Rugani már a héten a Chelsea játékosa lehet?

rugani_daniele_golorom_1.jpgMa reggeli pletykák szerint a Chelsea hajlandó lenne 50 millió eurót fizetni Daniele Rugani játékjogáért, és a játékosnak évi 5 millió eurós fizetést adni.

A fiatal védő az Empoli színeiben korábban már dolgozott együtt a londoniak új edzőjével, Maurizio Sarrival, a Juventusnál viszont nem tudott meghatározó játékossá válni.

Bár Rugani ügynöke cáfolta, hogy ügyfele bárhova is távozni szeretne, a Sportitalia úgy tudja, hogy a felek a héten Milánóban találkoznak majd, és az átigazolás részleteiről egyeztetnek.

A Sportitalia információi szerint egyébként a Juventus hajlandónak mutatkozhat, hogy egy 50 millió eurós ajánlat esetén megváljon Ruganitól.

A pletykák szerint Sarri szeretné minél előbb a keretben tudni a fiatal védőt, mert a Chelsea és a Napoli közötti elhúzódó tárgyalások miatt már így is csak később tudta megkezdeni az előszezoni felkészülést a londoniakkal.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6114117767

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

m.martin91 2018.07.17. 13:07:33

Ronaldo leigazolása előtt arról volt szó, hogy Rugani helyére De Ligt érkezhet a védelembe. Nem tudom, hogy Cé átigazolása mennyiben változtatta meg a forgatókönyvet, de ha ez a terv még él, akkor ezt a cserét érdemes lenne meghúzni.

babo0410 2018.07.17. 13:16:36

Bár az ügynöknek lenne igaza! Én kedvelem, és jobban örülnék, ha rendszeres lehetőséget kapna. DE ha Allegri elengedi, és azt mondja nem tud neki folyamatos lehetőséget adni, akkor ez jobb lesz mindenkinek. De sajnálnám. Sok skiert Rugani!

babo0410 2018.07.17. 13:17:55

@m.martin91: De Ligt semmivel semm jobb, mint Rugani.

James Zabiela 2018.07.17. 13:18:55

Ennyiért szerintem el kell engedni!Nem bizonyította hogy maradnia kellene,mégha az nem csak az ő hibàja feltétlenül!

Drotkoszoru 2018.07.17. 13:19:33

Kövezzetek meg, de én 50 millió €-ért minden további nélkül eladnám. Szimpatikus srác, fiatal, olasz, de az itt töltött 3 éve alatt nem váltotta meg a világot (mielőtt valaki azzal jönne, hogy nem kapta meg a lehetőséget: nyugodtan nézzen utána, mert ez nem igaz). Számomra túl "jófiú" ehhez a poszthoz. Nincs meg benne az az egészséges agresszivitás, keménység, emellett technikailag is olyan hiányosságai, korlátai vannak, amiket szerintem idősebb korára sem fog teljesen ledolgozni. Én nem látom benne, hogy valaha olyan elegánsan tudna labdába érni, mint egy Nesta, Cannavaro, esetleg Maldini, vagy hogy olyan bivalyerős lenne, mint Chiellini. Személy szerint Caldarában is többet látok. Nem siránkoznék akkor sem, ha végül maradna (mert mint mondtam: emberileg szimpatikus), de 50 millió € még ma is irgalmatlan nagy összeg egy középső védőért. Ha helyette érkezne Godin 20 millióért, esetleg még egy középpályás is beleférne a büdzsébe, áldásom rá.

Juvegaspy 2018.07.17. 13:19:34

50er atul a londoni padra...hmm..kenyelmesebb biztos

rockitbaby 2018.07.17. 13:31:46

@Juvegaspy: Sarri-nál fix helye lenne. Viszi a sleppjeit :P

Rikoo 2018.07.17. 13:42:04

Ha tényleg érkezne érte egy 50 millió eurós ajánlat, szerintem távozni fog. Lehet inkább Caldarát kellene beépíteni középre, benne nagyobb potenciál van, meglátásom szerint.

vargacsabi · https://photovargacsabi.hu/ 2018.07.17. 13:48:46

kb 4-5 ember van a keretünkben, akit nem adnék oda 50 m-ért. Rugani nincs köztük.
ha vinnék ennyiért, akkor hajrá! ő is jobban jár, főleg az a szép fizu..meg valszeg rendszeresen játszana.
ha ez összejön, akkor még siralmasabb lesz, hogy Bonu 35-ért vagy mennyiért ment el, riválist erősitve :S

2018.07.17. 14:33:39

@vargacsabi: vagy inkább gyengítve? :D Azért szidták rendesen a milánosok.

Roli984 2018.07.17. 14:37:49

jo vedo, csak hat a labdaval nem tud banni, igy meg eselye nincs bekerulni a kezdobe. hihetetlen, hogy 3 ev alatt nem tudtaknmegtanitani egy 5 meteres passzra es labdakezelesre

biancineri101 2018.07.17. 14:45:36

Ha most gyorsan számolok (a pletykákkal is), akkor a következő képletet kapom:
EL: Rugani 50+Higuain 60+ Benatia 25+ Pjaca 20+ Khedira 25= +170 millió
BE: Perin 13+Godin 25+ J Caancelo 40+ CR 100 = -178 milla

Vagyis KB egálban vagyunk(a fizetésekkel természetesen nem számoltam) és a csapat szerintem erősödött is. A marketing erősödés pedig garantált CR-rel a csapatban. Én azt sem tartom kizártnak, hogy még egy nagyobb név is érkezhet az idén.

MdewC 2018.07.17. 14:49:54

@Roli984: Pjaca max 15, ha megy egyáltalán, Khedira pedig maradni fog.

Zsolt16 2018.07.17. 15:00:29

@biancineri101: Ott van még Can 16 milliós aláírási díja, Douglas Costa 40 milliós ára amit ugye aktiváltunk. Túl nagy név azért már nem nagyon fér bele szerintem.

biancineri101 2018.07.17. 15:10:58

@Zsolt16: Az eltolt fizetésekkel nem számolok, mert akkor CR árát is szét kellett volna dobnom és akkor ugyanott vagyunk.

Rikoo 2018.07.17. 15:14:31

@biancineri101: Az átigazolási összegek is több évre vannak bontva, van amelyik tartalmazza az ügynöki díjakat illetve ilyen-olyan részesedéseket és kompenzációkat. Könyvelési szempontból fontos dolgok ezek.

alexGicamo 2018.07.17. 15:20:32

Remélem , marad ! Nem kéne őt is elherdàlni ...

Il Principino 2018.07.17. 15:24:38

Idén lenne a legnagyobb esélye hogy stabil helyet szerezzen magának,erre ha lelép akkor egy hülye!Bár 50misiért meggondolandó az üzlet,figyelembe véve hogy perem ember
és Cr miatt volt kiadás.. Christensen,Rüdiger,Cahill,David Luiz mögött is csak padozni fog..Anglia túl nagy falat neki sztem!Caldaraban én is többet látok.

2018.07.17. 15:28:35

Továbbra se látom be miért nem marasztaljuk és Allegri miért nem játszatja,de a körülmények alapján az ő helyében már rég nem itt lennék. Nálam full alap lenne a Rugani-Chiellini belső,annyira adja magát...Chiellini egy igazi vadállat,aki rombol,Rugani meg egy nyugodt,kiegyensúlyozott,intelligens védő lehetne. Azt se értettem soha,hogy itt mit nyavalyognak,hogy beszari meg ilyenek...attól,hogy nem rúg agyon mindenkit,nem könyököl folyton,igenis egy szilárd középhátvéd,annyi,hogy ő teljesen más iskola,mint Chiellini vagy Ramos. Tartom magam ahhoz,hogy ha a képességeihez mérve kapott volna szerepet,már a világ legjobbja lenne a posztján,de azt is sajnos látni kell,hogy Allegri nem az az edző,aki mindenkiből a legjobbat hozza ki,nem is akarja...neki van egy elképzelése,hogy neked mit hogyan kell,vagy alkalmazkodsz,vagy ülsz...így lett Pjanicból védekező középpályás,ugyan sokat fejlődött,de még mindig olyan messze van tőle,mint Makó Jeruzsálemtől...meg ugye Mandzukicból is hasonló módon lett balszélső. Így van ez Ruganival,Allegri azt akarja,hogy ő Chiellini legyen,de mester nekem más a stílusom,persze fiam,ez esetben foglalj helyet!

2018.07.17. 15:43:51

Én sajnos nem látom, hogy mitől lenne neki idén kiemelkedőbb éve. Allegri sajnos jól ért a fiatalok önbizalmának leépítéséhez. Ha Khedirát is így rotálná, egy szavam nem lenne. De ugye neki 5 meccsből 4-et játszani kell, a többiek meg szinte meccsenként váltják egymást. Így egy fiatal nem szerezhet önbizalmat, meg rutint. Nem is azt látom problémának elsősorban, hogy nem tud fiatalt beépíteni (ez úgy-ahogy megvan), hanem inkább az, hogy nem tud bánni velük. A formájukat, önbizalmukat megtartani.

biancineri101 2018.07.17. 15:52:27

@Rikoo: Nyilván fontos, csak az egyszerűség végett sem a most igazoltak díját, sem a már itt játszók díját nem bontottam szét (amúgy hasonló összeg volna).

biancineri101 2018.07.17. 15:54:34

@Dr. Grant: Jaja, Allegri egy nagy szemét! Csak az eredményeket nézi és azt mi jó a Csapatnak, nem pedig az egyének felfuttatását tartja szem előtt!

Nathas 2018.07.17. 16:14:27

Szerintem csak abban a kivételes esetben lenne érdemes maradnia, ha Benatia menne és nem érkezne senki (mármint Caldarán kívül).

50 millióért nyilván oda kell adni, ez nem vitás. Szerintem eddig több lehetőséget érdemelt volna, különösen az elmúlt szezonban, de ez már a múlt, jöjjön olyan helyette, aki játszani is fog.

Grinta 2018.07.17. 16:19:56

Két olvasata van a dolognak.Az egyik amit itt többen is említettek,ha sikerül a srácból "kiszedni" 40-50 milla eurót,akkor mennie kell kb.Sajnálnám is meg nem is.Sajnálnám mert a jövő védelmének egyik alappillérét láttuk benne pár éve,de nem sajnálnám,mert közel sem mutatta meg hogy oroszlán.

Tibi Sebestyén 2018.07.17. 16:28:46

Ha igaza hír akkor szerintem nagy a baj! Nem szabadna eladni, még 50 milláért sem.(bár kétlem hogy ennyit adnának érte) De Ligt sem lenne semmivel sem jobb nála, Godin jobb lenne csak akkor csupa olyan belső védőnk lenne akiben max 3jó év van!

2018.07.17. 16:30:31

@biancineri101: :-| Szemetezni nem kéne, gúnyosságnak az nagyon "egyszerű" és nem is elegáns. Nyilvánvalóan ezt a jelzőt nem is érdemelné meg. Viszont - érdemei elismerése mellett - Allegrinek is vannak hibái, akár tetszik, akár nem. Nem tabu róla beszélni. Az egyének formában tartása a csapat sikeréhez alapvetően fontos. Cuadradot is formán kívülre tette sorsdöntő helyzetben a BL-ben, amikor kitette a kezdőből. A tényeken a vakhited sajnos nem változtat. Én sem örülök, de ezek általában problémák szülte megfigyelések, amikor a csapatnak valami nem oké.
De az is megoldás, hogy azt mondjuk, hogy Maxnak mindig igaza van, mert az eredmények őt igazolják. De akkor elnémul a fórum, mert arról nem lehet sokat beszélni. Nem hangzik jól. :-/

Juvegaspy 2018.07.17. 16:56:44

@rockitbaby: nem vagyok benne biztos. Eleg veretes a chelsea hatved sora mar Ruganihoz kepest.

DegerFaCan 2018.07.17. 17:27:21

Egy edző tutira alig jatszat egy zseniális védőt csak mert olyanja van. 3 év alatt nem tudott kezdove válni pedig elment a bonu is. nem látunk bele abba H mi megy edzésen. Valszeg zsenialis, leveszi mellel Dybalat meg Higut játszi könnyedséggel de egy chievo ellen inkább Barza kezd. Ne legyetek naivak és ne a football managerbol induljatok ki. Az edzés van olyan fontos mint a meccs és szerintem nem véletlenül nem kezdett annyiszor. Az H valaki fiatal még nem erény... Mert belekepzelunk valakit H ő lesz új CannavaroNesta stb. Szerintem 50ert simán passzoljuk el.

Attila F 2018.07.17. 17:38:28

@fire06: 2000 percet játszott tavaly, az elég sok. Az biztos nem igaz, hogy “nem játszatja Allegri”.

2018.07.17. 17:50:37

@DegerFaCan: Szerintem ezt egyikünk sem gondolja róla. :-) Inkább azt, hogy egy egész jó védő lehet belőle. A Football manager végletes példa (egyszer már komolyan kipróbálom, annyit hallom :-) ), de az edzés számít is. Egy kis arany középút szemléletben Allegrinek (meg rajta kívül pár edzőnek) sem ártana. Nem csak az edzés számít, az nem eléggé életszerű. Nem nyomja akkor annyira a tét a játékosokat. Benatia biztos, hogy vérprofi edzésen, de meccseken több döntő hibája van, mint Ruganinak. Számítani kellene annak is, hogy mi történik élesben a pályán. Ezzel együtt viszonylag sokat játszott Rugani, csak szerintem nem eléggé folyamatosan.

rockitbaby 2018.07.17. 18:52:30

@Juvegaspy: Azért én ezt nem állítanám. Rüdiger akkora flop, hogy szerintem még a Roma szurkolók sem értették, mire fel adtak érte ennyit. Luiz ugyanaz, mint Rugani, csak öregebb. Cahill és Christensen lenne előtte, képességben kb, de Sarri 50 millióért nem a padra vinné. Sanszosan Rugani-Christensen védelemmel tolná.

JuventusFanatikus 2018.07.17. 19:11:50

@rockitbaby: Ha lehet hinni a híreknek, akkor Cahill játékára nem számít Sarri.

Rikoo 2018.07.17. 19:30:59

@JuventusFanatikus: Illetve David Luiz is jó eséllyel távozni fog majd.

Bagg10 2018.07.17. 20:49:00

Ruganit ennyiért el kell engedni.

Godín ezerszer jobb nála és engem nem érdekel, hogy Rugani fiatal, meg majd 5 év múlva jobb lehet, a következő BL döntőt 2019 májusában rendezik Madridban!

Egy nagy húzónév még érkezni fog! Ronaldo átigazolási összegét két pénzügyi évben kell teljesíteni. (Annyi bevételt hozott már most az ide érkezése, hogy bőven megérte pénzügyileg is.)

Egyértelmű a cél, nagyon gyors csapatot akar Allegri, olyan csatárokat akikkel támadni tudják a területeket. Ronaldo, Costa, Dybala, Bernardeschi, Cuadrado ilyenek. Higuain nem, ezért Pipita is Londonba költözik.
(Köszönjük Sarri!!)

Ha tippelnem kellene, akkor Sturaro és sajnos Marchisio létszámfeletti lesz és Pogbát visszavásároljuk a MUFC-tól, plusz érkezik Godín és azzal kész a Mercato!

GGábr81 2018.07.17. 21:00:11

50 milla? Hogyan? Mire?
Ennyiért nem adjuk el akkor legalább legyen ő az alap kezdő.
Megkérdezném a misztert, mi a terv. Ha nem kell neki a kezdőbe, akkor viszlát.

karesssz 2018.07.17. 22:25:30

Azėrt ėrdekes lenne h többėrt adnánk el mint Bonut.

János Aradi 2018.07.17. 22:45:17

Jelen állás szerint 1 (Chiellini) Olasz játékosunk van aki biztos kezdő :( és sajnos a padon sem nagyon van . Szerintem ilyen még nem volt a történelmünk során. Amennyire üdítő Ronaldo és Zidane annyira aggasztó viszont ez a tény, és akkor elengedünk egy tehetséges Olaszt .

biancineri101 2018.07.18. 10:18:52

@Dr. Grant: lehet vakhitnek nevezni, vagy csak annak, hogy én veled ellentétben azt gondolom Allegri jobban ért a focihoz+ő látja az edzéseket is, egyszóval összességében ő megtudja ítélni ki a leghasznosabb a csapat számára.
Cuadrado kapcsán meg említetted, hogy kitette a kezdőből és ezzel visszaesett. Erről azesetről azt gondolom ha van jobb nála, akkor játsszon az, mert nem az egyén, hanem a csapat a fontos. Vagy azt is mondhatjuk, hogy ha többen vannak egy posztra akkor ha meg Cuadrado játszik, akkor Bernardeshi/DC az aki nem játszik és akkor meg őket építi le, szóval ez nem egy helytálló érv!
De hogy aktuálisak legyünk: Rugáni azért bőven kapott már játékpercet, amivel nem igazán tudott élni. Mondjuk én örülnék ha így is maradna, mert olasz kell, legalább a padra.

2018.07.18. 10:43:03

@biancineri101: Én sem gondolom azt, hogy Allegri nem ért jobban a focihoz. :-D Ha úgy jobbnak érzed gondolni, hogy ezek alapján hibázni sem tud, tévedhetetlen, a Te döntésed, nem akarlak meggyőzni az ellenkezőjéről. Az edzés-meccs arányairól leírtam, amit gondolok.
A Cuados eset korábban történt, akkor még nem volt sem Costa sem Berna. Részben azért tette, hogy legyen friss erő, aki a kispadról be tud szállni. Az ötlet nem volt rossz, de nem jött be, Cuad formán kívülre került. És "ott is maradt" kb. fél évig.
De nem igazán értem, miért írod, hogy Rugani nem tudott élni a lehetőséggel. Benatianál kevesebb döntő hibája volt.

biancineri101 2018.07.18. 10:46:47

@Dr. Grant: Háát azért Rugani teljesítménye elég gyenge volt, és a meccsek eredményei is rosszabbak voltak vele. Mondom úgy hogy klasszisokkal közelebb áll a szívemhez mint a Marokkói

2018.07.18. 11:02:21

@biancineri101: Viszonylag, de így is több van benne, mint Benatiaban. A fiatal játékosok egy része azért bizonytalanabb, ha nem tud folyamatosan több meccset játszani.
És mit mondtál akkor Bonucciról? Mielőtt Conte hosszú fáradságos munkával védőt faragott belőle? Még az ő első évében is majdnem minden meccsen volt döntő hibája. Őt még én is elzavartam volna...

biancineri101 2018.07.18. 12:35:58

@Dr. Grant: Bonucci idejében nem volt nagyon választási lehetősége a klubnak. Akkor egy feltörekvő csapat volt, ami azt is jelenti, hogy sok olyan játékos volt a keretben akiben inkább csak potenciál volt, nem pedig valós teljesítmény. Ma már azért nem szorulunk rá, hogy "Atalantás stílusban" évekig toljunk valakit (az eredmények rovására), hogy aztán egyszer majd legyen belőle valaki.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása