A Juventus kész bankot robbantani a Benfica tehetségéért

felix_joao_benfica.jpgA spanyol sajtó értesülései szerint a Juventus késznek mutatkozik arra, hogy akár a játékos szerződésében rögzített 120 millió eurós kivásárlási árat is megadja a Benfica tehetsége, João Félix szerződtetése érdekében.

Az AS szerint jelen pillanatban a Juventusnak van legnagyobb esélye arra, hogy megszerezze a portugál labdarúgás legnagyobb ígéretét, s úgy tűnik, hogy a jelentős várható költségek sem tántorítják el a torinói klubot szándékától.

A napilap arról is beszámol, hogy a Juventus sportigazgatója, Fabio Paratici Torinóban már tárgyalásokat folytatott a Benfica elnökével, Luis Felipe Vieirával, valamint a támadó képviseletét ellátó Jorge Mendes-zel.

A mindössze 19 esztendős játékos a jelenlegi szezon során 28 alkalommal ölthette magára a Benfica mezét, s ezalatt 11 találatot és 6 gólpasszt jegyzett.

Az AS ezen túlmenően idézi a Tuttosport értesülését, amely szerint a Juventust komolyan érdekli a lisszaboni klub védőjátékosa Rúben Dias is, akinek lehetséges vételára akár a 60 millió eurót is elérheti.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9714669447

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mitya10 2019.03.05. 13:43:51

Valaki látta is közülünk játszani? A média nagyon nyomja 1 ideje de mivel nem figyelem a Portugál ligát inkább nem alkotok vèleményt bár ez a 120 mindenhogy vicc számomra.

Rikoo 2019.03.05. 13:49:27

@Mitya10: Figyelem az összefoglalókat és kiemelkedően játszik, illetve ne felejtsük el, hogy csak 19 éves.
Ha ő érkezik akkor Dybala távozik ez kb. fix.
Félix inkább árnyékék, kiismerhetetlen mozgása van és rendkívül agilis. Ha ezt nézzük akkor ő inkább lendületes és nagyon sokat tud még fejlődni.
Rubén Dias is egyre meggyőzőbbb számomra, de Eder Militao is piszok stabil. Szerintem jobb üzlet 50-60 milliókért ez a két játékos, mint De Ligt nég ennél is drágábban.
A holland nagyon ügyes, de én azt látom, hogy védekezésben és elsősorban helyezkedésben nem elég jó, persze piszok fiatal.

Quentin_KR 2019.03.05. 13:51:39

@Mitya10: látzom többször. A Ronaldo-Messi párharc folytatásaként egy Mbappe-Joao Felix tűnik a legvalószínűbbnek....

venember83 2019.03.05. 14:37:33

Csak ne egy újabb Estigarribia, Krasic vagy Martinez legyen a srác, mert utóbbiak legalább olcsón jöttek, nem volt nagy veszteség. De egy félresikerült 50-80-120 milliós igazolás már nehezebben heverhető ki.

Il Principino 2019.03.05. 14:38:20

Nagyon ráálltunk erre a realos,portugálos vonalra újabban :)
Sokat nem láttam a srácot játszani,de ha lesz mód akkor megnézem mit vitézkedik az EL-ben majd.Vételára így is rohadt magas!De leginkább az zavar,hogy megint a támadó sorhoz nézegetünk embert,miközben a védelem nyugdíjas,kp még mindig nem állt össze..

Rikoo 2019.03.05. 15:13:59

@Il Principino: Védelembe Romero elvileg fix. illetve még egy másik fiatal védő is érkezik még aki jelen állás szerint Rubén Dias, Eder Militao vagy Matthijs De Ligt lehet.
Mondjuk érik az Alex Sandro-Marcelo csere ami szerintem minőségileg komoly lépés, azonban az nem a fiatalítást segíti.
Én elsősorban De Scigliot cserélném le, qrvára nem Juventus szintű játékos, érthetetlen a játszatása. Amit tavaly és idén a BL-ben nyújt az közelében nincs a topszinthez, semmilyen tekintetben.
Ahogyan most is beállt a Napoli ellen, az is vérlázító volt. Gyenge, alibi játékos ehhez a szinthez.

west30 2019.03.05. 15:24:06

En szemely szerint nagyon orulnek neki,nagyon kellene mar a Juventusnak egy fiatal sztar.

Sör Öcsi 2019.03.05. 15:43:02

Én ezt találtam róla.
www.youtube.com/watch?v=L69HmQ44AhU
Van benne fantázia, szerintem.

Il Principino 2019.03.05. 15:47:50

@Rikoo: Ha a bl-re gyúrunk akkor nem tehetség kell,hanem kész top játékos.Ennyi pénzért ez a srác hatalmas rizikó,hasonlításképp CR ennyiért érkezett nagyjából és össze sem lehet hasonlítani a jelenlegi tudásukat.
Jövőre vszínű még a Leo-Chiello páros szerepel legtöbbet,aztán szépen mennek kifelé Barza módjára :(
De Ligt jó lenne,de ő katalán törpékhez fog menni sztem.A portugált és a brazilt nem láttam játszani,de annyit tudok róluk hogy van bennük potenciál.
Marcelo pedig idén nagy kérdőjel nekem,de hogy egy zöldfülű Regulion ilyen látványosan kiszorítsa az nem semmi,ezért is vannak kételyeim már vele szemben,hogy előre lépés lenne e?Nem beszélve a fizetéséről és a vételáráról!Sandro hoz egy stabil szintet és ha nem akar távozni,akkor azt a posztot kár lenne csesztetni feleslegesen.
DS-val tulajdonképpen semmi problémám sincs,tény hogy szarul állt be,de azért egy ilyen meccsbe nem mindenki tud csak úgy "beszállni",mikor a hálót érte a hátunk..
Sztem ő Cancelo hiányában egész jó és stabil szintet hozott és helyettesnek,tölteléknek tökéletes,jó pár év benne van még. Cancelo viszont még nem nőtt fel a feladathoz,az állandó jó teljesítménnyel ő is adós (lásd Napoli kapufájánál elszámította a labda ívét) és nem az első eset volt tőle,hogy elkalandozik.Ha végig mennénk egyenként a játékosainkon mindegyiknél találnánk olyat,amiben még gyenge,vagy már gyenge..

Rivendell 2019.03.05. 16:00:00

En nem adnek 80 felett egy jatekosert...120-t lehet hozhato lenne az Isco-Asensio paros,ha elengedjuk nekik Sandrot Marceloert.

Nekunk legalabb 4 kezdo szintu jatekos kell a nyaron....legalabb azt meg nem.fogjuk tudni finanszirozni ilyen kiadasokkal dybala ertekesitesevel se,bar ez a gyerek valszeg jonni fog,hiszen Agnellinek kell 1/fiatal messi/cr

Coutinho is lehetne opcio,nem rossz o,csak kiszorult a srac,jo korban van,nem tul idos,Marcelo-Cr-Coutinho/Isco nem lenne mar rossz,kerdes mennyire verte le a sajat arat ebben a szezonban.

babo0410 2019.03.05. 16:05:08

@Rikoo: DS nagyon is jó játékos, remek kiegészítő. Védekezésben nagyszerű. Őt meg kell tartani. Padra remek megoldás.
Viszont ha ez a João Felix csak Dybala eladásával jöhetne, hát az nagyon szomorú lenne. Dybalának itt kell maradnia. Benne legalább látom az igazi akarást, ő amikor játszik mindig odateszi magát. És a jelenlegi posztján nagyon jól teszi a dolgát, most nem a gólszerzés a feladata.

2019.03.05. 16:10:31

@venember83: Diego, vagy Felipe Melo? :-P

Rocky80 2019.03.05. 16:57:32

@Il Principino: a Marcelo témához:

Valahogy az az érzésem van mint Dani Alves-nél volt: idejött ezer évesen és olyan világklasszis játékot mutatott hogy leesett az állunk.

Aki idejön, annak javarészt nagyon jól jön a környezetváltozás. Marcelo ráadásul nem is olyan antipatikus fasz mint Dani volt.

Szerintem jöjjön. Valahogy Sandro nem az igazi. Mintha mentálisan nem stimmelne vele valami.

10Delpiero10 2019.03.05. 17:20:06

@Rivendell: te Real drukker vagy , vagy miért akarod idehozni a fél keretet?

Rivendell 2019.03.05. 17:44:20

@10Delpiero10: Asensio-Isco parosra nem mondanek nemet,Sandro tavozni fog,jon Marcelo vagy egy fiatal,dr mivel itt van cr tuti kieroszakolja Marcelot.

Nekem anno a realbol Casemiro jott be nagyon,de mar a porto-ban is,nem golzsak,de igazi kemeny vkp,nem mint a mostani poszt jatekosaink

venember83 2019.03.05. 17:47:39

@Dr. Grant: egy fiatal Vidalra lenne szükség, nem egy sokadik csatárra vagy szélsőre.

JuventusFanatikus 2019.03.05. 18:14:18

@Rivendell: Casemiro már szinte túlságosan is erőszakos. Óriási butaságokat szokott csinálni, a nagy meccseken, a BL-ben szinte minden második meccsen kilehetne szórni egy pirossal.

Rivendell 2019.03.05. 18:23:41

@JuventusFanatikus: engem nem zavar,Vidal is hasonloan kemeny volt. Nincs a piacon kemeny(test test elleni harcok) am mellette finom/elegans vkp... Ez a gyerek nem xarozik,csetlik botlik,teszi a dolgat. Annyira nem is ugyetlen,de teny o se egy Vidal,aki szorta a golokat a posztjahoz merten.

Rivendell 2019.03.05. 18:36:58

Videok alapjan jol cselez es fedezi a labdat,dr nekem o is(dybala) lassunak tunik,megcsinalja a cselt,de nem tudna szolozni,nem egy Costa vagy Cuadrado

JuventusFanatikus 2019.03.05. 18:40:42

@Rivendell: Vidal azért csak egy box-to-box volt, míg Casemiro szűrő, ezért volt gólerősebb. Olyan érzésem van Casemiróval kapcsolatban, hogy ha nem a Real játékosa lenne, nem is lenne akkora ász, mert így azért több szabálytalanságát elnézik. Bírom én is nagyon a kemény csávókat, de a brazil már túlságosan felelőtlen nekem. Mindent erővel akar megoldani, nem ésszel. Ellenben az színészkedéshez van esze...

Rivendell 2019.03.05. 18:53:26

@JuventusFanatikus: nekem a Portos idoszakaban jott be,tudta o hogy real mezbrlen kemenyebb is lehet,mert elnezik nekik

Rikoo 2019.03.05. 19:20:55

@babo0410: De nem kiegészítő, hanem BL meccseken és Serie A rangadókon kap szerepet.
A BL az nagyon nem az ő terepe, irtó nagy szégyen a teljesítménye, ha nem látod azt, hogy De Sciglio mennyire közelében nincs a BL szintnek akkor felesleges társalogni.
Nem szabad ilyen játékosokat a keretben tudni.
Nem lehet olasz magot építeni gyenge játékosokkal, mert gyenge lesz a keret.

west30 2019.03.05. 20:10:46

@Rivendell: Marmint Joao tunik lassunak?

NagyonJuve 2019.03.05. 20:23:06

@Rivendell: Nehéz úgy szólózni ha rögtön lerugják vagy lerántják. Ha jön pjanic tud majd sok szabadrugás gólt lőni vagy roni sokat kihagyni. :)

Rivendell 2019.03.05. 20:23:12

@west30: igen,Dybalat azert raktam oda,mert o se ugyetlen,de a sebesseg hianya alapbol bekorlatozza

Rikoo 2019.03.05. 20:42:52

@Rivendell: hát nem tudom, szerintem Félix nagyon agilis, Dybala meg egyáltalán nem.

west30 2019.03.05. 20:44:57

@Rivendell: En lattam par meccsen a sracot,de hogy lassu lenne azt nem vettem eddig eszre,Dybalahoz merten pedig plane nem.

NagyonJuve 2019.03.05. 21:19:00

@Quentin_KR: Plusz vinicius meg jadon sancho

Watakuki 2019.03.05. 22:25:55

@babo0410: persze, DS olyan jól kiegészítette a védekezést most is, hogy amikor beállt cserének, megszünt a jobb oldali védekezés. De teljesen igazad van, kell az olasz mag, építsünk rá, én egy 5+3 éves szerződést javasolnék neki.

babo0410 2019.03.06. 01:08:11

@Rikoo: Azért csak megoldotta. A BL-ben a Dortmundon kívül mi kaptuk a legkevesebb gólt. Szerintem a BL-ben is megállta a helyét. Miért csak az a szélső védő jó, aki állandóan elől van? Cancelo remek játékos, de pont az a baja, hogy többet van elől, mint kéne, és sokszor fenn is ragad. Akkor miért jó, ha egy szélső védő folyton felrohangál? Szerintem DS nagyon jó volt a csoportmeccseken.

babo0410 2019.03.06. 01:13:46

@Watakuki: Mert volt egy rosszabb meccse, már hülye? Mondjuk mielőtt ide jött, már kapta az ívet a blogon. Aztán egyet hibázik, egy nagyon kaotikus meccsen, és már nem Juve szint? Vagy ő nem hibázhat? Volt egy gyenge meccse. Neki is lehet. Chiellininek is gyenge meccse volt. De az egész csapat mélyen a tudása alatt volt.

Rikoo 2019.03.06. 01:27:04

@babo0410: Ne viccelj már, a tavalyi BL szezonban is röhejes teljesítményt nyújtott.
Egyébként nincs gond vele, csak döntsük el milyen szinten akar játszani a klub.
Jöhetnek még De Scigliok 7-8 millió eurókért, csak ne csodálkozzunk, ha Mbappé és társai szétszopatják őt, bár elég hozzá Insigne is..

alexGicamo 2019.03.06. 03:27:34

Most a cél portugál style ?

venember83 2019.03.06. 07:14:29

@alexGicamo: ki "kell" használni a Mendes szálat.

Watakuki 2019.03.06. 07:28:03

@babo0410: “...egy rosszabb meccs...”

Jólvan. Innentől felesleges erről beszélni. Teljesen elvakít Téged az elfogultság.

horvathimi2 2019.03.06. 09:48:24

Addig szerintem ne vegyen a vezetőség senkit, amíg az edző kérdés nem tisztázott. Allegrinek mennie kell ez nem kérdés, pedig Én kedvelem, de már belátom, hogy ennek így kell lennie, mert az idei teljesítmény kb 70%-ban az Ő sara. Ha marad mégis, akkor felesleges egy 19 éves 120 milliós cselgép ide, mert úgy is le lesz butítva. Meg hát az se ártana, ha tudna védekezn és ez a srác nem tűnik olyannak, aki visszajárna besegíteni. Ez a mai futballba nem fér bele max csak a legnagyobbaknak(Ronci, Messi), de nem Cé mellé még egy ember, aki mezőnyben mínusz. A védelmet kell megerősíteni és kp-t. A támadók szintjén megvagyunk bőven, csak a potenciált kell kihozni belőlük.
Én inkább ebből a jelenlegi Ajaxból szemezgetnék. Szerintem ez lehet az Ajax következő arany generációja. Nagyon komoly játékot mutatnak idén a Bl-ben. Megalkuvást, félelmet nem ismerően játszanak. Védekeznek és nagyon jól támadnak. Látványos a focijuk.

JuventusFanatikus 2019.03.06. 10:13:32

@Rivendell: Hallod, Casemiro nem tudom, hogy fog eljutni Torinóba. Tadić úgy megforgatta, hogy még most is úgy pörög, mint a ganészóró.:D

venember83 2019.03.06. 10:27:45

@JuventusFanatikus: Sturaro is eljutott Torinóba, pedig ő is aztán tudott pörögni.

del pipi 2019.03.06. 10:36:03

@venember83: Na jó de Olaszból könnyebb eljutni Torinóba mint Spanyolból! bár franc tudja! Lehet most indul a nyáron egy mentesítő járat Madridból-Torinóba.

2019.03.06. 10:47:51

@del pipi: Mentesítő? :-D Ez jó. Mint vidéken a helyközi busz téli időjárás esetén.

Rivendell 2019.03.06. 11:21:00

@JuventusFanatikus: jó hát ilyen alapon Marcelo se találja meg a várost,mert Costa amilyen szopatást művelt vele ,még nem látott a foci történelem:-D

alexGicamo 2019.03.06. 18:36:40

@venember83: Értem én és kézenfekvő gondolatmenet, csak kérdés : mennyire érné meg ez nekünk ?

JuventusFanatikus 2019.03.06. 19:29:04

@venember83: @Rivendell: Sturaro tudatosan képes ilyen pörgésekre, míg a madridiak csak gyenge amatőrök.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása