Komoly nyári változásokról pletykálnak

pjanic_miralem_golorom_1.jpgA Juventus komoly nyári reformra készül, ami a keretet illeti, így távozhat a klubtól Paulo Dybala, Douglas Costa és Miralem Pjanić is.

A calciomercato beszámolója szerint a játékosok jövője nem függ Massimiliano Allegri maradásától vagy távozásától, mivel a klubvezetőség célja az aktuális keret megújítása, miközben a fiatalítás is a prioritások egyike, ehhez pedig elsősorban bevételek kellenek, illetve a csapatban helyet is kell biztosítani az érkezőknek.

Az Öreg Hölgyet a címvédéstől két mérkőzés választja el, míg a Bajnokok Ligájában is új erőt adhat az Atlético Madrid elleni parádés feltámadás, azonban mindezek ellenére egyes pletykák szerint több fontos játékos elhagyhatja nyáron a klubot.

A The Sun értesülései szerint Paulo Dybala, Douglas Costa és Miralem Pjanić játékjogát várhatóan értékesíteni fogja a klub, de ők csak a legjelentősebb távozók, akár a keret tizenegy játékosára várhat nyári sátorbontás és továbbállás.

A Manchester United természetesen élénken figyeli a lehetőséget, miután a BL-szereplés bajnokságból való eléréséhez továbbra is vékonynak tűnik a keret, és tavaly a klub már próbálkozott Paulo Dybala és Douglas Costa kapcsán, írja a The Sun.

Miralem Pjanić kapcsán inkább a Real Madrid tűnik befutónak, míg a Chelsea és az Arsenal is kihasználhatja az adódó lehetőséget, és a klubok lecsaphatnak Daniele Rugani és Sami Khedira játékjogára.

Martín Cáceres, Moise Kean, Alex Sandro, Mattia Perin, Leonardo Spinazzola és Andrea Barzagli is a várható távozók listáját gazdagítja, a befolyó összegből pedig a vezetőség első osztályú európai tehetségek megszerzését tűzte ki célul.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3114740519

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Azzaro10 2019.04.05. 11:09:20

Tehát mindkét balhátvéd, a legjobban passzoló és legkreatívabb belső középpályás, a legjobban cselező és leggyorsabb szélsőnk, és Dybala aki meg biztos elfelejtett focizni. De de sciglio meg a csatár létére gólt rúgni képtelen Mandzukic maradnak. Logikus...

Ádám.84 2019.04.05. 11:15:34

Ez egy oltári nagy baromság lenne, remélem csak újságírói kitaláció az egész.

pedronegroo 2019.04.05. 11:17:03

Most fizetjük meg CR árát vagy mi ez a legpiacképesebb(PD10,Pjankó,Brazilcselgép) játékosaink kiárusítása??

Pavel1988 2019.04.05. 11:26:02

Egyetértek a névsorral, talán meglepő de Perínt, Kean-t és Spinazola-t nem engedném el a felsoroltak közül.
Mindhárom jó cserejátékos, ráadásul csak bagatel pénzt kapnánk értük.
Pjanic a másik kérdőjel bennem, a kora miatt eladható de nem látom ki helyettesíthetné.

Akiket hoznék:
Sandro helyett Grimaldo, Guerreiro vagy Gayá.
Costa és Dybala helyett Zaniolo és Lozano.
Khedira helyére nem igazán kell senki, Matuidi helyettesét kutatnám inkább.
Rugani, Barza és Cáceres helyett Izzot és Romagnolit.

JuventusFanatikus 2019.04.05. 11:32:06

Mindenki megnyugodhat, ezt a The Sun hozta le, úgyhogy SEMMI valóságtartalma nincs, még a Tuttosport is sokkal megbízhatóbb ennél a szennylapnál. A Calciomercato sem éppen a megbízhatóságáról híres, ahogy én tudom.

venember83 2019.04.05. 11:37:23

@JuventusFanatikus: kéretik nem megfékezni a hozzászólásgenerátort. :D Pletykák kellenek az embereknek. Meg egy kis rasszizmus itt-ott.

pedronegroo 2019.04.05. 11:37:40

@JuventusFanatikus: Köszi, mert már elkezdtem regisztrálni a klubkereső.hu-ra :)

Szabolcs Borbély 2019.04.05. 11:44:09

TheSun :DDD Jól van, az ég kék, a fű zöld maradt.

JuventusFanatikus 2019.04.05. 11:44:23

@venember83: Ja, bocsánat:D Új hír, a Juventus megválna minden színes bőrű játékosától, a muzulmánokat pedig áttérítené a katolikus hitre, máskülönben távozhatnak Ők is, Bonucci pedig a Juventus szóvivője lesz a jövőben:D

Esküszöm, ennyi erővel én is lehet újságíró:D

venember83 2019.04.05. 11:48:19

@JuventusFanatikus: szerintem fordítva, és Bonu lesz jövőre az Inter csk-ja.

JuventusFanatikus 2019.04.05. 12:13:17

@venember83: Az nem jó, ott már volt, kell neki a változatosság. Torino, Fiorentina, Napoli... Hosszú még a karrierje, mindhárom klubban meg kell még fordulnia.

cd1 2019.04.05. 12:19:06

Magyarul a legjobb jatekosokat eladjuk. :)

Paradigma 2019.04.05. 12:22:06

Kean csak másodosztályú európai tehetségnek számít, így eladó lesz? Ki jön helyette, mint I. osztályú?

Andras74 2019.04.05. 12:29:01

Nekem ez ott sántít leginkább, hogy az olaszosítás jegyében miért pont olaszokat adnánk el? Ráadásul még fiatalok is....

Barolo4 2019.04.05. 13:03:35

Ennyien nyilván nem fognak, és pletyka az egész, amúgy ezzel a listával nagy bajom nem lenne, ha tényleg fele ennyi, de tehetséges fiatal érkezne. Spinát mindenképpen megtartanám (plána, ha Sandro megy), illetve Pjanic is nagy dilemma, de erről már sokszor kifejtettem a véleményemet. Bátorság (vakmerőség) lenne Dybalát és Costát egy nyáron eladni (főleg így, hogy 3 öreg van körülöttük), de azt érezném a legkisebb gondnak (főleg ha az árukat rendesen megkérjük, majd költjük el ugyan oda) a kp-hez és védelemhez képest. Forza Juventus!

babo0410 2019.04.05. 13:04:04

Ez már nagyon durva lenne. Kean, Spina, akik a legjobb olaszok között vannak jelenleg? Érdekes lenne. De Dybala, Pjanic, Costa, Sandro, Perin? Miért adnánk el egyszerre mindet? Ok, Costa, Pjanic Sandro mennek, mert kell a pénz. De ha eladjuk a fél keretet, hogy sztárokat vegyünk, mitől leszünk többek a City vagy a PSG valamelyikénél? Juve lesz az új zsoldos hadsereg? Mondjuk ha ez nem pletyka, lehez valami megtörik, és én is nehezebben fogok tudni drukkolni a csapatnak. Pedig a Juve mindenek felett.

Zsolt16 2019.04.05. 13:07:41

Alex Sandro és Douglas Costa elengedését tudom csak elképzelni.

Il Principino 2019.04.05. 15:15:29

@Zsolt16: +1 én is így látom + remélhetőleg Khedira!
Pjanic nélkül nincs normális támadásépítés,rengeteg pontrúgás és begyakorolt figura van rá kihegyezve a rögzített szituációknál.
Dybala kispados,Bernara maradna minden,mivel nem hinném hogy Ronaldo(aki jól fejel) szögletet vagy szabiból a beadásokat vele csináltatnánk :)
Khedira helyett kellene vmi harcias fenevad,azóta is Torreira után "csorog a nyálam" :(

Zsolt16 2019.04.05. 17:11:37

@Il Principino: Ndombele szerintem nagy igazolás lenne. Nekem nagyon tetszik a játéka. Lényegében egy technikásabb Matuidinek tűnik így a videókról.

pott70 2019.04.05. 18:03:46

Az idén ötödikére esik április elseje?

delpi0823 2019.04.05. 19:13:04

@babo0410: Te milyen rasszista vagy,allandoan szinte csak olaszokat akarnal latni a csapatban:)........

venember83 2019.04.05. 20:21:49

@delpi0823: öröm látni, hogy egyesek számára még a rasszizmus fogalma is csak nagyon megközelítőlegesen, de leginkább tévesen ismert.

Sztovicska 2019.04.05. 20:43:48

Costa, Kean, Spinazzola???

delpi0823 2019.04.05. 20:49:28

@venember83: Hat igen ez kb olyan hogy Bonucci a nyilatkozata alapjan kb rasszistanak let beallitva meg mindenfele szemetladanak,holott semmifele rasszista kijelentest nem mondot........

babo0410 2019.04.06. 03:18:36

@delpi0823: Igen, mert egyre kopnak kifelé a csapat olasz játékosai. És olasz mag kell, mert ha teli lesz a csapat csupa külföldi sztárral, akkor ott sajnos nem a csapatért, hanem a pénzért fognak küzdeni. Azt nem várhatjuk el majd az összes külföldi játékostól, hogy hatalmas juventinok legyenek. Sajnos ha kevés lesz sz olasz, és sok a külföldi sztár, akkor a keret is gyorsabban fog cserélődni, és nehezebb lesz ig aszán a csapatot meghatározó játékosokat találni.

alexGicamo 2019.04.06. 08:12:57

Persze ! Adjunk el mindenkit, még a vécés nénit is + meg a szotyiárust is ....
Én értem, hogy frissíteni kell a keretet, de na !
Persze The Sun ... :-b

Rikoo 2019.04.06. 08:30:42

@babo0410: Ahhoz kellenének klasszis olasz játékosok.
Azért valljuk be nem véletlenül van a válogatott a 20. hely környékén a világranglistán.

Dante01 2019.04.06. 15:38:26

Nem lehetünk ennyire hülyék!Nem szabad ennyi játékost eladni a kezdőből.
Ha már kell a bevétel és kellenek fiatalok akkor adjuk el azokat akik már jövőre nem tudnak hozzátenni a játékunkhoz.
Ez saját vélemény: Bonu, Cáseres, De Sciglio, Barza, Matuidi, Khedira, Mandzukic.
Szerintem ez a hét ember és a bl-ből befolyt pénz fedezi a fiatalításunkat.
Ha meg sztárt akarnak venni nagy pénzért akkor adják el Costát, de még azt is kétszer meggondolnám.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása