Pjanić: "A Juventus mindent meg akar nyerni"

pjanic_miralem_golorom_2018-19.jpgA Lazio elleni bajnoki mérkőzésen gyönyörű találattal szerzett vezetést a zebramezeseknek a csapat játékmestere, Miralem Pjanić, aki a fontos gólról, a szezon céljairól és Cristano Ronaldo érkezéséről beszélt.

"Nem volt egy egyszerű találat." - idézte fel a Lazio elleni bombát Pjanić a klub hivatalos tévécsatornájának nyilatkozva.

"A labda magasan volt, de sikerült oda juttatnom, ahova szerettem volna. Koordinációra is szükség van, még ha a technika fontos is. 

Az elmúlt évekhez képest sokat fejlődtem, ez volt a célom, s sikerrel jártam. Folytatni akarom a győzelmeket, s még több fontos trófeát akarok begyűjteni. Nagy céljaink vannak, s a Juventus mindent meg akar nyerni.

Egységesnek kell lennünk, s a legjobbunkat kell nyújtanunk. Most csak a győzelemre gondolunk, de hamarosan a szórakozást is visszanyerjük majd a pályán."

A bosnyák középpályás mindeddig a csapat egyik legfőbb szabadrúgás-specialistájának számított, azonban ezen a téren komoly riválist kapott Cristiano Ronaldo érkezésével.

"Paulo Dybala és én versengeni szoktunk a szabadrúgásokkal, most Cristiano Ronaldo is csatlakozott, s ő is nagyon jól rúgja. Ronaldo nagyon sokat ad majd nekünk, s boldogok vagyunk, hogy itt van. Az elmúlt években bebizonyította, hogy ő a világ legjobbja."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2114207999

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JuventusFanatikus 2018.08.28. 16:06:34

Remélem Te és Paulo fogjátok rúgni a szabadokat. CR szabadrúgási messze nincsenek azon a szinten.

Del Tomino 2018.08.28. 16:18:40

@JuventusFanatikus: én is remélem hogy ő marad az elsőszámú lövő és nem fogjuk CR-t erőltetni, csak mert a szurkolók a híres terpeszállást akarják látni. Jó látni ezt az elszántságot és önbizalmat, reméljük Sandro is megtalálja régi önmagát.

GGábr81 2018.08.28. 21:37:57

Mit nem mondasz.
A győzelem nem fontos, hanem az egyetlen dolog ami számít.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása