Nedvěd: „A Juve adósának érzem magam”

nedved_pavel_new_holland_mezben.jpgA Juventus alelnöke nemrégiben beszélt a Juventus iránt érzett szeretetéről, az angol bajnokság egykori vonzerejéről, illetve megvalósítatlan álmokról.

Pavel Nedvěd anno kihagyni kényszerült egy buta sárga lap miatt a 2003-as BL-döntőt, és csak kívülről láthatta, ahogy csapata végül alulmarad az AC Milannal szemben tizenegyesekkel.

A Juventusnak azóta néhányszor adódott lehetősége a legmagasabban jegyzett európai klubsorozat trófeájának a magasba emelésére, azonban ez 1996 óta egyszer sem sikerült.

Az alelnök a The Telegraph számára adott interjút, és arról beszélt, hogy nagyon boldog lenne, ha végre sikerrel zárná a döntőt a Juventus.

„Rendkívül boldoggá tenne a győzelem. Már játékosként is meg akartam nyerni ezt a trófeát, de ha sikerülne megnyerni addig, amíg a klubnál dolgozok, akkor az óriási boldogság lenne, elismerésre méltó eredmény. És akkor, akkor talán végre megnyugodhatnék.”

Az egykori cseh középpályás ma alelnök, és ez olykor nehezebb feladat, mint a pályán teljesíteni.

„Felelősséget érzek, nem szeretnék senkit cserbenhagyni, vagy csalódást okozni bárkinek. Azzal foglalkozhattam, amit szeretek, a klub mindig nagyon jól bánt velem, és jó fizetésnek örvendhettem, szóval ezért. Úgy érzem, hogy adós vagyok valamivel, szeretném viszonozni a fentieket valahogyan. Mindig nagy öröm volt itt dolgozni, de ettől még érzem a felelősség súlyát.

Azt mondhatom, hogy a múltban játékosként kevésbé nehéz teher volt ez, mivel csak a teljesítményemmel foglalkoztam, és saját magamra koncentrálhattam. Azonban most is, még ha meg is változott a szerepem, nem szeretnék senkinek csalódást okozni.”

Sok juventino kiemelt megbecsülését azzal érdemelte ki a játékos, hogy anno a másodosztályba is az Öreg Hölggyel tartott.

„Tulajdonképpen egyszerű volt maradni. A többi játékos, aki ugyanerre a döntésre jutott, ugyanazt gondolta: mi történne, ha mindannyian elhagynánk a klubot? A maradás mellett döntöttünk, mivel felelősséget éreztünk a klubbal szemben, szerettük volna viszonozni azt, amit a klubtól kaptunk. A klub hitt bennünk, és az adott pillanat megfelelő volt arra, hogy viszonozzuk ezt a bizalmat. Ezért volt egyszerű.”

A Lazio révén a középpályás otthonra lelt Olaszországban, de nem tagadja, hogy léteztek csábító angliai ajánlatok.

„Mindig nagyra értékeltem az angol futballt és a Premier League-et, a bajnokság mindig tetszett. Az ügynökömhöz érkeztek ajánlatok, és mindig nagy rajongója voltam a Manchester Unitednek és kifejezetten Sir Alex Fergusonnak abban az időben. Egyértelműen az egyik legkomolyabb ellenfeleink voltak, és számunkra ihlet, ösztönzés és vágyakozás forrásául szolgáltak.

A mesterük nagyszerű eredményeket ért el, példátlan dolgokat, és nem tudom, hogy a jövőben bárki képes lesz mindezt elérni.

Hihetetlen karrierem volt mindeddig, felülmúlt minden várakozást. Soha nem is álmodtam arról, hogy egyszer idáig jutok, ahol most vagyok, és hogy továbbra is megélhetem ezt az álmot, hogy még mindig itt vagyok és ezzel foglalkozhatok. A futball a legnagyobb szerelmem.”

Természetesen nem maradhatott ki az interjúból a Serie A legfelkapottabb futballistája, Cristiano Ronaldo témája sem.

„Ismertük őt játékosként, mostanra azonban megismertük az embert, és mindannyiunkat elbűvölt a személyisége, a jelleme. Ő sokkal több mint egy játékos. A Juventusra ráhúzható jellemzésem teljesen illik Cristiano Ronaldóra. Ronaldo a Juventus játékosa. Tökéletes párt alkot a játékos és a klub, és a tökéletes mentalitást testesítik meg ketten.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2714634642

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kukszi 2019.02.19. 11:17:11

Imadunk téged! Hatalmas játékos csupa szív igazi Juventino :)

Kukszi 2019.02.19. 11:17:43

Illetve a vezetőségben is tetszik a szerepe

pedronegroo 2019.02.19. 11:40:14

Ha Pavel most is a csapatban lenne akkor nem Céerhét volna a legkeményebben edző játékos ebben biztos vagyok! :)

venember83 2019.02.19. 11:53:53

@pedronegroo: úgy, ahogy CR rúgja a szabadrúgásokat annak ellenére, hogy nem ő a legjobb ebben a keretben, úgy a legkeményebben edző is ő lenne. Kell a klubnak a médiafelhajtás és a legek.

pedronegroo 2019.02.19. 12:31:37

@venember83: Szerintem meg találnának neki egy másik titulust mert a kéttüdejű cseh fúriától nem lehetne elvenni ezt az érdemet, időkapu bezárva. :)

.Bulldeo 2019.02.19. 13:34:19

Mi vagyunk a te adósaid, Pavel!

Il Principino 2019.02.19. 14:49:12

„Tulajdonképpen egyszerű volt maradni. A többi játékos, aki ugyanerre a döntésre jutott, ugyanazt gondolta: mi történne, ha mindannyian elhagynánk a klubot? A maradás mellett döntöttünk, mivel felelősséget éreztünk a klubbal szemben, szerettük volna viszonozni azt, amit a klubtól kaptunk"

Ezek szerint nem volt kötelező távozni?Aki akart az maradhatott...
Cannavaro,Emerson,Thuram,Zambrotta,Ibrahimovic,Vieira nem akart maradni!

babo0410 2019.02.19. 15:17:02

@Il Principino: Azért nem ilyen egyszerű. Egyeseknek menniük kellett, mert csőd közelben voltunk, hiszen a kizárás maga is hatalmas anyagi kár volt, mellé óriási pénzbírságot is kaptunk. Tehát nem mindenkinek volt választása. És ezt egyszer Zambrotta is nyilatkozta, hogy ő maradni szeretett volna, de nem volt választása. El kellett adni, mert a klub csődbe ment volna. Ezért elfogadta a Barca ajánlatát. Úgy gondolom, hogy egyesek maradhattak, mert mások értékesítéséből bejött annyi, hogy a csődöt elkerüljük. És elsősorban azok mentek, akik nem voltak itt olyan rég óta.

Il Principino 2019.02.19. 16:10:08

@babo0410: "Tulajdonképpen egyszerű volt maradni. A többi játékos, aki ugyanerre a döntésre jutott" ez a lényeg!
Magyarul ki döntötte el,hogy ki megy és ki marad?Mi alapján?Hisz Nedved is jó pénzt kapott(cikkben benne van) és gondolom Alex és Gigi is meg Trez!
Nedved szerint a játékosok döntöttek és nem a vezetőség elsősorban...
csak nem mindenki ment bele a fizucsökkentésbe én úgy gondolom vagy tré lett volna 1 évet elpazarolni a tudásukból..

JuventusFanatikus 2019.02.19. 16:23:29

@Il Principino: Érdekes dolog ez, mert tudomásom szerint Trezeguet és Camoranesit is nagyon kellett győzködni, hogy maradjon, míg Zambrotta kitartott volna a Juve mellett, mégis eladták. Gondolom a Vezetőség szortírozta, hogy ki maradhat, ki menjen. Figyelembe véve akaratot, fizetést, átigazolási összeget, tehetséget és posztot. Most ez mind emlékezetre hagyatkozva, de a Juvés könyvbe le van írva.

alexGicamo 2019.02.19. 17:04:12

@JuventusFanatikus: Nyilván a legkeményebb és legbonyolultabb helyzet volt az, de félre most a múlttal !

A szerénysége vetekszik ALEXÉVAL . Ez az egyik vonása, amiért annyira csípem a mi alelnökünket . A profizmusáról és a klubhűségéről még nem is beszéltem ... Remélem, örökre velünk marad !

Grinta 2019.02.19. 19:34:59

Munkamorálja révén dominálta volna a Premier Leaguet is.Kompakt játékos volt.

babo0410 2019.02.19. 20:01:52

@Il Principino: Szerintem meg felvázolták a helyzetet, és ahogy anno Zambrotta nyilatkozatából kivettem, ő azzal segített, hogy távozott. Mindenkit nem tudtunk megtartani, ez teljesen nyilvánvaló volt már akkor is. A klub a csőd szélén volt, csak nem jött be a zinter terve, és talpra álltunk. Nem mentünk csődbe, és voltak legendáink, akiknek túl nagy volt a kötődése a klubhoz.
De én nem kárhoztatom a távozókat, egyedül az interbe igazoló Ibrát. A többieknél nem tudjuk miért döntöttek a távozás mellett. Viszont Zambrotta korábbi nyilatkozata alapján úgy gondolom, hogy nem mindenki azért ment el, mert nem akart maradni a süllyedő hajón.

JuventusFanatikus 2019.02.19. 20:20:29

@babo0410: Felhoztad azt a témát, hogy Te Ibrára haragszol a tette miatt. Cannavaro sokszor lett savazva, de Bonucci után már talán kicsit más a leányzó fekvése. Ti haragszotok még rá a Bonucci üzlet fényében is? Kinek van nagyobb bűne? Ezt mindig megakartam kérdezni, most itt volt az alkalom.

Grinta 2019.02.19. 20:24:11

@JuventusFanatikus: Nem lehet ebbe belelátni 100% ban.

Rocky80 2019.02.20. 13:18:03

Szörnyű gondolatom támadt:

Ha Cé a Manchester után minket választ, lehet mi lennénk zsinórban 3 BL győztesek...

Nedvedre nincsenek szavak ez után a nyilatkozat után. A klub legnagyobbjai között van.

Rocky80 2019.02.20. 13:19:40

Tényleg elhiszem ezt a Cé-Juve párhuzamot: a győzelem az egyetlen ami számít!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása