A Juventus elriasztotta az érdeklődőket?

pjanic_miralem_golorom_1.jpgOlasz hírek szerint Miralem Pjanić várhatóan hosszabbítani fog a Juventusszal, és így 2022-ig az Öreg Hölgynél maradhat.

A bosnyák futballista neve felmerült Európa több gazdag klubja kapcsán, így hírbe hozták a középpályást a Manchester City, a Chelsea és a Barcelona együttesével.

Mindazonáltal a Corriere dello Sport úgy tudja, hogy a hármast elbátortalanította a Juventus százmillió eurós kivásárlási ára, ezért egyre valószínűbb a 28 éves középpályás szerződéshosszabbítása, amelyet az átigazolási szezon végét követően írhat alá.

Az új feltételek szerint Miralem Pjanić elkötelezné magát a következő négy évre a klub mellett, fizetése pedig a jelenlegi évi 5 millió euróról 7 millió euróra emelkedne.

A Juventus felkészülési időszakában adott interjúban a bosnyák középpályás nemigen kívánt a jövőt illető ígéretekbe bocsátkozni.

„Nincs semmilyen mondanivalóm, számos cikk és pletyka kering a médiában, én viszont csak azzal kívánok foglalkozni, hogy a lehető legjobb edzésmunkát végezzem. Minden egyéb nem rajtam múlik.

Megvan az önbizalmunk, és úgy érezzük, hogy évről évre fejlődünk. Mindig a győzelemre játszottunk, célunk  pedig az, hogy mindent megnyerjünk idén. A BL-győzelem is a célkitűzések egyike, ehhez azonban a legjobbunkra lesz szükség.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9014145147

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2018.07.27. 12:36:35

Maradni fog ő is meg Sandro is.

2018.07.27. 12:56:57

Azért az megmosolyogtató lenne, ha a 100 milliót elriasztónak tartaná ez a 3 bohóc klub. Egyrészt teljesen nímandokért röptetnek ilyen nagyságrendű összegeket, másrészt a BL-ben is viszonylag stabilan top csapat egyik kulcsjátékosát (ráadásul támadásban) mennyiért szerették volna megvenni? 40 millióért? :-DDD Vicc...nem tollas a hátunk...

NagyonJuve 2018.07.27. 13:17:12

Szépen lassan visszaálnak a játékos árak. Neymar meg mbappe megvétele egy lavinát indított el ami remélhetőleg pár szezon után le fog csengeni. Különben senki nem fogja tudni betartani a pénzügyi előírásokat és még nagyobb szakadék lessz a nagy és közép csapatok közt.

Il Principino 2018.07.27. 13:55:25

Szerintem meg ez a kép riasztotta el az érdeklődőket,Khedira a háttérben :)
Komolyra fordítva a szót remélem marad Sandroval együtt!!!

Juventina7 2018.07.27. 14:42:05

Van isten, a nap legjobb híre!

karesssz 2018.07.27. 14:57:54

Pjanic nagyon kell ide. Ő a motor a csapatban.

jeneiPALI 2018.07.27. 14:58:54

khedirátol rémültek meg nehogy ö is csatlakozzon hozzájuk véletlenül bónusznak x.:D hahaaahm ,Pjanic jó helyen van!!

Bagg10 2018.07.27. 19:07:29

Pjanic az ész a középpályán... Remélem marad

Nathas 2018.07.27. 20:21:18

@NagyonJuve: +1én is ebben bízok, remélem így lesz!

@Bagg10: azt hiszem maradni fog! Itt alapembernek számít. A Barcelonában nem lenne fix kezdő helye (plusz nem is hiszem, hogy annyira akarnák őt), a Cici elvileg nem érdeklődik iránta (ha igaz), a Chelseabe meg nincs miért mennie.

alexGicamo 2018.07.29. 12:56:08

Szerintem, maradni fog . Miért is adnánk el ? Hülyék azért nem vagyunk ! Media Markt ... Ja, nem ! :P

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10237) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4275) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4291) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása