A Tottenham Hotspur elleni keret

bajnokok_ligaja_logo.jpgNehéz mérkőzésre készülődhet a Juventus, hiszen a tavalyi döntős feladata az lesz, hogy a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőjének első, torinói mérkőzésén született 2:2-es végeredmény után, a Wembley gyepén harcolja ki a továbbjutást.

A zebramezeseknek ehhez egészen bizonyosan be kell venniük a Tottenham Hotspur kapuját, s bármilyen arányú győzelem, vagy gólzáporos döntetlen biztosíthat számukra helyet a sorozat legjobb nyolc együttese között.

A Juventus keretének legfontosabb visszatérője Gonzalo Higuaín lesz, de Mattia de Sciglio is bevetésre kész, azonban Juan Cuadrado és Federico Bernardeschi továbbra is hiányozni fog, de nem tartott a Londonba látogató csapattal Mario Mandžukić sem.

A két csapat első összecsapásán a Juventus már a kilencedik percre 2:0-ás előnyre tett szert Gonzalo Higuaín duplájával, azonban a sokkhatásból felébredő Tottenham Hotspur energikus játékkal vette át az irányítást, s előbb Harry Kane révén szépített, majd Gonzalo Higuaín elront büntetőjét követően Christian Eriksen védhetőnek tűnő szabadrúgásával alakult ki a 2:2-es végeredmény.

A mérkőzés játékvezetője a lengyel Szymon Marciniak lesz.

A Juventus 21 fős kerete a következő:

Kapusok: Buffon, Pinsoglio, Szczęsny, Del Favero

Védők: De Sciglio, Chiellini, Benatia, Alex Sandro, Barzagli, Rugani, Lichtsteiner

Középpályások: Pjanić, Khedira, Marchisio, Matuidi, Asamoah, Sturaro, Bentancur

Támadók: Higuaín, Dybala, Douglas Costa

A 20:45-kor kezdődő mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4013720262

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zombijuve 2018.03.07. 22:38:05

Ilyen nincsen basszátok meeeeeeeeeeeeeeeeeeeg!

patrik1112 2018.03.07. 22:38:11

Ottvan bazdmeg!!!! Bravoo

m.martin91 2018.03.07. 22:38:11

Nem hiszem el, basszátok meg. Én ezt nem hiszem el. Ezt nem. Nem lehet.

Drughi Di Bianconeri 2018.03.07. 22:38:15

GYEREKEK, ŐRÜLET,EKSZTÁZIS !!!!
Nem hiszem el, EZ CSODA !!!!!!
AZ UTOLSÓ 25-30 percben kijött a SPIRITO !!!!!!!
IMÁDOM !!!!

Mahiro 2018.03.07. 22:38:20

Áááááááááá, ilyen nincs :D. Egy átkot megtörtünk !!!!!!

danimester1 2018.03.07. 22:38:21

AZT A KI-BE B@SZOTT KÓCHENGERES QRVA ÉLET!!!!EZ HIHETETLEN MÁR MÁR CSODA!!!
MEG VAN MEG VAN!!!!!

Alex8610 2018.03.07. 22:38:43

Nem gondoltam volna hogy ekkora tartasunk lesz pláne az első 45perc után.. Elkepeszto fordítás volt büszke vagyok

Joker61 2018.03.07. 22:38:50

mikor lesz a következő meccsünk, kik épülhetnek fel addig?

Gyori_Juventino 2018.03.07. 22:39:01

Hát nem tudom , de megzavarodtam...
Lehet többet nem kéne leszólni a mester húzásait...
:D :D :D :D :D

James Zabiela 2018.03.07. 22:39:12

Ha így jàtszottunk volna végig,akkor nem sokat izgultunk volna!De megvan!

MeGmOnDtaM 2018.03.07. 22:39:15

HIHETETLEN MEGVAN MOST IDEJE MEGNYERNI A BL-t!!!!!

ForzaJ 2018.03.07. 22:39:27

Khedirának van gólpassza:D

MaRcika 2018.03.07. 22:39:41

Nemszóltamsemmit

Nagyon szep volt a vege fiuk
Extázisban vagyok

Forza juveeeee

2018.03.07. 22:39:50

Győzött az érett, megfontolt profizmus a zabolátlan, lendületes de éretlen angol focival szemben. :)

Hiribi27 2018.03.07. 22:39:54

Ez valami egészen elképesztő!!!! Ilyen nincs srácok!!!! Csak győzelemre születtünk!!!!!!!!!!

danimester1 2018.03.07. 22:40:14

A GYŐZELEM NEM FONTOS, AZ EGYETLEN AMI SZÁMÍT!

Rikoo 2018.03.07. 22:40:17

NA EZÉRT NEM SZABAD LEÍRNI SOHA AZ OLASZOKAT!!

Juventino86 2018.03.07. 22:41:15

Te jó ég!!!!! Én ma nagyon be fogok rúgni!!!!!!!!!!!!!! Megkövetem Allegrit. Két nagyon jó csere volt ez, mert Asa és Lichti sebességben megvoltak. Hihetetlen. Forza Juve!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Leram7 2018.03.07. 22:41:21

Azt gondolom, hogy 15 percet fociztunk a 2 meccsen kb és ez elég volt.

Meccsek alapján a spurs jobb volt, de szerencse mellettünk volt.

Az kiderült, hogy ez a csapat foghíjas, de azért Asamoah és Lichti a 2 leírt csere bőven kitett magáért.

Kukszi 2018.03.07. 22:41:27

Le a kalappal az Angolok előtt, kemény meccs volt!
De második félidőben valami extrát nyújtottak a srácok.
Bravó :)

m.martin91 2018.03.07. 22:41:51

Én megmondtam a sorsoláskor, hogy ezeken a bohóc angolokon átlépünk. Könnyed siker volt.

Juventino86 2018.03.07. 22:42:22

@m.martin91: :D :D :D Sima győzelem a lelkes amatőrök ellen, ahogy korábban írtad :D

Fabio83 2018.03.07. 22:42:28

Őrület! Hatalmas szerencse, mégis hatalmas öröm! Ne feledjük a hibákat sem!

ForzaJ 2018.03.07. 22:42:42

Pjanic és benatia(?) Kihagyja a következő meccset?:(

Gyori_Juventino 2018.03.07. 22:42:59

@m.martin91: jaja megmondtad mi :D :D :D :D
mit is irtál , örülhetünk ha nem kapunk 4-et ugye? :D :D :D

MdewC 2018.03.07. 22:43:29

Bufi!

Juve!

Fino Alla Fine :)))))))))

Alex8610 2018.03.07. 22:43:37

Gyönyöru kép volt eza Buffon Dybala Higuain osszeborulas

Sztovicska 2018.03.07. 22:44:13

MEGVAAAAAAAAAAAAAAANNNN. HIHETETLEN. ILYEN FOS 60perc után ilyen hajrá. Hihetetlen. Imádom ezt a csapatot. Ilyen amikor mindent beleadnak. FORZA JUVE

ForzaJuve12 2018.03.07. 22:44:23

Hát ez óriási volt Hölgyek és Urak. Allegri és a Juve úgy csalta bele Pochettinót és a Tottanhamet a késbe hogy szegények azt se tudták mi történt velük, a második félidei teljesítmény előtt le a kalappal.

asvééd 2018.03.07. 22:45:28

Látjátok?Mindenki f@szba kritizálta Khedirát itt hetek óta -tisztelet a kivételnek- most meg... :) A Lichti - Asamoah csere zseniális húzás volt!!! Az angolok konkrétan lefagytak, jó volt nézni hogy végre fejben megrázták magukat és úgy játszottak ahogy az ettől a csapattól elvárható!

a Zamboni nem egy tészta 2018.03.07. 22:46:43

továbbjutottunk.. szuper !!!
nem érdemeltük meg... debaj
szarok voltunk... ez baj

Rikoo 2018.03.07. 22:48:05

Lehet Conte a kispad mögött volt. Lichti és Asa úgy szálltak be a két szélére, mint akik kaptak előtte egy kis "hajszárítózást".:D

BellaDona 2018.03.07. 22:48:43

Továbbjutottunk!!! Óriási eredmény. Nagyon büszke vagyok a csapatomra!

asvééd 2018.03.07. 22:48:44

@a Zamboni nem egy tészta: Te a második félidőt nem nézted??? :)

Vergilius1897 2018.03.07. 22:49:21

Most pedig az anyázás, qrva Allegrizés után jön a szokásos: Ja, bocs, mégse. Forza Juve!

Émelygek ettől...

GGábr81 2018.03.07. 22:50:17

A 70-dik perctől fejben már az Udinese meccsre készültünk.

BellaDona 2018.03.07. 22:50:40

Idén meglesz a BL trófea is.

danimester1 2018.03.07. 22:50:57

Lichti???Mi bürkét osztott ki!!!

Alex8610 2018.03.07. 22:51:11

Pjanic kiesése azért nagy érvágás lesz de remélem a sérültek felepulnek és újabbak nem lesznek aztán végre teljes lesz a keret.

Rikoo 2018.03.07. 22:52:52

Jó lenne a Liverpoolt kapni.

pott70 2018.03.07. 22:52:53

HÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚ....
Továbbjutottunk,és megúsztam infarktus nélkül,hát mit lehet még akarni?!
Hajrá juventus,gyerünk a végéig!

Shankin 2018.03.07. 22:54:26

@Rikoo: Én is örülnék nekik. Ugyanígy megfutnának, de ugyanolyan balfasz angolok, mint a Spurs.

m.martin91 2018.03.07. 22:55:00

@Rikoo: Liverpool-t? Megőrültél?

venember83 2018.03.07. 22:55:43

@Rikoo: olykor hasznos is lenne, szárítaná a hajakat rendesen. :) De most nagyon jól nyúlt bele a meccsbe Allegri, le a kalappal előtte. Van továbbra is kiért szorítani a BL-ben.

Nathas 2018.03.07. 22:58:25

Valahogy továbbkínlódtuk magunkat egy Spurs ellen, most már tuti a BL-siker :-)

Juventino86 2018.03.07. 22:58:41

Na kezdem végre érezni a piát egy kicsit. :D :D Hatalmas malac volt. Az első félidő után talán joggal bíráltuk Allegrit, hogy nem volt elég tökös. De utána azzal a két cserével alapjaiban változtatta meg a játék képét a mester.
Asa és Lichti kellően gyorsak, és szerintem az is szerepet játszott, hogy itt vannak már nagyon régóta. Ők értik, mi az, hogy küzdeni a végsőkig, és hajtani a csapatért.

Fantaszikus sportélmény volt ez, forza Juve!!!!!!

Sandro Corleone 2018.03.07. 22:58:44

@m.martin91:
ezt szeretem Benned.
realista vagy mint én.
balfasz angolok....

m.martin91 2018.03.07. 23:00:41

@Rikoo: A Liverpool játéka az nem fekszik nekünk. A Spurs is sok volt. Szétfutnak minket. Ekkora mákunk nem lesz még egy.

Rikoo 2018.03.07. 23:05:23

@m.martin91: Nézd meg azt a védelmet és a kapust. Nekik nem négyet, hanem hatot kellene lőni 2 meccs alatt.

Andras74 2018.03.07. 23:05:28

A Sachtar lenne a jó ellenfél, ha átmennek a Rómán! De ehhez az is kell, h ne legyen 4 angol csapat

m.martin91 2018.03.07. 23:06:02

A MU-val játszhatnánk egy jó kis állóháborús párharcot.

m.martin91 2018.03.07. 23:07:36

@Rikoo: De a támadójátékuk ezzel a bohóc kinézetű Salah-val nagyon kemény. Persze, ha eltűnik, akkor minden megváltozik. Nem szeretném a Liverpool-t kapni. Ha angol, akkor a MU. Egyébként meg jöhetne a Roma, ha továbbmegy.

Drughi Di Bianconeri 2018.03.07. 23:08:16

@Rikoo:
Nem tudom kibír e a szívem még egy ilyen eksztatikus,eposzi fordítást/továbbjutást.
Igaza van mmartinnak, jöjjön a MU ,rajtuk szép lassú öreges játékkal is továbbjutunk a 4 be !

Watakuki 2018.03.07. 23:10:00

Kicsit lehiggadva:

-történelmi, és klasszis győzelem, a kitartás és a küzdés diadala.

Én leszek az első, aki lekopogom, az első félidőben én is lemondtam teljesen a csapatról, és minden egyes kritikát helyeselt velük kapcsolatban.

VISZONT!

A problémák, amiket a két meccs megmutatott, továbbra is adottak, és sajnos nagyon nagyon is aktuálisak. Szürreális az, hogy ott vagyunk a nyolc között, mert sajnos a játékunk tragédia. És hogy még 2 eltiltott is lesz..

De ezt elég lesz holnap megbeszélni, ma FINO ALLE FINE, FORZA JUVE!!!

Rikoo 2018.03.07. 23:10:19

@m.martin91: Én örülnék a Liverpoolnak. Persze a Roma vagy az ukránok is jók lennének, de igazából ezután a meccs után teljesen mind1 ki jön. Jutalom meccsek lesznek.

mrdel 2018.03.07. 23:17:10

Asamoah és Lichti kitette a szívét a pályára, valamint az öregek: Buffon, Chiellini és nem utolsósorban az utolsó éves Barzaglie. Nagy gratuláció a fiúknak.
Két jelentős győzelem a Lazió és a Tottenham otthonában. !!!
A formációváltás bejött.
Első gól - Lichti elfutás -Khedira gólpassz ???Ki gondolta volna???- Higany gól. Majd Higany gólpassz Dybala gól!!!

Shankin 2018.03.07. 23:20:26

@Andras74: Játszhat két angol egymás ellen a negyeddöntőben.

delpi0823 2018.03.07. 23:21:30

@Drughi Di Bianconeri: En is inkabba a manura szavaznek,bar abban igaza van Rikoonak hogy az o vedelmuk a spursenel is sokkal szarabb,nekik lehetne golokat loni az tuti.

NagyonJuve 2018.03.07. 23:29:10

Megnéztem az eredményt a 60 perc körül. Szomorúan vettem tudomásul hogy még csak kapura sem lőttünk. Na mondom nincs az az isten hogy itt továbbjussunk. Erre meg mégis! Bakker ekkora mákot! Örülök de mindenképp vérfrissítés kell kül jövőre semmit nem nyerünk!

karesssz 2018.03.07. 23:34:41

Akkor most altattunk??? Nem is ėrtem. Ekkora mákunkvan? De mindig mostanság?? Vagy Allegri ennyire zseni? Mind1 nem mi játszottunk jobban de mi nyertünk ez a lėnyeg. Sokan itt meg nemėrtünk a focihoz.

Rikoo 2018.03.07. 23:39:05

Benatia és Pjanic nem játszhatnak majd a következő meccsen eltiltás miatt.

MdewC 2018.03.07. 23:49:16

@Rikoo: megoldjuk. ;)

Kibekkeljük az elsőt és odacsapunk a visszavágón!

Rikoo 2018.03.07. 23:51:33

@MdewC: A mai meccs után bármi lehetséges. Bárcsak a BL döntők is két meccsen dőlnének el.

Barolo4 2018.03.08. 00:02:16

@Watakuki: +1
@Rikoo: +1
Nagy, emlékezetes meccs volt, az elején igen szar játékkal.
Vissza olvastam a kommenteket (meccs közben csak a pohárra tudtam koncentrálni :)), vicces ami itt végbe ment.
Sajnos ma azok a dolgok jöttek elő amit tudtunk.... lassúság, öregség, csatár csere hiány, de ami a legnagyobb probléma az a kp.
Szarul fog hangzani (főleg egy ilyen fantasztikus fordítás után), de ha megnyerjük idén a bajnokságot akkor ezzel a 8 közé jutással már kihoztuk a maximumot az idei évből. Ettől függetlenül persze 3-4 verhető ellenfél is lesz a 8-ban (a másik 3-4 sztem most jóval előttünk jár megint).
Buffon mellett egyetlen igazán nagy sztárunk van, aki véleményem szerint bármelyik csapatba beférne és az nem más mint Allegri. Szar ezt kimondani, de a többiek nem tudnak folyamatosan jó teljesítményt hozni (bár Chiellinit és Gonzalot is nagyon szerettem ma), még a mai meccsen is kevesen tudtak top formába kerülni. Szuperül alakult a mai meccs. A csirkéket lehet kicsit sajnálni (de nem kell persze), a többit meg fogjuk fel jutalom játéknak. Nyáron kell 5-6 top játékost igazolni. Forza Juventus!

Barolo4 2018.03.08. 00:11:45

@Barolo4: Még annyit, hogy Dani Alves meg bekaphatja! Forza Juventus!

Juveboy92 2018.03.08. 03:45:26

@Rikoo: engem a Spurs elleni meccsen/ meccseken ami nagyon szembetűnő volt hogy Allegri miért is akart nyáron Nzonzihoz hasonló játékosokat ... egyszerűen az egész Spurs kezdő egy fejjel magasabb volt , fizikálisan sokkal erősebbek dinamikusabbak amivel arra késztettek minket hogy felíveljük a labdát hogy aztán levegőben semmi esélyünk ne legyen ... nagyon nagy mákunk volt hogy a taktikai változtatással kicsit zárlatot okoztunk a Spurs játékába , de a 2 gól után is a lapunkhoz szegeztek minket... szóval ha Emre Can esetleg jönne , akkor a másik érkező kp is vmi komoly fizikummal megáldott ember kell legyen ...mert ha egy Spurs így képes minket fizikálisan sakkban tartani akkor ha következő körben egy Realt kapunk , akik aztán még több fizikálisan erős klasszissal rendelkeznek akkor végünk...
Szóval ilyen Cristantekat Barellakat elis felejthet Marotta

Rivendell 2018.03.08. 04:09:51

Tegyétek össze a kezeket,hogy olyan 53. perc körül megírtam,tuti kiestünk....mikor eltemetem a csapatot és le is írom,mindig jön egy feltámadás,ezt megfigyeltem.

Bár így továbbjutni... hát....leiskolaznak minket két mérkőzésen at,változtatni kell és khedirat kirakni a faxba

Rivendell 2018.03.08. 04:11:52

@Rivendell: ja és Pjanic off az első mérkőzésen ergo cél a 0:0

Rivendell 2018.03.08. 04:16:43

@m.martin91: szerintem ez a spurs labdabiztosabb,mint a pool,itt a sebesség mellet a labdabiztos játékuk csinált ki minket,baromi gyorsan volt az osszjatekuk,egyénileg gyors játékot meg megfognank,de így esélytelen ,pláne kp nelkul

Rivendell 2018.03.08. 04:31:27

Ugye Cuadrado a köv fordulóra bevethető lesz,hogy legyen meg egy gyors játékosunk + Asa kéne a kp-ra khedira helyett, ő sem lassú és harcos is.

west30 2018.03.08. 05:08:39

Nehez feldolgozni ezt az utolso felorat,hihetetlen kategoria volt,ha nem latom el se hiszem hogy ez a valosag.Egyebkent Higuain sokat fejlodott tavaly ota nem gondoltam volna.Lenyeg,hogy oruljunk most a legjobb 8nak,akarkit kapunk jutalom meccsek lesznek a mostani tovabbjutas utan.

Quentin_KR 2018.03.08. 07:25:25

@Rivendell: Egyik kutya, másik eb. Lehet hogy asamoah gyors, de életveszély ha hozzá kerül a labda, 10.ből 9-szer szerelik vagy rossz helyre paassszol. Alig várom hogy elmenjen a fenébe innen.

Quentin_KR 2018.03.08. 07:27:45

@Juveboy92: Szerintem Can-t is elfelejthetnénk. Nem tudom mit láttok benne, de "tizenkettő egy tucat" szintű játékos. A pool-ból nem nehéz kitűnni, de neki még onnan sem megy

epaska 2018.03.08. 07:37:19

Minden elismerésem a csapatnak! A második félidőt élveztem. Gratula Allegrinek!
Bár szvsz nagy hiba volt Barzaglit a jobb oldalon kezdetni, Son kb. 4-5× ment el azon az oldalon az első félidőben, de lehet keveset mondtam. A mackónk nagyon lassú már ide, ahogy Buffon és Chiellini mozgása is "öreges". Frissíteni kell a védelmet.
A KP-n Khedira látványa még mindig mellkasi panaszokat okoz számomra. Matuidi nagy csalódás. Nem egy Vidal...Asa-t viszont nem szabad elengedni, nagy szezont fut idén, mellesleg ő gyors!!!
Pjanic a legjobbunk, nagyon fog hiányozni a kövi meccsről. Costa nagyon tetszett, Higany és Dybala a gólokon kívül nem sok valamit zavartak, de ez éppen elég volt! :)
Forza Juve! Jöjjön a Cici, fingassuk ki azokat is!!!1

NagyonJuve 2018.03.08. 08:01:35

@Quentin_KR: szerintem is úgy van! Személy szerint én goreckát favorizáltam a két lejáró szerződésű kp ból de hát a Bayern mindig jobb üzletet csinál nálunk.

2018.03.08. 08:03:37

@Rivendell: Össze is tehetjük a 2 kezünket, hogy továbbjutottunk. Gratulálok Allegrinek és azoknak a játékosoknak, akik megszakadtak érte. Allegrit is a sok probléma és a nyilvánvaló hibái ellenére hatalmas ELISMERÉS illeti, hogy most is ki tudta erőszakolni a továbbjutást. Ha jó ez a Tott, ha nem. Szerintem jó, a margitot megelőzték, mindenki eldöntheti magában, mit gondol erről. De azért csak kettős győzelemmel ejtették ki a pénzeszsákot. Én megmondom őszintén, nem nagyon mertem bízni a továbbjutásban. Pont a játék összképe miatt. Nincs olyan, hogy ha, ezért nem is jövök vele elő és örülök a továbbjutásnak. De rohadtul kellett, hogy a kapufa után a gólvonalról Barza tisztázni tudott. Idegenben voltunk. Visszajött kicsit az a szerencse, ami 2 éve Münchenben elpártolt tőlünk. Az meg azért már hónapok (évek?) óta egyértelmű, hogy Khedira semmire sem jó.

2018.03.08. 08:04:25

@Barolo4: na, az már biztos...az a majomparádé. :-D

2018.03.08. 08:07:25

@Quentin_KR: Kell Can a középpályára. Persze jobb lenne egy fiatal Vidal, akibe beleültették Chiellini eszét és Buffon klubhűségét és tiszteletreméltóságát. De én is egyre inkább tartok tőle, hogy csak rosszabb alternatíva lenne, ha mégsem jönne. Ezért kell megszerezni.

Hiribi27 2018.03.08. 08:24:28

@Dr. Grant: mindkét meccsen jobb volt a Tottenham, ezt mindenki látta. Írod, hogy nincs ha... de ha egy “ha” bemegy -Higu 11-ese- akkor onnan nem állnak fel.
Idén ez a max a Bl-ben, ami a csapatban van. Nekem felejthetetlen marad a tegnap este.

pedronegroo 2018.03.08. 08:28:06

Most már mindenki tudja hogy a SPURS egy KÖZÉPCSAPAT!!!

A meccs embere: Benatia, ha nem sérül le nincs csere és akkor szépen besz...juk, de az égiek közbe nyúltak mert Isten nem szurkolhat egy KÖZÉPCSAPATNAK!

A "csokikhedira" meg ma is bebizonyította hogy alkalmatlan komoly meccsekre.

Amúgy meg jöhet a következő. A kieséses szakaszban mi topcsapat vagyunk a döntőre viszont jobb ha el se megyünk ilyen játékkal.

Trieszt120506 2018.03.08. 08:34:43

A Róma/Szatyor továbbjutóját azért megvernénk. Aki pedig a Liverpoolt kapja, taktikailag sok meglepetés nem érheti, Allegrinek ez magas labda. Szóval a vörösök ellen bőven lenne keresnivalónk. Az MU ellen 50-50, a többiek meg valószínűleg bedarálnának minket.

A 3/7 nem olyan rossz esély. Ja és Cuadrado az olyan meccseken, ahol van előtte terület (a legtöbb BL meccs ilyen) óriási erőssége a csapatnak. Szóval van még tartalék a keretben.

venember83 2018.03.08. 08:38:32

@Trieszt120506: a City sem nagy meglepetéscsomag. Az már más kérdés, hogy mennyire könnyű a játékukat ellensúlyozni/megtorpedózni. A MU ellen érdekes lenne, de valószínűleg nem szórakoztató, figyelembe véve Mou hozzáállását.

Barolo4 2018.03.08. 08:50:07

@Trieszt120506: +1. Én amúgy a legjobban talán egy MU-nak örülnék. Patinás derby lenne nagyon komoly taktikával. Na majd jövő pénteken meglátjuk (ha minden igaz akkor van a sorsolás). Most viszont a bajnokságra kell koncentrálni.... 1 hét 3 kötelezőnek tűnő meccs.... nem lesz könnyű ennyi cserével előre, ilyenkor lenne jó, ha az ifihez is bátrabban lehetne nyúlni. Forza Juventus!

2018.03.08. 08:59:11

@Hiribi27: @venember83: @Barolo4: A várt ugrásszerű javulás (játékban), ami az utóbbi években szokott jönni februárra, az idén eddig még nem jött ki. Nagyjából az esélyeket én is úgy látom, mint @pedronegroo: kolléga. "Taktikailag" még pár kört mehetünk, vagy akár a döntőig is elvergődhetünk, ha nagy szerencsénk van, de ott egy újabb megalázás lenne belőle. Sok a lyukas, vagy félig lyukas poszt. Khedirával, De Sciglioval (hiába nyújt korrekt teljesítményt, amikor nem sérült), Mandzukiccsal, Benatiaval nem lehet komoly célokat megfogalmazni.

preczol 2018.03.08. 09:04:56

Khedirának játszani kell, ő a kabala. Nem veszitek észre, ő hozza az eredményt. Tegnap volt nála rosszabb a csapatba, plusz volt egy gólpassza.

Barolo4 2018.03.08. 09:10:32

Amennyiben mennénk még egy kört akkor a bl elődöntő első meccse a a Nápoly és Inter meccsek közé esne. Még szerencse, hogy hosszú a kispadunk! :) Forza Juventus!

Rivendell 2018.03.08. 09:18:10

hol lehet visszanézni a mérkőzést?

2018.03.08. 09:31:01

@preczol: Igen, ezt már én is pedzegettem korában, csak más oldalról. :-) (védik a gonosz szellemek)

2018.03.08. 09:31:57

@Barolo4: Hova, máshova? B*********************************************.

Génmanipuláltházikecske 2018.03.08. 15:55:44

Legközelebb még "hisztisebb" leszek, és ne felejtsétek mondani, hogy a 60 perctől kapcsoljam ki a gépet. xD

VO 2018.03.08. 16:58:59

Végigolvastam a hozzászólásokat. Tanulságos, büszkék lehettek magatokra, "juventinók"...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása