Sorozatunk első olyan szereplője mutatkozik be, aki még sosem írt alá szerződést a Bianconerivel. De akkor miért foglalkozunk vele? Mert a Juventusnak van rá opciója és egy tehetséges olasz középpályásról van szó, aki nem mellesleg az egyik a Zebra talentumok közül. De lássuk, ki is ő?
Stefano még a Cesena akadémiáján kezdte meg pályafutását és 2012-ben már a Primavera-csapat tagja volt. 32 meccsen lépett pályára és 7 találatot szerzett.
A következõ szezonban, ami a 2013-2014-es volt, kölcsön került a San Marino Calcio nevű klubhoz. 2 szezont töltött ott, ahol 60 Serie C-ben vívott meccsen 10 gólt és 2 asszisztot jegyzett.
Ismét egy kiváló szezont futott és ez elég volt arra, hogy a nevelőklubja számítson rá a Serie B-ben. Vissza is került San Marino-i kalandjából és a Cesena szerelésében 33 mérkõzésen lépett pályára, amiken szerzett 4 gólt és kiosztott 5 gólpasszt.
Ebben az évadban mutatott félszezonos teljesítményére felemelte egész Olaszország a fejét, a Juventus is. Sokáig szóltak arról a hírek, hogy a torinói klub szerződteti, de mégsem így történt. A Sassuolo 5 millió euróért megvette Stefano játékjogát. Ebben a Juventus keze is benne van valamilyen módon és opciót szerzett rá az Öreg Hölgy. A Neroverdi télen igazolta le az olaszt, de még azt a szezont befejezhette az immáron ASD Romagna Centro Cesena névre keresztelt egyesületnél. Immáron harmadik szezonját kezdte meg Stefano Sensi, ez idõ alatt pedig 41 tétmérkőzés jutott neki, amiken 4 góllal és 2 gólpasszal segítette csapatát.
A válogatott színtéren három korosztályos csapatnál is megfordult. Az olasz U17-ben debütálhatott, majd az U20-as csapatnál 3-szor lépett pályára, míg az U21-be már behívták, de bemutatkoznia még nem sikerült.
Adatai:
- Kor: 23 év
- Magasság: 168 centiméter
- Nemzetiség: olasz
- Poszt: védekezõ középpályás – középpályás
- Erősebbik láb: jobb
Játékstílusa: Szerepköre regista. Nem is hasonlíthatják máshoz, mint ezen poszt koronázatlan királyához, Andrea Pirlóhoz. Még jobban erősíti a hasonlatokat, hogy kiváló szabadrúgás lövőnek is vallhatja magát az alacsony méretű középpályás. Kiválóan passzol, legyen szó rövid passzról, vagy ennek a hosszú változatáról. Nem sír nála a labda, jól kezeli, vezeti, lövi és meg is tartja. Nem mondhatjuk villámléptűnek, de posztjához képest gyors. Egyszerűen felboríthatatlan kicsi súlypontjának köszönhetően, ez is nagyban segíti abban, hogy megtartja a labdát. Viszont támadáskor, ha arról van szó, nem kell egy erős szélvihar sem, hogy elessen, jó pozíció esetén. Védekezés minden formáját jól műveli, harcias. Szögletfelelős a csapatában, de ha odakerül, a büntetőket is magabiztosan értékesíti. Gyengesége alacsony magassága miatt a fejpárbaj.
Ezen tulajdonságokat figyelembe véve, inkább nevezném a új Verrattinak, mintsem a Maestro utódját látnám benne. Inkább Verratti egy kis Pirlo beütéssel. De jobban örülnék, ha maradna Sensi, és a jövőben róla neveznék el a hasonló típusú ifjakat.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.