A PSG vinné Pjanićot

pjanic_miralem_szettart_karokkal.jpgOlasz források szerint a Paris Saint-Germain megduplázná Miralem Pjanić fizetését, és talán a Juventus sem zárkózna el az átigazolástól megfelelő ajánlat esetén.

A Corriere della Sera arról számolt be, hogy a PSG ötéves szerződést kínálna a bosnyák középpályásnak évi nettó 8 millió eurós bérrel, ami szinte duplája lenne az aktuális évi 4,5 milliós fizetésnek.

Továbbá a Calciomercato.com által közölt pletykák szerint a Juventus vezetősége nem ellenkezne túlságosan, amennyiben a párizsiak húszmillióval emelik az ajánlat értékét, mivel a vezetőség szerint a futballista játékjoga jelenleg kétszer annyit ér, mint amennyiért a Juventus megvásárolta az AS Roma együttesétől, tehát 32 millió euró kétszeresét.

Mindkét napilap szerint a huszonhét éves futballista is meggyőzhető lenne a váltásról, amennyiben a francia klub Antonio Contét vagy Massimiliano Allegrit nevezi ki következő edzőnek.

Miralem Pjanić számára nem lenne újdonság a Ligue 1, hiszen a 2011-es nyári római költözés előtt a luxemburgi nevelkedésű futballista az Olympique Lyonnais színeiben játszott.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9613785452

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rikoo 2018.03.28. 11:02:14

Nem hiszem, hogy távozni szeretne és az értékesítésének sincs semmi értelme, de továbbra is óriási probléma, hogy nem versenyképesek a fizetések és az átigazolásokra szánt keret.
Elég lenne 1-2 mercato ahhoz, hogy egy komplex, minőségi keret kialakuljon hosszútávra.

Andris Farkas 2018.03.28. 11:32:58

@Zoltan Hervay: Veratti bőven nem Pjanic szint. Ha elmenne nagyon hiányoznának az ő zseniális szabadrugásai. Meg Pjanic nagyon fegyelmezett én tud játszani nagy mecvseken, ami Verattirol nem igazán mondható el.

GabeTR 2018.03.28. 11:36:26

Egy Dembélé 110 millió Pjanic meg 62... Na ne már...

Andris Farkas 2018.03.28. 11:37:48

@Andris Farkas: *Pjanic nagyon fegyelmezetten tud játszani nagy meccs ken ami Verattirol nem igazán mondható el. Bocs az elírásért.

2018.03.28. 11:41:45

"...talán a Juventus sem zárkózna el az átigazolástól megfelelő ajánlat esetén." - Remélem, hogy nem így gondolják Marottáék. Jelenleg az egyetlen középpályásunk, aki támadásban igazán kreatív passzokat tud adni, ráadásul ő és Dybala felelnek a szabadrúgásokért. Szerintem a 11-esek elvégzését is neki kellene adni. Kövezzetek meg, de 1-1-ben sem cserélném el Verrattira. A középpályánkat nem úgy kellene fejleszteni, hogy a legjobbakat cseréljük le, hanem úgy, hogy a gyengébbek helyett hozunk jobbakat.

I love JU 2018.03.28. 11:42:27

annyit tuti er, mint Savic. röhely ez a 60 milla ahoz kepest h most hol vannak az arak.

Mahiro 2018.03.28. 11:47:33

Kezd ez a PSG vonal egy kicsit sok lenni, lassan a fél Juventust ők akarják megvásárolni....

Véleményem szerint a világ legnagyobb ökörsége lenne eladni, nincs az a pénz amivel őt pótolni lehetne a mai pénzügyi viszonyokban.

gomorra21 2018.03.28. 12:33:04

Pjanic out, Montolivo in

2018.03.28. 13:05:48

@gomorra21: Ja. Mekkora deal lenne! :D

cd1 2018.03.28. 14:01:46

Durva lenne ot is eladnank. O az aki tud varatlant huzni. Klasszis.

2018.03.28. 14:13:52

@Mahiro: De az is lehet, hogy nem érdekli őket 1 Juve-játékos sem és a sajtó kreálmánya az összes "érdeklődés".

Mahiro 2018.03.28. 14:22:39

@Dr. Grant: Nagyon remélem , hogy így van. Mert, ha Marottán múlik 11 Sturaro fog a pályán körözni..... És lenyilatkozza mennyire versenyképes keretet épített. De előtte persze eladja világszinten top 10-es Balszélső védőnket (Sandro), középpályásunkat (Pjanic) és támadónkat (Dybala) aprópénzért.

.Bulldeo 2018.03.28. 15:12:09

@cd1: egyik kedvencem, amióta itt van, de erős túlzásnak érzem, hogy ő az, aki képes váratlant húzni. Jól mozgatja a csapatot, olyan, mint az olaj a gépezetben; meccset eldöntő villanásai kevésbé vannak.

juve28adam 2018.03.28. 15:22:17

@Zoltan Hervay: Mondjuk ezzel mi rosszabbul járnánk.

preczol 2018.03.28. 15:34:12

@Mahiro:
Most miért jössz elő a Marottával meg a gyenge kerettel. Egyáltalán nem gyenge a keret, csak sok a sérült, és sokan elfelejtettek focizni tavalyhoz képest. Legfőképp a te top játékosod Sandro. Ha csak fele olyan jól játszana, mint tavaly sokkal jobb lenne a játékunk. Höwedes megoldotta volna a belső védő gondot, kár hogy egy roncs. Cuadrado pedig szétfutotta volna az ellen védelmét. Mandzu-t nem szidom, mert a kedvencem, pedig lehetne. Csak ez a 4 játékos is elég lenne ahhoz, hogy most ne legyenek gondjaink.
Pjanic-ot adnám, de csak 100 felett, valljuk be azért többet vártunk tőle. Jó játékos, de több kreativitás kellene tőle.
Ha helyette jönne Savic, Sandro-Pogba csere, részemről a középpálya bomba erős. Igaz a tékozlófiúnak le kell adni a fizetéséből és első nap letérdelni a stadionba és megköszönni, hogy itt lehet.

Rikoo 2018.03.28. 15:45:26

@preczol: Szerintem, ha Pjanic mellett lennének minőségi b-t-b játékosok képes lenne extrát húzni, piszok jó képességű játékos, aki a nagyobb meccseken is képes jól játszani. A BL döntőn szerintem a legjobb volt a csapatban addig amíg vmelyik Real játékos agyon nem rúgta.(gondolom Casemiro volt)

Krisztián Kökönyei 2018.03.28. 16:27:41

Ém szerintem Pjanic a Psg-be nem fog menni..Mert egy Ligue 1 mivel a Psg elmondható ott egyedül jo csapatnak meg a monaco..Meg szerintem a Juventus se adja el mivel nehez lenne potolni..De azert egy 100millió€ elengednem es talan meg egy kisebb jatekos mellé még..

2018.03.28. 18:05:48

@Rikoo: +1

@preczol: Amíg ilyen Khedirákat kell Pjanicnak kisegítenie, addig ne várjunk tőle csodát.

Mahiro 2018.03.28. 18:09:20

@preczol: Nézd ez az én egyéni véleményem. Tisztában vagyok vele, hogy Sandro idén nem a legjobb formáját hozza, de még így is megmerem kockáztatni, hogy nemcsak top 10, de a top 5 be is benne van a posztján. És abban igazad van, hogy nagyon sok a sérültünk reméljük ez változni fog :). Pjanic meg ahogy Rikoo is írta sokkal többre lenne képes, ha lenne legalább egy igazi B-t-B játékos mellette, de nincs, pedig Matuiditől sokat vártam, viszont sajnos sokszor úgy érzem, hogy úgy rohangál a labda után, mint egy fejvesztett csirke és akkor Khedirát nem is említem, mert ő még arra sem méltó. Sajnos a védelem is öregszik és lassú (ezt láthattuk a Totthenem ellen is,de szerencsére a világ összes istene azt akarta, hogy mi menjünk tovább :D).

A támadó sor viszont tényleg kifogástalan amikor nincs sérült :).

Persze ne érts félre, ha 11 Sturaroval állnánk fel akkor is imádnám a csapatot, csak sajnos a tavalyi Bl döntő mély nyomokat hagyott bennem ez minden.

De remélem a szezon végén 3 serleggel távozunk és a fejemhez vághatod, hogy mekkora hülyeséget írtam :D, sőt elég nekem egy a nagyfülű :D.

pott70 2018.03.28. 18:22:30

Azt hiszem,ez az a hír,amit egyáltalán nem szerettem volna olvasni.Qrvára nem.
Menjenek az ilyen psgk konkrétan a p.csába,lassan az egész földet fölvásárolják,mégse fognak sose nyerni semmit.Köcsög banda..
Remélem,nagy kamu az egész,de én is úgy gondolom egyébként,hogy fizetésekben kellene javulnia a klubnak,közelíteni legalább az elithez.Pjanic az egyik legfontosabb játékosunk,vétek lenne elengedni,inkább hasonló minőséget kellene igazolni a selejt helyett.

preczol 2018.03.28. 19:27:54

@Mahiro:
Az utolsó bejegyzéseden jót röhögtem! Én megelégszem 2 trófeával, adjuk oda azt a kolduskupát a Milannak, csak nyerjen valamit Bonucci is. :)
Sandroval kapcsolatban én nem érzem, hogy ott lenne a Top5-ben. Tavaly egyértelmű, de idén még Asa is jobb nála.

preczol 2018.03.28. 19:31:21

@Rikoo:
Én most pont abban bízok, hogy tőlünk rúgja agyon CR-t valaki. :)
Már csak a tavalyi miatt is. Nagyon jó lenne ha a sérültek felépülnének, mert így elég sovány a pad és a variációs lehetőség, de ezt szereti Allegri. Ilyen szitukban szokott valami váratlant előhúzni, és agyonverjük az ellenfelet.

Il Principino 2018.03.28. 19:43:56

Jelenleg Pjanic-Dybala-Sandro(Allegri) a legértékesebb játékosaink teljesítményük/képességük/ és életkorukat figyelembe véve!Costa lehet még az majd..
Ha e 3(4) ember valamelyike távozik,akkor egyre messzebb kerülünk a bl elittől,mivel Marotta képtelen pótolni a mai árak mellett ezeket az embereket..
Persze jön majd a játékos akarata stb..
Bontsunk szerződést bármelyikkel (Tevez-Llorente-Alves),még ezt is kinézem belőle...vagy diszkont áron(Bonucci-Vidal) eladjuk,esetleg a riválist erősítsük meg picit(Asamoah)
esetleg neveljünk top csatárokat más klubok pedig majd jó áron értékesítik(Morata)
Marotta csak bajnokságon belül tud érvényesülni jobbára,külföldön csak a pixisből kirekesztett lejárt szerződésű játékosokat tud idecsábítani sajnos..(Tevez-Llorente-Morata-Alves-Cuadrado-Benatia-Barzagli-Pogba-Coman-Khedira-Mandzukic-Douglas Costa)Nem nagy dolog volt ezeket a játékosokat megszerezni a körülményeiket ismerve és az hogy később a két franciát értékesítettük jó áron az sem rajta múlott,hanem Allegrin(Contén)!Pogba pénzből sem volt nagy dolog elhozni Higanyt,persze ő nem abból a pénzből lett megvéve :D Dybala biznisz sem akkora,hisz egy kiesés ellen küzdő Palermo után remek szintlépés a Juventus a kis argonak..
Mi azt sosem fogjk megélni,hogy az Beppe odautazik egy külföldi nagy klubhoz és az asztalra csap x összeget az egyik jelenlegi kulcsjátékosukért :) Anyagilag stabilan állunk,de messze még az elit,és ez csak távolabb lesz ha ezt a politikát folytatjuk,sajnos eddig ér a takarónk,minden más csak álom!
Pjanic elengedése meg kész vicc lenne,újabb és újabb üzenet a többi nagy klubnak,hogy bárkit eladunk,akérdés az meddig tudja Allegri a csodát tartani,meddig lesz itt,mert utána Beppe felkötheti a gatyáját!

Type-R 2018.03.28. 20:06:42

@Mahiro: inkabb a vezetosegunk toketlensegebol eleg ha tenyleg 60 misire tartjak Miralemet.

preczol 2018.03.28. 21:00:55

@Il Principino:
Ha elmegy Marotta akkor leszünk csak igazán gondban, na őt tényleg nem tudnánk kivel pótolni.
Lehetőségeinkhez képest jó üzleteket csinál, nem igazán emlékszem rossz üzletre amiből nagy veszteséggel szállt ki.
Azt lássuk be nem vagyunk orosz, arab csapat, nincs annyi pénz. Hasonló a Juve managelése a Bayern-éhoz.

Drughi Di Bianconeri 2018.03.28. 21:06:09

Számomra Pjanic a leginkább érinthetetlen játékos a keretben.
Sandro elvágyódik , s sajnálnám, de vélhetően távozni fog.
Dybala körül is 2 éve megy a hisztéria, továbbá én Őt 200 M körül minden további nélkül elengedném, ha annyira menni akar. Abból a pénzből bőségesen lehet legalább olyan jó játékost venni,mint Dybala, vagy ha 1:1be nem is, lehet 2-3 klasszis igazolást eszközölni,akik adott esetben jobban illeszkednek a 4-3-3as rendszerbe.

Viszont Pjanicot nem tudjuk sehogyan sem pótolni, esetleg,ha Kroos,Modric,Thiago jönne helyette,ami nyilván teljesen lehetetlen.
Számomra a bosnyák A Juventus jelenlegi legjobb játékosa.
Eleve úgy jött ide,mint egy művész-lelkű ,ábrándos fiúcska, aki nem képes 2szer egymás után ugyanolyan magas szinten teljesíteni ,elég rapszodikus volt.

De nálunk olyan jellemfejlődésen ment keresztül,ami ritka a mai futballban:
nem csak egy harcos,vérbeli btb lett a csapatban a legtöbb középpályás szereléssel, hanem eleve egy új posztot és stílust kellett megtanulnia - Lyonban Ő még trequartista volt ám, 0 védekező feladattal !
Beállt a sorba , emberileg és szakmailag is nagyra értékelem, nem celebkedik, igazi csendes, sportember,akire fel lehet nézni, ráadásul régi erényeit is megtartotta (bár nyilván kevesebbet tud vállalni a támadásban,mint anno).
Elegáns,intelligens, hasznos, kiváló szabadrúgás lövő, technikás.

60 M nevetséges érte,még elvi szinten is,tekintve,hogy a világ 10 legjobb középpályásának egyike (nálam),de ami azt illeti 160 M-ért SEM engedném el.

MdewC 2018.03.28. 21:17:50

Vannak jó hírek is?

Mostanában csak a fos ömlik, sok a sérült, mindenki elmegy, stb.

venember83 2018.03.28. 21:18:39

@MdewC: közeleg a világ vége, mit tehetnénk?

Rikoo 2018.03.28. 21:30:52

@MdewC: Cuadrado felépült.

2018.03.28. 21:39:29

@Drughi Di Bianconeri: Dybalát egészen addig nem szabad elengedni, amíg konkrétan nincs a Juventusnál az utódja, aki képes legalább arra, amire ő. Nem "majd képes lesz rá" játékos kell, meg nem "majd megvesszük, ha Dybala eligazol". Különben felesleges előrefelé erőlködni, ha mindig 1 lépést hátra is lépünk, vagy kettőt. És mivel megkapta a 10-es mezt, így még rosszabb a helyzet, mert rossz fényt vetne a Juventusra, ha megint lelépne a friss 10-es.

Drughi Di Bianconeri 2018.03.28. 21:57:02

@Dr. Grant:
Ha majd arra kerül sor, akkor szvsz. úgyis az lesz,hogy előbb jön a "nagy igazolás" és utána távozik Dybala, pont mint Higuain - Pogba esetében, ami okos húzás, így kedvezőbb helyzetből indulnak Marottáék egy tárgyalás során.

Ergo,ha nyáron érkezik SMS vagy más értékes játékos,akkor lehet rá számítani,hogy Dybala-t már eladták :)

1:1be nem is kéne amúgy pótolni,HA a 4-3-3 lesz az állandó szisztémánk,amiben gyakorlatilag se helye,se szerepe nincs.
Ebben a rendszerben igazából felesleges egy Dybala-szerű,lassú secunda punta, abba atom középpályások, meg technikás,kreatív,jól cselező,gyors szélsők kellenek , akik lehetőleg gólerősek is. Costáról csak az utóbbi nem mondható el, egyébként megfelelő, a másik szélre kéne ezesetben egy komoly játékos.
Pjanic-SMS-Can/Matuidi
D.Costa-Higuain-Martial

Ezt Dybala eladásával össze is lehetne hozni, HA annyira menni akar.

A 10-es mez misztériumát , legendáját pont a klub vette semmibe,mikor 1 év erejéig odaadták a divatmajom Pogbának, innentől - gondolom- az lesz úgyis az irányvonal,hogy 1-2 év erejéig odaadják az éppen aktuális legjobb/leghíresebb játékosnak, nem lesz 5-10-15 évig egy játékoson,mivel ilyet már amúgy sem nagyon lehet találni.
Dybala után , én a vezetőség helyében, Bernardeschinek adnám, hogy érezze a bizalmat, s Ő kizárt,hogy 1-2 év múlva távozzon.

Rikoo 2018.03.28. 22:15:25

@Drughi Di Bianconeri: Szerintem meg kell tartani az értékeket.:)

Drughi Di Bianconeri 2018.03.28. 22:45:07

@Rikoo:
Szerintem is, de ez részletkérdés.
Agnelli, Marotta,Paratici nem így gondolkodnak,cselekszenek.

Amennyiben Dybala nagyon menne, a még több pénz/siker/csillogás/hype miatt Spanyolországba, illetve a vezetőség úgyis eladná, akkor meg már értelmes befektetéseket eszközöljenek.
Egyébként míg a régiek kiárusítása esetén túl sok indok nem szolgált magyarázat gyanánt, addig La Joya esetén lehetne arra fogni,hogy nem illik a 4-3-3ba , na meg egy 200Mra.

Rikoo 2018.03.28. 22:48:27

@Drughi Di Bianconeri: Biztos jól költené el Marotta azt a 200 millió eurót.:)
Inkább maradjon Paulo én azt mondom.

MdewC 2018.03.29. 00:39:48

@venember83: hát olyan lassan minden hír... :))

Rikoo: wow

Il Principino 2018.03.29. 04:55:25

@preczol:Számomra az egyik legjobb üzlete Matri eladása volt,de bukta igazolás Giovinco-Isla és idevehetjük az akkori Tevezt,Llorentet,Alvest is!Hihetetlen hogy belőlük tekintve a szezonjukat amit produkáltak szinte semmit sem láttunk anyagilag belőlük,még ha ingyen is érkeztek anno...Leo eladása is áron aluli volt,a védelmünk legbiztosabb tagja,ebbe most nem megyek bele milyen szezonja van ebben a fos Milanban..Hasonló a bajorokéhoz,de mégsem veszik meg őket kilóra és akkor amikor kell viritják a pénzt és tudatosan posztról posztra,nem foltozgatnak,szinte hasonló képességű játékossal pótolják a távozóikat,igaz előbbre járnak mint a Juve,de hát mégis az az ember érzése mint amikor vki sefteléssel akarna meggazdagodni,arra születni kell és elég tökösnek kell lenni,Beppe sztem nem az!Ez a "játékos akarata" dumától meg rosszul vagyok,pláne azért mert ha így is van,azt nem kellene ilyen nyíltan kimondani a világ előtt!!!

Il Principino 2018.03.29. 04:57:35

@Il Principino: ilyen alapon bármely játékos ugródeszkaként használhatja a Juventust!

Tibi Sebestyén 2018.03.29. 05:02:00

A nagy klubbok azét járnak nyáron kínába meg amerikába edzőtáborba mert abbol lehet pénzt csinálni! Ha ott népszerűek akkor a közvetítési jogokból meg a mezeladásból lesz pénz! Namost itt az a baj hogy erre a fos focira amit játszunk, sehol nem kiváncsiak! És akkor jön allegri a dumájával.... hogy aki szórakozni akar memjen moziba! Szerintem neki kéne moziba menni a büdöskurv@annyába! Meg marottának aki nevetséges pénzekért adja el a játékosokat! Mogginak a nyomába sem ér marotta. És sajnos a vezetök rá kell jöjjenek hogy a régi idők elmúltak és a játékosok dirigálnak! Ez nekem sem tetszik deez van

preczol 2018.03.29. 07:49:51

@Il Principino:
Akiket írtál, őket tényleg pénzért is lehetett volna értékesíteni, de nem sokért, mert öregek.
Tevez: Sajnáltam mikor elment, de haza akart menni. Ingyen jött, kaptuk érte olcsón Bentancurt.
Llorente: Szimpatikus játékos, de érte nem kapadoztak a magas fizetése miatt. Ingyen jött és úgy is ment. Nem volt már Juve szint.
Isla: Ha jól emlékszem Asaval kaptuk csomagba. Lehet ő tényleg bukós volt, de nem hiszem hogy nagyon többért el lehetett volna adni.
Giovinco: Meg sem kellett volna venni. Neki Amerika a szintje.
Alves: őt tényleg el lehetett volna adni komoly pénzért, de nem tudjuk mi volt a szerződésében. Ingyen jött, kevesebbért játszott mint a Barcaban. Kár érte, de ha a BL döntőben ő és Bonu csinálták a cirkuszt, akkor jó hogy ment.
Bonucci: Őt nem tartom embernek!!! Azt várom mikor kezdi el csókolgatni a Milan mezt. Ha eladjuk Angliába egy 20-t még kapunk, de oda nem akart.
És még hány olyan játékos van, aki túl volt sztárolva, de mi végül nem vettünk meg Marottanak köszönhetően: Berardi, Gabigóóól, Keita Balde, Cancelo...

preczol 2018.03.29. 07:56:45

@Tibi Sebestyén:
Moggi csak egy van. :) Az ő idejében mi voltunk a mostani PSG. Akit akartunk megvettük, igaz akkor az olasz liga volt a top. Itt játszottak a legjobb játékosok.

Rikoo 2018.03.29. 08:23:33

@preczol: Keitának és Cancelonak bőven-bőven lenne helye a Juventusnál is.

Rikoo 2018.03.29. 08:24:43

@preczol: Illetve Berardi se Marottán múlt. Szerintem nagyon rossz példákat hoztál fel.

2018.03.29. 10:10:50

@Drughi Di Bianconeri: Ha a valószínűséget nézzük, akkor szerintem Dybala idén nyáron nem fog eligazolni, Sandro sanszosabb. Az okos húzás dologgal egyetértek technikailag. De csak általánosságban, mert szerintem Dybalát meg kellene tartani. A szisztémának, amit írtál (hogy Dybalának nincs helye ebben és ebben a rendszerben), egészen addig nincs túl sok jelentősége, amíg Allegri az edző. Lehet, hogy nem a világ legjobb edzője, de abban biztosan a no1, hogy hajlamos felállást változtatni, amikor éppen olyanja van. Volt itt is már minden, sokszor 1 éven belül is. Amikor úgy gondolja, hogy Dybala éppen nem primadonnát játszik, akkor meg fogja találni a helyét a csapatban. Egyébként Dybala esetében ezt a furcsa viselkedési hajlamot nagyobb problémának érzem bármi másnál. Kérdés, hogy milyen irányba fog elmenni a következő időszakban. Emögött a "Pogba esete a 10-es mezzel" című dél amerikai sorozat mögött nem tudom, mi lehet. Azt mindenesetre azért nem gondolnám, hogy a vezetőség szánt szándékkal ledegradálta a 10-es mezt. Ez a klubra is rossz fényt vetne, gazdaságilag pedig hosszú távon nagyobb hátrány származna belőle, mint rövid távon előny. Nem tudom. Szerintem benéztek valamit Pogbával kapcsolatban, de annak kicsi az esélye, hogy: "Addddjuk má' oda neki, 1 évig még itttt van, k**** sok mezt adunk el addig is." Nem is mi nyertünk volna ezzel sokat, hanem az Adidas. Ha így gondolták volna, akkor nem teszik pihenőpályára kis időre a mezt.

preczol 2018.03.29. 18:08:03

@Rikoo:
Keita és Cancelo nem rossz játékos, de jelenleg nem is férne be egyik sem a kezdőnkbe. Cserébe 40 körül volt az áruk. 20-ért jöhetnek.

Rikoo 2018.03.29. 18:52:08

@preczol: Cancelo beférne a kezdőbe.

Rikoo 2018.03.29. 18:57:10

@preczol: A legérthetetlenebb amúgy és tipikus Marottás megoldás is, hogy úgy volt érkezik Schick. Nem jött.
Ezután üldözte Keitát. Nem jött.
Végül senki nem jött Higany tehermentesítőjének.
Ez is egy jó példa, hogy mennyire koncepciómentes a Juventus átigazolási politikája.

preczol 2018.03.29. 19:34:59

@Rikoo:
Na és milyen jó, hogy nem jöttek! :) Főleg Shick.
Cancelo lehet jön idén, de szerintem semmivel sem jobb, mint DS vagy Spinazolla, de 20M körül ok.

m.martin91 2018.03.29. 19:45:49

@Rikoo: Cancelo nem férne be a kezdőbe, kizárt dolog, hogy kiszorítsa De Scigliót. Ahhoz sztár kellene, de lehet, hogy még annak sem sikerülne. Másfelől, a 35 milliós ár az Inter opciója, s feltételezem, hogy ha a portugál "olyan jó" teljesítményt nyújtott Milánó sötétebbik felén, hogy felkeltette a bajnokcsapat érdeklődését, akkor ez az ár csak magasabb lehet, alacsonyabb nem. Mennyi annak az esélye, hogy Marotta 40+ millióért igazol egy szélső védőt? Felesleges ezzel az egész üggyel foglalkozni. Maximum 15 millióért mozdítható játékosokról kéne olvasnunk, nem Cancelóról.

Tibi Sebestyén 2018.03.30. 01:36:55

@Rikoo:
Zaza maradhatott volna. Szerintem nem rossz játékos. Higuain cseréjének jó lenne. De most hirtelen nem is tudom miért lépett le!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása