A Chelsea továbbra is vinné Ruganit és Higuaínt

granovskaia_marina_bundaban_es_nezoteren.jpgOlasz információk szerint a Chelsea átigazolásokért felelős vezetője, Marina Granovskaia szombaton a Juventus vezetőivel fog egyeztetni Daniele Rugani és Gonzalo Higuaín ügyében.

A londoni kékek igényt tartanak a védőjátékosra, akivel Maurizio Sarri már a múltban együttműködött még az Empolinál töltött évek során.

Gonzalo Higuaín esetében talán hangsúlyosabb az átigazolás indoklásában az a tény, hogy Cristiano Ronaldo érkezésével a csatár kissé létszám felettivé vált, ezért könnyen mozdítható, Maurizio Sarri pedig ki tudta hozni a játékosból a legjobbat még a Napoli vezetőjeként, így nem lenne meglepő, ha az olasz mester igényt tartana rá a Chelsea együttesénél, ahol Álvaro Moratának nem sikerült húzóemberré válnia.

A calciomercato.com beszámolója szerint a klubvezető, akinek sikerült a Nike sportszergyártót meggyőznie egy 2032-ig érvényes, évi 60 millió fontot biztosító szerződés megkötéséről, a mai napon a francia Riviérán fog egyeztetéseket folytatni az Öreg Hölgy igazgatójával Fabio Paraticivel, és kész €90-100 millió eurót kínálni Daniele Rugani és Gonzalo Higuaín játékjogáért.

Ez az összeg kissé elmarad a Juventus várakozásaitól, mivel a torinóiak legalább 60 millió eurót kívánnak kasszírozni a csapat argentin csatáráért, míg az olasz védő játékjogát legalább 50 millió euróra értékelik.

Amennyiben Daniele Rugani távozna, ez lényegesen megkönnyítheti Leonardo Bonucci megszerzését, miután Giuseppe Marotta a napokban azt mondta, hogy a keret védősora telített, így az eltévelyedett bárányt csak abban az esetben képes a klub visszahozni, ha valaki távozik a védősorból.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr414146449

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gabueroo 2018.07.28. 09:07:26

Mai Sky Sports szerint meg Higuain maradni akar. ( ebbe benne van az is, hogy mashol lehet nem keresne annyit mint most.)

giorgio007 2018.07.28. 09:57:48

@Gabueroo: Más részről meg miért menne el egy olyan csapatból, ahol Ronaldo játszik :)
Én csak abban reménykedem, h Caldarat nem áldozzuk be. Erkölcsileg nagyon kifogásolható lenne egy ilyen döntés. Nagyot csalódbék a csapatban.

cd1 2018.07.28. 10:26:25

@Gabueroo: a chelse-nel higuain jelenlegi fizetese kis tulzassal a minimalber. :)

2018.07.28. 11:49:57

Jó a képválasztás. :-) Ilyen kis akaratos és erőszakos cicc fejet vág a képen az "igazgatónő". :-D

Rugani + Higu értéke alsó hangon 110-120 M, de Ruganit nem kellene elherdálni.
Caldarát pláne nem. Főleg egy nyamvadt bonucci kedvéért.

"...lényegesen megkönnyítheti Leonardo Bonucci megszerzését" - Na de kolléga. :-( Ilyen megfogalmazást...

Gabueroo 2018.07.28. 12:12:50

@cd1: Allitolag pedig kevesebb fizut kapna mint nalunk :D

peti78 2018.07.28. 12:17:22

Jelen pillanatban a belso vedo posztok jukasak es csak mennyisegben vagyunk meg sajnos de a tobbi poszt rendben van sztem... Evek ota nem volt erre pelda...

Quentin_KR 2018.07.28. 12:56:29

A mercato kezdete óta arra várok hogy végre valaki elvigye Highuain-t. De sajnos senki nem volt ennyire hülye eddig.... :-(

molnaratti10 2018.07.28. 17:22:45

Szakadjunk már le BonuCSICSKÁRÓL, ugye ez csak egy rémálom.
Nekem nem kell BL ha vele lenne meg!
Higu meg miért ne maradhatna?

Bagg10 2018.07.28. 22:18:45

Nézegetem ezt a keretet és azt érzem ez így tökéletes!

Kicsit sokan vannak ugyan, talán Sturarot el lehetne pattintani a Leicesterhez, de a többi így jó, ahogy van.
Hosszú az idény, ki tudja milyen sérüléshullám sújtja a csapatot, lehet nyugodtan rotálni, és igazán minőségbeli hiány nem keletkezik.

Van az a pillanat, hogy mindent vittél! Ha bármit teszel, csak el tudod rontani, nincs tovább... nem tudsz hozzátenni már, azt hiszem ez az a pillanat!

Nem kell nekem sem Bonucci, sem Pogba, sem Savic...

west30 2018.07.28. 22:26:30

@Bagg10: Lehet neked tokeletes,de ez a kozeppalya ordit az erositesert,ahogy a vedelem is egy jol passzolo kozephatvedert.

Rikoo 2018.07.28. 22:39:10

@west30: Szerintem is komoly problémák vannak a középpályán és a védelem közepén is kiöregedőben van Chiello, Benatia pedig nem topszint.

mrdel 2018.07.29. 12:56:44

Bonucci nem kell. 3 védős felállásban középen jó volt, de már nem azt játszuk. Két védős felálláshoz lassú. Majdhogynem Benatia jobb nála.
Rugani eladása érdekes, kb. már most több bizalmat kap Caldara, mint a 3 éve itt lévő Rugani.

alexGicamo 2018.07.29. 15:08:11

Hugi mehet, de Rugót mindenképpen megtartanám ÉS JÁTSZATNÁM Caldarával karöltve !!!

2018.07.29. 15:37:39

@mrdel: Én is így látom. Jó lenne, ha nem térnénk vissza a 3 belső védős felállásra, mert a BL-ben az elavult, a 2 belső védős felálláshoz meg bonucci kevés.

Drotkoszoru 2018.07.29. 17:35:10

Egész jó kis luvnya, ahhoz képest, hogy 43 éves. :))

JuventusFanatikus 2018.07.29. 19:16:05

@Drotkoszoru: Nem is mernek rá mást mondani. A képen látszik, hogy szemmel ver.:)

Drotkoszoru 2018.07.29. 19:25:38

@JuventusFanatikus: Mondjuk az elmúlt pár évben átbaszták párszor a piacon, rásóztak jó pár hulladékot. :))

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10237) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4275) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4291) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása