Bonucci: „Nem az igazi Bonucci játszott a Milannál”

bonucci_milan_golorom.jpgLeonardo Bonucci nemrégiben arról beszélt, hogy az AC Milannál megszerzett tapasztalatnak köszönhetően érettebbé vált.

A védőjátékos egy évet töltött a rossonero klubnál, miután Beppe Marotta értékesítette őt rendkívül gyors tárgyalásokat követően, azonban egy év után Leonardo Bonucci elhagyta a rossonero együttest, most pedig Gonzalo Higuaín is faképnél hagyta a milánóiakat.

„Érettebbé váltam, most már racionálisabb elvek alapján hozom meg a döntéseimet.” - mondta a védőjátékos a Sky Sport Italia számára.

„Az életben szerzett tapasztalat révén fejlődnie kell az embernek: én ezeket úgy éltem meg, hogy közben erős maradtam úgy a pályán, mint azon kívül.

Ma elmondhatom, hogy jobb ember vagyok, de legalábbis más, mint aki a múltban voltam. Az AC Milannál játszó Leonardo Bonucci nem az igazi énem volt.

A múlt keveset számít a mában, ha nem tanítja meg jobb emberré válni. Ezért most már a jövőbe tekintek, és megpróbálok minél jobban felkészülni a következő meccsekre.

Krzysztof Piąteknek és a Milan teljes keretének sok szerencsét kívánok. A történtektől függetlenül csodálatos emlék marad számomra a náluk töltött év, egy közjáték, aminek a révén érettebbé váltam, mindenekelőtt emberi szinten. És ezért is kellett hazatérjek a Juventushoz.

Gonzalo Higuaín? Barátként tekintek rá, és nemrégiben együtt vacsoráztunk. Úgy tűnt, hogy jól érzi magát, és remélem, hogy ismét tudja majd bizonyítani, mennyire kiváló futballista ő valójában.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9114587734

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rivendell 2019.01.25. 11:52:59

Akkor miért kapunk rólad,mindig 1 gólt,mikor kezdő vagy?

pedronegroo 2019.01.25. 12:20:01

Itt is valami klónja játszhat mert ez nem az igazi....

JuventusFanatikus 2019.01.25. 14:13:47

Elég bajban vagyunk, ha ez a maximum, amit nyújtani tud.

spaolo1981 2019.01.25. 15:36:37

A Milannak 7-8 éve nincs jövő képe, csak szenvednek, megfelelő kvalitású edzőjük meg Allegri óta nem sok volt. Bonucci azt hitte tavaly, hogy valami elindult a piros-feketéknél, új tulajdonos, 200 millió új játékosokra, de Montella és Gattuso kevés a Milanhoz. Még hogy más ember lett? Udvarias nyilatkozat, de ő inkább menekült a rossoneritől. És szerintem Higuain is...
Mindig is tiszteltem a Milant és nagyon remélem az olasz foci érdekében, hogy nemsokára ismét méltó ellenfeleink lesznek.

Grinta 2019.01.25. 16:05:45

Nem tudom minek kell az ilyen dolgokba belemenni.Maradnál inkább kussban.

pott70 2019.01.25. 16:59:43

Még ezek a dumák!?Menten megkaparom magam..

alexGicamo 2019.01.25. 18:07:19

@Grinta: Nálam nem tud kimosakodni . Csöndben maradt volna, jobban tette volna ! Minek túltárgyalni a dolgokat ?!

babo0410 2019.01.25. 18:31:31

Szerintem az olasz ultrák nagyon nem bírják, és ezt tudatják vele folyton, ezért lehetnek ezek a nyilatkozatai. De jobb lenne, ha csendben maradna, mert nagyon ciki amiket mond. A Milanban nem volt az igazi? És most az? Ugyan olyan pocsák, mint akkor, csak van mellette egy Chiello, meg van két nagyon jó, ritkán bakizó kapusunk. De minden meccsen van minimum egy hatalmas bakija, amiből sokszor csak a szerencse miatt nem lesz gól. Én nagyon nem tudok neki megbocsájtani. És nem azért mert elment, hanem azért, mert még mindig hülyének nézi a drukkereket.

ForzaJuve12 2019.01.25. 18:40:17

Elment. Megbánta. Visszajött. Nem kell ezt túlgondolni. A szer-etet, a gyűl-ölet.

Grinta 2019.01.25. 21:02:26

@alexGicamo: Ebből jól kijönni már nem lehet semelyik csapat felé sem.Ha szól,csak tetézi.

JuventusFanatikus 2019.01.25. 21:20:54

@Grinta: @alexGicamo: Ő is olyan szituba került, mint Mi, csávók a "fogyós" résznél:D
youtu.be/sQxGAfDBlcA

Grinta 2019.01.25. 21:39:45

@JuventusFanatikus: Kikérem magamnak.Nem vagyok fogyós!!
Eszek Én rendesen kolbászt,szalonnát

JuventusFanatikus 2019.01.25. 21:51:00

@Grinta: Úgy is kell! Csak ne huzigáld az oroszlán bajszát:D
youtu.be/tyGehmQTJ4w

Grinta 2019.01.25. 21:56:01

@JuventusFanatikus: Akkor ez egybevág azzal hogy Én gazt nem eszem!

JuventusFanatikus 2019.01.25. 22:00:40

@Grinta: Legeljenek a jószágok. Nekem feltöri az ínem az ilyen paré.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10237) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4275) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4291) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása