Allegri: „Dybala és Ronaldo is játszani fog”

allegri_massimiliano_sajtotajekoztato_12.jpgA jövő heti BL-forduló miatt a Juventus már péntek este pályára lép hazai pályán, ezúttal az ellenfél a kiesés egyik legkomolyabb esélyese, a Frosinone lesz.

„Jelenleg a Frosinone legyőzése és a három pont itthon tartása a feladat. Diadal esetén egy győzelemmel közelebb kerülünk a címvédéshez. Aztán majd foglalkozhatunk a Bajnokok Ligája-meccsel is.” - mondta a mester a csütörtöki sajtótájékoztatón.

„A Frosinone háromszor nyert idegenben, méghozzá kapott gól nélkül. Egy pénteki győzelem további lökést adna a szerdai, madridi meccs előtt.

Jelenleg erős és jó fizikai tulajdonságokkal rendelkező kerettel büszkélkedhetünk, és mindenki a szezon második szakaszát tartja szem előtt, úgy a bajnoki versenyfutást, mint a Bajnokok Ligáját. Péntektől tartalmas és pörgős lesz a programunk, nagyszerű meccsek elé nézünk.

Holnap a kaput Wojciech Szczęsny fogja védeni, a védelembe pedig visszatér Leonardo Bonucci. Giorgio Chiellini kapcsán még nem tudom, hogy képes-e játékra vagy sem. Andrea Barzagli sokáig volt sérült, szóval nem valószínű, hogy játszani fog, viszont legalább kipihente magát. Daniele Rugani különállóan végezte az edzésmunkát, kisebb sérülésre panaszkodott, ezért ki kell értékelnünk az állapotát. Ha nem épül fel, akkor Martín Cáceres fog játszani középen. A szélekre választhatok Leonardo Spinazzola, Mattia De Sciglio és João Cancelo közül.

A középpálya tekintetében még nem hoztam döntést, azonban várhatóan Blaise Matuidi nem fog pályára lépni. A támadósor tekintetében Paulo Dybala és Cristiano Ronaldo játéka biztosnak tekinthető.”

Cristiano Ronaldo kapcsán felmerült a pihentetés szükségessége, azonban a mester hallani sem akar erről.

„Cristiano Ronaldo játszani fog, eddig is mindig játszott, és pénteken sem fog hiányozni a csapatból. Önöket elvakítja a Bajnokok Ligája… Ma csütörtök van, szinte még egy hét van a BL-meccsünkig. Pénteken győznünk kell, mivel ez segítségünkre lesz a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is.

Paulo Dybala kiemelkedő statisztikával büszkélkedhet a Juventusnál: 168 meccsen játszott eddig, amelyeken 74 gólt szerzett. Vannak időszakok, amikor kevesebb gólt szerez, de a legjobb futballisták közé sorolom őt. Idén más futballisták vannak mellette, akik kihívás elé állítják, azonban nélkülözhetetlensége számunkra megkérdőjelezhetetlen.

A Bajnokok Ligája előtt a pénteki meccsel kell foglalkoznunk, aztán továbbléphetünk a következő hétre. A minap a Real Madrid nagyszerű meccset játszott az Ajax ellen. Az elmúlt években a Tottenham is sokat fejlődött, és realitás számukra az elődöntő elérhetőség. Hét vagy nyolc csapat is képes bejutni a legjobb négy közé.

A VAR használata Európában? Örülök a bevezetésének, mivel véleményem szerint hasznos újítás. Az Ajax érvénytelenített gólja normál körülmények között nem tekinthető érvényesnek, azonban erről adott helyzetben a bírónak kellett volna döntenie. Ebben a szezonban azonban ez más, már nem egymagában dönt a játékvezető.”

Nemrégiben hivatalossá vált Aaron Ramsey nyári klubváltása, ezért a mestert a középpályásról kérdezték.

„Bármilyen vélemény előtt látni akarom őt edzésen. Nagyszerű futballista szerintem, de mielőtt bármit mondanék róla, szeretném edzeni kicsit. Az új játékosokról majd a nyáron vagy a jövő évben beszélhetünk.”

Fabio Paratici nemrégiben kijelentette, hogy Massimiliano Allegri megtartása minden kétséget nélkülöz, a mester azonban már nem merészkedett ilyen kijelentést tenni.

„Semmit nem tekintek biztosnak. Nagyon jól érzem magam a Juventusnál már öt éve, és boldog vagyok. Érvényes szerződésem van és jól érzem magam a Juventusnál. A jelennel foglalkozok, meg szeretném valósítani az idei célkitűzéseinket. Megnyertük a Szuperkupát, most pedig nyernünk kell a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9214628146

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jeneiPALI 2019.02.15. 09:08:42

Nem biztos hogy marad .ez azt jelenti!

JuventusFanatikus 2019.02.15. 10:28:46

"Ma csütörtök van" - "A minap a Real Madrid nagyszerű meccset játszott az Ajax ellen."

Maxi kicsit keveri a napokat:)

venember83 2019.02.15. 10:53:12

@JuventusFanatikus: valószínűleg csak a szerkesztő keverte, Maxi ennél sokkal okosabb. A sajtótájékoztató csütörtökön volt, a Juve- Fro meccs ma van, az Ajax - Real meccs szerdán volt.

Pavel1988 2019.02.15. 10:57:14

Ronaldo egyszerűen nem tűri, hogy ne játsszon.
Egyedül Zidane tudta ezt elfogadtatni vele, Allegri erre nem képes. Senki nem lehet olyan naív, hogy azt higgye Ronaldora nem fér rá a pihenés és nélküle nem tudjuk megverni a Frosinonet.

JuventusFanatikus 2019.02.15. 11:20:30

@venember83: Ismerős a szituáció:) A napokkal én is mindig bajban, hát még a dátumokkal...

karesssz 2019.02.15. 12:08:45

Nemjön be, hogy 1meccsre se lehet pihentetni Ronaldot. ez nem normális dolog.

mpite 2019.02.15. 12:20:35

Azért a játszani fog és a végigjátssza a találkozót, nem ugyanaz. Én bízom benne, hogy nem kezdőként fog pályára lépni.

Akkora húzóereje van a pályán kívül, hogy egyszerűen nem lehet teljesen kihagyni. Szerintem nagyon sokan utaznak kisebb meccsekre eseti jelleggel (mert olcsóbb és könnyebb jegyet szerezni), hogy láthassák Ronaldot, nem teheti meg Allegri, hogy ne állítsa be. Én voltam kint a Bologna elleni kupameccsen, 2 gólos vezetésnél sem volt szakmailag indokolt Ronaldo beállítása, mégis játszott.

Juvejuve 2019.02.15. 12:26:04

Meg tudnátok mondani, hány órakor kezdődik a meccs?

Juvejuve 2019.02.15. 12:35:48

@venember83: köszi :)

Lefogyott a mobilnetem és csak ez a blog jön be :)

Gaben Smith 2019.02.15. 14:34:15

@Pavel1988: valogatott meccsek nincsenek a lababan

Drotkoszoru 2019.02.15. 16:43:58

Nem értem most Allegrit. Semmi értelme CR-t és Mandzut játszatni egy Frosinone ellen. Nehogy megint az legyen, hogy csapágyasra lesznek hajtva a támadóink a BL döntőre (már ha eljutunk addig persze), mint 2 évvel ezelőtt..

venember83 2019.02.15. 16:54:36

@Drotkoszoru: nem konfrontálódós típus Allegri, ez eddig nem vált nyilvánvalóvá számodra? :)

Drotkoszoru 2019.02.15. 17:53:08

@venember83: Szerintem elég jól rotálta az elmúlt években a keretet (2 éve ugye nem volt cseréje a támadó posztokra, de a többi csapatrészt forgatta rendesen). Korábban azért nem volt rá jellemző, hogy valakit ne merjen leültetni a padra, egy Frosinone szintű csapat ellen, pihentetés céljából. Úgy látszik: Ronaldót tényleg nem meri.

letepem 2019.02.15. 18:51:33

@Drotkoszoru: Szerintem itt nem a "meri-nem meri" a kérdés! Cr, ha játszik pénzt hoz valamilyen úton módon: promó, jegyek stb.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása