Spinazzola: "Keményen dolgoztunk ezekben a hónapokban"

spinazzola_leonardo_media.jpgA sokáig sérült Leonardo Spinazzola a Juventus hivatalos honlapjának nyilatkozott a minap. A Massimiliano Allegri csapatába egyre jobban beilleszkedő szélső elárulta, hogy térdproblémái után már kiválóan érzi magát.

A játékos, aki jól ismeri a Juventus mezét, miután már két évig szerepelt a Primavera csapatban, az Öreg Hölgynél szerzett tapasztalatairól beszélt: "A sérülésemből felépültem, és ezalatt az idő alatt megszületett a fiam. Fantasztikus érzés ezekkel a játékosokkal együtt lenni, velük egy csapatban szerepelni. A Juventus az elmúlt 8 évben mindig figyelemmel követett, és bebizonyították, hogy hisznek bennem. Nagyon boldog vagyok."

Spinazzola ezután az egészségéről és a csapatról is szót ejtett: "Most már sokkal jobban érzem magam. Az első néhány meccs után minden alkalommal, amikor játszom, fizikailag fejlődöm, és jobb állapotba kerülök. Elégedett vagyok. Keményen dolgoztunk ezekben a hónapokban, hogy az élen álljunk, mert ez döntő jelentőségű a bajnokság és a BL szempontjából.

Most itt az idő, hogy a Frosinonéra gondoljunk, a meccsre, amelyen koncentráltnak kell lennünk. Aztán pedig az Atléticóhoz látogatunk, és ellenük óriási mérkőzésre lehet számítani."

A hazai bajnokin a Juve Marco Baroni csapatát látja vendégül, aki az olasz szélső edzője volt a Siena és a torinói klub Primavera együtteseinél.

"Örülök, hogy újra láthatom, ő egy kiváló ember. Amikor 15 éves voltam, azt mondta nekem, hogy ha minőségi futballista szeretnék lenni, védőként szerepeljek. Én azonban csak szélsőt szerettem volna játszani. Öt évvel később ismét találkoztunk, és igazat kellett neki adnom."

Az interjú végén Spina a nemzeti csapatra is kitért, amellyel február 4-én és 5-én együtt edzhetett: "Fiatal csapatunk van sok tehetséggel, nagyszerű játékosokkal. Még mindig sokat kell fejlődnünk, ám azt hiszem, jó úton járunk. Célunk a következő Európa Bajnokság."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3114626812

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Il Principino 2019.02.14. 13:41:20

Akár kezdőként is játszhatna holnap,Sandro pihenjen csak!

Drotkoszoru 2019.02.14. 14:48:28

@Il Principino: Alex Sandro eltiltott lesz a sárga lapjai miatt, így mindenképp pihen. A Gazzetta szerint Spinazzola fogja helyettesíteni, amit nem is bánok. Biztatóan játszott az eddigi pár meccsén.

rockitbaby 2019.02.14. 14:52:27

@Drotkoszoru: Hosszú évek keserves kínlódásai után élményszámba megy, hogy milyen szélsővédőink vannak! Ellenben azt sose gondoltam volna, hogy a mindig erősségünk belső védelem ilyen szinten meggyengülhet...

Il Principino 2019.02.14. 15:51:29

@Drotkoszoru: Helyes!Ha Sandro nem lenne eltiltott,akkor is kézenfekvő lenne a kezdetése.

Rocky80 2019.02.14. 16:10:17

@rockitbaby: még a sokszor ekézett De Sciglio is teljesen korrekt teljesítményt nyújt.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása