Marcelino: "Győzni akarunk az esélyesek egyike ellen"

marcelino_valencia_sajtotajekoztato.jpgA Juventus ellen készülődő Valencia mestere, Marcelino elárulta, hogy csapata a továbbjutáshoz nélkülözhetetlen győzelem és három pont reményében látogat majd az Allianz Stadiumba.

"Ez egy mérkőzés egy fontos sorozatban, a végső esélyesek egyike ellen." - vezette fel mondandóját Marcelino a hétfői sajtótájékoztató alkalmával.

"Győzni akarunk, mert a jövőnk ettől függ a Bajnokok Ligájában. Hosszú és nehéz mérkőzés lesz, azonban a csapat jó formában van. Az ellenfeleinknek nincsen könnyű dolga, mert intenzív játékot nyújtunk, s bízunk abban, hogy ez győzelemre vezet bennünket. Győzelemre kell törekednünk, mert ha megzavar bennünket, hogy más eredményt nézünk, abból semmi jó nem származhat."

Cristiano Ronaldo alighanem bosszúvágytól égve lép majd pályára, hiszen Valenciában egy egészen komikus bírói döntés nyomán kapott piros lapot.

"Kivételes játékos, de nem hiszem, hogy a valenciai kiállításának bármi jelentősége volna, mert nem az ellenfél dönt arról, kit állítanak ki. Ha úgy lenne, mindig tizenegy játékossal játszanék nulla ellen. Ahogy azt mindig is mutatta, mindig a maximumot nyújtva játszik. Győzni akar, gólt akar lőni, s a hatalmas tehetsége mellett, ez a határtalan ambíció az, ami minden idők legjobbá teszi.

Vagyis nem gondolom, hogy más Cristianót látunk majd, mint amit megszoktunk Spanyolországban, s pontosan tudjuk mik a jellemzői."

A Manchester United óriási meglepetésre tudott nyerni a Juventus otthonában, vajon az a mérkőzés minta lehet a Valencia számára?

"Minden mérkőzésnek megvan a maga története. Az egyes csapatoknak eltérő stílusuk és jellemzőik vannak. Holnap azt a képességet szeretném az összpontosításra, amivel a Manchester Unitednek sikerült, s az érdemektől függetlenül nyerni szeretnék, ahogy a Manchester tette.

A Juve fölényben volt, majdnem győzött, azonban a labdarúgásban a gólok döntenek a győzelemről. Ha gyengébben játszol, de több gólt szerzel, győzöl. Megvan a lehetőségünk a győzelemre holnap."

Paulo Dybala kihagyta a spanyolországi mérkőzést, vajon az ő jelenléte döntőnek bizonyulhat Torinóban?

"Nem volt ott, de Bernardeschi nagyon jól játszott ellenünk. Lesznek különbségek, de bárkit is választ Allegri, az top játékos lesz. Dybala kiváló formában van, s egy top játékos, de a Juve minden játékosa kivételes. Nem aggódunk egyes játékosok miatt, inkább amiatt, amire a Juventus csapatként képes. Meg kell akadályoznunk a Juventus erősségét."

A játékosokat a Juventus korábbi hálóőre, Neto képviselte a sajtótájékoztató során.

"Keresve sem találhattam volna jobb időpontot a visszatérésre. Fantasztikus mérkőzés lesz, s boldog vagyok, hogy újra itt lehetek. A légkör nehéz lesz, a Juve egy nagy csapat, azonban  a minőségünk adott ahhoz, hogy a saját játékunkat nyújtsuk, s jó eredményt érjünk el. Nem gondolok arra, mi történhetett volna, ha itt maradok. Csak a holnapi mérkőzésre összpontosítok, s arra, hogy olyan jó játékot nyújtsak, amilyet csak tudok. Szczęsny egy minőségi kapus.

Pozitív időszakunk van, de korábban is jó teljesítményt nyújtottunk. Most az egész klub boldogabb. Már korábban is jó eredményeket érhettünk volna el, de annak ellenére, hogy nem így történt, a csapat hű maradt a stílusához, s túljutott a nehéz időszakon."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1714395116

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása