Ronaldo: „Nincs miért aggódni”

cristiano_ronaldo_frusztralt_fejre_tett_kezzel.jpgCristiano Ronaldo a Parma elleni meccsen két gólt szerzett, ezzel átvette a vezetést a góllövők listáján, azonban a góljai ellenére az Öreg Hölgy nem ünnepelhetett, mivel a meccs végső szakaszában a vendégek beállították a 3-3-as végeredményt.

„Ilyen a futball. Örülök a góljaimnak, de az eredménynek már kevésbé.” - mondta a portugál klasszis a DAZN munkatársának a meccset követően.

„A Parma a hibánkra várt, mi pedig a mérkőzés végén túlságosan mélyen visszahúzódtunk.”

A bianconero együttes kisebb hullámvölgybe került, hiszen az Atalanta elleni vereséget követően most a Parma ellen a bajnokságban is pontokat veszített.

„Nem hiszem, hogy ennek bármi köze lenne az állóképességünkhöz, vagy hogy plusz edzések lennének szükségesek. A futball egyszerűen ilyen, mindenki a Juventust figyeli, mivel mi vagyunk a legjobb csapat, és ellenfeleink kitanulmányoznak minket, hogy jó eredményt érhessenek el, nekünk azonban nyugodtnak kell maradnunk.

Nem aggódunk, bízunk a csapatban, a képességeinkben, a mesterünkben és a szakembereinkben. Nem látok okot az aggodalomra.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8914605080

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

10Delpiero10 2019.02.03. 11:31:55

Ezt a mi vagyunk a legjobb csapatot csak a bajnokságra értette, vagy amblokk? Mert ha utóbbi , akkor nagyon téved.. Minimum 2-3 csapat előttünk van jelenleg Európában, de ha nem koncentrálunk rendesen, egy jó formában levő Dortmund is simán kiszopat minket

Flachs 2019.02.03. 12:01:24

Ez célzàs hogy több edzés kellene több erőléti feladatokal. Allegri egy 0 a stàbjàval együtt. Tavaly is 60 percnék azt se tudta pàr jàtékos hogy hol vegye a levegőt. Fele csapatot le kell cserélni lehet itt Ronaldo vagy bàrki, ha a gyors passzos csapat jàték 0 . Az ellen fél 16osàtol a legutolso emberig vissza passzolàs halàlom. Ez is mind azért van mert nincs kreativ középp. . Egy jo példa tegnap Higuain . Jo kiszolgàlàs a kulcs ami a juvénàl nincs sajnos.

Magyarsky 2019.02.03. 12:36:48

@Flachs: A kommented erőnlétről szóló részével részben egyetértek.Sajnos sokan a 60-dik perc után már a fejbőrükön is levegőt vesznek és ez egyáltalán nem okés.Emiatt is van sok rossz döntés a meccseink végéhez közeledve.
A labdajáratás néha engem is bosszant, de a sok 30 méteres visszapassz szerintem inkább amiatt van, mert kevés a gyorsan befejezett akció.Ahelyett, hogy lendületből vinnénk a labdát az ellenfél kapujára, inkább bevárjuk a védőket és utána megy a körbeadogatás. Pedig ezen a téren tudnánk előre lépni.A támadóink mind gyors játékosok, de ezt szinte soha nem használjuk ki.
Higuainról meg csak annyit, hogy egy ilyen kerettel rendelkező Chelsea-nek kötelező feladat egy Huddersfield legyőzése. Az hogy milyen labdákat kapott, nem csupán a Chelsea játékkosainak az érdeme. Elég szellősen védekeztek ellenük, ez pedig egy ilyen kvalitásokkal rendelkező csatár ellen megbosszulja magát.

steven.h 2019.02.03. 13:47:29

@Flachs: annyit azért hozzátennek, hogy ilyenkor még a téli alapozás miatti fáradtság jelentkezik, de lassan az elmúlik és akkor kellene megnézni hogy mennyire veszik majd a s*ggükön a levegőt a 60. Percben

DVTK.1910 2019.02.03. 14:19:30

Erőnlét ide vagy oda, én örülnék, ha nyáron megpróbálnánk összehozni egy játszós középpályát a sok zongoracipelő helyett.

GGábr81 2019.02.03. 21:07:55

@10Delpiero10: amblokk. Ha nem úgy gondolná, hogy itt van esélye még egy BL címre, történelmet írni, aranylabdát szerezni, akkor nehéz lett volna meggyőzni. Nagy fizu ide vagy oda.
Mostani forma alapján nem értek vele egyet, de ha...

alexGicamo 2019.02.04. 13:41:31

@DVTK.1910: Én is ! Meg egy fiatalabb , stabil védelmet .

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3372) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9897) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4140) mercato (4134) nyilatkozat (7423) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása