Pochettino: „Tervet kell készítenünk, ha jövőre is ugyanez a cél”

pochettino_maurico_tottenham_bl.jpgMauricio Pochettino nemrégiben meglebegtette a távozás gondolatát, amennyiben a Tottenham Hotspur vezetősége nem dolgoz ki egy megfelelő tervet ahhoz, hogy ugyanezen a szinten teljesíthessen a csapat évről évre.

Az argentin mester 2014 óta dolgozik a sarkantyúsoknál, és pár hét múlva felteheti a koronát eddigi teljesítményére, hiszen csapata BL-döntőt játszik a Liverpool ellen, de a szakember enélkül is elnyerte sokak elismerését, mert a PL-ben igencsak szépen helytállt a csapat az elmúlt években, miközben nem bocsátkozott őrületes kiadásokba.

A mester az Independent munkatársának beszélt a klub és feltehetően saját maga jövőjéről is.

„Nagyon jól ismerem az iparág működését. És nagyon jól tudjuk, hogy teljesen más működésre van szükségünk, ez azonban nem arra vonatkozik, hogy többet vagy kevesebbet költsünk.

Ha azonban minden évben azt várjuk el, hogy a Bajnokok Ligájának a döntőjében szerepeljünk, mivel ez a terv, akkor ki kell dolgoznunk egy tervet. Ez a terv pedig talán eltér majd attól, ami az elmúlt öt évben tapasztalható volt nálunk.

Ha pedig úgy gondoljuk, hogy ugyanazzal a működéssel, amit az elmúlt öt évben mutattunk, minden évben BL-döntőben leszünk, illetve minden évben a legjobb négy csapat közé verekedjük magunkat a bajnokságban, tehát olyan projektekkel versenyzünk, amilyennel a Liverpool vagy a Manchester City vagy a Manchester United rendelkezik, akkor úgy vélem, hogy borzasztóan naivak vagyunk.”

A mester a pletykák szerint már egyeztetett a Juventus vezetőségével, a klubváltást nem zárta ki, azonban 20 millió eurós fizetés ellenében lenne hajlandó átvenni az Öreg Hölgy irányítását, olvasható a Goal.com felületén.

A mester egy tegnapi sajtótájékoztatón is válaszolni volt kénytelen a jövőjét firtató kérdésekre, azonban nyíltan nem kívánt beszélni a terveiről.

„Lesz idő a jövőm megbeszélésére a Bajnokok Ligája-döntőt követően. Még nem tudom, hogy mit fogok tenni, de ez megfelelő idő lehet egy fejezet lezárására.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7014820524

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bianconeri83 2019.05.11. 11:12:33

20 millió fizetés? Az azért kissé hihetetlennek és irreálisnak tűnik.

Rikoo 2019.05.11. 11:24:14

@bianconeri83: Nem annyira. Az edzői fizetések is drasztikusan mennek felfelé.

jeneiPALI 2019.05.11. 11:30:14

Hát remélem ö lesz a kövi mester isten adja ámen, jó focink is lehetne vele és eredményes,

Alex8610 2019.05.11. 12:03:43

Az utolsó mondat elég árulkodó.De én nem tudom eldönteni hogy jobb opció lenne e Allegrinel vagy Conte-bal bár az utóbbit Agnelli miatt úgy néz ki végleg kizárhatjuk.En csak abban bízom hogy ez az edző kérdés legkésőbb a szezon végére lezáródik és az érkezőket/távozókat már ez fogja befolyásolni.

JuventusFanatikus 2019.05.11. 12:15:00

Mondjuk tud Pochettino érdekeseket nyilatkozni, ez mondjuk nem tartozik közé. De példának, nemrég azt nyilatkozta Lloris messze a legjobb kapus a világon, míg egykor Eric Diert a világ legjobb védekező középpályásának nevezte.

delpi0823 2019.05.11. 12:36:53

Persze majd a spurs fog minden evben bajnokok ligaja dontot jatszani,hova tette ez is az eszet?kovetkezo evben majd mennek szepen a helyukre, 16ban esnek ki vagy max 8kozott.20millio?Akkor ugy latszik Conte 10millios kerese siman realis.

venember83 2019.05.11. 13:02:33

@delpi0823: csak arról szól az interjú, hogy ha ez a célja a vezetőségnek, akkor tudni kell változtatni, pl. játékosok megtartása terén.

delpi0823 2019.05.11. 13:09:43

@venember83: Miert nem megtartotta a jatekosait eddig is?Kane,alli,eriksen,son,vertonghen?Tulertekelt edzo aki semmit nem nyert ,es ugy allitja be magat mintha egy szar kerettel dolgozna......Kerdem en az a chelsea keret amivel Conte bajnoksagot nyert mennyivel volt erosebb mint ez a spurs keret?

Rocky80 2019.05.11. 13:14:37

Határozottan Allegri párti vagyok, ha viszont másképp hozza az élet, akkor legyen ő az utód.
Kapjon végre egy igazi nagycsapatot és mutassa meg mit tud. Teher alatt nő a pálma.

Nyilván nagy kockázat, nyilván sok a rizikófaktor, de legyen végre nyugalom itt a blogon. :-)

pedronegroo 2019.05.11. 13:17:35

Várjuk már meg míg bebukja a BL döntőt ez a szerencsétlen mert akkor teljesen kompatibilis lesz hozzánk és akkor már jöhet. Ha nyer akkor meg se Klopp, se Pep, se Zidane nem lesz biztonságba!!!

Rikoo 2019.05.11. 13:20:24

@pedronegroo: Az lenne érdekes, ha Klopp bukná a 3. BL döntőjét is, Pochettino pedig megnyerné az elsőt. Jó meccs lesz, alig várom már, bármi is legyen a végkimenetele.

pedronegroo 2019.05.11. 13:23:41

@Rikoo: Kijárna már Kloop-nak a füles, mármint a nagy füles! :)

pedronegroo 2019.05.11. 13:27:07

@Rikoo: PL-ben oda-vissza verte Pochettinot!

pedronegroo 2019.05.11. 13:38:50

Hogy ne legyen annyi vita, rendben van, elvállalom a melót! :) Agnelli számát dobja már át valaki! :)

Felállás: 3-4-1-2

csöcsnyi
can bonu chiello
berna pjanic savic spinazzola
ramsey
icardi céer

stílus: ami a csövön kifér! :)

rockitbaby 2019.05.11. 13:58:34

@pedronegroo: A Savic az Milinkovic-Savic?

delpi0823 2019.05.11. 14:06:14

@pedronegroo: Ez nem lenne rossz csapat az biztos,mondjuk en Bernat kicserelnem Cancelora.

venember83 2019.05.11. 14:52:26

@pedronegroo: Klopp. Legalább a nevét írd le helyesen, kérlek.

pedronegroo 2019.05.11. 15:18:00

@delpi0823: én is de a portugál nem 100 százalék hogy marad, Berna meg tuti

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása