A Valencia elleni keret

bajnokok_ligaja_logo.jpgA Juventus egy könnyűnek aligha ígérkező mérkőzéssel, a Valencia otthonába látogatva kezdi meg szereplését a Bajnokok Ligájában, s mivel a csoport első helye a cél a zebramezesek számára, az elvárás nem lehet más, mint a győzelem és a három pont begyűjtése.

A Valencia tavaly a tabella negyedik helyén zárt hazája bajnokságában, s így kvalifikálta magát a Bajnokok Ligája csoportkörébe. Az új szezon nem indult túl fényesen a csapat számára, hiszen az eddig lejátszott négy forduló után győztes meccs nélkül, három döntetlennel és egy vereséggel, mindössze három pontot gyűjtve szégyenkezhetnek a tabella tizenhetedik pozíciójában.

Massimiliano Allegri keretéből sérülés miatt hiányzik majd Andrea Barzagli, Leonardo Spinazzola és Mattia De Sciglio is.

A két csapat még soha sem találkozott egymással az európai kupasorozatok történetében, de a Valencia a nyolcadik spanyol ellenfél lesz a Juventus számára a Bajnokok Ligájában. A zebramezesek az utolsó hat mérkőzésen, amelyet spanyol ellenfél ellen vívtak, mindössze egy alkalommal tudtak győzni, míg a Valencia a legutóbbi hét alkalomból csupán egy vereséget szenvedett el olasz ellenféllel szemben.

Ez lesz Massimiliano Allegri 77. mérkőzése a Bajnokok Ligájában, az olasz edzők közül csak Fabio Capello (78), valamint Carlo Ancelotti (153) büszkélkedhet több fellépéssel a legrangosabb európai kupasorozatban.

A Valencia elleni összecsapás különleges alkalom lesz azért is, mert Cristiano Ronaldo most mutatkozik majd be új csapatának mezében a Bajnokok Ligájában. A portugál klasszis igazi Bajnokok Ligája-specialista, hiszen 120 találatával vezeti a mindenkori góllövőlistát, míg 153 pályára lépésével a második helyen áll Iker Casillas mögött. A 2017-18-as szezon zsinórban a hetedik volt, amely során Ronaldo legalább tíz gólt termelt a Bajnokok Ligájában; ő az első olyan játékos, aki 50 gólt rúgott az egyenes kieséses szakaszban; az egyetlen, aki három fináléban is betalált; az egyetlen, aki tizenegy egymást követő BL-meccsen is bevette az ellenfél hálóját. Ronaldo egy a Juventus számára nem túl kellemes rekordot is magáénak tudhat, a zebramezesek ellen rúgott 10 találata egyedülálló, hiszen ez a legtöbb, amit egy játékos ugyanazon ellenfél ellen rúgni tudott.

A találkozó játékvezetője a német Felix Brych lesz. A csoport másik mérkőzésén a Young Boys fogadja majd a Manchester United csapatát.

A Juventus 21 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Perin

Védők: Chiellini, Benatia, Alex Sandro, Bonucci, Cancelo, Rugani

Középpályások: Pjanić, Khedira, Matuidi, Emre Can, Bentancur

Támadók: Ronaldo, Dybala, Douglas Costa, Cuadrado, Mandžukić, Kean, Bernardeschi

A 21:00-kor kezdődő mérkőzést a gyakorlatilag elérhetetlen Spíler2 közvetíti élőben, így maradnak a streamek.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4714241043

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2018.09.19. 19:50:28

Remélem, ezt a "szégyenkező" 17. csapatot azért megütjük. Ha már ennyire szarok, mi meg ennyire jók vagyaunk. :D

Juventino86 2018.09.19. 19:56:45

"A 21:00-kor kezdődő mérkőzést a gyakorlatilag elérhetetlen Spíler2 közvetíti élőben, így maradnak a streamek." :D :D :D Hatalmas. Fantomcsatorna basszus....

MaRcika 2018.09.19. 19:58:07

Gyors kérdés.
Van egyaltalán valaki a blogon, akinek van spieler2-je?

The king of alibis 2018.09.19. 20:04:57

@MaRcika: le akarod buktatni a Bandi bácsit?

Rivendell 2018.09.19. 20:07:51

Es valakinek jo stream?

ForzaJ 2018.09.19. 20:08:23

Stream linkek jöhetnek

Apuleius 2018.09.19. 20:08:56

Juventus XI: Szczesny; Cancelo, Bonucci, Chiellini, Alex Sandro; Khedira, Pjanic, Matuidi; Bernardeschi, Mandzukic, Ronaldo

Subs: Perin, Benatia, Rugani, Emre Can, Cuadrado, Douglas Costa, Dybala

Tomy81 2018.09.19. 20:09:49

@MaRcika: Kivancsi lennek hogy egyaltalan Andy Vajna tudja e nezni ezt a rohadt meccset..
Spiler2 stream letezik a magyar komment miatt?Bar nem halok bele ha nincs..

Il Principino 2018.09.19. 20:16:07

Ez egy vicc már tényleg,ami a spiler csatornákkal és a közv. jogokkal művelnek...

matya80 2018.09.19. 20:21:38

Plzen-Cszka Moszkva spíler1. Kitűnő választás.Hihetetlen, hogy ilyen látványosan lehet szivatni az embereket nálunk.

The king of alibis 2018.09.19. 20:25:00

@matya80: nem is érdekelne, ha Vajna papa a saját pénzét bukná.

MaRcika 2018.09.19. 20:25:38

@matya80: ezt nem tudtam de szakadok rajta

Apuleius 2018.09.19. 20:25:58

@The king of alibis: Elvesztette közpénz jellegét...

Magyar Közöny 2018.09.19. 20:30:58

Na, akkor vissza a múltba, román digi 2 streameket bányászni..

2018.09.19. 20:33:54

Én szeretem a retrót, de azért elég gáz ez a helyzet. Rohadjon meg az egész spíler fszság a mikulással egyetemben!

MdewC 2018.09.19. 20:41:16

@Zsolt16: most szerettem volna linkelni. :)

köszi!

GGábr81 2018.09.19. 20:42:10

Nekem van spíler2 tv. Bebebeee

ForzaJ 2018.09.19. 20:45:32

Ajanlom mindenkinek a totalsportek oldalt.

Sztovicska 2018.09.19. 20:45:44

Tudtok használható stream linket?

MdewC 2018.09.19. 20:46:01

Remélem gólokkal nyerünk. :)

Hajrá!

Nathas 2018.09.19. 20:46:06

@Apuleius: tavaly még bosszankodtam, hogy gyakorlatilag nincsen alapcsapatunk, idénre sajnos lett :-(

kremturo 2018.09.19. 21:00:36

Egyenlore lekopogom az acestream bevalni latszik. Nem tudom mar kitol szarmazik a tipp, de koszonet erte.

Kaniel Outis 2018.09.19. 21:18:24

Khedira ma is hozza magát.

patrik1112 2018.09.19. 21:18:28

@Adolf Simó: eddig parades. Koszi!

Remelem nem kiabalom el...:D

Watakuki 2018.09.19. 21:18:56

De ezek miért Khedirára jönnek ki? :/ Könyörgöm, bárki más legyen inkább ott, csak ne ő...

Rivendell 2018.09.19. 21:19:33

tököm tele ezzel a khediraval,faxt keres ez már megint ott

MdewC 2018.09.19. 21:19:51

Szinte üres kaput hagyott ki Khedira!

Azzaro10 2018.09.19. 21:20:00

Nah Mandzukic meg Khedira 15 perc alatt megmutatta hogy mért nekik kell kezdeni....

juve28adam 2018.09.19. 21:20:02

Mondjuk Bernardeschi gólpassszt adott Khedirának csakhát....

patrik1112 2018.09.19. 21:20:03

Mandzu, Khedira szepen kihagyott 2 ziccert..

Il Principino 2018.09.19. 21:21:05

Khedira atyaééég,te szerencsétlen

kremturo 2018.09.19. 21:22:22

Mi kell meg hogy bemenjen???

Zed1983 2018.09.19. 21:22:43

@patrik1112

A mister két kedvence két szerencsétlen fasz...nyomorékok
Bocsánat, de mást erre nem tudok írni, tököm tele van ezzel a két balfasszal..

Forza Juve !!! 2018.09.19. 21:23:08

Mi a sz@rt akarunk berúgni ?

Watakuki 2018.09.19. 21:23:38

Gyere Can!!! Te legalább tudsz rúgni.

Zalayeta 2018.09.19. 21:23:45

Eddig Matuidi es Khedira a meccs embere

Il Principino 2018.09.19. 21:24:22

Ez a sok kihagyott helyzet megbosszulja magát majd..

Joker61 2018.09.19. 21:24:23

könyörgöm, ez a ziccer ne hogy bekerüljön bármiféle statisztikába vagy összefoglalóba...ziccerek százai

Rivendell 2018.09.19. 21:24:23

most ezen mit fújt le?

Forza Juve !!! 2018.09.19. 21:24:37

Matuidi milyen hevesen mutogat, hogy cseréljék le Khedirat XD

Gabueroo 2018.09.19. 21:24:40

Na johet Can es basszunk mar egy golt vicc amit kapu elott balfaszkodunk.

Rivendell 2018.09.19. 21:24:42

khedira lesérül...van isten

Rikoo 2018.09.19. 21:24:48

Jól játszik a csapat, de ekkora helyzeteket nem lehet elhibázni...

Matteo89 2018.09.19. 21:25:50

@Forza Juve !!!: "Gyorsan cseréljétek le, mielőtt meggyógyul!" :D

BellaDona 2018.09.19. 21:26:23

@CsakaJuve85: köszönöm. Ezen tudom nézni a mhelyemen, ahol minden ilyesmit letiltottak.

Il Principino 2018.09.19. 21:26:56

Remélem pár hónapig nem játszik..
Most összeáll végre egy értelmes kp.
Matuidi és Khedira együtt sok..

Rivendell 2018.09.19. 21:27:00

valamit nagyon nem értek,mióta vagyunk atom gyengek a levegőben? szöglet stb kb mindig az ellen fejel

megasün 2018.09.19. 21:28:38

Az hogy Khedira kihagyott egy bődületes helyzetet, nem ok arra hogy fikázzuk. Bármelyik aranylabdástól elő lehet kotorni, olyan felvételt, amelyen ilyet csinál. Bezzeg, amikor mester hármast lő....

ForzaJ 2018.09.19. 21:29:47

@megasün: Nem csak a kihagyott helyzetéről van szó. Nem zàrta jól a passzsávokat.

Gabueroo 2018.09.19. 21:31:27

Mi a fasz tortent?????

Kaniel Outis 2018.09.19. 21:32:27

Ez a Brych egy balfasz. A BL döntőben is Cuadradot a semmire kirakta.

Watakuki 2018.09.19. 21:32:32

Megfogta a fejét, és piros?????? :DDDDDDDDDDDDDDDDD Jólvan, mi a fasz kell még a k*rva VAR bevezetéséhez????

Il Principino 2018.09.19. 21:33:11

Rendet kell tenni itt a fejekben

ForzaJ 2018.09.19. 21:33:15

Estére ezt így ne... felmegy a cukrom...

MaRcika 2018.09.19. 21:33:38

Undorító ez a brich baszki
Undorito

Alex8610 2018.09.19. 21:33:48

Isten hozott a Juventusnal Roni itt így mennek dolgok ha a Realnal játszanal ez még csak lap se lenne.

Gabueroo 2018.09.19. 21:33:50

A Juve nem a real madrid

Apuleius 2018.09.19. 21:34:16

Mi a f@sz ért piros lapot?

Rivendell 2018.09.19. 21:34:41

szerintem itt nem lesz bl cim...az uefa kiadta,hogy nem realos és igy üldözni kell őt,mert kiesik nem kis bevétel,hogy nem margitos

ForzaJ 2018.09.19. 21:34:51

@Apuleius: Én már semmit nem értek...

Alex8610 2018.09.19. 21:35:47

Ezért kellene beloni a ziccereket már 3-0 lenne onnan meg lehoznank simán így még akár kis kaphatunk.Ronaldo amúgy mikor kapott utoljára egyaltalan piros lapot?

Il Principino 2018.09.19. 21:35:50

Most kár igazán a kihagyott ziccerekért..
Ezek után örülhetünk majd a pontszerzésnek is..

Zalayeta 2018.09.19. 21:36:11

Pérez bácsi haragja?

Dybala2379 2018.09.19. 21:36:13

0-3 nak kéne lennie.. Erre emberhatrany.. Fasza.

MaRcika 2018.09.19. 21:36:22

Rég voltam meccs miatt ilyen dühös.
Végre jol játszunk(befejezést kivéve)
Erre jön ez a f@sz és kirakja CR t
Undorito

Apuleius 2018.09.19. 21:37:04

Pogba góljával vezet a MU. Ez a piros egy szánalmas vicc.

.Bulldeo 2018.09.19. 21:37:07

A kurv@ annyját ennek a f@szparaszt Brychnek. Múltkor Cuadradot küldte el zuhanyozni a nagy semmire, most Ronaldot. Mi a f@sz ez?

Grinta 2018.09.19. 21:37:34

A meccs érdemi részében kidolgoztunk három full ziccert,labdabirtoklásunk is rendben van,és utána az Uefa Maffia bejött a képbe,egy túlbuzgó kis mitugrász alapvonali képében.Ronaldot nagyon sajnáltam,megmondom őszintén!!Na most látszott rajta az őszinte érzelem!Forza Juve!
Ui:fehérben ez mehet tovább kategória,meg egyébként is!!

MdewC 2018.09.19. 21:37:37

MINDEN RETVES ROHADÉK VEGYE BE A F@SZT.

MIRE ÁLLÍTOTTÁK KI CR-t?

MIRE?

DegerFaCan 2018.09.19. 21:37:48

Vállal leutkozik bodycheckkel. Szabadrúgás sem. Ez meg piros. Lol.

Watakuki 2018.09.19. 21:38:05

Angol kommentátorok is értetlenkednek... Komolyan mondom, én bennem most komolyan felment a pumpa.

m.martin91 2018.09.19. 21:38:05

Ebben a szezonban úgy ültem le Bajnokok Ligáját nézni, hogy szenvtelenül, akármi is történjék, megnézem a meccseinket, és azokat a PSG meccseket, ahol Buffon véd. Az eredmény nem érdekel. Az első mérkőzésünk 29. percében eljutottam odáig, hogy több Bajnokok Ligája, és bármilyen európai kupamérkőzést én már nem nézek. Befejeztem. Elég volt.

ForzaJ 2018.09.19. 21:38:47

Lesz ebből 3 pont??

Rikoo 2018.09.19. 21:39:31

Elég nehéz szavakat találni arra mi folyik a BL-ben. Ez mi ez a sorozat????

Zalayeta 2018.09.19. 21:39:32

Engem Berna tavaly annyira nem győzött meg de most nemcsak a sero új, hanem mintha kicserélték volna

MdewC 2018.09.19. 21:39:49

A külföldi streameken minden kommentelő hülyézi a bírót!

Zed1983 2018.09.19. 21:39:51

Az ilyen meccseket nem lehet megóvni? Fellebbezni?
Ez már valóban vicc kategória..

GGábr81 2018.09.19. 21:40:16

Ez nagyon undorító. Ilyen fos piros lapot. Tönkreteszi milliók szórakozását, ráadásul nem is csak erre a meccsre. Ha nem látta miért hisz annak a baromnak. Adjon sárgát aztán ennyi. Annyira ideges lettem, hogy nem is tudom nézni.

Il Principino 2018.09.19. 21:40:28

Azért is nyerjük meg a meccset!
Aztán bekaphatja mindenki uefastul..
Vb top bajnokságok,mindenhol VAR van már,de a bundasorozatban soha nem lesz..

.Bulldeo 2018.09.19. 21:40:34

Ilyenkor kell beleállni. Majd Bonucci beb@ssza.

bfeco 2018.09.19. 21:40:43

Hát ez a bíró mindig is egy fasz volt, minden meccsén elbaszott valamit és még itt van..... nevetséges.

2018.09.19. 21:41:05

Most Agnelli megmutathatja mekkora befolyása és tökei vannak európai szinten és a bírót porig alázva, nemzetközi meccsektől el kell tiltatni.

Alex8610 2018.09.19. 21:41:56

@m.martin91: Megertem ez már rég nem a fociról szól.

Zsolt16 2018.09.19. 21:42:28

Én Allegri helyében lehívtam volna a csapatot ezután a piros után...

Kukszi 2018.09.19. 21:42:38

Mi történt pontosan Ronaldoval? :o

Rikoo 2018.09.19. 21:43:05

Amúgy szerintem megnézik a szünetben az esetet és tuti törleszteni fog a másodikban.

Gabueroo 2018.09.19. 21:43:15

UEFA MAFFIA K.RVA ANYAD REAL MADRID!

ForzaJ 2018.09.19. 21:43:47

@Kukszi: A fejére tette a kezét az ellenfèlnek vigasztalasként, aki a földön volt. Semmifele ütésre utaló mozdulat nem történt. Mindegy. uefa...

Kaniel Outis 2018.09.19. 21:44:34

Ez komolyan nem hiszem el mik maradnak ki.

Alex8610 2018.09.19. 21:46:00

Ott van basszatok meg!!!

Magyar Közöny 2018.09.19. 21:46:24

Még jó, hogy Costa pár nappal ezelőtt egyetlen meccsen bemutatta,mikre lehet pirosat kapni jogosan.. erre ez a szemétláda semmire kiállítja. Már azt hittem a 11-es sem megy be.

Watakuki 2018.09.19. 21:46:31

Fejberúgra Cancelot és ez meg sárga basszameg?!? Mi a fasz van itt??

Vezetünk, de ez valahogy nem tud megnyugtatni.

Il Principino 2018.09.19. 21:46:41

Ennyi helyzet után ha a tizi sem megy be akkor kapjunk ki

Forza Juve !!! 2018.09.19. 21:46:46

Ott van ez az Pjanic goooool

ForzaJ 2018.09.19. 21:46:50

Na akkor még hívjuk vissza khedirat ronci helyett. Kell az a mesterharmas.

Rivendell 2018.09.19. 21:47:06

mekkora gól lehetett volna...faxom

juve28adam 2018.09.19. 21:47:09

Jól van ,ez az!! Rohadjon meg mind!

Kaniel Outis 2018.09.19. 21:47:17

Majom Brych egyből kompenzált. Parejo megmozdulása tizit ért, de azelőtt már kellett volna ítélni egy szabadot kifele.

Rikoo 2018.09.19. 21:48:30

@Kaniel Outis: Teljes káosz a BL-ben a bíráskodás. Mind1, gól.

juve28adam 2018.09.19. 21:48:49

Amúgy Bernardeschi baromira jól tolja.

Il Principino 2018.09.19. 21:48:53

Lélektanilag nagyon jókor jött..

Dybala2379 2018.09.19. 21:49:12

Nyakába állítja a stoplijat és csak sárga :D

Kaniel Outis 2018.09.19. 21:49:35

@Rikoo: Sajnos.
Közben kókler Pep megint alkot :D

Kaniel Outis 2018.09.19. 21:50:11

@juve28adam: Ma nagyon jól nyomja, talán a legjobb.

Kukszi 2018.09.19. 21:50:14

@ForzaJ: köszi az infot
Most látom Khedira-Can csere :D valami jó is legyen azert

Juventino86 2018.09.19. 21:50:24

Sokkal jobbak vagyunk a kiállítás után is. Hányiger ez a bíráskodás. UEFA Maffia....

Dirty Joke 2018.09.19. 21:50:48

Vilagos, hogy az UEFA kiadta a parancsot CR megbüntetésére, miért otthagyta a maffia központot. Ez már nem sport.

Rikoo 2018.09.19. 21:51:48

@Dirty Joke: Az a vicc, hogy ezt még el is tudom képzelni.:(

Direct_01 2018.09.19. 21:53:27

A Perez-mafia keze még idàig is elér!Ez az elmúlt 3 év hàtszele utàn nem is kérdés.

CsakaJuve85 2018.09.19. 21:54:43

@BellaDona: Igazán nincs mit. Ace stream a legjobb.

Joker61 2018.09.19. 21:55:16

@Dirty Joke: meg csapjuk mellé hogy olasz csapatról van szó...remélem egyszer ez az egész szarfyár az arcukba robban!

juve28adam 2018.09.19. 21:56:02

Amúgy melyik meccset hagyja ki Roni?

Egyébként fellebbezni csak lehet ,nem?

maestro666 2018.09.19. 21:57:16

ilyenkor 1 meccset kap nem?

Santinoo1001 2018.09.19. 21:57:38

Komolyan ilyen szemétláda csalásokkal elveszik az ember kedvét BL től erre piros ??? Mi a rákért .... Ez a nyomoronc köcsög tutti Juve ellenes BL döntőn is eljátszotta ezt ... CR sírva ment le a pályáról

Alex8610 2018.09.19. 21:58:57

0-1 de ez a BL egy nagy szégyen. Jól játszunk de már sima 4-0nak kellene lennie ha egyenes kieséses lenne ez meccs már agyverzest kaptam volna ilyen ziccereket nem lehet kihagyni.Ronaldot nagyon sajnálom nemcsoda hogy elsirta magát de hát ilyen az ha valaki nem a Realban vagy a Barcaban játszik.Ez már tényleg felháborító.Most írhatnam hogy csak azért is mutassuk meg mert mi vagyunk a Juventus de miért kell nekünk mindig osszeszoritani a fogunkat meg csak azért is talpra állni stb. A Realnak miért sima mindig? /költői kérdés volt/ VARt azonnal!!!! Agnelli nagyon remélem most már odacsap az asztalra mert ez szegyen

Cannavaro 2018.09.19. 21:59:19

Végre Khedi nélkül, erre kiállítás a semmiért.... Faxom bele!!! Pedig most láttam először CR-t igazán villogni, ahogy azt a Real-ban is tette! Volt iram a játékában, és jöttek a cselek! Legalább Can esélyt kap, hogy bizonyítson! Már pont írni akartam, hogy végre nem vagyunk emberhátrányban.... erre tessék!

matya80 2018.09.19. 21:59:28

Nso-n első kiírás Ronaldo pirosról: KÖNYÖKÖS-jogos. Mostanra módosították: MEGHÚZTA. Ott mindenki hülye?? Mindenki:-)

Magyar Közöny 2018.09.19. 21:59:44

@juve28adam: spanyol!!! szakkommentátorok szerint is nevetséges, hogy hajsimításra piros, fejberugásra sárga..

GGábr81 2018.09.19. 21:59:48

A szemét spori miatt nem is tudok azzal foglalkozni, hogy egész jól toljuk. 4 góllal kéne végeznünk kb. Bernard hihetetlenül fasza. Matyit életemben először dicsérem. Sanyi és Cancel is ott van a toppon. Még Khedira sem volt rossz magához képest, főleg miután levette a 6-ost.

danimester1 2018.09.19. 21:59:50

Sziasztok!A Mandzu és Khedira megmozdulás valami hihetetlen,lehetne 0:2 is akár...C pirosa számomra érghetetlen,míg a másik oldalon Cancelot lerúgja és csak sárga.Ezért kell még lőni vagy 2 3 gólt aztán nem lesz kérdés.FORZA JUVE MUTASSUK MEG!!!!

Gyori_Juventino 2018.09.19. 22:00:36

Momentuma sincs a Valneciának kiállítás után sem. Erődemonstrációt fogunk tartani büszkeségből is.
Legyenek boldogak , hogy kiszorták a C Ronit, de ha ezek után nem fogják törölni a pirosat , akkor az egyértelmű jel felénk , hogy ismételten nem akarják a mi gyözelmünket a végén.

Dirty Joke 2018.09.19. 22:00:49

@Joker61: Valahol nem hiszem el hogy nem fog egyszer kiborulni a szarosvödör. Nem csak madridban meg barcelonában vannak pénzügyi mogulok, nem maradhat így a vegtelensegig. Egy két vezető vitorlájából kifogy a szél, ha ilyen meredekeket húznak.

matya80 2018.09.19. 22:00:58

Nem igazán szeret(t)em Ronaldót. De ilyen győzni akarást nem láttam még játékostól.Elsírja magát. Basszus.

Apuleius 2018.09.19. 22:01:01

@juve28adam: A Young Boyst fogadjuk a következő fordulóban, gondolom azt hagyja majd ki.

niccolo 2018.09.19. 22:02:19

Szünetben ismételték, Ronaldo csak megvakarta a spanyol haját.Semmi durvaság nem volt.

Alex8610 2018.09.19. 22:02:25

Amúgy én simán fellebbeznek hogy nézzék újra az esetet és ha jogtalan akkor mehet a bíró vagy a segedje a levesbe pár meccsre.

Cannavaro 2018.09.19. 22:04:55

@Apuleius: Őket, Roni nélkül is verni kell! Costa, Dybala egyike, ott elég lesz helyette! De jó lenne ha érvénytelenítenék később! Egy kis büntit is el tudnék képzelni a sporinak! Persze nem lesz!

Matteo89 2018.09.19. 22:07:45

Ez egy vicc. Mi a szart gondolt az idióta spori?

bianconeri83 2018.09.19. 22:08:43

Pont nem láttam, Khedira miért jött le ilyen korán? Sérülés?

Watakuki 2018.09.19. 22:09:35

Törlesztés szaga van már ennek a szar meccsnek...

Gabueroo 2018.09.19. 22:09:45

Ott a maspdik bunti xD

Magyar Közöny 2018.09.19. 22:10:48

Visszanézte a szünetben:''gyerekek,mit csináljak,ez tényleg semmi nem volt,adj egy ajándék 11-est..''

Rikoo 2018.09.19. 22:10:53

Óriási ez a meccs.:D Kabaré

Gabueroo 2018.09.19. 22:11:04

Ott a maspdik bunti xD

patrik1112 2018.09.19. 22:11:10

Jogos tizi volt a masodik?

Rikoo 2018.09.19. 22:11:12

Szerintem a Valencia kap még egy pirosat is.

MeGmOnDtaM 2018.09.19. 22:11:20

Spori kompenzált kétszer? :D vicc :D

Juventino86 2018.09.19. 22:11:29

Jogos kompenzáció :D :DBravó Mira, és bravó Cancelo. Hogy vitte fel a szöglet előtt...

2018.09.19. 22:12:20

Srácok, 2 jogos tizi nem kompenzáció.

Zsolt16 2018.09.19. 22:12:22

The Chaaaampiooooooons. Fantasztikus egy rendezvény

Apuleius 2018.09.19. 22:12:38

Egészen gyalázatos a játékvezetés, ennek a szarkupacnak soha többé nem szabadna meccset kapnia.

Rikoo 2018.09.19. 22:12:48

@patrik1112: Jogos, de mostanában kevés meccsen fújnak be ilyeneket, pedig sokkal többször kellene.

west30 2018.09.19. 22:12:52

@patrik1112: Maradjunk annyiban hogy iteltek mar ilyenert ellenunk is 11est. :)

Zalayeta 2018.09.19. 22:12:53

Atyaég... Ez a spori egy ostoba fasz. Mondjuk talán jobb mintha el sem ismerné hogy élete tévedését követte el az 1. félidőben

Kaniel Outis 2018.09.19. 22:13:19

@hellan: Az elsőnél már rég le kellett volna fújni. A második az volt.

2018.09.19. 22:14:14

@Kaniel Outis: Igazad van, ott volt egy szabálytalanság tizi előtt.

Magyar Közöny 2018.09.19. 22:15:12

@hellan: az első jogos, a második kb minden 2. szögletnél befújható lenne. A nap pozitívuma Cancelo, nagyon jól tolja. Cr-en is látszott, hogy a bl az ő igazi terepe.

danimester1 2018.09.19. 22:15:13

Hát ez a meccs és leginkább a játékvezetés valami vicc.

steven.h 2018.09.19. 22:15:26

Andy papanak hála nem látom a meccset, mert a saját laptopom szervízben, cégesen meg kb 1 hónapja az összes stream oldalt tiltottak kollektíve... a piros lapról az elmondások alapján a véleményem: tökéletesen látható, hogy amit Real es Barca mezben meg lehet tenni, azt más csapat mezeben nem. Ennyi...

Mitya10 2018.09.19. 22:16:30

Cancelo eddig nagyobb igazolás akárkinél. Azt az 1 hibáját eltekintve a Chievo ellen Daniel Alves fénykorát idéző játékot mutat eddig. Élmény nézni Bernával együtt. Can is simán kezdő kéne h legyen. Khedirával szép lenne 10 emberrel...

2018.09.19. 22:17:02

Vicc ez a meccs,borzalom ami a pályán folyik,mind játék,mind játékvezetés szempontjából. Alex Sandro duplanulla,ahogyan Mandzukic is,Pjanic is,Matuidi is...Bernardeschi és Cancelo jól nyomják,játékunk a kiállítás előtt se volt jó,viszont voltak szép akcióink elvétve...a kiállítástól kezdve ez a meccs bármilyen sportnak bármilyen megközelítéséből értékelhetetlen.

Apuleius 2018.09.19. 22:17:21

@Magyar Közöny: Cancelo tényleg qrva jól nyomja.

juve28adam 2018.09.19. 22:17:45

Cancelo-t miért nem vette amúgy meg a sinter? Óriási igazolás(nem csak a mai meccs alapján).

Kaniel Outis 2018.09.19. 22:19:01

Ez is milyen sárga volt Sándornak? Nem hiszem el, hogy ilyen vakok bassza meg.

Juventus1103 2018.09.19. 22:20:05

@fire06: Komolyan nem értem te milyen meccset nézel... esetleg City drukker vagy? Más magyarázat nincs szerintem...

DegerFaCan 2018.09.19. 22:20:10

Ilyen bírók a blben bazdmeg... Ennél kassai is merfoldekkel jobb...

2018.09.19. 22:20:29

@hellan: Az első jogos volt,ha eltekintünk attól,hogy a beadásnál az egyik játékosunk konkrétan ráugrott a valenciai védőre,a második egészen nevetséges kategória...tipikusan az a szituáció,hogy,ha minden ilyen tizenegyes lenne,akkor volna belőle egy meccsen tíz...de megadták,berúgta a ember,10 emberrel 0-2,ezen a meccsen semmit nem kell tulmagyarázni,úgy szar ahogy van!

Watakuki 2018.09.19. 22:20:36

Mondjuk jó látni, hogy így 10 emberrel se jut nagyon helyzethez a Valencia. Mondjuk sok szimpátiát nem keltettek bennem se a szurkolók, se a játékosok.

niccolo 2018.09.19. 22:21:13

@hellan: de igen,mert normális esetben meg se adta volna a tizenegyeseket.

Del Pybala 2018.09.19. 22:21:44

@Juventus1103: Szerintem nem is nézi a meccseket csak előre megírt szövegeket másolgat be ide.

2018.09.19. 22:22:23

@Juventus1103: Miből gondolod,hogy bármilyen más drukker vagyok?!

Zed1983 2018.09.19. 22:22:53

Alex mire kapott sárgát?
Ez a bíró vak az biztos..

juve28adam 2018.09.19. 22:23:31

@west30: Ennek mi nagyon örülünk :)

west30 2018.09.19. 22:24:17

Can legalabb kemeny mint a kad szele,pattanak le rola a jatekosok.Regota hianyzott mar egy ilyen jatekos.

Mitya10 2018.09.19. 22:25:45

Na ha DC a fűre fog köpni is piros lesz...

2018.09.19. 22:25:58

@Juventus1103: Gyakorlatilag a Valencia nem tud focizni,mi meg érthető okokból nem akarunk...mindkét csapat mintha a lefújást várná azt van még majdnem fél óra...

juve28adam 2018.09.19. 22:26:43

Na, remélem Costa jól szembeköpi majd a bírókat.

Juventus1103 2018.09.19. 22:27:09

@fire06: Abból hogy kb mindenbe belekötsz, neked minden és mindenki szar. Emberhátrányban vezetünk idegenben két góllal... ha a helyzetek bemennek akkor lehetne akár 5 is... de neked mindenki szar...a jatekunk szar stb.. nem tudom te milyen meccset nézel de a kiállitás előtt nagyon szép támadásokat vezettünk... Tudom tudom.. nem vagyunk egy Barca hogy a fas.unkon pörgetve végig visszük a labdat az ellenfel 16sáig.. sose ez volt ránk a jellemző... hanem a kuzdoszellem es gyozni akaras amibol a sracok most jelesre vizsgaznak!

patrik1112 2018.09.19. 22:28:05

Pjanic Costa csere emberhatranyban, 0-2nel ..nem ezt szoktam meg

Zed1983 2018.09.19. 22:29:49

Manduci nagyon súlytalan nekem...

Gabueroo 2018.09.19. 22:30:35

Costa lekophetne ezt a Brychet xD

danimester1 2018.09.19. 22:30:57

Közbe a romák nem tudják milyen rendezvényen vannak...Áldozati bárányok ma igaz még csak 2 gólt kaptak.

Juvetto 2018.09.19. 22:32:33

Bassza meg, nem tudom eldönteni, most akkor jó nekem, hogy nem látom ezt a meccset, vagy nem...

Zed1983 2018.09.19. 22:32:46

Cancelo most is az egyik legjobb, ha nem a legjobb!

2018.09.19. 22:33:17

@Juventus1103: Én is leírtam,hogy vezettünk szép támadásokat,de baszki,kétszer rúgtuk ki a stadionból öt méterről,ennek hadd ne örüljek már...a küzdőszellem valóban rendben van,ez nálam a minimum,amit a csapatomtól elvárok. Egyébként is mi a lófaszt stresszelsz,igyál valamit azt nyugodj meg!

Del Tomino 2018.09.19. 22:38:35

Én a pirossal kapcsolatban megvédeném a sporit, szerintem nem ő volt az idióta, hanem a tökkelütött társa az alapvonalnál. Mivel nem látta az esetet, kénytelen volt az ő véleményére hagyatkozni, az meg láthatóan nagyon határozottan ki akarta szórni CR-t. Kíváncsi vagyok törlik-e utólag legalább az eltiltást, nem emlékszem volt-e ilyenre példa valaha is.

Alex8610 2018.09.19. 22:41:42

Azt hiszem ma választ is kaptam arra ami miatt aggodtam hogy mi lesz majd idén az egymásért kuzdessel az összetartassal.Nalam jelesre vizsgázott a csapat úgy néz ki a Juvehoz mindegy kik jönnek ez a szellemiség benne van a levegőben. Egy bajom van hogy ma akár gálát is láthattunk volna 10ember ellen sem tud mit kezdeni

BellaDona 2018.09.19. 22:42:16

Nagyszerű meccs. Bűszke vagyok a csapatomra. Forza Juve! Forza M. Pjanics. Ma este te vagy a király!

Rikoo 2018.09.19. 22:45:04

Bonucci szenzációs meccset játszik ezt el kell ismerni.

Watakuki 2018.09.19. 22:49:01

Costa még le is sérül, plusz ugye el is tiltott... Valahogy a sors nem akarja, hogy október közepe elött a pályán lássuk :D

BellaDona 2018.09.19. 22:49:18

Remélem nem komoly a sérülése.

Rivendell 2018.09.19. 22:49:28

hát gyerekek,remélem nem lesz komoly

Gabueroo 2018.09.19. 22:50:11

Csecsnyi ma nagyon biztos

niccolo 2018.09.19. 22:50:42

És a kapusunkat senki se dicséri,szerintem ő is nagyon jól véd.

Kukszi 2018.09.19. 22:51:18

“Áldozat nélkül nincs győzelem”
Szokták mondani!
Ejjj de Ronaldo és Costa most megsérült plusz a Kebab is... az már sok

Magyar Közöny 2018.09.19. 22:53:06

Mondjuk ez a Valencia nem véletlenül van a spanyol tabella 17. helyén. 11 emberrel szerintem 0-5 lett volna minimum. Berna és Costa nagyon jól tolták ma.

2018.09.19. 22:53:39

@niccolo: Kevésbé feltűnő a kapusok teljesítménye ezen a meccsen...a lengyelnek kb védenivalója se volt,Neto meg párszor már verve lett volna,ha eltaláljuk ötről a kaput,a tiziket nem védhette.

Alex8610 2018.09.19. 22:54:32

City-Lyon 1-2 muhahaha

Gabueroo 2018.09.19. 22:55:38

Ez a biro egy idiota xddd

Watakuki 2018.09.19. 22:56:19

Balfasz Valencia :D

Micsoda védés!!!!

Juventino86 2018.09.19. 22:56:21

A játékvezetés undorító volt. Mindkét csapat kárára. Szerencsére a lengyel a helyén volt. :)

Rikoo 2018.09.19. 22:56:54

Mi a faszom ez a büntető.:DDD

Alex8610 2018.09.19. 22:57:25

Ez totál homály ez a bíró :D
Ott az első számú :) nesztek ez még kellett a végére ez kb meg egy hatalmas pofon a Valencianak a végére

Juventino86 2018.09.19. 22:57:46

Nagyon régen láttam a csapattól ekkora hajtást. Küzdöttünk egymásért, szinte mindenki dicsérhető. Cancelo megint hihetetle extra volt, de az egész védelem jó meccsen hozott. Matuidi futómennyisége rendkívüli, és Bernardeschi egyre érettebben játszik. :)

Rikoo 2018.09.19. 22:58:08

@niccolo: Vártuk, hogy megkoronázza a teljesítményét.:)

Zed1983 2018.09.19. 22:58:08

Ez a bíró egy köcsög... :)

DegerFaCan 2018.09.19. 22:58:08

Ilyen meccset még nem b@sztam... Nem tudom hova tenni. Örülök a győzelemnek kész.

Mitya10 2018.09.19. 22:58:46

Kibebaszott büszkén fekszem le aludni. Ez spirito volt a javából mindenki részéről. Ha a bíró címét tudná vki privátba kérem. Jó8!

Kukszi 2018.09.19. 22:58:54

@Zed1983: ha még nem is, de ma este az lesz!!

Trieszt120506 2018.09.19. 22:59:01

ez a bíró fújta el anno valamelyik Bayern elleni meccsünket..

Alex8610 2018.09.19. 22:59:17

Ezaz ember többet ne vezessen nekünk mérkőzést

Ádám.84 2018.09.19. 22:59:56

Én nem tudom, mit lehet mondani erre a bíróra. Azt sem tudta hol van, felháborító, hogy így le lehet vezetni egy BL meccset.

Sztovicska 2018.09.19. 23:00:26

Komolyan mondom ezt az idétlen ruganit el kellett volna szórni a cselszkinek. Bizonytalan remegőlábú teszetosza marha. Ezt a 11est is szépen összehozta. Minek tette ki a kezét ha már megvolt a pozició? Siralom ez a pali. A csapat viszont bebizonyitotta hogy erős. 11 emberrel ronival nagyon kemények vagyunk. 10emberrel is letoltuk simán

.Bulldeo 2018.09.19. 23:00:47

Ma kib@sztuk az asztalra a Spiritót! Forza Juve!

Bunci88 2018.09.19. 23:01:42

Ezt a bírót el fogják tíltani, a mai teljesítménye alapján! CR miatt szerintem fellebezés lesz?!

Gabueroo 2018.09.19. 23:02:24

Bravo fiuk ez a regi JUVE!

Santinoo1001 2018.09.19. 23:02:28

@Trieszt120506: Sztem az nem lehet mert BL ben német csapatnak nem fújhat

Zalayeta 2018.09.19. 23:04:22

Ez egy rohadt nagy vicc volt.. Oke nyertünk es kompenzaltak minket 2 tizivel de mire talaltam egy stabil streamet kb a kedvem is elment... A spori elb*szta több millió ember szórakozását

.Bulldeo 2018.09.19. 23:04:54

@Trieszt120506: nem a BL döntőt fújta, ez a f@sz állította ki Cuadradot a nagy semmire.

.Bulldeo 2018.09.19. 23:05:21

@.Bulldeo: jav.: nem, a BL döntőt fújta.

MdewC 2018.09.19. 23:05:22

JUVE!

Szép volt fiúk!

Trieszt120506 2018.09.19. 23:07:18

@Santinoo1001: jogos. @.Bulldeo: amikor megláttam a játékoskijáróban a meccs elején, már akkor valami undor elfogott, rémlett ez a baltaarc és a szopóág kapcsolata..

BellaDona 2018.09.19. 23:08:23

Szép volt fiuk!Nagy élmény volt.

MdewC 2018.09.19. 23:09:19

M4Sport: "Ronaldót szándékos ütésért kiállították, több meccses eltiltásra számíthat."

:DDD

AMATŐR BAROM BANDA!!!

Norbijuveforever 2018.09.19. 23:09:24

Nagy gratuláció a csapatnak!A meccs embere Bernardesci..Bejatszotta az egész pályát..10 emberrel sok esetben szemet gyönyörködtető játékkal és a végére eszméletlen nagy csapat munkával és Slussz poénkent pedig Csecsnyi bravúr!!egy nagyon fontos győzelem!A bírót pedig remelem többet nem engedik focipálya közelébe..Forza Juve!!

Ádám.84 2018.09.19. 23:12:13

@MdewC: ja, szándékos ütésért 3 meccses eltiltást fog kapni...
Tudja ez miről beszél??

Type-R 2018.09.19. 23:13:13

gratula a csapatnak! CR kiesése nagy érvágás sajnos.

GGábr81 2018.09.19. 23:13:37

Az eltiltás (ha lesz) még így is dühít.
Most amúgy mi vagyunk ennyire erősek, vagy a spanyol 17-dik helyezett ennyire fika?
Ha azt nézem, hogy BL 10 emberrel nyertünk. 0-0-nál kiállítják CR-t, még rengeteg idő van hátra és utána is vezetünk támadást, fennmaradunk letámadni, idönként még mi játszunk jobban, majd a végén szilárdan védekezünk, kapusunk 11-est hárít, akkor ez egy brutálisan erős csapatot mutat. Allegri nem volt beszari, nagyon jól meccselt. Rugót én nem hoztam volna be, de az mind1.
Nagy gratula. A madridi meccs után voltam hasonlóan büszke a csapatra, csak sajnos abban keserűség is volt.
Forza Juve!

Rivendell 2018.09.19. 23:18:08

Ez a Valencia elég gyengus.

Grat a csapatnak,ma jó futott Matuidi és Cancelo is

Bonu nekem még nem 100-s,ma is nyomott 1 felhő fejest:-D

Juvetto 2018.09.19. 23:24:05

A zebrák (Hippotigris) a lófélék családjába tartozó emlősök, legjellegzetesebb ismertetőjegyük a fekete-fehér csíkos mintázat, alapvetően fűevők.

Lófaszt! Denevért zabál.

.Bulldeo 2018.09.19. 23:24:21

@Trieszt120506: azon a pöcs alapvonali játékvezetőn is látszik, mennyire örült, hogy végre főszerepet játszhat. Ahogy színpadiasan bólogat, meg széles szájjal válaszolgat a nyomorék. Majd mutogathatja az unokáinak. Szánalom.
Hát persze, hogy nem kell a VAR.

Amúgy az meg mi, hogy BL van, egy top csapat játszik egy neves csapattal, támad a top csapat, a top csapat sztárja, aki nem mellesleg a világ legnagyobb nevű játékosa, akinek minden rezdülését szuperközelin vissza szokás játszani befut a 16oson belülre, csinál valamit, és nincs egy normális kamerabeállítás, amin meg lehet mutatni, hogy mi történt? Ne nevettessenek már.

pott70 2018.09.19. 23:35:11

Jó volt ez.Tíz emberrel is mi irányítottunk,egyértelműen a jobb csapat voltunk.
Ez a bíró egy barom,jól elcseszte ezt a meccset,de nekünk talán még jót is tett,mert most eléggé előkerült a sokat hiányolt spirito!

Barolo4 2018.09.19. 23:54:30

Szép volt fiúk, nagyon fontosak az ilyen meccsek, győzelmek!
Ez az M4 viszont szánalmas.... legalább egy normális összefoglalót hoznának össze.
Ez az egész közvetítési rend a hazai foci szégyene! Nem szólna valaki Csányi bácsinak, hogy ez így hatalma blama megint?!
Forza Juventus!

babo0410 2018.09.20. 01:29:34

Először is szép volt fiúk. Szerintem a büntetők adhatóak voltak. A 2. büntetőnk is adható volt, azért ennyire durván nem szoktak minden szögletnél hadakozni, akkor csak figyelmeztetés szokott lenni. Itt szerintem jogos volt.
Mondjuk Ronaldo kiállítását elsőre, másodikra se értettem, de mikor közelről láttam, akkor az jutott eszembe, ha ezt a Realban csinálja, és mondjuk csak sárgát kap, vajon hányan lázadtunk volna, hogy mindent megúszik? Én lehet felháborodtam volna. Pláne, ha ellenünk teszi, és nem állítják ki, most biztosan mindenki hevesen reklamálna.
Tehát ez az a tipikus kissé durva megmozdulása Ronaldonak, amit Ronaldo csapatának drukkerei, és maga a játékos rajongói nem tartanak kiállításra érdemesnek, mindenki más valószínűleg igen.
Én többször megnéztem, nem volt annyira durva, sárga lap szerintem elég lett volna érte, de ha már piros, akkor sem lehetünk felháborodva. Majd megtanulja Roni, hogy a Juve nem a Real, azaz ezzel a csapattal nem kivételeznek, itt jobban kell figyelnie arra mit miért tesz.
Viszont a küzdeni akarás az tetszett a meccsen. Látszott, hogy mindenáron meg akarták a srácok mutatni, hogy igen is emberhátrányban is sokkal erősebbek ennél a Valenciánál. Nem volt ez rossz meccs.

babo0410 2018.09.20. 01:41:38

Még az hozzá, hogy valószínűleg nem a fantom hasbavágás, hanem utána a hajtépés miatt kapta a pirosat. Valószínűleg alattomos viselkedésért. De szerintem itt Roninak is, meg az ellenfél szimulátorának is járt volna lap, de csak sárga.

Matteo89 2018.09.20. 05:34:42

@babo0410: Abszolút nem értek egyet veled. Alig ért hozzá, mikor láttál te ezért pirosat?

Matteo89 2018.09.20. 05:40:29

Már rengeteg videó van youtuben a megfelelő kameraállásokból. Gyakorlatilag SEMMIT nem csinált. Sárgát sem érdemelt.

www.youtube.com/watch?v=cVWwa02UAs0

asvééd 2018.09.20. 05:42:45

Andy Vajna kapja be!(Ez (Spíler) egy vicc.
Ez a szerencsétlen bíróféleség is!
Lóf*sz volt ez nem 11-es!!!
A bírót tiltanám el legalább fél évre gondolkodjon, mekkora majom meg a segg-ítője!

2018.09.20. 06:37:07

Harcosságból és védekezésből jelesre vizsgáztunk,ez a három pont teljesen jó kiindulási alap,de magát a meccset kurva gyorsan el kell felejteni. Botrányos játékvezetés és egy számomra sokkolóan gyenge ellenfél,én nem számítottam rá,hogy ez a Valencia ilyen hitvány. Ronaldo kiállítása megzavarta szerintem a bírót és mindenképp törleszteni akart,a második és a harmadik tizi full kamu volt,az elsőt viszont jogosnak éreztem. Cancelo és Bernardeschi nagyon jók voltak,Chiellini és Bonucci is nagyot mentek,Szcsesznyi extrát hozott a tizinél. Egy dolgot nem nagyon értek,Dybala gyenge teljesítménye miatt nem fér be a kezdőbe,na most...ezen a meccsen Mandzukic,Khedira és Alex Sandro hárman együtt nem tudtak egy jó megmozdulást felmutatni,mégis minden meccsen kezdenek...hol van ebbe a következetesség?! Khedira háromról kirúgta a stadionból a labdát,Mandzukic szintén végrehajtotta ezt a bravúrt,Sandro meg a legalja minden tekintetben,mint aki most szart egy futóegeret,full összeesve az ember,forintot nem ér!

Rivendell 2018.09.20. 06:47:44

Csak Berna es Khedira ne keruljenek helyzetbe,abban nem kicsit gyengek.

Costarol van valami hír?

Rivendell 2018.09.20. 06:50:21

@babo0410: ha ellenunk csinalja Cr max elkuldom a picsba,de nagyot nevetnek ha lapot kapna. A mozdulat is max azert indult el, hogy bammeg te mi a xart fetrengsz,de ütő szandekot se lattam. Ennyi erovel minden agressziv bexsuszas is piros.

Sztovicska 2018.09.20. 07:25:21

@babo0410: ezzel én sem értek egyet. Ennél komolyabb megmozdulásokért se szoktak még csak sárgát se adni. Ha ellenünk van ha nem akkor sem volt konkrétan semmi. Max szóban kellett volna mindkettőt figyelmeztetni hogy higgadjanak le.

steven.h 2018.09.20. 07:35:54

@Sztovicska: +1, ez az egész arról szólt, hogy Ronaldo most a szenzáció aki történelmet akar írni és mindenki szerepelni akar benne, meg ellehetetleníteni

bianconeri83 2018.09.20. 08:06:50

Minden összeesküvés-elmélet nélkül, azért érdekes adat, hogy Ronaldo 153 BL meccset jatszott eddig (főként a Realban) nulla pirossal, a Juvéban ez 1/1...

2018.09.20. 08:10:53

@babo0410: Hajtépés? Csak gúnyosan megdörzsölte a Valenciás fejét. Az sem úgy reagált rá, mintha a haját tépték volna, csak egy automatikus, erőltetett felháborodással.

2018.09.20. 08:13:45

@Rivendell: @Sztovicska: @steven.h: +1 Jó, adjon egy szigorúbb bíró sárgát, de ez a piros, ez egy vicc. Innentől, hogy nem a Realban van, már Ronaldo sem érinthetetlen. Ez is eléggé azt mutatja, hogy nem a Realt, meg Ronaldot tisztelték/tisztelik a bírók.

pedronegroo 2018.09.20. 08:19:36

Tegnap csak annyit akartam írni, de természetesen idegállapotba kerültem a bírótól és befejeztem a meccsnézést, hogy üdv Ronaldo a valóságban! Most megtapasztalja hogy milyen egy olyan sorozatban játszani ahol minden bíró "reálmadridos" de Ő már nincs a pixisben.

2018.09.20. 08:25:00

@pedronegroo: Nagyon kíváncsi leszek a nyilatkozatára, abból számomra sok minden ki fog derülni.

danimester1 2018.09.20. 08:40:53

@babo0410: Annyit kérdeznék meg a sporitól,hogy a Cancelo ellen befújt büntetőnél miért nem adott pirosat.Az is az kellett volna legyen ha CR esetéből indulok ki.Szerintem súlyosabb volt és testiépséget veszélyeztetett.
Amennyiben ezt a sorozatot "komolyan vennék" be kellett volna vezetni már a VAR-t és a kétes szituációkban használni kellene.Látszott a bírón hogy maga sem tudta mi is van,az asszisztense pedig túltolta.Mindenesetre ezért már kár lásd tavaly Buffon esete,senki nem nézte vissza csak a reklamálást (vagy Costa esete mert ott is csak Costa lett visszanézve).Védik magukat meg az embereiket.

2018.09.20. 09:14:05

@danimester1: A VAR már nagyon kellene oda (működőképesen), meg valahogy már szerintem azt is túlhaladta a kor, hogy egy ultra gyenge bíró borzalmas ítélete megváltoztathatatlan legyen a meccs után. Ha egyenlőre mást nem, legalább ami a következményeket illeti. Itt ez a kiállítás pl., mely után automatikus az eltiltás. Nem elég egy vicc kiállítás, még duplán szívjunk miatta?

pedronegroo 2018.09.20. 09:40:51

@Dr. Grant: Nem hinném hogy bármit is mondania kellene. Egész pályafutását tekintve a bírói ítéletek ami ellene és ami neki kedveztek kb még most is így állhat: 1:1000-hez.

Nathas 2018.09.20. 09:55:04

Hát a játékvezetés megigazította a vérnyomásom, nem is igazán találok rá megfelelő jelzőt.
Jó volt látni, hogy az akarás végre mindenkiben megvolt, ennek és a 3 pontnak nagyon örülök! Ha ebben a szellemben folytatjuk, akkor a játékunk is javulni fog.
A 10 emberrel való játékért most nem jár külön dicséret a csapatnak, hiszen ezt már elég régóta gyakoroljuk, tegnap csupán CR-t lecseréltük Canra :-D

babo0410 2018.09.20. 10:20:18

@danimester1: Nem adhatott pirosat, mert nincs kettős büntetés már. Vagy 11-es, vagy piros.

steven.h 2018.09.20. 10:34:52

@babo0410: De van kettős büntetés, ha súlyosan veszélyezteti a másik játékos testi épségét, illetve, ha nem a labda megszerzése céljából rúg oda. Ebben az esetben mindegy, hogy 11-es a végeredménye a tettének jár a piros lap is.

2018.09.20. 11:24:31

@pedronegroo: Ez igaz, de engem nem is ez érdekel. :-) Nem is kell mondania semmit, de ha az újságírók esetleg megkérdezik a tegnapi esetről, érdekelne mit mondana. Meg ha kap még 1-2 jó kis kérdést, abból lehet, hogy következtetni lehetne arra, hogy a realnal mi folyik, még akkor is, ha - nyilván - kitérő választ ad.
Mert engem az érdekelne végre, hogy mitől van évek óta isteni szerencséje a realnak. Cé esetében kicsit már az is beszédes leetne, ha teljesen higgadtan nyilatkozna.
1XX meccs után állítják ki. Túléljük, a következő meccsek nem hiszem, hogy rajta fognak múlni, de a véletlenekben nem hiszek...

2018.09.20. 11:26:17

@Nathas: :-DDD +1 és a "10 emberesre" külön +1. :-)

pedronegroo 2018.09.20. 11:42:05

@Dr. Grant: Ronaldonak szerintem fingja nincs az egészről és nyilván élből elutasít minden ilyen vádaskodást ami esetlegesen a Reál hátszelére következtethet. Én nem vagyok nagy összeesküvés elmélet támogató de az UEFA-nál azért van egy preferált forgatókönyv amit minden évben szeretnének ha megvalósulna és tesznek is azért hogy az Ő forgatókönyvük valósuljon meg. Pénz beszél, amely csapatok a legnépszerűbbek a legtöbbek kíváncsiak rá azok hozzák a legtöbb lóvét és az UEFA ezt "támogatja".

2018.09.20. 13:29:43

@pedronegroo: Persze, hogy elutasítaná, nem is azt írtam, hogy ez kérdés, ha elolvastad pontosan a kommentemet. Az UEFA estében meg az a helyzet, ami, ezt eddig is tudtuk, bár a "támogatás" szó indokolatlanul kedves. A csalás szó helytállóbb lenne.

pedronegroo 2018.09.20. 14:12:16

@Dr. Grant: Naaaa, naaaa, a csalás szó szerintem erős :) csak ügyeskednek. :)

asvééd 2018.09.20. 15:44:11

Természetesen kiállítást akartam írni nem 11-est de az ideg elfogott :)

2018.09.20. 17:53:59

@pedronegroo: Mióta lettél ilyen szentimentális az UEFA-val kapcsolatban? :-D

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása