilyen gyenge Roma ellen...

Il Principino 2019.05.12. 22:11:43

Múlt héten azt mondtam kikapunk simán Rómában...annyira szarul játszottunk az elmúlt meccseken,erre jó első félidő után bizakodik az ember,aztán tudatosítják,hogy minden a régi :)

Il Principino 2019.05.12. 22:12:46

Jöjjön Kean akkor már..hátha

Sztovicska 2019.05.12. 22:13:05

Ez biztos bajnok sem engeshet meg magának ilyen játékot. Szégyen

Watakuki 2019.05.12. 22:14:47

Dybalában és Chielloban pislákol ma valami, de amúgy nagyon felejtős meccs.

Il Principino 2019.05.12. 22:15:36

Mindenki nyaral?Chiellini is???

Gabueroo 2019.05.12. 22:15:37

Chiello fejezze mar be az 5 meterenel hoszabb passzokat komyorgom xDdd

Il Principino 2019.05.12. 22:16:17

@Mitya10: nem is néztem a keretet bakker..akkor mindegy

Rikoo 2019.05.12. 22:16:19

Számomra felfoghatatlan De Sciglio mit keres a Juventusnál. Teljességgel érthetetlen. Lehet új edző lesz nyártól, de nagyon nem tartom kizártnak, hogy egy erős lejtmenet kezdődik meg a következő szezontól kezdve a klubnál!!

Sztovicska 2019.05.12. 22:18:18

Ez már komolyan egyértelműen edzőbuktató játék. Ennyi hiba??? Chiello, spina, cancelo. Hihetetlen. Nem hiszem el hogy ez nem szándékos

Il Principino 2019.05.12. 22:18:44

Amióta Pjanic lement még egy támadást sem tudunk felépíteni!Csak ivelgetünk az ellenfélnek

ZED! 2019.05.12. 22:18:55

@Watakuki: Az egész szezon felejtős mutatott játék terén...megvan a bajnoki cím és volt egy jó meccsünk az ATM ellen ennyi jut eszembe...

Gabueroo 2019.05.12. 22:19:28

Olyan jol kezdtuk a meccset hogy a felidoben Allegri megmondta nekik h na ezt azert ne xdd

ZecH 2019.05.12. 22:21:48

@nortu30: En probalok optimista lenni... de mire fel? Sajnos az elso 15perc kivetelevel max meddo mezonyfolenyre futotta,utana meg szep lassan elfogytunk. Kedvben, fejben, talan meg eronletben is... tragikus, ezt frankon rossz nezni hetrol hetre... es lekontraznak... baszki.... errol ennyit....

danimester1 2019.05.12. 22:22:04

@Rikoo: Bizony!Pont ilyen érzésem van nekem is!
Azt nem értem miért kell nekünk a dögevőket meg a romákat is pont vagy pontokkal segítemi!?Jövő héten mi lesz!?Erre már 2:0 ...NO COMMENT!!!SZÉP VOLT FIÚK!!!

Gabueroo 2019.05.12. 22:22:05

Meg ez a hitvany kedvetlen dzeko is betalal xD

nortu30 2019.05.12. 22:22:17

Szenvedés. Fújják le, aztán mindenki monnyon le!

Il Principino 2019.05.12. 22:23:04

Köszönjük mára!Az Atalanta ellen azért nem kéne kikapni majd..Jó éjszakát mindenkinek.

Watakuki 2019.05.12. 22:23:23

Grat a Romának, a mi játékunkon már meg sem lepődöm.

Watakuki 2019.05.12. 22:23:55

@ZED!: Ez sajnos igaz, és fenyegető a jövőre nézve.

DegerFaCan 2019.05.12. 22:23:58

Hú ez a második félidő borzasztó volt.

Il Principino 2019.05.12. 22:24:06

@Il Principino: Florenzi és Dzeko a két legrosszabb teljesítménnyel játszó dönti el :)

Magyar Közöny 2019.05.12. 22:24:43

Dzeko szerintem még ásított is közben

danimester1 2019.05.12. 22:25:13

@Il Principino: Mi?!?Elkennek minket mint a huzat!A liga jelemleg legjobb formában lévő csapata.Ilyen semmitmondó játékkal hozzáállással örülhetünk ha csak kikapunk és nem kitömnek minket.

Bianconero 2019.05.12. 22:25:24

Ez szép teljesítmény volt a Romától a 2. félidőben, grat nekik! Paratici meg kajált egy jót. A skacoknak már mennek is haza tovább szervezgetni a vakációt. :-)

Grinta 2019.05.12. 22:26:09

Most mit lehet erre mondani?Közük nem volt a találmány góljukig a meccsen,ami meg utána történt,futball szakmailag értékelhetetlen.

Rikoo 2019.05.12. 22:26:11

Lehet itt edzőt cserélni, de sajnos itt az ideje egy nagyon komoly generációváltásnak is!!

Sztovicska 2019.05.12. 22:26:33

Egyszerűen felháboritó. Komolyan pofám nem lenne pénzt elkérni a jegyekért. Siralom ez a második félidő. Egyszerűen felháboritó hogy ebben a mezben van pofájuk ilyen teljesitményt nyújtani. Ez elfogadhatatlan

Mitya10 2019.05.12. 22:27:17

Allegri ezzel a hugy vigyorával mehet is Párizsba a legerősebb keret a bajnoksághoz ott is megvan. Neymar balhátvéd Mbappé jobbhátvéd is belefér. Cuadrado Caceres Khedira Dybala Matuidi DS tőlem abszolút mehetnek. Ronaldo is a szájukba adja a gólpasszokat azt baxnak berúgni. Szégyen az egész tét ide vagy oda spirito nulla de az új mez fasza lett ez a lényeg.

nortu30 2019.05.12. 22:27:30

@DegerFaCan: Az ATM elleni visszavágót leszámítva a borzasztó jelző sajnos érvényes az egész szezonunkra.

Apuleius 2019.05.12. 22:30:32

Ez az új mez azért kellett, hogy mindig legyen a pályán valami, ami még rémesebb a csapat teljesítményénél.

danimester1 2019.05.12. 22:33:36

Hú de milyen fasza csapat ez a roma!!!Nagyobb célra is hivatottabbak...Szakértsétek meg ügyesek vagytok ott a stúdióba!Ettől függetlenül megérdemelték a győzelmet,de egy egész szezonban kell jól teljesíteni nem egy motiválatlan híg fos semmit nem mutató Juve ellen.Most meg jön az Atleti elleni meccsel meg majd az Atalanta...Kit érdekel már az utolsó két meccs!?Talán minket szurkolókat,mert a vezetőség és a csapat is tesz rá...

danimester1 2019.05.12. 22:35:30

@Apuleius: ótvar sz@rr lett szerintem is!Igaz annyi jó van benne hogy nem az egész rózsaszínű,igaz a kapus mez jó legalább.

Gabueroo 2019.05.12. 22:36:00

Ranieri: Pjanic nelkul lofaszt se ertek
Allegri: Dehogynem
Ranieri: Mutasd meg
Allegri: Fogd meg a sorom.

2019.05.12. 22:38:59

Tipikus Allegri fele fos jatek a 2. felidoben. Jatszunk egy ertelmes felidot, majd mintha megjott volna a fizu a felidoben es szarjuk le az egeszet magas ivben.
Szarom le, takarodjon innen Allegri a barom bajvigyoraval egyutt. Kovetheti ot Dybala.

Quentin_KR 2019.05.12. 22:40:19

Allegri idén kiölte a csapatból a "spirito juve" felfogást. Vérciki módon kiestünk a kupából, állítólagos esélyesként kiejtett minket egx csikócsapat a bl.-ből, az utolsó 7(!) tétmeccsünkből egyet nyertünk, a zebra mez helyett kaptunk egy borzalmas hazai mezt, és a szurkolókat nézőkkel szeretné pótolni Angelli is. Top játékosok elfelejtettek focizni allegri mellett és már csak Ronaldo próbál hajtani az egész csapatból. Lelketlen, ötlettelen játék hónapok óta. S hab a tortán, égünk 2:0-ra egy harmatgyenge romától is. És ez utóbbira nincs magyarázat, rangadón mem számít a tabella. Mikor meglátom hogy " de nézd meg hány ponttal vezetünk", szétmegy a fejem! Hatalmas változásokra vab szükség, teljes edzői stáb és a keret mininum harmada mehet, és inkább ne legyünk bajnokok jövőre, de itt újra építkezni kell mert máskülönben a Bl.-re esély egyenlő a nullával...

MdewC 2019.05.13. 00:00:40

@Apuleius: okádmány a mez.

Többit várjuk ki.

juve28adam 2019.05.13. 00:53:16

@hellan: Amúgy szerintem maradni fog, mert egész egyszerűen nincs elérhető alternatívája. Conte nagyon valószínű ,hogy leül a sinterék padjára.

GGábr81 2019.05.13. 06:33:04

@Gabueroo: ezen legalább szórakoztam

GGábr81 2019.05.13. 06:42:44

Buli meccsnek is gyenge volt. (Az első félidő még úgy ahogy) Ilyenkor miért nem játszik az ifi? Amennyivel szarabbak, annyival motiváltabbak. Szerintem a 0 romákok ellen egy 3-1-et lehoznak. Ez így büntetés mindenkinek.
Allegri troll, ha nem állunk be bunkerba és mi akarunk kezdeményezni, akkor ez lesz, nesztek. Még örült is, vagy őrült, nem tudom.

horvathimi2 2019.05.13. 07:11:13

El nem tudom képzelni mi történt a félidőben az öltözőben. Ekkora változás a két félidei játékunk között nem lehet. Végre elkezdtek focizgatni és akarni az első félidőben, erre a másodikban hozzák azt a szart, amit eddig láttunk mostanság. Az biztos, hogy miután Pjanic lejött a középpálya megszűnt. Olvastam itt pár embernél, hogy Ronaldo mennyire akart és Dybala meg mehetvisten hírével. Hát nem tudom Én ezt most nem így láttam. Ronaldo bem akart csak hisztizett. Azon egy szolon kívül, amikor Dybalanak tovább tolta, az ég világon nem csinált semmit se csak esett, kelt és csinálta a felesleges cseleit. Őt még a 6 éves unokahúgom is felborítaná. Hiába a jó fizikum nem tudja vagy nem akarja kihazsnálni. Olyan, mint egy primadonna. Az hogy Pauolot felborítják oké, mert 10 kg könnyebb mint Roni.
Egyébként Dybalanak meg nem volt szerencséje, mert kétszer is nagyot védett Mirante. Végre látszott rajta az akarás is. Ezen a szar meccsen Ő a jobbak között volt.
Allegrit el kell küldeni és hozni helyette egy tökös edzőt, aki fel tudja tüzelni a csapatot és hagyja is játszani Őket. Nem baj, ha nem egy stratégiai zseni, csak tegyen végre rendet a fejekben.

del pipi 2019.05.13. 08:04:04

Ja a Pumukli kihagyta , a Dybala kihagyta , de jól játszottak ettől függetlenül. Roni baszott jól tolta , Pjanic is tetszett , Spina is jó volt, megint volt futballra hasonlító valami, tudunk mi támadni. a mez felvéve jól néz ki de csak szigorúan 3. számú meznek. Szerintem azért nincsenek még fix nevek akik jönnek-mennek mert megvárják az új edzőt, aki megmondja kit akar és kit nem .

Caesar Manfredi 2019.05.13. 08:57:49

Nem kell itt kiakadni srácok! Leadtuk a pontokat a Romanak, hogy még nekik is legyen esélyük leverni a sintért a BL helyekről. Agnelli nagy kópé! ;) Otthon kikapunk majd az Atalantától is ennek szellemében. A Chievo ma úgyis elveri a dögevőket, utána meg a Napoli is, miközben a többi BL esélyes csapat remélhetőleg nyer. Papíron könnyű meccsei lesznek a Milannak és a Romanak is. Én már csak ebben reménykedek, abban már nem, hogy idén még lesz nézhető focink. Ha ez összejön, akkor mehetünk Milanoba GAME OVER élőképte csinálni! ;)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása