A Juventus bejelentkezhet Cancelóért

cancelo_joao_inter.jpgAz olasz sajtó értesülései szerint a Juventus bejelentkezhet a pillanatnyilag az Inter kötelékébe tartozó João Cancelóért, miután egyre kevésbé valószínű, hogy a milánói klub véglegesen is leigazolja a szélső védőjátékost.

Corriere di Torino állítása szerint az Inter aligha él majd 35 millió eurós vásárlási opciójával, mikor Cancelo jelenlegi kölcsönszerződése május 31-én lejár, aminek következtében az üzlet még a jelenlegi pénzügyi év könyvelésében jelenne meg.

Az így előálló helyzetet kihasználhatja a Juventus, hiszen a torinóiak már tavaly nyáron is érdeklődést mutattak a portugál játékos iránt.

A hírforrás kihangsúlyozza, hogy az utóbbi évek során baráti viszony alakult ki a Juventus és a Cancelo játékjogát birtokló Valencia között, s Neto, valamint Simone Zaza is a zebracsíkos együttestől igazolt a spanyolokhoz.

Cancelo milánói pályafutása egy sérülésből kifolyólag nehezen indult, azonban a szezon második felére beverekedte magát a fekete-kékek kezdő tizenegyébe, s összesen 16 bajnoki mérkőzésen lépett pályára.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr413787770

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mrdel 2018.03.29. 10:06:39

Canceloért cserébe bevonnám Sturarot v. Khedirát különböző opciókkal.

Rikoo 2018.03.29. 11:00:21

@mrdel: A Sturaro-Valencia szál esélyes lehet, Khedira egészen biztosan nem fog odaigazolni.

epaska 2018.03.29. 12:04:15

Fingom sincs, mi lehet az elképzelése Beppe barátunknak szélső hátvédek terén. Sandro és Asamoah elmegy (top páros még európán kívül is) és bukott olaszokkal pótoljuk őket?
Ez a Cancelo hír meg... Egyrészt a kancsi sem fog ennyit fizetni érte, másrészt én el tudom képzelni, hogy Lichtsteinerrel előbb hosszabbítunk, minthogy igazoljunk a helyére, harmadrészt pedig magától addig nem fog elmenni szvsz, amíg Buffon, Barzagli,Chiellini,Marchisio itt vannak, mivel semmivel nem haszontalanabb, mint Marci vagy Barza. Egyébként jó vételnek tartanám 25-30 körül. Én azt is aláírnám, hogy Lichtsteiner hosszabbít, Cancelo érkezik, DS pedig elfoglalja Asa helyét. Persze Sandrot meg kell tartani!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása