Pirlo ismét munkába állhat a Juventusnál

pirlo_andrea_lelaton.jpgAz olasz sajtó értesülései szerint hamarosan visszatérhet Torinóba a Juventus egykori klasszisa, Andrea Pirlo, aki a klub U23-as csapatának vezetőedzői posztját töltheti majd be.

Corriere della Sera szerint a Juventus vezetősége szeretné, ha jövőre az aktív pályafutásával a közelmúltban felhagyó Pirlo venné át a tartalékcsapat irányítását.

A zebramezesek egykori játékmestere jelenleg a Sky Sport Italia szakértőjeként dolgozik, azonban könnyen lehet, hogy hamarosan edzőként is kipróbálhatja magát.

Az idei szezonban nyílt először lehetőség arra, hogy egy a Serie A-ban szereplő klub a harmadik vonalban indíthassa tartalékcsapatát, s a Juventus U23-as együttese így a Serie C kiírásának A-csoportjából próbál közelíteni az olasz rekordbajnokhoz.

A fiatalok ugyan augusztusban a Cuneo elleni 1:0-ás győzelemmel kezdték a szezont, de azóta nem sikerült meggyőző formát mutatniuk, s 8 győzelemmel, 5 döntetlennel és 15 vereséggel a tabella tizenharmadik helyén szerénykednek, így borítékolható, hogy a Juventus nem a csapat jelenlegi mesterével, Mauro Zironcellivel tervezi a jövőt.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5514667299

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JuventusFanatikus 2019.03.04. 12:19:29

Csak legyen így! Nagyon jó lenne, ha Pirlo maradna a Juve kötelékében, ha edző lesz, az a legjobb.

rockitbaby 2019.03.04. 12:27:18

@JuventusFanatikus: Kapjon 2-3 évet a tartalékcsapatnál, utána felőlem jöhet a nagycsapathoz is. Ha csak felét át tudja adni a tudásának, verhetetlen lesz a csapat.

JuventusFanatikus 2019.03.04. 12:31:16

@rockitbaby: Állítólag jól áll neki az edző pozíció. Allegri nyilatkozta, hogy anno többször hagyta edzésen, hogy az egyik csapatot Ő irányítsa, és elég egyéni felállást használt, sok támadóval, kevés védővel. Érdekes mód működött, és többször is nyert.

rockitbaby 2019.03.04. 12:40:43

@JuventusFanatikus: Azért ilyen valószínűleg nem fordulna elő éles tét meccsen, de érdekes ettől függetlenül. Lehet érdemes lenne olyat kockáztatni, mint annó Conte-val, és Pirlo-t leültetni?

JuventusFanatikus 2019.03.04. 12:44:51

@rockitbaby: Butaságot írtam. Amolyan 3-6-1-es felállást használ a Maestro, de a három védőből egy szűrő. Allegri mindig kikérte a Maestro véleményét egy meccs előtt, hogy Ő mit gondol arról a taktikáról, amit kitalált a Mister. Még nem dobnám mély vízbe, mert még csapatot nem irányított. Talán pár év múlva, mikor bizonyít.

pedronegroo 2019.03.04. 12:51:36

@rockitbaby: Conte a Juve előtt azért már edzősködött kis csapatoknál, Pirlo-nak is kell összeszedni minimális tapasztalatot de aztán akár jöhet is van rá nem egy példa hogy ez működik.

rockitbaby 2019.03.04. 13:06:16

@pedronegroo: Azért én azt a Juve előtti edzősködést nem mondanám sem komoly tapasztalatnak, sem sikernek. Guardiola is ha jól rémlik max 1 év tartalékcsapat után kapta meg a nagycsapatot, hogy feltörölje a padlót mindenkivel. Klopp ha jól emlékszem játékos-edző volt utolsó évében, visszavonult és ővé lett a kispad. Van bőven példa arra is, hogy a semmiből elő lehet rángatni zseniket, számottevő tapasztalat nélkül.

Szerintem ki fogunk esni a BL-ből, mert a nyakamat teszem rá, hogy fogunk gólt kapni, így négyet kellene lőni. A keret katasztrófa, nincs csapat, csak 11 felküldött mez. Személy szerint úgy érzem eljött az újrakezdés ideje.

pedronegroo 2019.03.04. 13:12:11

@rockitbaby: Hát felőlem akár egyből is jöhet a Maestro! :) Ha Zizu jön akkor meg legyen a másodedző! :)

Leram7 2019.03.04. 13:55:16

Lampard is elkezdte már kicsiben a derby-nél, Pirlo is el kell. Szerintem ők nagy edzők lesznek.

Il Principino 2019.03.04. 14:42:21

Egy jó játékos még nem biztos hogy jó edző is lesz,millió példa van rá!
Mindenesetre jól hangzik,hogy Pirlo újra Juventusnál lesz.
Csak már egy nyamvadt tehetséget dobjon ki az akadémiánk,aki ha nem is kulcsember,de legalább használható kis iparos lehetne az első csapatnál!
De még egy Padoin szintű játékosra se vagyunk képesek!

Grinta 2019.03.04. 15:48:29

Érdekes,mert nem túl kommunikatív emberként ismert,hasonló mint Zidane.

rockitbaby 2019.03.04. 16:23:36

@Il Principino: Ez igaz, nem jelent garanciát a kiváló játékosmúlt. De van azért pár olyan tényező, amit jelen esetben érdemes figyelembe venni. Maradjunk Pirlo-nál. Számtalan kiváló edző kezei alatt játszott fenomenálisan. Rengeteg dolgot tanulhatott tőlük, és ha az alapvető tudását ezzel kiegészíti, már csak az marad kérdéses, hogy át tudja-e adni a játékosainak.

Még mindig a Maestro-nál maradva. Sokan panaszkodnak, hogy nem csak a pályán, de azon kívül sincs igazi vezére a csapatnak. Nincs tekintélye az edzőnek. Zizou sikerének is az egyik része az volt, hogy a játékosai mindennél jobban tisztelték. Érzésem szerint Pirlo is ilyen karakter.

Ráadásul, ha hinni lehet a pletykáknak, Allegri már eleve a RM elleni bukott döntő után távozni akart, de meggyőzték; sőt ha minden igaz, az ATMA meccs után is felállt volna, de Agnelli azt mondta, hogy most nem. Így én azt mondom, hogy legkésőbb nyáron tényleg edzőkérdés lesz.

2019.03.04. 16:42:22

@DelPiero2: Amíg Agnelli az első ember addig valószínűtlen Del Piero visszatérése...sajnos...

alexGicamo 2019.03.04. 18:20:24

Ez nagyon jól hangzik ! Nincs kétségem afelől, hogy kiváló edző válik majd belőle .
Ha már bizonyított, akkor a nagy csapatnál is szívesen látnám a Maestrot !

alexGicamo 2019.03.04. 18:26:53

@rockitbaby: Az biztos, hogy tekintélye lenne és nagyon tisztelnék őt a játékosai !

2019.03.04. 19:40:19

@alexGicamo: Én is így látom. És furcsamód Juventus edzőnek is el tudnám képzelni, de az még kicsit korai lenne.

alexGicamo 2019.03.04. 19:59:35

@Dr. Grant: Úgy van ! Természetesen én sem azonnali kezdettel képzeltem el, hanem pár év múlva, ha már rendelkezik némi edzői rutinnal .

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3352) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9861) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4118) mercato (4125) nyilatkozat (7392) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása