Végre véget ért a válogatott futball, és újra visszatért a klubfutball. A Juventus számára egy könnyebb meccs vár, egy nagyon nehéz időszak elején. A bajnokságban továbbra is veretlen az olasz rekordbajnok, és ismét csak a győzelemért fog a pályára lépni a SPAL ellen, az Allianz Stadium gyepén, szombaton, 18 órai kezdettel.
A ferrarai csapat elég jó szezont tudhat magáénak, különösen jó szezonkezdettel. A klub a tizenötödik helyen tanyázik, tizenhárom ponttal a zsebben, különösebben nem kell tartaniuk a kieséstől. Eddig négy győzelmet aratott a Biancazzurri, a Bologna, a Parma, az Atalanta és a Roma ellen. Döntetlent eddig csak egy alkalommal játszott, a Cagliari gárdájával.
Tavaly két összecsapáson ütközött egymásnak a két egyesület, ebből egy Juve győzelem, és egy döntetlen született. Az októberi mérkőzésen 4-1-re tudott győzni a Bianconeri, Federico Bernardeschi, Paulo Dybalal, Gonzalo Higuaín és Juan Cuadrado góljaival, amikre Alberto Paloschi tudott válaszolni.
A tavaszi meccs már kevésbé számít kellemes emléknek, mivel csak 0-0-ás döntetlent tudott elérni a torinói gárda.
A nyáron komoly erősítéseket vitt végbe a ferrarai klub, annak érdekében, hogy az idei szezon végén bentmaradhasson a Serie A-ban.
Kapus posztora két torinói hálóőrt is igazoltak. Alfred Gomis már tavaly is a SPAL csapatát szolgálta, de csak most nyáron lett végleg a klub játékosa, míg Vanja Milinković-Savić kölcsön érkezett Ferrarába.
A védelembe immáron bevethető a svájci Johan Djourou, és a két olasz tehetség, Kevin Bonifazi és Lorenzo Dickmann. Előbbi ingyen érkezett Antalyaspor csapatától, míg a két olasz csak kölcsön erősíti a SPAL-t.
A középpályára végleg megszerezték Federico Viviani és Jasmin Kurtić játékjogát. Rutinos játékosok érkeztek Mirko Valdifiori és Simone Missiroli személyében, és kölcsön jöttek fiatalok, Mohamed Fares és Mattia Valoti.
A csatársorba véglegesítették Alberto Paloschit, és leigazolták kölcsön Andrea Petagnát.
Komoly távozó nem igazán volt. A legkomolyabb név Alex Meret, aki kölcsön erősítette ferrarai csapatot, és a veterán Borriello, aki elhagyta Olaszországot, és Ibizán próbál szerencsét.
Allegri mester nincs könnyű helyzetben, mivel a középpálya elég gyenge állapotban van. Pjanić nincs százszázalékos állapotban, Matuidi még mindig nagyon fáradt, Can a műtét után már edzést végez, de még nem bevethető, Khedira sérült. Bentancur az egyetlen teljesen mértékbe hadra fogható középpályás, valószínűleg két fős középpálya lesz. Az én kezdőm így nézne ki:
Perin - De Sciglio, Bonucci, Rugani, Spinazzola - Bentancur, Matuidi - Cuadrado, Dybala, Ronaldo - Mandžukić
A SPAL nem egy kellemes ellenfél, könnyen megtréfálhatnak minket, ha nem figyelünk oda. Tippem: 2:0
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.