Capello: „Három zsenit ismerünk, de CR nem tartozik közéjük”

capello_fabio_feher_ingben.jpgFabio Capello véleménye szerint Cristiano Ronaldo kiemelkedő futballista, az ő megfogalmazása szerint bajnok alkat, azonban a legszűkebb elitbe nem tartozik.

Cristiano Ronaldo keddi mesterhármasa számos juventino napját feldobta, hiszen így a Juventus komoly választ adott a csalódást keltő madridi 2-0-ra, és továbbra is versenyben lehet a Bajnokok Ligájában.

A sokat látott olasz edző azonban úgy gondolja, hogy a Juventus hetese nem rendelkezik azzal a szikrával, ami megkülönbözteti a történelem legjobb futballistáit a többiektől.

„Cristiano Ronaldo kiváló futballista, ám Lionel Messi a zsenik közé tartozik.” - mondta a szakember a Sky Sport Italia munkatársának.

„A futballvilág három zsenit ismer: Pelé, Maradona és Messi. Ennyi. Cristiano Ronaldo korszakának kiemelkedő játékosa, és a segítségével bármi megnyerhető, de Messi a zsenikhez tartozik, és más szintet képvisel.

Lionel Messi ellen játszhatott a csapatom, amikor csak 16 éves volt a srác, és elképedtem. Ugyanazt csinálta, mint most, de húsz évvel fiatalabban, mivel ő született zseni.

Olyan dolgokat talál ki, amelyeket más nem lát. Cristiano Ronaldo felépítette magát bajnokká, de nem sorolom őt a zsenik közé.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7114689206

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alex8610 2019.03.15. 09:15:12

Ha Messi játszana nálunk akkor is azt írnám hogy én Ronaldot jobbnak tartom az argentinnal.Tobb bajnokságban is bizonyított ennyi idősen is volt bátorsága váltani és lathatjuk hogy nem levezetni jött plusz válogatott szinten is vezére volt a csapatanak Messirol ez nem mondható el ráadásul a komfortzonat /Spanyolország/ soha se hagyta el.

ZecH 2019.03.15. 09:25:42

Szegeny Capellonak mar elmentek otthonrol ez tisztan latszik.
Ronaldonak Messivel szemben 2 elvitathatatlan elonye van:
1. van fizikuma (es tudja is hasznalni)
2. magassagabol adodoan van fejjateka (nem is akarmilyen)
Ugyanakkor idosebb kora es fizikai jellemzoi ellenere legalabb annyira robbanekony es gyors mint a kertitorpe es cselezni is legalabb annyira tud. Talan egy dolog van amiben szerenyebb az a fordulekonysag, de ez elhanyagolhato kontra kulonbseg.

Mitya10 2019.03.15. 10:11:11

Igen mert a 19-20 éves Ronaldot olyan egyszerű volt megállítani a PL ben + a BL ben xD Édes Istenem... Nem volt zseni kicsit sem...

Apuleius 2019.03.15. 10:23:19

Hát, úgy tűnik, Capello sem tartozik közéjük...

babo0410 2019.03.15. 10:26:05

NEm is tudom. Amíg Ronaldo a Realban játszott, szerintem sokunk egyetértett volna ezzel.
Részben igaz is, mert Ronaldonak is nyílván volt tehetsége, de ő a sok edzés, kemény munka, extra fizikuma miatt tart ott ahol, Messiben meg tényleg nagyobb az ösztönös tehetség. Ezzel nem mondott semmi rosszat. Mind a két focista a jelen labdarúgás legnagyobbjai közé tartozik, de azt is el kell ismerni, ha nem lenne ekkora média felhajtás körülöttük, és ha nem játszanak egy adott bajnokságban, nem egymás legnagyobb riválisai, kíváncsi lennék most mennyire tartanánk őket az extra extrájának.

alexGicamo 2019.03.15. 11:02:09

@Alex8610: Egyetértek ! Ronaldo bátorsága, hogy több bajnokságban is ki merte próbálni magát és eddig mindenhol sikeres volt,nálam is sokkal többet nyom a latba, mint az, hogy Messit zseninek tartják .

pedronegroo 2019.03.15. 11:16:28

Maradona, Messi, Zidane, Ronaldinho az ő játékukat nézni maga a futballgyönyör a futballművészet magasiskolája, CR meg egy tökéletes gép meg a biciklicsel király.

venember83 2019.03.15. 11:19:19

@pedronegroo: a brazil Ronaldót valahogy te is kihagytad, pedig szerintem nem kellene.

pedronegroo 2019.03.15. 11:22:05

@venember83: Igazad van! Az igazi Ronaldo!!!

spaolo1981 2019.03.15. 11:22:35

Abban igaza van, hogy Ronaldo nem ösztönös zseni, szépen felépítette magát. Ettől még az én szememben nem kevesebb az említett uraknál, mondtam ezt akkor is amikor még nem nálunk játszott. Az viszont nem igaz, hogy csak három zsenit ismerünk, Fabio bácsi, nézz csak videókat egy bizonyos Aranycsapatról...

MdewC 2019.03.15. 11:24:18

Hülye vagy Capello. :)

MdewC 2019.03.15. 11:24:51

Mondjuk ha motiválni akar akkor tx! :)

Il Principino 2019.03.15. 11:37:40

És akkor nem beszéltünk Zidane-ról!
ha ő nem született zseni,akkor micsoda??? :)

Apuleius 2019.03.15. 12:10:49

Ronaldo pontosan ott van Pele, Maradona és Messi szintjén (habár valójában ez a három játékos sem ugyanaz a szint).

DelPiero2 2019.03.15. 13:06:36

@Apuleius: Capello sose volt zseni. Nem tudok olyan Capello teljesítményről, hogy átlagosnál csak valamivel jobb játékosokból komoly eredményt ért volna el. Mindhenhova csak odatették. Az Ő idejében volt a legerősebb a Juve játékosállománya, és mégsem ért el bajnoki címnél többet.

DelPiero2 2019.03.15. 13:08:26

@babo0410: Törőcsik Messinél is nagyobb zseni volt, és mire ment Vele? A zseniség nem elég. Messi nem ért el többet Ronaldónál.

DelPiero2 2019.03.15. 13:09:26

@Il Principino: különösen Capellohoz képest edzői pályafutást teknitve. Capello Zidane-hoz képest 0.

Lord Viktor 2019.03.15. 13:15:42

Én értem, amit mondani akar és valahol igaza van. Messi nagyrészt a született tehetségéből adódóan lett olyan jó játékos, amilyen, míg Ronaldo tudatosan, kemény munkával építette magát fel ugyanarra(vagy még jobb) szintre.
Ezért mondja rá, hogy nem "zseni", bár szerintem ezt a kifejezést ne csépeljük már el futballistákra... :D

adi88 2019.03.15. 14:05:00

@Lord Viktor: ezt a demagóg hülyeséget... szerinted messi nem szokott edzeni csak a meccsekre jár akkora zseni??? Meg ronaldo tehetségtelen csak a kemény munka miatt lett jó? Szerinted a világon hányan edzenek keményen mindennap és sokan még csak nem is lesznek elsőosztályú focisták.

2019.03.15. 14:35:21

Értem, alapvetően, hogy mit szeretne mondani, de a "zseniség" a számokon, eredményeken és egyéb dolgokon is múlik egy ilyen eredmény-orientált tevékenységben, mint a sport. Az alapján meg Ronaldo messze ver mindenkit Messin kívül. Most akkor nem zseni? Háááát...Jordan nem volt túl jó a hárompontosokban, Hol volt ő ebben Curryhez képest? Vagy akár Thompsonhoz? De elég furcsán nézne bárki arra, aki azt mondaná, hogy Jordan nem volt zseni, csak egy kiemelkedő játékos...

Apuleius 2019.03.15. 15:41:54

@adi88: Én is jót mosolygok, mikor arról olvasok, hogy Ronaldo a mentalitása és a munka miatt jutott idáig. Hát persze, ez így működik :-)

babo0410 2019.03.15. 15:49:25

@Alex8610: @alexGicamo: Ezek szerint nektek kevesebbet jelent az, hogy Messi mióta a Barca ifijébe került, hűséges a Barcához? Ezek szerint akkor Del Piero is kevesebb a szemetekben, mert nem igazolt el tőlünk másik bajnokságba bizonyítani, vagy esetleg Buffon nagysága, hogy el mert menni egy PSGB-e, mikor mások már azt tanácsolták inkább vonuljon vissza?
Szerintem a klubhűség hatalmas erény, és ez is tiszteletre méltó. Messi nem azért nem igazol el, mert nem meri magát máshol kipróbálni, hanem azért, mert nála a klubhűség mindenek felet. És szerintem Ronaldo se jött volna el a Realból, és onnan vonult volna vissza, ha nincsen az adócsalási ügye, vagy teszem azt sikerül úgy elsikálni, mint Messinek.

2019.03.15. 16:02:15

@babo0410: Igazuk van a kollégáknak. A tehetség, tudás igazolása és a hűség 2 teljesen más dolog. Ne keverd össze. A hűség emberi dolog, a másikak pedig inkább szakmai. És a szakmai dogok döntenek olyan kérdésekben, hogy valaki mekkora zseni.

alexGicamo 2019.03.15. 17:38:26

@babo0410: Nálam ALESSANDRO DEL PIERO és GIANLUIGI BUFFON tabu . Szóval, kérlek ne keverd őket bele ebbe a témába !
Dr. Grant kolléga pedig elmondta helyettem a többit .

babo0410 2019.03.15. 18:13:19

@Dr. Grant: De akkor egy a logikád szerint egy hűséges játékos nem lehet zseni? Vagy nem akkora? Szerintem ez nem függ össze.
Az én meglátásom ettől még az, hogy Messi alap tehetsége nagyobb volt, mint Ronaldoé, és Ronaldonak az elvégzett hatalmas plusz edzésmunka, plusz izomzat is kellett ahhoz hogy ma itt tartson.
Messinél viszont ez a plusz izomzat pont megölte volna. Magára szedett volna még több izmot, szerintem neki ez pont ellenkezőleg hatott volna, mert ezzel sokat lassult volna, és nem tudott volna olyan könnyeden játszani, ahogy most teszi. Persze ettől elismerem, hogy mind a két játékosban ott volt már alap járaton a tehetség.
De ha jobban megnézzük, Ronaldonál is sokat változtatott az, hogy extra izmot pakolt magára. Valahogy a Realnál elkezdett sokkal többet edzeni, többet, mint mint mások, és a játéka is folyamatosan változott. Egy idő után már nem játszott olyan könnyeden, nem cselezett annyit. Viszont más típusú játékot játszik, de ezzel is nagyszerű játékos, ebben is megtalálta azt, hogyan lehet a legjobb (és ez bizonyítja, hogy neki is van ösztönös tehetsége a focihoz). Csak az a sok hiszti mellé nem kellett volna, sokan emiatt nem kedvelik.
De pl. azért az is sokat számít, és ez mindkettőjüknél számított, hogy hol születtek, hol kezdtek el focizni, hová sodorta őket az élet. Mert pl. Magyarországra születtek volna, lehetnének akármekkora tehetségek, az életben nem lettek volna ilyen jó játékosok, hiszen a képzés során elkallódtak volna a sok hozzá nem értő edző kezei alatt.

del pipi 2019.03.15. 18:17:43

Bár én nem tudok írni és olvasni de azért két szót nem kevernék össze: a tehetség és a zseni, ugyanis mindkettő mást jelent! Az egyik ez a másik az! @babo0410: Figyelj alapvetően igazad lenne csak azért a klubhűség is mást jelent , és pont ez a bajom Lionel úrral hogy bár géniusz 100%-ig de basszus azért van a Barcánál mert mindig többet akar és megadják neki. Ha jól hallom akkor most már az is kevés amit most kap! Ja és Alex is lehetett volna zseni kategória...csak az a fránya térdsérülés...egy nehezebb korban!

karesssz 2019.03.15. 19:48:07

messi született zseni lehet. CR7 magát képezte erre a szintre. akarata akkora mértéket ölt és elmélyét így öszpontosítani... ez olyan kicsit nekem mint az elkényeztetett gazdag ''zseninek'' nemkell tennie azért , hogy meglegyen minden, míg a másik kemény munkával szerzi meg ugyanazt az értéket. aztán ha változás történik a környezetükben persze az él meg a jéghátán is aki munkával akarattal szorgalommal érte el célját. az argentin más közegbe számomra nembizonyított. CR7 nek mindegy hol szerepel ő mint a gép.

Alex8610 2019.03.15. 20:05:09

@Dr. Grant: köszönöm örülök hogy te értetted és nem keverted össze ezt a két dolgot pedig gondolkodtam rajta hogy leirjam ezt is hátha megtalal vele valaki.
@babo0410: lásd Dr Grant válaszát! De azért nincs harag :)

Alex8610 2019.03.15. 20:12:57

@babo0410: Annyit hozzá még.. Egy hűséges játékos is lehet zseni de a kettőnek nincs köze egymáshoz.Alapbol hülyeség összehasonlítási a két játékost.Itt csupán arról van szó hogy Ronaldo több bajnokságban bizonyított és huzoember tudott lenni Messi lehet Angliában vagy Olaszoknál megbukott volna de nyilván ezek csak feltételezések sose fog kiderulni Messi mit kezdene idegen terepen.En annyit írtam hogy emiatt plusz a válogatottban mutatott teljesítmény miatt Ronaldo a jobb.Szigoruan szakmai szempontbol! Még egyszer.

GGábr81 2019.03.15. 21:38:36

Messi azért lenne rosszabb, mert nem igazolt el, máshol nem bizonyított? El tudjuk képzelni, hogy megveszik mondjuk 300 milláért 2016-ban és nem szolgálja ki az egész csapat?
Szerintem igenis megállta volna a helyét, nyilván nem tudhatom, de sanszosabb, hogy igen.
Válogatott. Nem nyert eb-t, egy mert nem eus. Meg amúgy is na bumm basszus a görögök is megnyerték, nálam az nem nagyobb cucc mint a vb ezüst, főleg, hogy a döntőben nem sokat volt a pályán Roni. Na mind 1. Ezek alapján szerintem nem igazán van értelme az összehasonlításnak.
Csapatot is úgy választok és kedvenc játékost is, hogy megnézem a játékát, nem böngészem a statisztikáját, ezért pont leszarom, hogy hány gólt rúgott. Főleg, hogy Roni rúgta a tiziket a realban, mondom a realban, ahol ugye tudjuk, hogy könnyű síppal Kassaiznak a spurik.
A tehetségből élő focisták (àltalában brazilok) csak tűnő csillagok, ellenben Messi nem csak 4 évig hozta ezt a szintet, tehát biztos csak a kocsmába jár az edzés helyett.
Modricnak aranylabdát ért a vb ezüst, másnak meg szakmai kudarc. Ez hogy van?
Mit tudom én melyik játékossal járna jobban egy csapat, azt viszont tudom, hogy CR7 miatt még nem néztem meg meccset, míg Ronaldinhó és Messi miatt is kapcsoltam már oda meccsre, bármennyire rühellem az UEFALONÁT. Én ez alapján döntök és nem a megnyert címek, gólok száma alapján, bár azért az minimum megsüvegelendő amit ezek ketten, főleg CR7 elért.
CR-t elismerem, Messit csodálom, mindkettő elképesztő. CR most nálunk van így nyílván szorítok neki, de valahogy eddig még nem kedveltem meg jobban, bár a mostani triplája sokat segített.
Ha idén bl-t nyerünk CR vezérletével, biztos másként látom majd.

2019.03.15. 22:20:33

@babo0410: A hűséges játékos ne lehetne zseni? Dehogynem, csak az ég világon semmi köze a két dolognak egymáshoz. Lehet zseni, de akár amatőr is.

gomorra21 2019.03.15. 23:27:30

Unalmas már ez a zsenizés. Ha Messit gyerekként nem tápolják fel az orvosok, akkor sehol sem lenne. Mondom mindezt úgy, hogy hatalmas játékosnak tartom.
Ha kicserélnénk időben Roberto Baggiot és Messit, akkor Lionel Messi egy ismeretlen név lenne, Baggio meg a legnagyobb világsztár.
Semmi értelme ennek az egész zsenizős pöcsmérticskélésnek, más korok, más játékfelfogások, más csapatok. Sőt, más színvonalú orvasi stáb..

János Aradi 2019.03.20. 00:07:26

Érteni mit akar mondani Capello, alapvetően igaz is csak a mentalitás és a győzni akarás is vele született adotság. Messi megmagyarázhatatlan dolgokra képes a labdával 15 éve folyamatosan, Ronaldo meg 15 éve 130%-on pörög a 3.ik Világklasszis csapatában is :)

Ronaldinho is “zseni” volt, talán még nagyobb mint Messi csak 27 éves korára kiégett és elsüllyedt . A megfelelő motiváció szinte fontosabb adottság bárminél . Ronaldora lehet számítani mindig viszont pontosan tudod mit fog csinálni csak azt olyan magas szinten , hogy nincs ellenszer, Messibe meg az a zseniális , hogy lehetetlen szerelni és fogalmad sincs mit fog csinálni de biztos , hogy látványos lesz vagy gól vagy mindkettő .

A Pelével való példálozást sosem értettem, a Brazil meg az Amerikai Liga teljesen más kávéház fogalmunk sincs mire lett volna képes egy igazi nagy csapatban.

Gondoljatok bele Del Piero mire lett volna képes egy Ronaldo mentalitással :)

del pipi 2019.03.20. 07:18:56

Csak finoman jelzem hogy akinek még mindig nem tiszta az hogy mit jelent a zseni szó és mit jelent a tehetség , és hogy melyik Messi és hogy melyik Ronaldo, annak remélem a hétvégi Barca meccs után minden tisztává vált.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása