Így látja Andrea Agnelli a Juventus és az olasz foci jövőjét

andrea_agnelli.PNGNéhány nappal ezelőtt tette közzé a Juventus a 2017-2018-as idény beszámolóját, melyben évek óta először veszteségről tájékoztatták a közvéleményt. A részvényesek megnyugtatásául az elnök, Andrea Agnelli nyílt levélben elemezte a Juventus jelenét, és jövőjét, melyben több érdekes dologról is szót ejtett. 

"Kedves Olaszország bajnokai,

Az Önök által jóváhagyott beszámoló egy pillanatképet mutat a Juventus futballklub helyzetéről, amely az előző években jelentős eredményeket ért el a pályán és a pályán kívül egyaránt. Ezek az  eredmények tették lehetővé azt, hogy a Bianconeri Olaszország és a nemzetközi futball legjobb csapatává nője ki magát. A gyors és állandó fejlődésnek köszönhetően klubunk vezető szereppel bír a bevételek növekedése, a szervezettség és az innováció területén. 

A 2010 és 2018 közötti időszak tizennégy trófeával gazdagította a múzeumunkat, köztük a zsinórban hét alkalommal megnyert scudettóval, ami egy egyedülálló rekord, amelyet egyedül csak mi dönthetünk meg. Ez a megszakítások nélküli győzelmi széria olyan dolog, amire még nem volt példa Olaszországban, ezért úgy gondolom, hogy részvényesként büszkék lehettek erre az időszakra, amely jelentős nyomot hagy majd a Juventus történelmében. Büszkeségünk a négy egymást követő Olasz Kupa elsőség, amely szintén egy olyan rekord, amit nehéz lesz túlszárnyalni, végül a három Szuper Kupa zárja le ezt a fejezetet a 120 éves történelmünkben. 

A jelenlegi vezetés hasonlóan szeretné folytatni, történelmet akarunk írni azzal, hogy minden lehetséges címért harcba szállunk: a nyolcadik egymást követő scudettóért, az ötödik Olasz Kupáért, a Szuper Kupáért, és a Bajnokok Ligájáért, ahol az utóbbi években már nagyon közel kerültünk a végső győzelemhez, mivel két alkalommal is bejutottunk a fináléba, egy alkalommal pedig az utolsó pillanatban estünk ki az egyik legnagyobb európai riválisunk ellen. Elmondhatjuk, hogy karnyújtásnyira kerültünk a végső célunktól. 

Az utóbbi néhány évben már láthattuk, hogy mennyi buktatóval találkozhatunk az utunk során. Megtapasztaltuk, hogy a legkisebb részlet, vagy egy kevés szerencse egyaránt döntő fontosságú lehet. Ez az első számú oka annak, hogy a labdarúgás a leginkább kedvelt, és legtöbb ember által követett sport a Világon.

Az általam felsorolt eredmények egyike sem történhetett volna meg akkor, ha nem a klub fejlődését tartjuk szem előtt. A 2010-től 2018-ig tartó időszak alatt a bevételeink folyamatosan növekedtek, hála mindazon férfiaknak és nőknek, akik ezen időszak alatt kemény munkával, professzionalizmussal és hűséggel járultak hozzá a klub sikereihez. 

Pontosan öt évvel ezelőtt 300 millió eurós forgalmat tűztem ki elérendő célként, a játékos eladásokból származó bevételeken kívül, amiket ebben a szektorban sokan nem tartanak meghatározónak. Most pedig már második éve 400 millió euró felett teljesítettünk, garantálva ezzel a Juventus helyét a világ elitjében. Ez az eredmény két alapvető komponensnek köszönhető:

  • A Bajnokok Ligája szereplésből származó bevételeknek, amelyek bizonyítékul szolgálnak arra vonatkozóan, hogy a fejlődés szempontjából a sport központi szereppel bír, ezért a folyamatos befektetések kiemelten fontosak. 
  • Reklám jellegű bevételeknek, amelyeket egyre csak bővítünk a globális és a regionális partnereinkkel, a digitális (online) jelenlétünkkel együtt, amelyek közvetlen bevételeket jelentenek számunkra, továbbá ennek köszönhetően emberek millióit érhetjük el szerte a világon.

Ugyanakkor azt követően, hogy három éven keresztül pozitív eredménnyel zártunk, a 2017-2018-as szezonban a Juventus kis mértékű veszteséget mutatott ki, amelyet bizonyos kamat kifizetések tovább rontottak, ahogy az IRAP (olasz regionális termelési adó) is, amely egyedülálló Olaszországban, és komolyan bünteti a futball ágazatot (az IRAP-ot, amely hasonló a magyar helyi iparűzési adóhoz, rengetegen támadták korábban, sokan az uniós irányelvekkel összeegyeztethetetlennek tartják/tartották - a szerk.) Folytatnunk kell tehát a fáradhatatlan munkát. 

Ma a Juventus egyike a világ legnagyobb klubjainak, és arra kell törekednünk, hogy a globális márkák szűk elitjében maradjon a következő években is. A labdarúgás rendkívüli fejlődésen ment keresztül a legmagasabb szinteken, és ez oda vezet, hogy lassan, de biztosan elkerülhetetlen különbségek lesznek az egyes klubok között. A jövőben csak néhány csapat lesz képes minden kupában versenyképes maradni. Nem tekinthetjük magától értetődőnek, hogy meg tudjuk őrizni a pozíciónkat, illetve azt, hogy előre tudjunk lépni a jelenlegi szintről, mivel csak magasról lehet igazán nagyot zuhanni. Az utóbbi 15 év azt is  megmutatta számunkra, hogy az előrejutás sok időt és rengeteg energiát igényel. 

A nemzetközi labdarúgás jövője meglehetősen jól definiált egészen 2024-ig, amikor is a nemzetközi versenynaptárt újra fogjuk gondolni. Ebben a tekintetben a klub rendkívül aktív volt, hála az igazgatóink erőfeszítéseinek, akik nemzeti és nemzetközi szervezeteknél is fontos szerepet töltenek be, beleértve jómagamat is, mint az Európa Klubszövetség elnöke, továbbá mint az UEFA végrehajtó bizottságának tagja. A következő hat évben intenzív párbeszédet fogunk folytatni a FIFA-val, az UEFA-val, és a nemzeti labdarúgó szövetségekkel a sport jövőjének érdekében. Szerencsére a labdarúgásban jelen lévő üzletemberek, befektetők egyre nagyobb elismerésnek örvendenek, mivel ők azok, akik előteremtik az erőforrásokat, viselik a kockázatokat, és arra törekednek, hogy növeljék a befektetéseik értékét, ahogy ez minden más gazdasági szektorban történik. 

A következő hat év kulcsfontosságú lesz a Juventus és az olasz labdarúgás szempontjából.

A klubon belül képesnek kell lennünk arra, hogy jelentősen növeljük a reklámbevételeinket és televíziós bevételeinket, hogy megerősítsük a pozíciónkat a csúcson mind országos, mind nemzetközi szinten. Szükségünk lesz beruházásokra, megfelelő szervezeti struktúrára és arra a lelkesedésre, ami a Juventust mindig is jellemezte. Megvívjuk majd a csatáinkat az olasz bajnokságban és Európában is, de a kereskedelmi kihívások globálisak. Nemzetközi szinten a klubunknak új szponzorálási lehetőségeket kell kiépítenie, új lehetőségeket kell megteremteni a digitális láthatóság érdekében, és új irányokat kell meghatározni, amerre üzletileg terjeszkedni tudunk. Ezek mind szükséges eszközök ahhoz, hogy megfelelő forrással bírjunk egy győztes csapat fenntartásához. 

Az olasz labdarúgás számára komoly nehézséget okoz, hogy csökkentse azt a szakadékot, amely jelen van közte és más labdarúgó nemzetek között, de a megújulás jelei már látszanak, és ez évek óta először némi reménnyel kecsegtet bennünket. Talán egy szebb jövő felé haladunk. Az utóbbi néhány szezonban a növekedésünk érezhetően alacsonyabb volt, mint bárhol máshol Európában, ráadásul az olasz válogatottnak nem sikerült kvalifikálnia magát a világbajnokságra sem, ami egy szomorú fejezet az olasz labdarúgás történelmében. Remélhetőleg ez sosem fog megismétlődni. Minden gazdasági ágazatban a vezető szereplők azok, akik utolsóként szembesülnek a krízissel. Sajnos ez alól az olasz foci sem kivétel.

Bár nagy nehézségek árán, de az együttműködés szellemében a Serie A végre megfelelő vezetéssel rendelkezik. A Serie A újra visszakövetelheti magának a vezető szerepét, amely az ő sajátja, de a sötét évek alatt elveszni látszott. 

Az olasz labdarúgó-szövetség szintén jelentős eredményt ért el a közelmúltban. Sok-sok év után végre elindulhatott a B csapat a Serie C-ben, amely kezdeményezés évekig süket fülekre talált. A projekt egyelőre még gyerekcipőben jár, de bízunk benne, hogy a Juventushoz hasonlóan további csapatok is csatlakoznak a kezdeményezéshez. A projekt segítheti a jövő labdarúgóinak fejlődését, és csökkentheti annak az esélyét, hogy az évek előrehaladtával csak eltékozolt tehetségek maradjanak az akadémiákról kikerülő fiatal játékosok. 

Rengeteg további reformra van még szükségünk ahhoz, hogy az olasz foci a régi fényében tündököljön, de végre a helyes útra léptünk.

Fino alla fine...

Andrea Agnelli"

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6514280911

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pott70 2018.10.04. 17:54:18

Rengeteg információ ez a nyilatkozat így estére,egy rohadtul megterhelő nap vége felé,de mindenesetre annyit elmondhatunk,hogy van azért elképzelése a főnöknek,nem csak úgy bele él a vakvilágba!Magyarul,tudja Agnelli,hogy mit miért csinál,nem kell nekünk aggódnunk.
Legalábbis,nem annyira.
Köszi a fordítást,nem kis meló lehetett!

alexGicamo 2018.10.04. 19:14:16

@pott70: A számból vetted ki a szót !
Köszönjük !

Joseph Toser 2018.10.05. 01:33:07

Sziasztok!

Világos célok!
Tudják, sejtik a buktatókat!
Qurva nehéz és sok idő lesz megvalósítani!
DE........ :-)

ELŐRE!
Forza JUVE!

venember83 2018.10.05. 06:03:58

Jó kis olvasmány, még ha sok kérdés fel is tesz.

babo0410 2018.10.05. 06:46:16

Köszönet a fordításért, nem kis munka lehetett.
Bennem minden ilyen, a futball jövőjéről szóló cikk egyre inkább biztossá tesz abban, hogy a labdarúgás igen rossz irányba halad, és sajnos ezzel a vesztébe is. Szerintem 10-15 éven belül a futball népszerűsége nagyon vissza fog esni, mert nem lesznek meglepetések, és az egész kiszámítható lesz. Minden sorozatban ugyanazok fognak szerepelni, és nem lesz olyan, mint most, hogy Pl. egy Roma bejut a legjobb négy közé a Barca kiverésével. Lehet, hogy akkor már az elitliga lesz a BL helyett, a nemzeti bajnokságok meg az érdektelenségbe fognak fulladni. Ha nem lesz valamilyen reform, és nem olyan, ami a különbségeket csak növeli, akkor a foci meg fog halni. Minél nagyobb lesz a szakadék az elitbe tartozó 5-10 csapat és a többiek között, annál biztosabb, hogy a foci halálra ítéltetett.

alexGicamo 2018.10.05. 08:30:29

@babo0410: Van benne igazság ! Emellett nekem a se tetszik, hogy teljesen elüzletiesedett ez a sportág .

Matteo89 2018.10.05. 08:48:42

@alexGicamo: Ki gondolta volna ezt még anno, mikor Abramovics megvette a Chelseat? Akkor még sokan köpködtek rá, és a csapatára, most meg gyakorlatilag elfogadott trend, hogy a foci üzlet, és Agnelli szerint a jövőben még inkább az lesz.

alexGicamo 2018.10.05. 08:52:38

@Matteo89: Na igen ! Sok idő telt el azóta . Változtak a trendek, a foci meg minden .
Bár nem vagyok otthon a többi sportágban ( nem érdekelnek ), de gyanítom, hogy azok is a pénzről szólnak már túlnyomórészt . Sajnos !

2018.10.05. 09:13:57

@alexGicamo: @Matteo89: Van némi veszély abban, amit @babo0410: kolléga írt. De ezt szerintem az illetékesek is észre fogják venni és tudnak ellene tenni, ha akarnak. Valami szabálymódosítással. Pl. az NBA is egy üzlet és nem érdektelenedett el. Csak 1-2 megfelelő reform döntés kell, hogy más és más is odajusson a bajnoki cím kapujába. Pl. ezt szolgálják a szezon előtti igazolási szabályok.

alexGicamo 2018.10.05. 09:16:16

@Dr. Grant: Persze ! Mindent meg lehet oldani okosan, csak akarni kell ! A megfelelő szakemberek az adott pozícíókra a megfelelő szándékkal .

2018.10.05. 09:28:10

@alexGicamo: Azaz. :-) Na eeeeez a kombináció, ami ritkán sikerül az életben. ;-) :-D

alexGicamo 2018.10.05. 09:43:20

@Dr. Grant: Igen ! Mert inkább az érdekek érvényesülnek, meg a hatalom ,a befolyás és a money, money, money ... :-b

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása