A Cagliari észak-koreai tehetségére hajt a Juventus
A Cagliari észak-koreai tehetségére hajt a Juventus

A La Stampa értesülései szerint a Juventus igazgatói a napokban találkoztak a Cagliari vezetőivel, s a Milánóban tartott megbeszélés témája legfőképpen a szardíniai csapat észak-koreai tehetsége, Han Kwang-song volt.  A mindössze 19 esztendős támadó jelenleg kölcsönben a Serie B-ben szereplő…

Barzagli meghosszabbítja szerződését a Juventusszal
Barzagli meghosszabbítja szerződését a Juventusszal

A Sky Sport Italia értesülései szerint a Juventus megegyezésre jutott Andrea Barzaglival, s a veterán játékos további egy évvel meghosszabbítja szerződését a klubbal, így 2019 júniusáig viseli majd a zebracsíkos mezt. A hírforrás azt állítja, hogy az 1981-es születésű Barzagli, akinek jelenlegi…

A Juve Özilhez képest Cant részesíti előnyben
A Juve Özilhez képest Cant részesíti előnyben

Az IlBianconero beszámolója szerint a Serie A bajnoka, a Juventus inkább a Liverpool német középpályása mellett tenné le a voksát, a jelenleg az Arsenalnál játszó Mesut Özillel szemben. Miközben Emre Cant már sokszor hírbe hozták a Juventus csapatával, és a torinói igazgatók nem először szereznének…

Marotta: „Allegri tökéletesen illeszkedik a Juve profiljához”
Marotta: „Allegri tökéletesen illeszkedik a Juve profiljához”

Beppe Marotta nemrégiben Massimiliano Allegri érdemeiről beszélt, amikor felelevenítette a szakember szerződésének az időszakát, illetve az interjúban felmerült Paulo Dybala és Emre Can neve is. Antonio Conte három bajnoki címmel a háta mögött távozott a csapattól a nyári felkészülés első napjaiban…

A Juve Darmian nyári visszahozását tervezi
A Juve Darmian nyári visszahozását tervezi

A Manchester United szélsőhátvédje, Matteo Darmian egyre komolyabban gondolkodik a nyári visszatérésen szülőhazájába, miután a PL-ben az utóbbi években nemigen remeklő csapatban folyamatosan a perifériára szorult. A Juventus, az Inter, a Napoli és a Roma is felmerült a Torino…

Dybalára és Marchisióra 30-40 napos kihagyás vár
Dybalára és Marchisióra 30-40 napos kihagyás vár

A Juventus legfrissebb beszámolója szerint Paulo Dybala és Claudio Marchisio 30-40 napos pihenőre kényszerül, miközben Gigi Buffon és Juan Cuadrado is a sérültek számát gyarapítja. A bianconero együttes a téli szünetet követően ismét edzésbe állt, és a klub az orvosi…

Emre Can: "Még semmit sem írtam alá senkivel"
Emre Can: "Még semmit sem írtam alá senkivel"

A Juventus egyik legfontosabb nyári célpontja a Liverpool német válogatott középpályása, Emre Can lehet, aki szerződése lejártával, ingyen igazolhat az olasz rekordbajnokhoz, s ugyan hosszú hónapok óta egyre közelít a torinói klubhoz, még mindig függőben maradt jövőjének…

Nedvěd: "Mindhárom sorozatot meg akarjuk nyerni"
Nedvěd: "Mindhárom sorozatot meg akarjuk nyerni"

A Juventus alelnöke, Pavel Nedvěd a Lidové Noviny munkatársának adott hosszabb interjút, s a klub egykori játékosa nem zárta ki a lehetőséget, hogy Gigi Buffon folytathatja a játékot "Nem jelentette be, hogy a szezon végén visszavonul." - adott reményt a…

Cassano: „Egy csábító ajánlatra várok”
Cassano: „Egy csábító ajánlatra várok”

Antonio Cassano nemrégiben arról beszélt, hogy jelenleg három bajnok futballozik az olasz első osztályban, majd azt mondta, hogy továbbra is formában tartja magát, hogy igent mondhasson a megfelelő lehetőség felmerülésekor. A harmincöt éves játékos 2016 óta nem játszott, mivel a…

Barella júniusban érkezhet?
Barella júniusban érkezhet?

Jelentések szerint a Juventus élénken érdeklődik a Cagliarinál szereplő Nicoló Barella iránt, aki nyáron költözhet majd Torinóba, amennyiben sikerül nyélbe ütni az üzletet. A húsz éves játékos nagyszerű szezont fut eddig és tizenkilenc mérkőzésen két gólnál jár. Most…

Capello: "A Juventus győztes mentalitással rendelkezik"
Capello: "A Juventus győztes mentalitással rendelkezik"

Fabio Capello szerint a Juventus győztes mentalitása és habitusa fogja hozzásegíteni a Bianconerit az újabb bajnoki címhez. A bajnoki címvédő egy pont hátránnyal a második helyen várja a Serie A küzdelmeinek folytatódását, s a tét nem kisebb számukra, mint a sorozatban hetedik bajnoki…

Ügynöke szerint nincs szó megegyezésről Praet ügyében
Ügynöke szerint nincs szó megegyezésről Praet ügyében

Dennis Praet ügynöke elmondta, nem igaz, hogy a Sampdoriánál szereplő játékos megegyezésre jutott volna a Juventusszal, ugyanakkor azt is hozzátette, ügyfele a szezon végén szeretne magasabb szintre jutni. A Bianconerit az elmúlt időszakban többször is szoros kapcsolatba hozták a…

Szívesen látná Hant a keretében a Juve
Szívesen látná Hant a keretében a Juve

Több forrás szerint a Juventus előrehaladott tárgyalásokat folytat a Cagliari fiatal középcsatára, az észak-koreai Kwang-Song Han ügyében. A tizenkilenc éves futballista jelenleg a Perugia együttesénél szokja az olasz környezetet és tanulja a szakmát az olasz másodosztályban, és ez elég jól megy…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3383) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (914) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9914) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4156) mercato (4140) nyilatkozat (7439) Olasz Kupa (326) összefoglaló (410) pletyka (4170) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása