Paratici az átigazolási célpontokról és a híres papírról

paratici_fabio_portre_1.jpgA Juventus sportigazgatója, Fabio Paratici a La Gazzetta dello Sport-nak adott hosszabb interjút, amelynek fő témáját a klub átigazolási tevékenysége szolgáltatta, de természetesen szó esett az elhíresült kívánságlistáról is, amelyet az Il Tempo hozott nyilvánosságra.

"A híres papír, amit széttéptem, majd egy kukába dobtam, csak egyike volt a több száznak. Találkozónk volt a Genoával, s lejegyeztük néhány olyan játékos nevét, akiről szó esett." - idézte fel az esetet Paratici.

"Tavaly tudtuk, hogy elveszítjük Buffont és Higuaínt. Azt mondtam Agnelli elnök úrnak, hogy két módja van annak, hogy motiváljuk a csapatot: ha leigazoljuk Cristiano Ronaldót vagy Icardit, s ezzel elképesztő vihart kavarunk.

CR7 jó vétel volt, nem csupán technikai szempontból, hiszen gazdaságilag már ki is termelte a saját árát. Marotta soha sem ellenezte a megvételét. Csalódott vagyok, hogy 15 év után többé nem dolgozhatok együtt vele. 

Allegri a világ legjobb öt edzőjének egyike. Nagyon intelligens ember, s természetesen maradni fog. Ahogyan maradni fog Dybala is. Csak azok távoznak,  akik el akarják hagyni a Juventust. Ki az, aki erősítést jelentene? Nehéz volna megmondani, talán Messi. Még Neymarral kapcsolatban is kétségeim vannak.

James Rodríguez? Kiváló játékos, de tényleg nehéz tovább erősíteni a keretünket. Kean nagyszerű csatár, aki méltó arra, hogy a Juvénál játsszon. Egyike azoknak, akik gólokat lőnek majd a Bajnokok Ligájában, s akiket még hosszú évekig látunk majd játszani Európában.

Pogba visszajön-e? Nem. A labdarúgásban az ember soha sem tudhatja, de nagyon bonyolult lenne. Ramsey erősítést jelent majd a középpályán, s igazolni fogunk egy védőt is. 

Jól haladunk Romero ügyében. De Ligt is kétségkívül a legjobb fiatal játékosok egyike, ezért nagy érdeklődéssel figyeljük. Kik azok az olasz játékosok, akik tetszenek? Zaniolo, Chiesa, Barella és Tonali. Tonali egy szuper srác, aki őszintén és tartással játszik, de senki sem fogható Pirlóhoz.

Talán De Jong az Ajaxból, de ő a Barcelonához igazol. Szoboszlai egy tehetséges fiatal srác, azonban olyan csapatot kell találnia, amely rengeteg játéklehetőséget biztosít számára."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8014622102

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Barolo4 2019.02.12. 14:49:36

Tavaly tudtuk, hogy elveszítjük Higuaint.... ezt nem értem. Én eddig azt gondoltam, hogy CR7 érkezése miatt vált létszám felettivé és nem fordítva.
Az, hogy Szoboszlai egyáltalán szóba került igen nagy dolog. Örülnék ha esetleg megvennénk és egyből kölcsön is adnánk néhány évre.
Forza Juventus!

venember83 2019.02.12. 14:56:30

@Barolo4: egy nagyon hosszú interjú része a fenti pár mondat. Majd próbálunk még közölni belőle érdekes részleteket.

Rikoo 2019.02.12. 15:00:25

@Barolo4: Már Ronaldo érkezése előtt komolyan képben volt Higuaín távozása.

Mitya10 2019.02.12. 15:08:27

A Kobra vazze 1x sem tudott ilyen nyílvánvalóan beszélni játékosokról mindig csak ködösített amit rohadtul untam már. Egyetértek nem kis dolog Szoboszlainak sem hogy így kiemeli őt is de igaza van hozzànk még édes kevés lenne.De Ligt nehéz lesz de én nagyon szeretném. Láttam élőben játszani parádés védő.Tonalit jó ideje enlegeti sztem ott is mozoghatnak a szálak már. Am ez az erősítéa dolog kicsit erős erre a kp ra bőven beférne sokmindenki... :)

JuventusFanatikus 2019.02.12. 16:18:24

Vannak itt érdekes dolgok:
Azt hittem kamu az a papíros dolog, de kiderült, hogy mégse. Ez így elég amatőr dolog volt... De van pozitív oldala, hogy szerepel a cetlin Zaniolo és Tonali neve, de negatív is, hogy Pjanić beáldozhatónak számít és Chiesáért sem vagyok oda.

"CR kitermelte már a saját árát" - ez nagyszerű hír.

"Csak azok távoznak, akik el akarják hagyni a Juventust" Oh, igen!:D Ezt akartam hallani.

Őszintének tűnő nyilatkozat, jó volt olvasni:)

giorgio007 2019.02.12. 16:23:33

Én ettől a nagyon nehéz erősíteni a keretet dumától dobom le a láncot

NagyonJuve 2019.02.12. 16:36:53

@giorgio007: pedig ez igaz! Azt is bele kell számolni amikor ezt mondják, hogy reális célokról beszéljünk. Vételár,fizetés stb. Gondolom ő sem úgy értette hogy nincsenek jobb játékosok csak azok épp irreálisak.

NagyonJuve 2019.02.12. 16:38:51

@JuventusFanatikus: én is azt hittem kamu a papíros dolog. Biztos tanul belőle.

Il Principino 2019.02.12. 17:17:23

Dybala és Allegri is marad eddig akkor tehát úgy van!Valószínű a filozófiánk sem fog változni :)
Pár ember eret vág magán itt a blogon :D

JuventusFanatikus 2019.02.12. 17:27:28

@Il Principino: Pedig ennek kellene a legjobb hírnek lennie:)

del pipi 2019.02.12. 17:27:39

Hagyjuk már! Ha Allegri marad Dybala biztos nem , én nem hiszem hogy kibír még egy évet a terrorban. Remélem megnyerjük a Bl-t idén, azt mindenki megy a dolgára. Amúgy is Dybalát el kell adni!

2019.02.12. 18:00:22

@del pipi: Nincs itt semmi terror. Dybala egy a klub játékosainak, aki nem különbözik a többiektől. Ha nem tetszik neki vmi, akkor lehet kérni az eladást.

2019.02.12. 18:01:35

Tehát nem tagadta De Ligt és James utáni érdeklődésünket sem, ez már valami. Olasz fiatalok nevei is jobb fajtából valók.

Bianconero 2019.02.12. 18:25:09

Pirlo visszatér? Vagy ne higgyek minden nevet amit olvasok?

Örülök ha Max marad! Szerintem ha nem lesz BL serleg idén, akkor nekifut Maxszal ugyanez a mag mégegyszer, CR, Dybala, Pjanic is. Előbb-utóbb összejön, csak győzzük kivárni és megérni. :-)

west30 2019.02.12. 18:26:41

Remeljuk,hogy azok az olasz fiatalok tenyleg ennyire tehetsegesek,nagy kellene mar nekunk egy olasz sztar is a csapatba.

Rikoo 2019.02.12. 19:22:31

@del pipi: Menjen a picsába, ha menni akar. Lóf@sz teljesítményt nyújt a képességeihez képest. Ha 25-26 évesen így játszik akkor mi lesz később amikor már lassulni is fog?
Szerintem még azt a fizetést sem érdemli meg amit most keres.
Tényleg meg unalmas ez az egész Dybala ügy. Ha legalább profi módjára viselkedne és komoly teljesítményt nyújtana akkor megérteném, ha problémája van.
Könnyű mindent Allegrire kenni és nem elismerni, ha egy játékos tele van hiányosságokra a nagyon jó képességek mellett.

del pipi 2019.02.12. 21:00:16

@Rikoo: @hellan: így van! így van! menjen a pinyóba! Kis rinyagép! mit képzel magáról ez hallatlan!

DelPiero2 2019.02.12. 21:39:20

Azért megnézném azt az elszámolást, ami kimutatja hogy Ronaldo máris megtérült. Nettó 30 milla fizetés évente? A mezeladásnak ha jól tudom csak kis százaléka a Juve-é.

2019.02.12. 22:42:16

@Rikoo: Teljesen egyetértek, Dybala nagyon messze van a teljes tehetségének kihasználásától persze, vagy ha ennyi a max, akkor gondok vannak.
OLvastam olyat is, ahol Allegrit savazták egy cikkben, mert nem tudja jól használni őt...na igen, más tészta h ilyen kp-val és ahol Mandzukicnek meccsenként 2-3 alkalommal sprintelnie kell, hogy kontrát akasszon meg...

Amúgy Paratici ma ismét Zaniolo játékát nézte meg élőben.

horvathimi2 2019.02.13. 02:31:13

A Dybala ügy kapcsán Én azt gondolom, hogy az Ő teljesítményromlása egybeköthető Ronaldo érkezésével. Mint ahogy Douglas Costa-é is, sőt az egész csapaté. Tudom Dybalának voltak eddig is voltak hullámvölgyei, de ez most szerintem nem hullámvölgy, ha nem egyszerűen elnyomja Ronaldo a támadóinkat. Ez nagyon jól látható a Juve Youtube csatornáján közzétett 2018-as naptári év 100 góljának az összefoglalójában is. Tavaly májusig, amikor már úgyszintén akadozott néha a gépezet, többségében kidolgozott, tudatos és szép gólokat lőtt a csapat. Augusztustól viszont látszik, hogy megszűnt a tudatosság és nagyon esetlegessé vált a csapatjáték. Szerintem sem a játékosok sem az edző nem tud mit kezdeni a pályán Ronaldoval. Mindenki Őt akarja(vagy azért mert muszály) megjátszani . Ronaldo meg az esetek 80%-ban elönzőzi és legtöbbször csak akkor passzol már, amikor más se tud mit kezdeni a labdával. Inkább megakadnak rajta a támadások, mint hogy tovább lendítse azokat. Igazából szerintem nem rak pluszt a csapat játékához, csak kiegyenlíti a góljaival, azt amit elvesz, de ezek a gólok eddig nélküle is megvoltak.
Dybala nélkül nincs kreativitás a támadó játékunkban. Ez látszott a Sassuolo ellen is. Váratlant is csak Paulo és Costa tud húzni, de Costa is csak halvány árnyéka önmagának.
Rajtuk kívül igazán senki más tud ilyet. Nélkülük nincs támadójáték, ahogy Pjanic nélkül középpálya. Nekem ez a véleméynem, de lehet nincs igazam. Én hobbiból fociztam mindig is, tehát soha nem jártam semmilyen edzésre. Nem vagyok képzett focista, csak szeretek játszani, Juve meccset nézni és szurkolni. :)

alexGicamo 2019.02.13. 03:53:49

@horvathimi2: Szerintem, jól látod ! Sokan arra számítottunk, szerintem, hogy ha érkezik CR, akkor majd minden mgoldódik és kis túlzással, űrfocit fogunk játszani . Hát nem ez a helyzet , sajnos ! Egy fecske nem csinál nyarat . Még ha Ronaldo is a neve ... Én is azt érzem, hogy nagyon CR - függővé tették a csapatot, egy kicsit mindenki kényszerben játszik, mert minden helyzetet rá kell kihegyezni . Ami elméletben kézenfekvő és érhető is lenne, DE az esetek többségében mégsem úgy alakulnak azok a helyzetek, ahogy szeretnénk . Ha tíz helyzetből 9x beválna és sikeresen végigvinnénk egy akciót CR -re kijátszva és ő góllal zárná , akkor nem lenne miről beszélni . De ez nem így van ! Valami nem kóser ... Talán majd ha nyáron megerősítjük a középpályát ...

Cannavaro 2019.02.13. 11:49:48

Allegri marad, pá pá BL! ;) Szerencsére fiatal vagyok, van még időm!

Juvejuve 2019.02.13. 13:02:42

@DelPiero2: szerintem nem a fizetéséről van szó, hanem a kivásárlási áráról

Juvejuve 2019.02.13. 13:07:31

@Juvejuve: ami azért nem olyan rossz :d

venember83 2019.02.13. 13:16:36

@DelPiero2: szerintem meg image-fejlesztés. Ami nagyon nem mérhető.

mpite 2019.02.13. 15:40:05

Icardit jó is hogy nem vették meg, nyáron valószínűleg akciós lesz. Elvették tőle a csapatkapitányi karszalagot és a holnapi EL-meccsre sem nevezték. Kemény azért, hol lenne az Inter nélküle...

Grinta 2019.02.13. 16:51:02

@mpite: Ide nem kell az a patkány.Egyébiránt egyértelmű hogy a Marotta "pakol" cimű movie újabb fejezete.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása