A Serie A gólvágója, Krzysztof Piątek

piatek_golorom.jpgAki az olasz labdarúgásban kicsit is járatos, az már találkozott az ifjú lengyel nevével valamilyen szinten. Sőt, egyszerűen elkerülhetetlen, mivel óriási hírnévre tett szert, aminek nem más oka van, minthogy rekordokat döntöget.

Nem meglepő, hogy a Juventus is figyelemmel követi a genovai csatárt, sőt, az egyik befutóként emlegetik a Bianconerit. De mégis ki ez a fiú?

Először tisztázzuk a neve kiejtését. Nem is lenne igazi lengyel, ha könnyen írható és kiejthető neve lenne. Logika szerint „Pjátek” lenne a megfelelő kiejtés, viszont a pontos változat a „Krzsistof Pjontek”. Sem kiejteni, sem pedig leírni nem olyan könnyű feladat, szóval valószínűleg a „lengyel csatár” néven híresül el jobban.

Miután már ismerjük a nevének a megfelelő kiejtését, ideje kicsit megismerni a történetét, hogyan is került a Grifoni gárdájához.

A Lechia Dzieržoniów csapatánál nevelkedett, míg 2013-ban meg nem vette 12 ezer euró fejében a Zagłębie Lubin. Először az U19-es csapatnál kapott helyet, de csak 3 meccsen játszott az ifiknél. A felnőtt csapatnál már igen komoly játékperceket kapott, 85 tétmeccsen léphetett pályára, ezalatt pedig 18 gólt szerzett, és 9 gólpasszt osztott ki társainak. 2013 februárjában került a Lubin csapatába, és egészen 2016 augusztusáig hűen szolgálta a gárdát.

Ekkor azonban bejelentkezett érte a KS Cracovia, és 700 ezer euróért meg is vásárolta a csatárt. 65 mérkőzésen 32 gólt szerzett, és 6 gólpassz is a nevéhez fűződik. Ez már komoly teljesítménynek számít, főleg annak figyelembe vételével, hogy a tavalyi szezonban szerzett ezekből a találatokból huszonegyet. Ez a termés a góllövőlista harmadik helyére volt elég.

Meg arra is elég volt, hogy kiérdemelje a Genoa figyelmét, és hogy az olasz klub leigazolhassa. Az olasz gárda ki is csengette a 4,5 millió eurót, de akkor még nem is sejthették, hogy milyen kiváló üzletet kötöttek. Eléggé csendben érkezett, nem is nagyon lehetett olvasni erről az igazolásról. A jelenlegi góltermése a Genoa színeiben 13 gól, 8 meccsen. Ebből 9 darab a bajnokságban született, míg a Coppa Italia sorozatban debütálásként egy laza négyest vágott a Lecce csapatának.

Válogatott szinten az U20-as és az U21-es válogatottnak is tagja volt. Előbbiben 3 meccsen szerzett 1 gólt, míg utóbbiban 12 mérkőzésen mindösszesen kettőt. Már a felnőtt válogatottban is pályára léphetett két alkalommal, egyszer már eredményes is volt.

Ez a rengeteg gól nem maradhat valamilyen rekord megdöntése nélkül. Mint az már ismeretes, Christian Vieri rekordját döntötte meg, de mégis, milyen rekordokat tűzhet ki még célul? David Trezeguet, Alessandro Matri, Antonio Di Natale hét meccsen lőtt góljainak számát már nem döntheti meg, de akad még két rekord. Az egyik ismét Trez nevéhez fűződik, méghozzá 2005-ben történt ez a góldömping. Ekkor 9 meccsen 11 találatot jegyzett a francia klasszis. De van ennél még kimagaslóbb eredmény is, ezzel Gabriel Batistuta dicsekedhet. 1994/1995-ben történt, hogy 11 meccsen 13 gólt jegyzett az argentin csatár. Nem kis rekordok ezek, nagy szó lesz, ha a ezeket megdönti a genovai gólgyáros.

Adatai:

  • Kor: 23 év
  • Nemzetiség: Lengyel
  • Magasság: 183 centiméter
  • Poszt: Csatár
  • Erősebbik láb: Jobb
  • Érték: 15 millió euró (Transfermarkt szerint)

Játékstílus: ő az a center, aki kegyetlenül értékesíti a helyzeteit. Sokszor lesipuskás módjára, jó helyezkedéssel, de a tizenhatos környékén is bátran tüzel. A fejjátéka kiváló annak ellenére is, hogy nem különösebben magas. Ha labdát kap, nem vacakol vele sokat, nem igazán igazgatja, tüzel. Statisztikák szerint 70 percenként lő gólt, és meccsenként 4,1-szer lő kapura. A Serie A-ban a kapufákat is kipróbálta már, ám csak egy kihagyott ziccer áll a neve mellett. Amellett, hogy a régi centereket idézi fel az emberekben, modern jellemzői is vannak. Az egyik, és a legfontosabb, hogy nagyon gyors, agilis, tovább a labdakezelése, technikája is remek. Ami viszont negatívum, hogy nem csapatjátékos, és nem különösebben kétlábas. Harcos, küzdő természetű, 3 darab sárgája elég bizonyítékként szolgál erre vonatkozóan. Erős testalkatú, nem lökik fel egykönnyen, maximum szabálytalanság árán. Nem meglepő módon Robert Lewandowskihoz hasonlítják.

Pár érdekesség vele kapcsolatba: kiskorában a brazil Ronaldoért volt oda, ám elmondása szerint Filippo Inzaghi a példaképe. Azonban kissé negatív információ is akad vele kapcsolatba. Ez pedig az, hogy a triplázó Inter volt a kedvenc csapata a Fifában. Persze ez nem jelenti azt, hogy interista lenne, csupán szimpatizált azzal a csapattal, ami azért nem nehéz, mivel elképesztő nevek szerepeltek akkor Milanóban.

Most, hogy már kicsit közelebbről is megismertük, gondolkozzunk el rajta, hogy megérné-e leigazolni.

A La Gazzetta dello Sport szerint a Juventusnak van a legnagyobb esélye arra, hogy leigazolja, 40%. Ezt követi a Bayern és a Napoli 30%-30%-kal. A Juventus mellett nem kis érvek szólnak. Először is az, hogy az olasz rekordbajnokról van szó, tehát ligán belül váltana. Itt lenne egy honfitársa Szczęsny személyében, mondjuk a Napoli és a Bayern München kerete is tartalmaz lengyel játékosokat. Sőt, itt a németeké pont Lewandowski miatt. Akkor ott van még a Genoa klubjával lévő jó kapcsolat is, ami ismét egy plusz pont a Zebráknak. Most jön szóba az ára, ami nem kevés pénz, összesen 50 millió euró. Persze, ez egy rávágott összeg, biztos vagyok benne, hogy ennél az árnál olcsóbban is meg lehet szerezni. Mindenesetre a hangsúly azon van, hogy nem olcsó üzlet az ő megszerzése, amit a Napoli és a Bayern sem engedhet meg magának. Előbbi csapat a pénztárcájuk mérete miatt, míg utóbbi az elvei miatt. A Juventus pedig immáron nem szűkölködik pénzben, és nem is fél költeni. Egy esetleges üzlet létrejöttekor az én véleményem szerint maradhatna Genovában még egy évet a további fejlődés végett.

Addigra a center pozíció is üres lesz számára, mivel Mandžukić valószínűleg már nem lesz klubunk tagja a kora miatt. Elgondolkodhatunk azon is, hogy milyen módon illeszthetjük be a csapatba, viszont ez nagyon korai dolog volna. Addig játékosok és akár edzők is cserélődhetnek, sőt, ne feledjük, hogy olyan játékosról beszélhetünk, aki nagyon keveset bizonyított egyelőre.

Figyelemmel kell követnünk, mert tényleg tehetséges játékosról beszélünk, de még lehet belőle akár egy új Belotti, viszont az új Lewandowski is akár.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5814307673

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GGábr81 2018.10.19. 12:31:45

Hozzuk Messit, aztán akkor nem is kell ő.

jeneiPALI 2018.10.19. 12:54:54

Remélem ha megveszuk be vállik mert azért nem filléres agyerek

NagyonJuve 2018.10.19. 13:03:39

Mandzsuval épp most készülnek szerződést hosszabbítani, nem valószínű hogy elmegy még 2 évig.

Pavel1988 2018.10.19. 13:27:59

Tetszik a cikked.
Arra viszont kíváncsi lennék, hogy mire alapozod, hogy az 50 milliós árnál olcsóbban is megszerezhető?
Az ilyen csatár manapság hiánycikk és Te magad írtad milyen klubok versengenek érte. Ha ilyen sok vevőd van akkor a mai piacon kb. addig strófolod az árat ameddig akarod és ezen a két klub közötti jó kapcsolat sem fog sokat segíteni.

Én konkrétan nem tudok most olyan csatárt mondani aki jó korban van és igazi előrelépést jelentene Mandzukichoz képest. Ez a srác nagyon jól illeszkedne ebbe a Juventusba, a hiányosságait Allegri befoltozná. Én nem tartom soknak az 50 milliót érte, remélem megszerezzük.

pedronegroo 2018.10.19. 13:59:07

Nekem egy amolyan Mandzu-Higany hibrid a gyerek, vagy valami ilyesmi :) CR-re bármikor elcserélném :) de én egyelőre nem is foglalkoznék ezzel a gyerekkel, egy féltucat serie a-s meccs után szerintem még nem kellene bankot robbantani, viszont a lengyel piacra talán koncentrálhatnánk jobban is...

JuventusFanatikus 2018.10.20. 11:49:01

@Pavel1988: Az 50 milliós ár a jelenlegi teljesítmény után járna, ugye. A Napoli bepróbálkozott 25 millióval amit el is utasítottak. Ezt a nagy árat amit rászabtak egyelőre senki nem fizetné ki, de egy hozzá közelítő ajánlatra biztosan igent mondanának. A Genoa nem igazán szokott olyan jól eladni, elég megnézni, hogy Pellegriért mennyit pletykáltak, kértek és mennyiért kelt el.
Én véleményem szerint még nem fizetném ki az 50 millió eurót. Ettől többet kell még bizonyítania. Persze, a szezon végeztével már bizonyosan jóval nagyobb árcédula lógna a nyakába egy jó szezon után. Ezért én télen lecsapnék rá, ha tényleg olyan jó lesz.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása