Bizonyos olasz források szerint a Juventus vezetősége pénteken Milánóban a Monaco képviselőivel egyeztetett, méghozzá Claudio Marchisio ügyében.
A középpályás a térdsérülését követően nemigen tudja magát a csapatba verekedni, amit jól mutat, hogy a tavaly csak kilenc alkalommal volt kezdő a bajnokságban, a BL-ben pedig összesen tizenkilenc percet játszott.
Az olasz válogatott egyértelműen elmondta a múltban, hogy másik olasz csapatnál nem kíván futballozni, ezért a nyáron várhatóan valamelyik külföldi csapathoz távozik.
A Tuttomercatoweb péntek esti értesülései szerint a Monaco képviseletében Vadim Vasilyev a bianconero csapat képviselőjével találkozott Milánóban.
A webhely arról számolt be, hogy a torinói klub képviseletében Giuseppe Marotta és Fabio Paratici volt jelen, az egyeztetés témája pedig Claudio Marchisio átigazolása volt.
Mindazonáltal a Sky Italia ezzel ellentétes információt közölt, miszerint a tárgyalás tárgyát tulajdonképpen Rolando Mandragora jelentette, aki nemrég az olasz válogatottnál is bemutatkozott.
A Juventus legalább 20 millió euróra értékeli a futballistát, és olyan szerződést kíván kötni, amely értelmében nem veszíti el a középpályást.
Ez azt jelenti, hogy kölcsönszerződés vagy visszavásárlási opciót tartalmazó szerződés jöhet szóba, ami bizony megnehezíti a felek közötti megállapodást.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.