Allegri: „Nem voltunk elég türelmesek, hogy saját játékunkat játsszuk”

allegri_massimiliano_instrual.jpgCristiano Ronaldo megszerezte a vezetést az Ajax elleni visszavágón, azonban még a félidő előtt sikerült egyenlíteni Donny van de Beek révén, majd Matthijs de Ligt megszerezte a győztes találatot is az Ajax számára, amivel megpecsételődött a Juventus idei BL-menetelése.

„Jól teljesítettünk az első félidőben, bár kicsit idegesek voltunk, amikor visszaszereztük a labdát.

A futball gonosz tud lenni, kap az ember egy szerencsés vagy peches gólt, ettől félelem hatja át a csapatot, a második félidőben széthúztak minket, miközben másfajta hozzáállást kellett volna tanúsítanunk.

Az Ajax teljesen megérdemelten jutott tovább az elődöntőbe.” - mondta ki a keserű igazságot a mester a Sky Sport Italia mikrofonja előtt.

A Juventus több fontos játékost is kénytelen volt nélkülözni, így sérült volt Mario Mandžukić, Giorgio Chiellini, Douglas Costa, Mattia Perin és Martin Cáceres, Paulo Dybala pedig elhagyni kényszerült a pályát az első félidő után.

„Amikor egy csapat elődöntőbe jut, annál jobb, minél több opció közül tud választani, mert ezeket a párharcokat az apró részletek döntik el, a cserék és a padról beállítható opciók.

Sok játékosunk erőnléti problémával küzdött, és a két meccs között csak egy hét telt el. A második félidőben beállt egy fiatal játékos Moise Kean személyében, ami láncreakcióként azt eredményezte, hogy Frenkie de Jong időt nyert játékszervezésre, így az Ajax átvette az irányítást.

A keretben számos fiatal játékos van, akiknek játszani kell, és tapasztalatot kell gyűjteniük. Egyesek nagy árat fizettek azért, mert egy hét alatt két ilyen jelentős meccsen is pályára léptek.

Az első félidőben jól játszottunk, aztán a szünet után kevésbé. Az első mérkőzés kiegyensúlyozott volt, mint a ma esti mérkőzés, így van. Meggyőződésem volt, hogy másfajta második félidőnk lesz, de nem így történt. Meg kell emelnünk a kalapunk az Ajax előtt, és el kell ismernünk a kiváló második félidei teljesítményüket.

Ne feledjük, hogy pár éve ez a csapat EL-döntőt játszott. A problémánk az volt, hogy kinyíltunk, és nem voltunk elég türelmesek, hogy a saját meccsünket játsszuk, figyelembe véve, hogy még voltak opciók a padon, amivel élhettünk volna.”

A mérkőzésen az egyenlítő találat volt talán a fordulópont.

„A védősornak vonalban kellett volna elhelyezkednie. Még ha Federico Bernardeschi hátrasprintelt volna, akkor sem lett volna ideje a lesre állításhoz.”

A mestert arról kérdezték, hogy esetleg a játékosok arra számítottak-e, hogy Cristiano Ronaldo mindenre megoldást jelent?

„Nem, egyáltalán nem. Cristiano Ronaldo nagyon sokat segített az év során, de egy negyeddöntőben már az összes játékosra szükség van. Mindig azt mondtam, hogy a BL-győzelemhez az adott szakaszt jó formában és jó erőnléti szinttel kell elérni. Nálunk egy ideig vészüzem volt, és ez csak eddig volt fenntartható.

Ma este négy vagy öt játékosunk hiányzott. Daniele Rugani és Leonardo Bonucci jó meccset játszott 50 percig, de aztán elveszett az egység és a szervezettség, így előnybe került az Ajax.”

A mérkőzés győztes gólját de Ligt szerezte, aki elég szabadon tudott felugrani a fejeshez.

„Matthijs de Ligt esetében elmaradt az emberfogás. A részletek jelentik a különbséget. Az Ajax ellen elszenvedett három gólból kettő és fél a mi ajándékunk volt.

Az Ajax teljes mértékben megérdemelte a győzelmet és a továbbjutást a második félidőben. A Juventus nem engedhet meg ilyen gólokat egy idegenben játszó csapattól egy negyeddöntőben. Figyelmesebbnek és óvatosabbnak kellett volna lennünk.

Túl elhamarkodottan akartuk előre játszani a labdát a visszaszerzést követően, miközben az Ajax játékosait kellett volna megmozgatnunk. Jó első félidő volt, de az Ajax nagy pusztító potenciállal bír, amikor területek nyílnak a holland csapat előtt, mi pedig megbontottuk a formációnkat.”

A mestert természetesen megkérdezték a jövőjéről, ő pedig elmondta, hogy már született döntés a közös folytatásról.

„Pár napja beszéltem az elnök úrral, és elmondtam neki, hogy maradok a Juventusnál. Majd leülünk a klubvezetőkkel, és elgondolkodunk a jövőről.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5614770382

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

steven.h 2019.04.17. 10:11:23

@pedronegroo: Ajánlom figyelmedbe az első kommentem, egyébként nem vagyok Allegri-fan, de jelenleg nem tudok olyan edzőt mondani aki alkalmas lenne leülni a padra, mind elérhetetlen vagy zsákbamacska

Másrészről azért Allegri csak fel tud mutatni 2 BL menetelést (tudom, csak a győzteseket jegyzik) amit nem szabad csak úgy figyelmen kívül hagyni a megítélésénél, meg más okokra visszavezetni (kényszer váltott csak formációt; az még Conte csapata volt; a döntőben mindig beárazták stb) mivel ott is leiskoláztunk többek között egy Barcelonát, kiejtettünk Real Madridot, egy Evra hibán múlott hogy egy sérülésekkel tüzdelt felforgatott csapat nem ejtette ki a Bayernt.

Egyszerűen fent kellene változtatni és például azokat a játékosokat idehozni akit mondjuk az edző szeretne függetlenül attól, hogy most Allegrinek hívják vagy épp Deschampnak, Guardiolának.

Pl itt van a Pogbáért kapott pénz, ha megkérdezik Allegrit kit hozzanak nem hiszem hogy Pjanic-ot és Higuaint mondta volna, sokkal inkább mondott volt egy tipikus labdaszerzőt + egy Iscot.

Csak Csucsu 2019.04.17. 10:17:11

Milyen saját játék??? Kezdőjátékosokat padoztatsz egyfolytában amikor megkéne nyerni a meccset s ez már sokadik túltaktikázásod... Ha nem az alapcsapatot rakod fel ne várd hogy a legjobbat.... Menj innen és vidd a De Sciglio szerelmedet is...

el.Flaco 2019.04.17. 10:20:16

Nagyon remélem, hogy ez volt Allegri utolsó BL meccse a Juventusnál. Nem méltó ez a játék ehhez a csapathoz, nálam betelt a pohár. Nézhetetlen, semmi ötlet, a nagy taktikus "Mister" semmi taktikát nem tudott kitalálni. Jó ez az Ajax, tényleg jól játszottak, ezt a vak is láthatta, de egy Juventus nem eshet ki így, nem focizhatja le őket egy "kiscsapat" 180 percen keresztül, már ha tényleg Európa csúcsa a cél.
Allegrivel soha nem fogunk BL-t nyerni.

2019.04.17. 10:22:35

@steven.h: Ilyenkor szokták mondani divatos kifejezéssel élve, hogy új impulzusra van szükség. Nem baj, ha nem jobb edző jön, csak váltani kell. Mindenképpen.
A csapatnak szüksége van a váltásra és nekünk, szurkolóknak is, hogy előbb-utóbb ne a (virtuális) sportújságban kezdjük el megnézni az eredményt utólag. Mert biztosan sokan közel kerülnek hozzá, ha ezután a szégyen után Allegri marad. És még csak nem is lehet őket bírálni érte, mert a szurkolók sem hülyék. Nagyrészt. A csapat eredményességének szurkolnak, de ekkora sz@rt már kevés ember torkán lehet lenyomni.
Bár a tegnapi meccs után tegyük a szívünkre a kezünket: melyik edző nem hozott volna ki tegnap ennyit a csapatból?!? Bármelyik edző képes lett volna rá.

b.tom 2019.04.17. 10:24:20

ez olyan hülye kifogás... egy juve játékos hogy fáradhat ki 1 héten 3 meccstől? és egy barcas, realos, bayernes hogy nem (csak az utóbbi évek bl győztesei)?
meg komolyan, a fiatal kean? az ajax ellen?
az a gond, hogy ha allegri nem látja reálisan, hogy mi volt a gond, vele nem lesz előrelépés.
desijjo, rugani, can, matuidi egyik top3as csapatba sem férne be. a jelenlegi dybala, mario szintén nem...

2019.04.17. 10:24:37

@el.Flaco: "Allegrivel soha nem fogunk BL-t nyerni." +1
Nekem eddig is ez volt az érzésem, de ez tegnap biztossá vált. Ha Allegrit marasztalják az szinte biztosan kizárja a BL esélyt. Vagy kiesünk a döntő előtt, vagy a játékstílusa miatt esélyünk sincs a döntőben.

pedronegroo 2019.04.17. 10:26:13

@steven.h: Nem, semmit nem tud felmutatni a BL-ben! Nulla serleg csak szarfoci! A többi csak kifogás! Pogba-val se nyertük meg a BL-t se CR-el(eddig) de mindegy, amúgy is leszarom hogy megnyerjük vagy sem, a játék képe, a koncepció amit a kókler képvisel az elfogadhatatlan!!!

steven.h 2019.04.17. 10:30:18

@Dr. Grant: Igen, de az új impulzus jöhet mondjuk egy nagy játékoscsere által is, ami mondjuk úgy történik, ahogy fent leírtam függetlenül attól, hogy hogyan is hívják az edzőt. Kell hozni olyan játékosokat akik vezérek tudnak lenni, mert jelenleg ebből a csapatból az hiányzik, ha nincs Chiellini nincs csapatkapitányunk akire a többiek felnéznének, arról nem is beszélve hogy még Giorgio is messze van mondjuk Buffontól.

Egyébként ennél jobb keretekből is hoztak már ki nagyobb sz*rt edzők, pl nevek alapján egy Ramos nélküli Madridnak sem kellett volna 4-et kapnia egy Ajaxtól.

De akár a rá egy évre BL döntős Juventusból is Conte a Benfica ellen két meccsen kb ugyanezt a szart hozta, pedig ott ereje teljében lévő BBC volt előtte egy Pirlo, Vidal,Pogba, Tevez négyessel.

NagyonJuve 2019.04.17. 10:30:56

Milyen cserejátékosok?! Ajax nak nincs is semmi minőségi cseréje nem is pihentek hétvégén mi csapatunk fele pihent még mocskos spal is megvert bennünket. Erre az van amit az ajax akar. Lehet mondani a juve sosem volt az a csapat aki támadó focit játszott de ez hülyeség!! Óriási nagy hülyeség! A foci változik a juve is változik új címer stb. de nyomatjuk ezt a nézhetetlen szar focit amit szenvedés nézni. Kollégám meg is jegyezte hogy mazoista vagyok mert csak juve meccset nézek. Itt az ideje hogy focit játszunk. Azért hogy idáig is eljuttunk csak ronaldonak köszönhetjük. Benne van küzdeni akarás.

Gabueroo 2019.04.17. 10:33:42

Tegnap visszautott hogy 33 meccsen 33 fele csapattal alltunk ki eddig bajnoksagban...

NagyonJuve 2019.04.17. 10:34:32

@steven.h: idehozhatod te messitől mbappe, meg neymart is allegri azokból is védőt csinál. Nem igaz hogy nem látjátok ez allegri. Murinho is ezt a szart csinálja ami még menő volt pár éve de a foci változik.

Csak Csucsu 2019.04.17. 10:42:33

Azt nem értem, hogy az egész csapatunk pihent hétvégén. Az ajaxnál mindenki játszott sőt ők utaztak hozzánk. Akkor milyen erőnléti problémák vannak? Vicc ez az ember

2019.04.17. 10:48:39

Nekem ott telt be a pohár, amikor az atlanta kicsapott minket a kupából. A tegnapi volt az utolsó csepp a pohárban. Nekem elegem van ebből az egész szarból. Már egyáltalán nem vagyok kíváncsi a meccsekre, nem akarom minden egyes alkalommal felhúzni magam. 85 óta most jutottam el oda, h egyszerűen nem érdekel ez az egész. Szégyen, ami a Juve házatáján megy. Persze, erről maga a bajnokság is tehet, ami a béka segge alatt van. Nincs kihívás, motiváció, csak néha 1-1 meccs erejéig és még ígyis utca hosszal nyerjük meg a bajnokságot. Nézhetetlen játék, amiről Allegri bőven tehet. Ide új edző kell (ki?) és a fél csapatot le kéne cserélni.
Én befejeztem. Nekem ennyi elég volt.

JuventusFanatikus 2019.04.17. 10:54:22

@steven.h: Allegri pont ilyen típusú játékosokat kért. Több nyilatkozatában is kiemelte, hogy szüksége van egy csatárra. A keményebb labdaszerzőket nem kedveli annyira, mert nem illenek a taktikájába különösen, trequartistáért meg évek óta könyöröghet.

steven.h 2019.04.17. 10:58:05

@NagyonJuve: Az a baj, hogy ezen a blogon két vélemény van, az Allegrit tűzön-vizen át védelmezők illetve az utálók. Én próbálok objektíven középen állni, leírtam, hogy megfáradt a kapcsolat, nem marasztalnám, ha látnék jobb utódot, de nem is utálom ki őt.
A tied is egy szélsőséges vélemény és nem is tudok vele egyetérteni, mivel csak azt tudom mondani, hogy Tevezből védőt csinált? Pirlot, Marchisiot, Pogbát korlátozta? Dani Alvest korlátozta? Dybalat az első két évben korlátozta?

Igen, ez az év, meg az ezt megelőző eléggé így tűnhet hogy ez történik, de szerintem ez nem CSAK rajta múlik, ez abból adódik, hogy abból kell főznie amit a keze alá kap. Zidane nem pont emiatt állt fel a Real padjáról, majd úgy tért vissza, hogy ő mondja meg kiket igazoljanak?

Lehet eljárt felette az idő, de ezt addig nem állapíthatod meg, amíg folyamatosan abból főz amit aláraknak, és nem abból amit kér. Az a csapat amit átvett Contétól az kb neki lett kitalálva (4 a játék minden elemében erős középpályás, stabil védelem, két mozgékony kreatív csatár). Azóta sem volt ilyen kerete. Ez a nagy különbség mondjuk Mourinho és közte.

steven.h 2019.04.17. 10:59:08

@JuventusFanatikus: Én pont arra emlékszem, hogy ő szeretett volna egy ütköző játékost, trequartistát meg azóta se kapott...

juve28adam 2019.04.17. 11:12:54

"„Pár napja beszéltem az elnök úrral, és elmondtam neki, hogy maradok a Juventusnál."

Mindig is mondtam ,hogy Allegri önszántából a büdös életbe nem fog lelépni, pont ezt tette a Milannal is, bőven lépnie kellett volna magától, végül úgy kellett kipaterolni.

Nem bánnám ha a szezon végeztével megköszönnénk neki a munkáját ,viszont ha mégis marad akkor baromira meg kell újulnia! (A keretnek is ,de az nyilvánvaló volt eddig is)

Apuleius 2019.04.17. 11:13:00

@venember83: Arra gondolok, hogy a Juventus vele akarja folytatni, gondolom ezt jelezték neki, ő gondolkodott, döntött. Ennyi a történet.

venember83 2019.04.17. 11:21:39

@Apuleius: ezt készséggel elhiszem és elfogadom. Csak manapság általában fordított a felállás a kluboknál, és alapvetően nem az edző dönt, max. kifejezi az ilyen vagy olyan szándékát. Ezért fura a mondat nekem. De mindegy lényegében.

JuventusFanatikus 2019.04.17. 11:25:39

@steven.h: Ilyet már kapott Can személyében, és be lett fejezve. Össze-vissza igazoltak a kezei alá, neki kellett átalakítani a játékosokat olyanra, amilyen megfelelne a taktikájához. Ebben a történetben nem csak Ő a bűnös, ehhez hasonlót írtál Te is.

Sztovicska 2019.04.17. 11:45:11

@Direct_01: egyetértek. Talán még bentancur. De a többinek szia kellene hogy legyen

Jamal Jamal 2019.04.17. 11:47:25

Azért azt valljuk be itt a nagy Allegri száműzés mellé hogy a játékosok sokszor azt sem tudták hogy hol vannak, ez nem Allegri hibája hanem az Ajax csapatának erénye.

El lehet küldeni az edzőt, de addig amíg a játékosok nem ébrednek fel arra hogy kaptak egy gólt és szinte a nulláról folyhat tovább a meccs addig mindegy ki az edző.

Tegnap én azt láttam hogy Allegri hiába ordibált hogy mit kellene tenni egyszerűen minden játékos kereste a labdát.
Pjanic bűn rossz volt, egész szezonban nem adott el ennyi labdát mint tegnap.
A védelem egy katasztrófa volt Ruganival, nem is értem hogyan kaphatott új szerződést???.

Az egyetlen kimagasló teljesítményt nyújtó ember Szcsesny volt, esetleg még CR7.
A többiek messze képességük alatt játszottak, lehet a Spal ellen nem kellett volna pihentetni szinte mindenkit.

Nedvednek is észhez kellene térnie, amikor arról van szó hogy kit kell igazolni akkor igenis fejezze ki az elvárásait. Úgy érzem mindenki alá van rendelve a tulajdonosi elvárásoknak és nem azzal foglalkoznak hogy csapatot építsenek, hanem hogy bevételt generáljanak. De a foci manapság nem a fociról szól...

jeneiPALI 2019.04.17. 11:49:38

Allegri ha kicsit is volna benned önbecsülés ma reggel lemondanál a vezetöedzöi posztol mert szarabb ha kirugnak innen, amit nagyon remélek hogy megfog történni ennyi volt és elég asok égésbol amibe a bl be részunk volt a ténykedésed alatt dacára a bl döntöknek ott is szétvertek mind kétszer utóbbi megalázó volt a hogy akét ajax meccs is köszönök mindent de viszont nem látásra!

pedronegroo 2019.04.17. 11:52:52

@Jamal Jamal: Mi baj a játékosokkal, mi a baj velük, kikre gondolsz?

Juvegaspy 2019.04.17. 11:56:01

@jeneiPALI: Alljunk mar meg. Miert mondana le ma? Scudettot megerdemli.. Megkapja s nyaron mehet csak nem tudom ki legyen helyette

venember83 2019.04.17. 12:02:57

@Juvegaspy: miért mondana le egyáltalán ezek után? A munkaadója bízik benne, élő szerződése van, semmi oka távozni. Plusz: juventuz.blog.hu/2019/03/09/allegri_ket_trofeaval_nem_lehet_egy_szezont_kudarcnak_tekinteni

Jamal Jamal 2019.04.17. 12:05:22

@pedronegroo: Pl. De Sciglio fejben tuti nem a pályán volt előre meg lehetett mondani hogy el fogja b..szni a beadást/passzt.
Emre Can fejjel ment a falnak...
Pjanic labdáinak nem volt címzettje..
Bernardeschi mintha meccs előtt maratont futott volna annyira nem volt fizikálisan rendben,..
Alex Sandro-t 5-en támadták ha hozzá került a labda...

Lehet még sorolni, de értem a kérdés mögött rejlő iróniát.

A második gól előtt egy amolyan "most fogunk gólt kapni" gondolat suhant át az agyamon. Lehet én vagyok a felelős a vereségért? :)))

Bár a meccs előtt szinte biztos voltam benne hogy tovább tud menni a csapat, de ez a meccs 20. percében köddé vált, szinte éreztem hogy nagy lesz a baj.Sajnos....

pedronegroo 2019.04.17. 12:16:49

@Jamal Jamal: De Sciglio pont Allegri spanja... Emre Can a Pool-ban még tudott foczni, Pjanic a Juve előtt a serie a legjobb kp-ja volt, Berna a Fiorban lubickolt, Sandro is csúcson volt mikor jött. Itt miért nem tudják ugyanazt nyújtani? És ez miért lenne az Ő hibájuk vagy az átigazolás hibája?

del pipi 2019.04.17. 12:19:37

Ha Allegri marad én jövőre már csak az összefoglalókat nézem meg, ő nem tud változni, képtelen jó focit csinálni! Meg is mondta. Mindegy kik jönnek és kik mennek, edzőváltás a legfontosabb! Nem csak az első vonalas edzőket kell nézegetni, vannak még jók akik ugyanúgy megtudják teremteni a kémiát és összhangot a csapaton belül és tudnak jó focit csinálni.

Rikoo 2019.04.17. 12:24:48

Én tényleg nagyon kedvelem Allegrit, de szerintem most mindenki jobban járna egy váltással.
Csak ugye, hogy ki legyen a helyettese..
Talán pont ez az Ajaxos koma.

del pipi 2019.04.17. 12:25:21

@pedronegroo:
Hullámvölgy van! Ilyen szintű leépülések nem léteznek jó edzőknél! Hagyjuk már ezt a kamut! Itt ennek a történetnek véget kell érnie, ha marad akkor szerintem a Juvénél sokan meghülyültek!

Rikoo 2019.04.17. 12:29:42

@Rikoo: Viszont a keretben is komoly átszervezések kellenének az biztos.
Jöjjenek a fiatalok, de drasztikusan.
CR + Chiello marad a többieknek lehet új klubot keresni.

pedronegroo 2019.04.17. 12:34:40

@del pipi: Remélem én is, mert ilyen nem létezik hogy mindenki leépül, de az Allegri-hívőknek biztos erre is van teóriájuk, tudom elfáradt a kapcsolat bullshit meg le kell cserélni a félcsapatot Allegrikompatibilis játékosokra, ja kell még 10 db De Sciglio oszt hagy szóljon! Maga Allegri mondta hogy ez nem cirkusz, akkor minek várják a hívői a focit meg a BL sikert?? Nem is akar és nem is tudna minőségi focit a kókler, taktikus focihoz meg nem kellenek CR-ek!

Rikoo 2019.04.17. 12:42:22

Az olasz újságírók szerint nem véletlen, hogy Allegri azt nyilatkozta maradni fog, mert valószínűleg ez az igazság is. 4 edző volt akit lehetett volna leültetni helyette(Klopp, Guardiola, Zidane, Deschamps), így alternatíva hiányában, viszont nem fognak edzőt cserélni Agnelliék.
Conte lenne egyedül elérhető, ha Allegri végül tényleg távozna nyáron.

pedronegroo 2019.04.17. 12:44:31

Klopp, Guardiola, Zidane ezek nem lehettek opciók mert egy se volt reális célpont!

Rikoo 2019.04.17. 12:45:59

@pedronegroo: Ők voltak célpontok, mást nem akarnak leültetni.

patrik1112 2019.04.17. 12:51:27

“Sok jatekosunk eronleti problemaval kuzd” aprilis kozepen amikor pont top-ra kene jaratni magukat. Az egesz csapat pihent a Spal ellen szinte, az Ajax meg gala kezdovel nyert a hetvegen 6-2re akkor most kinek kene fittebbnek lennie? Mindig jon a sok magyarazkodas, kozben otthon lefocizott minket az Ajax!

En nagyon jo edzonek tartom Allegrit, de lehet hogy itt kene hogy legyen a valtas ideje, kell az uj impulzus ennek a csapatnak.

2019.04.17. 12:56:36

@Rikoo: Pochettino,Deschamps,Dárdai...leszarom,de valami változás legyen már könyörgöm...az se érdekel,ha a Tibikét állítják oda a kőműves actimellel a kezébe,csak próbáljon meg karaktert adni a csapatnak...

Jamal Jamal 2019.04.17. 12:56:56

@pedronegroo: Azért gondolom hogy ez már a játékosok szintjén bug, mert nem az edző ment a pályára virítani.

Múlbéli átigazolási hibáról nem akarok beszélni, mert mindent elmond hogy CR7-ben látták a BL sikert, ez nem jött be.
Cancelo meg érzésem szerint azért kellett hogy CR7 jöjjön. Na jó csak egy picit...
A jövőt meg majd eldönti a büdzsé.

Én a szezon elején sem gondoltam hogy BL-t nyer a csapat majd eldöntik azt az események, a sérüléseken most is nagyon sok múlt idén.
Természetesen a mentális felkészültség mellett a fizikai állapot is kell, de a sokat hangoztatott "minőségi játékosok ülnek a cserepadon" szöveggel nem értek egyet.
Ha Chiellini és Douglas Costa játszott volna, szerintem akkor más lett volna a játék, de egyénileg a kapuson kívúl senki nem alkotott maradandót.
Valami olyan kellett volna mint az ATM elllen, de nem jött sehogy.

Van még kérdés? :)

Rikoo 2019.04.17. 13:02:00

@fire06: 1 évig még nem nagyon lesz változás úgy néz ki. Illetve a keretben biztosan. Félix érkezhet Dybala helyett stb.

Jamal Jamal 2019.04.17. 13:04:02

@pedronegroo: Guardiola pszkosul nem opció, na ahhoz kell egy komplett csapatot igazolni.
Klopp-ot én nem csípem, lehet hogy többet tudna a fene tudja.
Zidane hozzáállását jól mutatja hogy az első komolyabb fizetési ajánlatra visszacsüccsent a Real edzői posztra.

Akkor jön ide egy Zidane ha nem 80-as években született született játékos kerettel kell dolgoznia...

steven.h 2019.04.17. 13:10:57

@Rikoo: Megértem, hogy mást nem akarnak leültetni, azért a közelmúltban láthattuk, hgoy a kezdeti impulzus lehet hogy már 3 hónap alatt elvész és lehet kullogni a hetedik helyen (Ranierit mikor váltotta Ferrara pl, első pár hónap csoda, utána 7. hely)

Bár azt azért nem hinném hogy csak 3-4 nevet tudtak a kalapba tenni, főleg mivel DD és Guardiola alapból az esélytelen kategória volt, egyedül Zidane volt elérhető mivel csapat nélkül volt,de ha ennyire gondolkodtak a váltáson akkor pl Pocchettino neve nem tudom hogy nem tudott előkerülni.

Apuleius 2019.04.17. 13:16:33

@venember83: A klub úgy döntött, hogy Allegrivel akarja folytatni, erről tájékoztatták, ő gondolkodott, s úgy döntött, hogy ő is folytatná, erről a döntésről pedig tájékoztatta a klubot. Én továbbra sem látom, hol van itt bármiféle fordított sorrend.

Az mondjuk számomra is kérdés, hogy élő szerződéssel rendelkező edzők és játékosok esetében miért kell minden szezon végén egyeztetni sok esetben, de ez valami új divat lett.

pedronegroo 2019.04.17. 13:26:41

@Apuleius: "A klub úgy döntött, hogy Allegrivel akarja folytatni" - nem így kellene kedvet csinálni a következő szezonhoz! :) Elakarod üldözni a blog látogatóit? :)

venember83 2019.04.17. 13:27:19

@Apuleius: nem feltételes mód. Folytatja. Mindezt olyan környezetben, ahol senki nem lepődik meg, amikor egy munkaadó (tulajdonos, klubelnök stb.) simán kirúg egy edzőt. Ehhez képest ő kijelenti, hogy folytatja. Nem kívánja vagy szeretné, hanem folytatja. Mindegy, nem feltételezem, hogy meg tudom értetni veled a meglepetésem okát, ha eddig nem sikerült.

pedronegroo 2019.04.17. 13:28:55

@Jamal Jamal: Kérdés??? Persze, mit szedsz? :))

Apuleius 2019.04.17. 13:54:32

@venember83: Olvasd el szerintem újra, amit írtam, s előtte igyál egy kávét :-) A gondolat onnan kezdődik, hogy a klub jelzi felé (ez az első lépés), hogy vele szeretnék folytatni. Allegri gondolkodik (második lépés), majd dönt,s közli, hogy folytatja (harmadik lépés). Miért használna feltételes módot? A klub hozott előbb egy döntést, tényleg nem értem, hogy mi a gondod a sorrenddel.

Apuleius 2019.04.17. 13:55:08

@pedronegroo: Hát nem tudom, ilyenkor a szerkesztőség sem érez túl erős motivációt a folytatásra...

Alex8610 2019.04.17. 14:40:51

Na de a nap kérdés: Hol van babo??? Bár lehet ő is a sivatagban van és épp homokot szór a fejére.

2019.04.17. 14:53:33

@steven.h: Nem. érkezhet játékos által is, de lemorzsolódik, mert az edzői filozófia ül ki a csapatra. Allegrivel el sem jutunk a döntőig, mert eltaktikázza magát/gyenge játékot fogunk ki, vagy ha el is jutunk a döntőig, az ő játékfelfogásával nem lehet döntőt nyerni.

Génmanipuláltházikecske 2019.04.17. 14:55:45

@Jamal Jamal: Zidanet nem a fizetési ajánlatt győzte meg, hogy visszatérjen a realhoz. Araboknál 3x annyit kereshetett volna mint a Margitnál.

2019.04.17. 14:57:30

@Alex8610: Most meditál és közben arra keres megoldást, hogy miért volt így a legjobb az egész. (Bocs Babo, de most tényleg savanyú a szőlő, ahogy szokták mondani)

steven.h 2019.04.17. 15:10:26

@Dr. Grant: Kétszer eljutottunk a döntőig, de azért valljuk be mindkét döntőben mi voltunk az esélytelenek. Az a Barcelona akkoriban bárkit meg vert volna, még úgy is hogy edzőjük sem volt (Enrique nem az, és vicc, hogy BL győztes edző), másik döntő pedig a Real-os Zidane éra legerősebb csapata volt szerintem egy CR gyilkológéppel.

Én idén sem tartottam magunkat esélyesnek, reméltem jön a Ronaldo faktor (jött is de egy Atletico elleni csodához volt csak elég, mondjuk már az eggyel több mint a tavalyi csodák száma), de egyszerűen ennek a keretnek a Marotta éra alatt mindig voltak hiányosságai amit kezelni kellett az edzőnek, aminek egy két játékos itta meg a levét. Talán egyedül az első Allegri év volt az amikor lyukmentes 11-ünk volt, de akkor meg nem voltak olyan emberek a padon akik változtathattak volna a játékon. Szerintem tavaly vérzett a legtöbb sebből a keret, amit idén se sikerült megfelelően foltozni.

Shyr Kahn 2019.04.17. 15:11:30

Orulok Allegri maradasanak (annak ellenere is, hogy iden ugy tunik elfaradt a viszony kozte es Jo nehany jatekos között, hiszen nincs jobb alternative). Csak tanuljon a hibakbol, azaz allitsa/idozitse mar be a format ugy, mint Az elso eveben! Dybala-nak pedig mennie Kell. Alex sztem eletet adhatna a kp-n. Es gondolom egy Portugal trio (Cr, Cancelo, Alex) azert jobban ossze tudna jatszani. CR-ben van Meg talan egy kimagaslo ev. Ki kellene hasznalni.

Cannavaro 2019.04.17. 15:22:04

Ten Hag kell ide, Ő megtanítaná a csapatot focizni! Láttuk, hogy tudja hogyan kell! Allegrinek, már a Real elleni döntő után, fel kellett volna állnia önként, akkor tisztelném, így nálam bármiket is ért el, egy bohóc, aki csak magyarázza a berögződései miatti pofára eséseinket! De sajnos tudom, hogy még egy évig minimum "élvezhetjük" azt a fura sportágat, amit Ő focinak csúfol, mert Agnelli ugyanolyan töketlen mint Ő! Sosem vesszük fel az igazi szűk elittel a versenyt, (értem ez alatt, az az évi legjobb formát mutató csapatokat) amíg Maxi nem látja be, hogy a bajnoki tötymörgés miatt nincs hozzá szokva a csapat, a lendületes focihoz, az iram diktálásához, ami elengedhetetlen, egy BL megnyeréséhez! Már nem is idegesít, csak szégyenlem magam a kollégák, barátok előtt, akik kérdezik, hogy a picsába van, hogy egy ilyen keret így zúg ki, és ilyen élvezhetetlen a játékunk...

Milito20 2019.04.17. 15:26:50

@Shyr Kahn: Bocsanat, de ki ez az Alex? Nekem nem ugrik be...

juve28adam 2019.04.17. 15:32:12

@Milito20: Én is ezen gondolkodtam, először Alex Telles jutott eszembe, de ő nem portugál és fent valami portugál trióról van szó :D

Rikoo 2019.04.17. 15:32:21

Egy kis érdekesség a meccsről. Az Ajax a 34. percben lőtte a szerencsés találatát, ami pedig Abdelhak Nouri mezszáma volt.

west30 2019.04.17. 15:35:34

@Cannavaro: Szerintem sokkal nagyobb gond van itt a kerettel,mint azt a tobbseg gondolna,es annak ellenere hogy orulnek Allegri tavozasanak,nem o a legnagyobb problema.

@Milito20: Szerintem Felixre gondolt.

Shyr Kahn 2019.04.17. 15:38:06

@Milito20: Jogos... nem tudom hanyadjara irom Felix helyett Alex nevet. Gozom sincs miert.

Milito20 2019.04.17. 15:44:42

@Shyr Kahn: na igy mar megvan :D Ot en nagyon szivesen megneznem nalunk. Lehet, hogy kockazatos, de ha valoban extraklasszis lehet belole, erdemes volna kihasznalnunk, hogy CR a peldakepe es az ujkeletu remek kapcsolatunkat Mendeszel..

Shyr Kahn 2019.04.17. 15:54:34

@Milito20: Kockazatos, de hatalmas potenciallal bir. A 120 milla sok erte, de hatha lehet alkudni belole. Meglatjuk. CR ki tudna nevelni a gyereket sztem es lehetne nalunk Kean mellett meg egy - meg nala is - nagyobb igeret. Amennyire en lattam a srac stilusa tenyleg Kakae-ra hasonlit a legjobban es bizony egy Kaka stilusu jatekos nagyon elferne nalunk a kp-n. Kaka BTW a nagy kedvencem volt a 2000-es evek masodik feleben (az a talalt az MU ellen 2007-ben... pont CR MU-ja ellen, orok emlek)... ha talalnank/kinevelnenk egy hasonlo kvalitasu kp-t, mint O volt 2009 elott, akkor osszefosnam magam az oromtol, mert pont egy ilyen jellegu jatekos hianyzik a kp-rol (Pjanic nagyon nem tolti be ezt a szerepet).

Rikoo 2019.04.17. 15:57:12

@Shyr Kahn: Nem lehet alkudni belőle. 200-ra akrták emelni a kivásárlási árát, a 120 kb. a kialkudott ár.:D

Shyr Kahn 2019.04.17. 16:07:11

@Rikoo: Ennyiert nem fogjuk megvenni... ha igen az nekem nagyobb csoda lesz, mint CR erkezese, pedig azt is csak legmereszebb almaimban gondoltam volna. Kolcson, opcioval? :)

Jamal Jamal 2019.04.17. 16:08:47

@Génmanipuláltházikecske: én nem láttam a szerződést, de igazolásokra nem keveset költenek hát még fizetésekre. Te láttad hogy szerződés szerint mennyit keres, hogy ilyen bátran reagálsz?

Rikoo 2019.04.17. 16:12:28

@Shyr Kahn: Nem. Valószínűleg valaki távozásával jönne, Félix. Talán Dybala a legesélyesebb rá.

Shyr Kahn 2019.04.17. 16:15:06

@Rikoo: Legyen ugy. Dybala a Juvenal mar leszerepelt, szoval egyaltalan nem hullajtanek konnyeket, ha menne.

Grinta 2019.04.17. 16:18:27

Azért jó látni hogy tiszta fejjel átgondolt döntés a maradása,marasztalása a klub részéről,és nem egészségügyi..mint a mostasztán teljes vértömlesztés kell,sem pedig kifinomult középköri módszertan..fejek hulljanak : D mert akkor boldog a nép

Milito20 2019.04.17. 16:18:40

@Rikoo: Tudom, hogy korai lenne Mbappehoz hasonlitani , de Felix statiszkai szerintem nagyon igeretesek :)

peti78 2019.04.17. 16:31:59

Bonapartét agyonrúgta a waterlò.... Max belefulladt a mosòszerbe....

Bianconero 2019.04.17. 18:28:13

Hiányolom az önkritikát. Igazán vállalhatná a felelősséget ő is. Majd jövőre? :-)

2019.04.17. 18:55:20

@steven.h: Tehát egy Ajaxnak meg simán megy a csapatépítés fiatalokból (rövidebb idő alatt). Mert az életkorból az jön ki, hogy legtöbbjüket nem lehetett 5 évig építeni. És apropó érdekes módon az Ajaxos fiatalok bírják a nyomást, már nem először? Csak Olaszországban kell arra hivatkozni, hogy évekig tart beépíteni Allegrinek? Ha nem szednék őket szét nyáron, valószínű, hogy ők a BL-t is megnyernék 1-2 éven belül, nem bohóckodnának, meg keresnék a kifogásokat, mint mi Barkasszal, meg Reallal. Hacsak idén is meg nem nyerik. Ha Allegri akkora védekező specialista, miért nem tudott a DÖNTŐKBEN olyan taktikát kitalálni, hogy ne kapjunk gólokat?

delpi0823 2019.04.17. 19:13:06

@pedronegroo: Az a baj hogy maradni is fog........

delpi0823 2019.04.17. 19:21:45

@Csak Csucsu: Lehet az volt a problema hogy Cuadradot mar nem tudta nevezni.........

Grinta 2019.04.17. 19:27:19

@Dr. Grant: Az Ajax legutóbb a 13/14-es! idényben volt bajnok.Hollandiában.
Itt a Juventusnál ezt hol tehetnéd meg?
Hogy most lehet hogy nem..de építkezünk,meg fejlődgetünk,meg majd aztán..hát öt rossz meccs után itt úgy vágnák át a torkát az edzőnek egyesek mint a sicc.

pedronegroo 2019.04.17. 19:42:00

@Apuleius: Naaaa, necsi! Jövőre szétbaszcsizunk mindenkit még az Atalantát is meg a Jáng Bojzt is oda-vissza!!! 2020 tripla vagy semmi!!! :)) Mibe fogadunk? Ha bebukom irok egy Allegrit magasztaló cikket, hmm? :)

Barolo4 2019.04.17. 19:58:22

@Grinta: +1
Szerintem is érdemes sokkal komplexebben nézni a dolgokat, mint itt sokan teszik.
Én is érzem, hogy Allegri elfáradt egy kicsit (a csapat nagy része meg nagyon), de ettől még jelenleg nincs jobb opció. Vannak tehetségesnek tűnő fiatal edzők, de mindegyik hatalmas kockázat lenne. Allegrit meg 5 év, 5 bajnokság és igen jó bl mutatók alapján felállítani (holtversenyben másodikak vagyunk a Barcával az elmúlt 5 évben) azért elég furcsa és bizonyos szempontból inkorrekt dolog lenne (inkább érkezzen mellé egy fiatal segédedző).Az a baj, hogy sok szempontból elkényelmesedtünk mi szurkolók is és elhittük, hogy idén mi vagyunk a fő esélyesek. Ez egy f...ság. Az elmúlt években hatalmas szintet léptünk és ott vagyunk aközött a 6-8 csapat között, akiknek szinte tökéletes a kerete (hol vannak már a Padoinok) és jó esélye van a bl-ben minél tovább érni..... viszont nem vagyunk jobban ezeknél a csapatoknál (ebben az elit klubban ilyen nem is nagyon lehet, egyszerűen az ő szintünkön vagyunk, de mindannyian bl győzelemre vágyunk (és akkor néha még a 6-8 felett jönnek olyan sötét lovak mint az Ajax vagy a Monaco korábban). Szerintem még egy szint van (és Agnelli vezetésével már ez is meg van félig), azok a klubok (kb. Barca+Real), akik mindig top játékost vesznek (vagy top potenciál fiatalt), általában áron felül, és tőlük csak 'elmennek', elvágyódnak, de gyakorlatilag nincs feljebb. Szerintem ettől a szinttől sem vagyunk messze, hiszen Cr,Emre C. és Ramsey azt bizonyítják, hogy már top szinten is tudunk versenyezni bárkivel. Szóval itt már csak tényleg egy picit kellene csak erősödni. Allegri szidása helyett én az utánpótlást venném elő nagyon komolyan, mert a top klubok szintjén egy hatalmas szégyen (és ennyi költés mellett érthetetlen is), hogy az elmúlt 10 évben egyetlen egy ember sem érkezett a jelenlegi kezdőnkbe (eddig a keretünkbe se nagyon). Ez amellett, hogy igen kellemetlen (és drága mulatság), a csapat 'játékstílus' hiányát is erősen befolyásolja. Rengeteg dolog van amit az idei év alapján érdemes lesz kielemezni (csatáraink gyenge formája, max 2-3 ember aki egész évben hozta az extrát, kp impotenciája, szélső védőink forma ingadozása stb.), de az utánpótlás helyzete egy kulcs kérdés közép távon amin változtatni kell. Forza Juventus!

Grinta 2019.04.17. 20:33:08

@Barolo4: Hát ebbe nem nagyon lehet belekötni.Köszönöm az írás minőségét.Utánpótlás szinten valóban nem muzsikálunk jól.
Itt most behoznék egy most olvasott hírt.Luka Jovic-ot végleg kivásárolta/érvényesítette opciós jogát az Eintract.7 millió euróért?Mennyiért fog vajon távozni,ergo mennyit bukik rajta a Benfica?Jadon Sancho esete majdnem ugyanez.Két ilyen srác a mai árakon összesen olyan 150 millió euró folyik be majd értük(példának okáért Pulisic a padról akkor/jelenleg olyan 65 millió euró).Százból húztunk fel egy stadiont! : / Józan ésszel felfoghatatlan dolog

del pipi 2019.04.17. 20:51:17

@Grinta: Jovic első számú opció a Real-nál!

Grinta 2019.04.17. 21:05:55

@del pipi: Pontosan ezért írtam.Ez még csak pletyka,de nem véletlen!

Grinta 2019.04.17. 21:06:44

@del pipi: Mert Ő még csak nem is egy nagy név,akivel dobálózni lehetne szenzációhajhász módjára.

2019.04.17. 22:07:34

@Grinta: Igen, ez megy. Legalábbis ezt mondják. De szerintem az elmúlt 2 évben a csapat inkább visszafelé fejlődött. A klub talán nem, de a csapat edzőstül teljesen.
A gyenge olasz bajnokság jó apropója lenne az építkezésnek, csakhogy Allegrivel ez sem megy, mert kényszeresen ragaszkodik a bajnokikon az alapembereihez, hátha még az olasz kiscsapatokat sem vernénk meg. Az előző meccsen ez ki is derült, hogy tényleg így lenne. Ez a Juventusos utánpótlásképzés csődje, a klub csődje és Allegri csődje is.

Grinta 2019.04.17. 22:16:55

@Dr. Grant: Ezt most nem mondhatod komolyan!?Mára a töltelék is csupa válogatott játékos!Sőt,gyakorlatilag nincs is töltelék játékosunk.Ds-t lehet annak mondani,de mégiscsak Olasz válogatott a tag.
Rincon,Lemina,Sturaro,Hernanes
Bentancour,Matuidi,Emre Can
Ha ez nem minőségi emelkedés,akkor Én nem tudom mi az : /

Nathas 2019.04.17. 22:20:34

@steven.h: visszakérdezek: folyamatos? Egyébként alaptalan? Véber Gyuri...

Nathas 2019.04.17. 22:23:25

@steven.h: az egész szezonban, vagy csak a döntőben, a hiányzók miatt?

Nathas 2019.04.17. 22:30:20

@steven.h: "Igen, de az új impulzus jöhet mondjuk egy nagy játékoscsere által is" - jó ötlet, könnyebb, mint edzőt cserélni! Egyébként sincs elég DS, Khedira és Mandzukic a csapatban.

2019.04.18. 00:18:30

@Grinta: De mit értünk el vele eredményben? Semmit. Én nem akarok belemenni a játékosok egyéni jellemzésébe (szidásába), mert megtették előttem elég sokan. Csapatként egész biztosan semmit sem fejlődtünk, még ha egyénileg esetleg valamit, de játékban aztán abszolút visszafelé. De hogy is mondhatnánk, hogy nem így van, ha egy Ajax simán átlép rajtunk. Momentumunk nem volt és ezt 1-2 sérülésre nem lehet fogni. Sem rossz formára, sem fáradtságra, bla bla. Mikor a f**mba legyen sziporkázó játék, mikor adja mindenki tudása legjavát, ha nem a legfontosabbkor. Ehelyett macska-egér játékot játszottak a hatalmas minőséget képviselő keretünkkel. Szégyenlem magam helyettük is.

steven.h 2019.04.18. 08:55:47

@Dr. Grant: Ez azért nem ilyen egyszerű, ahogy előttem leírták az Ajax legutoljára 13/14-ben volt bajnok, mi meg Conte óta folyamatosan. Nálunk ha egy Ajax szintű projektet akartunk volna felépíteni azt mondjuk a Serie B-ből való feljutás után kellett volna.
Serie B-ben elkezdeni abba a pénzt nyomni idehozni külföldi szakembereket. Ez nem edzőkérdés, ez klubstratégia. Annó Blanc-ék nem ezt az utat választották, pedig DD meg a Serie B-ben ottmaradó nagyok ezt tudták volna segíteni, de ott is a feljutás után Seccoék inkább idehoztak többtízmillióért itt megbukó sztárokat (Almiron, Tiago) az olasz fiatalokat meg egy hiba után tovább is adták (Criscito esete Tottival). Nyilván ez már 13 éve volt, tehát legjobb esetben is már 30 évesek lennének azok a játékosok is, de ha egy jól működő utánpótlást akkor fel tudtunk volna építeni, akkor nem egy szem Marchisio lett volna a termés.

Mondjuk ez talán jobb is hogy így történt, mert nekem Agnelli szimpatikusabb elnök mint amilyen Gigli volt, és ahhoz hogy ő üljön a "székbe" nekik bukniuk kellett.

Utána a másik ilyen időszak pont az Agnelli éra kezdete lehetett volna a két 7. hely után, de Agnelliék sem az utánpótláshoz nyúltak, hanem Marotta "idekukázott" 10 játékost második Conte kérésére és itt jön be, hogy most 8.-szor leszünk bajnokok, mi Juventus szurkolók el tudtunk volna viselni, hogy mondjuk a két 7. hely után esetleg jöjjön egy harmadik, de 20 éves játékosokkal?

Allegrit én a fiatalításnál nem venném elő (azért beépített egy Dybalat, Bentancurt, Bernardeschit), mert ő már úgy jött ide, hogy itt eredményeket kell felmutatni és már nem csak a Serie A-ban. Plusz ha nézted a SPAL elleni meccset a Kastanos srác, aki hatalmas tehetségnek volt kikiáltva hogy viszonyul egy De Jong-hoz alapvető technikai tudásban? Csak a legalapvetőbb dolgokban, amit az utánpótlásban el kellett volna sajátítania? Vagy a Gozzi a De Ligt-hez? Szegénynél egy SPAL ellen dadogott a labda, attól függetlenül hogy annyira szarul nem játszott, de ezek alapvető hiányosságok, amik az utánpótlás képzésbeli gondokat mutatják.

steven.h 2019.04.18. 08:59:08

@Nathas: 5 éve folyamatosan nyerjük a kupákat és a BL-ben is tényezővé tett minket, ezt nem veheted el tőle, mert Conténak ez nem sikerült. Utolsó 3 évében a BL-ben jobb eredményt tud felmutatni, kevesebből, mint mondjuk Guardiola a Citynél (értem én hogy tegnap űrfocit tolt a city, de a szurkolóit ez szerintem nem vígasztalja, a kiesés az kiesés, ezt Pellegrinivel is el tudták érni), mellette pedig a folyamatos duplázások megvannak. Értem én ezt a fos Serie A-t edző nélkül is megnyernénk, legyen igazatok, de én azért eléggé félek attól, hogy jön egy új név és a Serie A se lesz ennyire egyértelmű.

2019.04.18. 13:06:55

@steven.h: Nem lehet a 7. helyekkel örökké példálózni. Az a talpraállás utáni 3-4 évben volt, az is csoda, hogy nem mentünk akkor tönkre. Mondhatnám azt is, hogy engem nem érdekel a bajnokság, mert így 1000 évvel vagyunk rekordbajnokok és az első 4 helyett indul a BL-ben. Az ilyen inter, meg Napoli-félék azért jobb, ha nem lesznek bajnokok, de azért ennyire rágörcsölni folyamatosan a bajnokságra elég nagy marhaság, ha ez az oka, hogy a BL-ben képtelenek vagyunk az utolsó 1-2 lépést megtenni már 4 éve. Lehet, hogy a klub erősödött Barka elleni döntő óta, de játékban semmit nem fejlődtünk és inkább távolabb kerültünk a BL-től. Minden más sajnos csak üres magyarázkodás. Hiába igazolunk már le csilliárddos játékosokat is, nem lépünk előbbre. Most azért, mert nincs középpálya, de mindig van valami. De Allegri sem alkalmas a BL- megnyerésére.

steven.h 2019.04.18. 13:19:31

@Dr. Grant: Nem példálózni akartam vele, szimplán úgy vélem, hogy ha annyira fiatalokhoz akartunk volna nyúlni akkor az lett volna az alkalmas időpont, mert semmiféle eredménykényszer nem volt nyugodtan lehetett volna a milliókat az utánpótlásba ölni, meg olyan fiatalokba akiket rögtön bedobunk a mélyvízbe, de nem ez történt.

Egyébként arról vitatkozhatnánk, hogy mitől is nevezünk valakit BL megnyerésére alkalmatlannak. Szerintem Luis Enrique elég sok mindenkinél alkalmatlanabb, mégis BL győztes vagy ott van Di Matteo, szintén BL győztes, gyakorlatilag ugyanannyi BL serlegük van mint mondjuk Lippinek........

2019.04.18. 14:38:03

@steven.h: Azóta is folyamatosan folynak a milliárdok az utánpótlásnevelésbe, de szinte feleslegesen. Ez nem Allegri bűne szerintem, hogy nem fiatalokra épít fel teljesen egy csapatot, mert nem is lett volna sosem annyi tehetség. Amiatt nem is baj, mert azért szerintem nem is igazán jó benne Allegri sem, de ez most részletkérdés. Kb. 3 évente egyszer hallunk olyat, hogy 1-1 fiatal lehet, hogy van olyan jó, hogy az első csapatnál is komoly esélye lehet, de valami mindig közbejön/történik olyankor is. Kean lehet az első komolyabb siker, mert eddig csak felesleges pénznyelő volt.

Az edzőkkel kapcsolatban, hogy alkalmas lehet-e rá sok szempont, jellemzők alapján szokták megállapítani. Nekem személy szerint 2 dolog elég: a játék, amit játszat és a mentalitása. A 3. dolog pedig, ami számomra elég bizonyossá teszi, hogy alkalmatlan rá: az elmúlt évek tapasztalata, amit látok a BL-ben, a pályán. Ha az nem lenne, talán meggyőzhető lennék, de ez kizárja. Hogy most (is) megszégyenülve és reménytelen játékkal estünk ki (amikor kiváló támadók vannak a csapatban), az csak hab a tortán. Szintén hab a tortán, hogy ilyenekre építi fel egy JUVENTUS taktikáját TORINÓBAN, hogy Dybala, levédekezzel egy senkiházi, félig sérült De Jongot. És még sok az egyéb hab.

steven.h 2019.04.18. 15:05:51

@Dr. Grant: Szerintem az első félidőben ez elég jól is működött, mivel az Ajaxnak De Jong minden támadás mozgatórugója, nagyon nem is volt helyzetük az első félidőben, mert meg voltak már ott fojtva, nem lehet 100%-ban nálunk a labda, olyan meccs nincs, tehát meg kell azt is oldani TORINÓBAN is, hogy az ellenfél támadójátékát megfojtsd és ez Dybalaval tökéletesen működött az első félidőben.

Kiváló támadóink vannak, de ez még midnig csapatsport, és hozzájuk el kell juttatni a labdát illetve nem ártana az sem, ha ők vissza tudnák játszani is, de jelenleg a komplett középpályánk alkalmatlan arra, hogy támadást segítse úgy, hogy az nem jár azzal, hogy átrohannak rajtunk. Mind Pjanic, mind Bentancur, mind Matuidi is baromi lassúnak tűnt az Ajax középpályájához képest. És még akartgyengék is voltak.

2019.04.18. 17:37:42

@steven.h: Működött? Kevés és gyáva ötlet erre játszani egy Juventusnak. De nagyon örvendetes, hogy szinte egálban voltunk játékban egy Ajax-szal Torinoban egy darabig.
100%-ban nem is volt nálunk, de 50-ben sem, mg az első félidőben sem. Alárendelt szerepet játszottunk, nem volt az egészben semmi jó és ez csúcsosodott ki a 2. félidőben teljesen, amikor még Allegri szánalmas kis taktikai húzása is kiesett. Akkor már teljesen szégyenteljes benyomást keltett az egész csapat, mint egy munka után összeverődött amatőr társaság.

Amúgy beszélgethetünk még belekapaszkodva minden szalmaszálba, de ebben a témában felesleges. Amit nem szeretnék, az az, hogy 1 év múlva megint ugyanitt tartsunk és ugyanúgy csak a szomorúság/düh, vagy a kifogáskeresés legyen a 2 opció.
Pedig ha Allegri marad, akkor ez garantált.

spaolo1981 2019.04.18. 18:47:11

Félve írom le, de abban van igazság, hogy a 3 gólból kettőt súlyos egyéni hiba előzött meg. És ez nem Allegri sara. Felelősséget abban látok, hogy fáradtak, tompák voltunk, rossz volt a formaidőzítés, vagy nem tudom, de az biztos, hogy ha csak fele olyan elánnal lépünk pályára, mint kb. 1 hónapja az ATMA ellen, simán továbbjutunk.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3352) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9861) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4118) mercato (4125) nyilatkozat (7392) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása