Max Allegri nem tagadja, hogy a Juventus határozottság és eltökéltség tekintetében elmaradt a SPAL csapatától, azonban a Juventust is emberek alkotják, ezért nem meglepő, ha ritkán nem találja a csapat a tempót, és kicsit elfárad.
„Nem vagyok mérges vagy csalódott.” - mondta a mester a Mediaset Premium számára.
„A SPAL keményen küzdött, gratulálnunk kell nekik, illetve ne feledjük, hogy mi győzelmi sorozat után érkeztünk a SPAL otthonába. A ma esti pozitívum az volt, hogy nem kaptunk gólt, és jelenleg így ötpontos előnyünk van.
Tanulnunk kell ebből a meccsből a következő, Crotone és Benevento elleni meccsek vonatkozásában, mivel ők a bajnokságbeli túlélésért küzdenek, következésképpen más hozzáállást kell tanúsítanunk.
Készen kell állnunk bármilyen eshetőségre, ma is ezt tettük, és még mindig vezetjük a tabellát. Nem elégséges mentális energia esetén minden 50-50 százalékos labdát az ellenfél fog megszerezni. Ezt láthattuk ma este.
A SPAL nagy elismerést érdemel, nagyon agresszívek voltak, és sokat szabálytalankodtak, hogy töredezzék a játékunkat. Minél többet van játékban a labda, az ellenfélnek annál jobban kell figyelnie, és így nem jut ideje pihenni.
Az emberek arra számítottak, hogy pontokat veszítünk pár hete a Lazio ellen, de ma este hullajtottunk el pontokat. Most pihennünk kell, mivel három fronton játszunk, és mindenkire szükségünk van.
Természetes emberi dolog, hogy amikor az ember vezeti a tabellát, bejutott a BL-negyeddöntőbe és az Olasz Kupa-döntőbe, akkor előfordulhat, hogy nem találja a ritmust a csapat, és kicsit elfogy az energia.”
Giorgio Chiellini nem tudta befejezni a pályán a meccset, azonban a mester szerint nincs komoly gond.
„Giorgio Chiellininél izomfáradtság jelentkezett, de jelenleg mást nem tudunk a helyzetről.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
venember83 2018.03.18. 11:29:18
Cikkbe nem akartam beszúrni, ne legyen túl szubjektív, de nagyjából ennyi a véleményem erről az egészről.
Apuleius 2018.03.18. 11:38:41
Zoltan Hervay 2018.03.18. 11:55:37
cd1 2018.03.18. 11:56:04
tom85 2018.03.18. 12:00:24
Alex8610 2018.03.18. 12:14:26
Rocky80 2018.03.18. 12:22:28
"Ötlettelen szar."
Szégyenkeztem mert nem tudtam megvédeni magunkat... Ja, és természetesen vitte a két mixemet a meccs.
delpi0823 2018.03.18. 12:24:12
delpi0823 2018.03.18. 12:36:46
jeneiPALI 2018.03.18. 12:42:49
Tony. 2018.03.18. 12:56:30
m.martin91 2018.03.18. 13:22:04
Péter Király 2018.03.18. 13:39:11
Nem mondom, hogy ez a tegnapi a futball ünnepe volt tőlünk, de azért ne kezdjük el felvágni az ereinket... becsúszik ilyen eredmény más csapatoknak is. Nem szoktam írni, mindig csak olvasom a blogot és a kommenteket, de néha itt egy két ember hozzászólásán megdöbbenek... ezt az érzelmi hullámvasutat amit itt néhányan átélnek, hogy egyik héten mi vagyunk a károlyok, másik héten lecserélné a csapatot... fura ez
Mondom ezt úgy, hogy tudom milyen a szurkoló, mert én is az vagyok!
Bodnar Daniel 2018.03.18. 13:46:38
Juvetto 2018.03.18. 14:03:07
Gyori_Juventino 2018.03.18. 14:37:09
Tegnapi meccsen jött ki utóbbi hetek fáradtsága egy döntetlennel. Idén még gólt sem kaptunk a bajnokságban...
Statisztikák és eredményesség magukért beszél.
Sokan úgy adják elő az egészet mintha valami katasztrófális szezonunk lenne.
Nagy Real most jött formába elötte meg botrányos meccsei voltak bajnoksgában és kupában...
Van két hét pihenő és szerencsére sok játékosunk nem megy a válogatottba.
Néha elképedek egy két emberen milyen negatívan és depressziósan irogatnak ide mintha valami kieső csapat lennénk. Megjegyzem akkor is ha nyerünk , mert akkor nyerhetünk csak ha az ellenfél szar vagy szerencsénk van, ha meg nem nyerünk az életben nincs rosszabb egy focicsapatnál...
Dehát ilyen ez a magyar mentalitás , hogy mindenki szar semmirekellő és semmi se jó...
bulldeo 2018.03.18. 15:38:01
Ugyanakkor bizonyos játékosokat kifulladásig használ, míg másokat érthetetlen okokból száműz a csapatból. Pjanic nem csak, hogy megérdemelne egy kis pihenést, de már egyébként is azon kellene dolgoznunk, hogy hogyan képes a csapatunk játszani nélküle - ahogy szükségszerűen fog is a BL-ben. Játszunk a Milan ellen, aztán jön a Real.
Az olasz derbyn egyértelműen Pjanicnak kell majd vinni a csapatot, úgyhogy most kellett volna őt pihentetni, és Marchisiót, vagy Bentancurt kipróbálni a kezdőben. Mikor, ha nem a Spal ellen? Persze lehet, hogy Allegri már régen elengedte Marchisiót, és Pjanic helyett Sturaro fog kezdeni a BL-ben.
(És akkor majd lehet Marottázni, hogy hogy kerül a Juventus kezdőjébe egy ilyen falábú, de Allegri az, aki ignorálja Marchisiót, és a jó képességű Bentancurt.)
Péter Király 2018.03.18. 16:15:35
preczol 2018.03.18. 16:59:59
Magam sem fogalmazhattam volna meg szebben. :)
Napoli amit eddig nyújt az erőn felöli, igaz feláldoztak mindent ezért. BL-ből csúfos kiesés, Olasz kupából ugyancsak. Lehet ha a Juve is feladta volna ezeket, most 29-ből 29-et nyertünk volna. Az jobb lett volna, nem hiszem.
A Nagy Real, akitől itt sokan félnek, ugyanaz, mint a Napoli, csak ők a bajnokságot és a kupát adták fel a BL-ért. 20ponttal vannak a Barca mögött. Én a föld alá bújnék szégyenemben, ha a Juve lenne 20ponttal az Inter mögött, úgy hogy egy 3-ast kapnánk a dögevőktől Torinóban.
Apuleius 2018.03.18. 17:20:15
Juventino86 2018.03.18. 17:42:21
Rugani játéka viszont szerintem pozitívum. Korábban többször bíráltam őt, de igazából elég jól lehozza azokat a meccseket, amelyeken lehetőséget kap. Most már én is úgy látom, hogy kaphatna több lehetőséget. DS szintén jól védekezik, csak ugye a támadásokat nem tudja segíteni. A legnagyobb csalódás viszont egyértelműen Alex Sandro. Eljutottam odáig, hogy inkább Asamoah lehetne a stabil kezdő azon az oldalon. Tudom, tegnap Sandro más poszton játszott, de látni kell, hogy ő is balhátvéd. Szélsőnek annyira nem jó, sőt, most az idei formáját tekintve már balhátvédnek sem annyira extra.
Biztos vagyok viszont benne, hogy a Nápolyt meg tudjuk verni hazai pályán. Forza Juve!
Rikoo 2018.03.18. 17:55:08
Nem 1-2 játékos, hanem majdnem mindenki aki szerdán játszott, gyengén játszott és szenvedett. Alex Sandro, Higuaín és Dybala azt vártam mikor csuklanak össze annyira semmi erejük nem volt.
Láthatjuk a Napolinak is az a legnagyobb problémája, hogy nem rotálja Sarri a keretet és befásultak.
A Juventusnak Cuadrado és Bernardeschi sérülése nagyon nem jött jól. Higuaín illetve Pjanic pihentetés nélküli folyamatos játszatása, viszont Allegri hibája.
Szerda-Szombat/Vasárnap tempót nem lehet a végtelenségig bírni, folyamatos győzelmekkel.
Szerintem szerencs, hogy tegnap csak a Spal volt az ellenfél és nem valamelyik csapat a legjobb 6-ból, mert nagyon sima vereség lehetett volna belőle.
Apuleius 2018.03.18. 17:59:37
Rikoo 2018.03.18. 18:11:48
A Real Madridnak is illene megvernie Levantét, Espanyolt, Fuenlebradát, Leganest mégsem sikerült.
Pedig zsinórban 4 év alatt 3x nyert BL-t ez a keret.
2018.03.18. 18:18:39
De innen kívánok a kukásoknak tiszta szívből estére egy buktát vagy egy x-et!
Apuleius 2018.03.18. 18:18:58
Amúgy nem értem, hogy mit akarsz kihozni az egészből, s amit írsz, miért mondana ellent annak, amit írtam. Én arról beszéltem, hogy hiába magyarázzuk meg a fáradtsággal ezt a pontvesztést, attól még egyáltalán nem biztos, hogy legyinthetünk, mondván, hogy ez belefér, mert rohadtul nehéz időszak előtt állunk, s nagyon fontos lett volna tartani a minél nagyobb előnyt. Én egy árva szóval nem cáfoltam, hogy fáradt lenne a csapat, én is annak láttam, ettől még sajnos igaz, hogy nagyon könnyen lehet ez egy kritikus botlás a végére. Fáradt a csapat, de (ne legyen így) egy ilyen kis botláson a bajnoki cím is múlhat. Nem látom az ellentmondást.
Rikoo 2018.03.18. 18:30:03
A bukott pontokból kiindulva pedig az összes meccsre egytől egyig ráfoghatnánk, hogy ezen múlt a Scudetto elvesztése.
Az ilyen meccsek benne vannak a pakliban.
Még mindig a Juventus játékosok kezében van a sorsuk.
Apuleius 2018.03.18. 19:08:47
Egyáltalán nem használtam a "magyarázkodás" szót, de még ha így is tettem volna, akkor sem látom az ellentmondást a véleményem és az általad írtak között. Fáradtak voltak a játékosok, sehol sem vitatkoztam ezzel a ténnyel, de nem is erről beszélek. Bizonyos tekintetben indifferens, hogy miért buktunk két pontot, én arról beszélek, hogy ez a végén nagyon hiányozhat majd nekünk.
"A bukott pontokból kiindulva pedig az összes meccsre egytől egyig ráfoghatnánk, hogy ezen múlt a Scudetto elvesztése."
Matematikailag valóban így van, azonban ahogyan azt Allegrivel olyan szépen megfogalmaztátok, a játékosok is csak emberek, s a sportnak, egy ilyen versenyfutásnak megvan a maga pszichológiája. Vannak olyan vereségek, pontvesztések, amelyek különösen erősen kihathatnak a versenyre, most pl. ahelyett, hogy tartottuk volna az előnyt, hirtelen visszahoztuk a játékba a Napolit. Több ez, mint puszta matematika.
A mi kezünkben van a bajnoki cím sorsa, de a sorsolás és a versenynaptár miatt piszkosul nehéz lesz ez.
Rikoo 2018.03.18. 23:20:27
Megkockáztatom klubrekordot érnek majd el pontok szempontjából, csakúgy mint tavaly a Roma.
Nagyon fontos lesz a rotáció a hátralévő meccseken és az is, hogy a felforgatott csapatok képesek legyenek hozni az eredményeket.