A Genoa elleni keret

Serie A logo.jpgA címvédő Juventus ma este a Genoa elleni hazai találkozóval csatlakozik be az Olasz Kupa küzdelmeibe, s a továbbjutásról egyetlen mérkőzés dönt majd.

A Juventus keretéből továbbra is hiányozni fog a csapatkapitány, Gigi Buffon, de sérülés miatt Mario Mandžukić, Juan Cuadrado és Mattia De Sciglio sem léphet majd pályára a Genoa ellen, azonban Giorgio Chiellini és Stephan Lichtsteiner újra bevetésre kész.

A tegnapi sajtótájékoztató alkalmával Massimiliano Allegri megerősítette, hogy Paulo Dybala, Daniele Rugani és Federico Bernardeschi is játéklehetőséghez jut majd.

A két csapat legutóbb a bajnoki szezon második fordulójában találkozott, amikor a hazai pályán játszó genovai együttes már az első percben bevette a torinóiak kapuját, majd a hetedik percben megduplázta előnyét. A Juventus végül Paulo Dybala mesterhármasával és Juan Cuadrado találatával fordított, s szerezte meg a három pontot.

A Juventus 21 fős kerete a következő:

Kapusok: Pinsoglio, Szczęsny, Loria

Védők: Chiellini, Benatia, Alex Sandro, Barzagli, Rugani, Lichtsteiner

Középpályások: Pjanić, Khedira, Marchisio, Matuidi, Asamoah, Sturaro, Bentancur

Támadók: Higuaín, Dybala, Douglas Costa, Pjaca, Bernardeschi

A 20:45-kor kezdődő mérkőzést az DigiSport 2 élőben közvetíti.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr413512011

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

venember83 2017.12.20. 20:48:38

@Mitya10: ne légy ebben annyira biztos. Figyelniük kell a védekezésre is, különben megint nem fogja megúszni gól nélkül a Juve, így meg azért már nem lesz annyira örömfoci. De azért valószínűleg többet fog nyújtani DC a bal szélen, mint Mandzu vagy Sturaro.

The king of alibis 2017.12.20. 20:49:26

@pedronegroo: addig igen, míg van olyan, aki jobban idegesít nála.

venember83 2017.12.20. 20:52:36

Legalább Marci a csapatkapitány, jó látni.

pedronegroo 2017.12.20. 20:52:43

@The king of alibis: Ha én ez alapján választanék nevet az nagyon hosszú lenne :))

danimester1 2017.12.20. 20:56:18

Akkor Forza!Berna Paulo Costa a gyorsaság kreativitás adott,gólgazdag meccset várok!

The king of alibis 2017.12.20. 20:58:08

Bentancurt és Marcit meg kellene cserélni

danimester1 2017.12.20. 20:59:17

Középre Higuain vagy Mandzu kellene ,mert most sokszor be tudjuk játszani oda a labdát.Ugye amikor szélsők játszanak....??

mpite 2017.12.20. 20:59:46

Ennyi ballábas játékost még szerintem nem láttam a Juvéban :) számításaim szerint 4en is.

Dybala2379 2017.12.20. 21:03:49

Ha nem tévedek nagyot Marci 15 perc alatt többet szerelt mint egy bizonyos játékos..érthetetlen, hogy nem fér be alapból

The king of alibis 2017.12.20. 21:05:21

Ez a labda volt. Mire a sárga, hülye rigó?

Juventino86 2017.12.20. 21:08:12

Az oké, h Dybala visszalép, így viszont nincsen centerünk, és eddig meddő passzolgatás folyik. Ez most szerkezeti probléma. Ha 4-3-3 van, akkor sajnos az Dybalának nem fekszik, mert nincs posztja. :(

Rivendell 2017.12.20. 21:08:44

Sturaro csatár lett?

KINGovHELL 2017.12.20. 21:09:56

Cofie, mint a kávé csak nem úgy írják.

BellaDona 2017.12.20. 21:10:02

Mikor rúgunk már gólt?

giorgio007 2017.12.20. 21:10:26

Morata a kispadon a Genonánál? :O

Rivendell 2017.12.20. 21:10:27

Nem gondoltam volna,de Cuadradot a csapat zsenije

The king of alibis 2017.12.20. 21:11:19

Kár érte. Pedig ez gólt érdemelt volna.

Rivendell 2017.12.20. 21:11:47

Nem értem ilyen esetben Costa miért nnem húzza vissza és telibe a teljes kapu szemből

Rikoo 2017.12.20. 21:12:24

@Rivendell: Egyszerűen gyenge a kapu előtt.

Rivendell 2017.12.20. 21:13:24

@Rikoo: ne viccelj már,ehhez se ész,se technika nem kéne,total alap dolog,csak brazil a gyerek

Pitts 2017.12.20. 21:15:16

Bentancur tanárian játszik.

The king of alibis 2017.12.20. 21:18:06

@Ámok: profilomban átírtam. Kattints a nevedre s odajutsz.

The king of alibis 2017.12.20. 21:18:41

Bernardeschi jól játszik.

The king of alibis 2017.12.20. 21:20:50

Mekkora zsuga volt Costától.

Ámok 2017.12.20. 21:21:35

@The king of alibis: Köszi. Lehet megváltoztatom "trabantküszöbre"

Juvegaspy 2017.12.20. 21:22:41

Sturaro helyett Higuan es 4-2-3-1. Ennyit kene lepni a felidoben es 3:0 ide kb

Juvegaspy 2017.12.20. 21:23:46

Bentacur Bernadeschi Marci jol toljak

Rikoo 2017.12.20. 21:23:58

Ez a támadó trió egy nagy 0. Ugyanaz, mint a Benevento elleni meccs.

Magyar Közöny 2017.12.20. 21:25:17

Mire vár Allegri? Behozhatná már Nedvedet.

The king of alibis 2017.12.20. 21:25:44

Dybi ha formában van ezt beveri. Costa pedig már 2 gólpasszt kiosztott ma. Nem ő tehet arról, hogy a többiek elbalfaxkodják...

Juventino86 2017.12.20. 21:25:54

Ez a három támadó kontrára jó csak. Egy center mindenképp kellene.

The king of alibis 2017.12.20. 21:27:22

@Juvegaspy: Khedira kell előre. Isten bizony megnézném centerben

The king of alibis 2017.12.20. 21:28:41

Palikaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa

Andris Farkas 2017.12.20. 21:29:11

DYYYYYYYYYYYYBBBBBBBBBBBBBBAAAAAAAAAAAAAAAAAAALLLLLLLLLLAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA!!!!!!!

Rikoo 2017.12.20. 21:29:19

Na vééégre. Szép gól!
Bernardeschi lövése is szép volt.

Juventino86 2017.12.20. 21:29:33

@Juventino86: de attól még egy gyönyörű ;) bravó

The king of alibis 2017.12.20. 21:29:37

@Rikoo: nem tudom, nekem tetszik ez a trió.

ejhaa 2017.12.20. 21:30:42

A svájci, milyen taktikát kapott allegritől? Ezt a jolly joker szerepet, bárhol, bármikor ott legyen? Nem hiszem.

Juvegaspy 2017.12.20. 21:31:24

Gyonyoruuu vegre Dybala

The king of alibis 2017.12.20. 21:33:46

Ez a támadó trió életveszély. Csak egy Mandzukic kellene eléjük
Öröm nézni a Marci-Bentancur duót a középpályán. Mellettük még Sturaro is elmegy...szódával.

Juvegaspy 2017.12.20. 21:34:12

Tovabbra is tartom ha Higany Dybala Berna Costa 4es lenne elol csunyan megszorhatjuk oket. De a Roma ellen mindenkepp megneznem.

Rikoo 2017.12.20. 21:36:20

@The king of alibis: Higuaín vagy Mandzukic kell eléjük csatárnak. A 4-2-3-1, viszont nem működött, szóval kb. utoljára láthatjuk őket együtt.

pedronegroo 2017.12.20. 21:36:21

@The king of alibis: Szódával elmegy.. Allegri vagy egy középcsatárt rak be szélsőnek vagy felrakja a csapatot középcsatár nélkül... de előbb-utóbb csak rá jön mi a bibi..

danimester1 2017.12.20. 21:37:29

Edzőmeccs szintű a mérkőzés hatalmas fölényben játszunk.Szerintem középre egy igazi csatár kellene és jönnének a gólok.Igaz kell a meccs a többieknek is...Ja és Pjaca ha beállna pl. csatárnak...

pedronegroo 2017.12.20. 21:45:23

A lényeg hogy a legnagyobb megosztók (Higu,Mandzu,Khedira,DeSciglio) nem játszanak és máris jobb a hangulat itt is. :)

The king of alibis 2017.12.20. 22:05:14

Így hogy levitte Costát egyértelmű, hogy ő fogja pótolni Mandzukicot a Roma ellen

Watakuki 2017.12.20. 22:06:03

Rúgjunk mégegy gólt, és bebiztosítanánk. Nem akarok izgulni :D

mpite 2017.12.20. 22:06:21

Sztem Sturaro megy ki szélre, volt már ilyen. 4-2-3-1

Tony. 2017.12.20. 22:06:47

Higuain-t amúgy minek berakni erre a meccsre is?

The king of alibis 2017.12.20. 22:08:23

Szegény Stuanit is csak a labda zavarja.

mpite 2017.12.20. 22:09:19

Egyből megszunt a középpályás védekezés... Na nem feltétlen Sturaro miatt, hanem a - 1 ember középen.

ejhaa 2017.12.20. 22:10:20

Nem hiába nem látjuk a pálya környékén stuanit.:)

Berna-t kamázom.;)

Watakuki 2017.12.20. 22:10:34

@Tony.: sosem árt, ha esetleg fel tudna pörögni a Roma elleni meccsre ezen a meccsen.

Sztovicska 2017.12.20. 22:12:23

Maradhatott volna a 4-3-3 csak sturaro helyett matuidi

Sztovicska 2017.12.20. 22:14:07

Bernardeschi meg bizonyitja hogy jó vétel volt. Hajt mint az állat. Dybala a gólja után kinek ment örülni a kispadon? Valakinek nagyon hálálkodott. Ki volt az? Pont megdöglött a netem

epaska 2017.12.20. 22:14:54

@pedronegroo: Pont most akartam írni, hogy Higuaín milyen gyors! Még a labdát is elhagyta! :)

Watakuki 2017.12.20. 22:16:38

Marchisio szerintem kiváló csapatkapitány lenne Buffon után, ha tudna tartósan hosszú távon játszani.

Sztovicska 2017.12.20. 22:22:19

@ejhaa: én is erre tippeltem volna.

Juvegaspy 2017.12.20. 22:24:47

@Tony.: ezert.
Elegge klasszis golt lott

epaska 2017.12.20. 22:25:48

@Sztovicska: Allegrihez. Imádja őt!

The king of alibis 2017.12.20. 22:26:11

Mekkora kamutizi, te jó ég...

Shankin 2017.12.20. 22:29:44

Szégyen ez a videobíró. Kell 2 perc amíg meghoznak egy kurva döntést, németeknél ez 15 másodperc. Ott nem kell szaladgálni a bohócoknak.

Sztovicska 2017.12.20. 22:32:14

Azért szégyen hogy a nap talán legjobbját berna-t lehozzák de sturaro meg végig játsza. Vicc

The king of alibis 2017.12.20. 22:36:56

@Sztovicska: hadd játsza. Roma ellen úgysem játszik 1 percet sem. Míg Berna valószínűleg lehetőséget kap majd. Vagy is nagyon remélem.

Nathas 2017.12.20. 22:42:03

Ebből a meccsből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, de
- Costa más szint, mint Mandzukic
- Khediránál csak Sturaro gyengébb a kp-n
- Berna a 2 gólpassza után azért talán játszhatna többet
- Barzagli már sajnos még egy ilyen meccsen is kevés
- Asamoah nem alkalmas Sandro esetleges pótlására

epaska 2017.12.20. 22:45:30

@Nathas: Azért Asamoahnak vannak ettől bőven jobb meccsei. Egyébként minden másban egyetértek.

Fabio83 2017.12.20. 22:47:50

Bentancurra nagy jövő várhat!

Barolo4 2017.12.20. 22:59:29

Bentacur és Bernardeschiben látok bőven potenciált a jövőre nézve....mind a kettőben megvan az x faktor és vagányság is. Ruganit sajnos kezdem lélekben elengedni... Marci nekem ma csalódás volt (Pjanic két klasszissal jobb nála jelenleg :(). Ha érkezne néhány top játékos, akkor ez a csapat durván erős lehetne. Így sem rossz persze :) Forza Juventus!

niccolo 2017.12.20. 23:00:38

@Fabio83: igy van, szerintem a meccs legjobbja volt.

Drotkoszoru 2017.12.20. 23:11:11

Lássuk a pozitívumokat:
-Nyertünk, továbbjutottunk
-Kikaptak a romák, így torinói városi rangadó lesz a negyeddöntőben => gyakorlatilag ott vagyunk az elődöntőben
-Dybala betalált végre
-Bernardeschi és Douglas Costa csináltak szép dolgokat, jól játszott mindkettő
-Nem kaptunk gólt, zsinórban a 7. tétmeccsen
-A keret nagy része pihent a Roma elleni rangadóra. Akik a pályán voltak a szombaton kezdők közül, azok meg takaréklángon is lehozták a meccset, energiát spórolva

Negatívumokat most nem írnék, mert az a lista hosszabb lenne. Pocsék találkozó volt, gyakorlatilag edzőmeccsé silányult és unalomba fulladt a végére. Az igazi felmérő szombaton lesz.

pott70 2017.12.20. 23:14:11

Megnyugtat,hogy Sokatok mondja Bernardeschit kiemelkedőnek,és nem csak én látom bele az X faktort.
Mert amúgy én eléggé belelátom.
Jó kis hétközi edzőmeccs volt ez,egy teljesen más Juventussal,én jól szórakoztam,továbbjutottunk,hát mi kellhet még!

Tomy81 2017.12.20. 23:22:08

@Nathas:
-Sturaro sokkal gyengébb..
-A középső védők haloványak voltak most
-Szerintem Asa egyáltalán nem volt rossz
-Lichti volt a legszarabb,a többiek mind jól tolták.
-Teljesen érthető hogy miért nem ezek a játékosok a kezdők ennek ellenére jók lesznek és óriási potenciál van bennük.Helyzetkihasználás, és a támadás építés sem az igazi.
-Benta mozgása, játéka fantasztikus ő hatalmas mágus lehet.
-Láthattuk hogy mi történik ha egy világklasszis csatár lép pályára.

GGábr81 2017.12.20. 23:22:53

@Nathas: Egyet értek, de Pistit kihagytad, sajnos a svájci játéka is gyenge már.

Nathas 2017.12.20. 23:26:35

@GGábr81: ő eddig is az volt, nem akartam külön szót vesztegetni rá.

Bentancurt kihagytam, mondjuk ő eddig is élt a lehetőséggel.

Sztovicska 2017.12.20. 23:27:46

@Nathas: egyetértek kivéve asamoah vonalat. Ő tényleg hajt mint az állat. Szerintem nincs sandro szintjén de bőven hozza a szintet

Rikoo 2017.12.20. 23:29:42

-Bentancur játékstílusa nagyon hasonlít Krooséra. Hát még ha úgy is tudna lőni, mint a német...
Nagyon szép jövő áll előtte, ha alázatos marad. Remélem sikerül megegyezni a Bocaval és kiveszik ezt az 50%-os baromságot a szerződéséből.
-Marcit nagyon jó volt újra pályán látni. Labdabiztos, ügyes, sokat szerel. Össze sem lehet hasonlítani Khedira játékával.
-Pjanic azért hiányzott középről. Ő a karmester a csapatban. Jó lenne, ha Marci-Pjanic-Matuidi középpálya lenne a közeljövőben.
-Dybala nem középcsatár.
-Bernardeschi nagyon jó játékos.
-Douglas Costától sokkal többet várnék el a kapu előtt.
-KHEDIRA NEM JÁTSZOTT!!

Sztovicska 2017.12.20. 23:32:18

@pott70: bernardeschi csak egy hatalmas kérdőjelet hagy maga után hogy miért nem játszhat többet. Ő is és costa is hajtanak pörögnek. Berna rengeteg zseniális labdát osztogat és oda teszi magát. Nem értem miért nem kap több lehetőséget. A puli is hozza amit kell de azért kicsit aránytalanul több időt kap

Barolo4 2017.12.20. 23:34:09

@Rikoo: +1
Két dolgot láttam ma másképpen....
Marci nekem nem volt sajna meggyőző (magához képest), illetve sztem Costától nem is kell gólokat várni, viszont adott 2-3 tiszta gólpaszt, ami bőven elég lenne, ha bevernénk. Forza Juventus!

GGábr81 2017.12.20. 23:56:12

Na most mi lesz Allegri elképzelése? Dobtuk végleg a 4-2-3-1-et??? A védekezés stabilizálásához kell a 3 belső kp? Akkor elöl -1. Dybalának nem lesz helye? Ki fog játszani Hugi, vagy Dybala? Bevásároltunk a 4231-hez, most meg váltunk? Váltunk?
Marcit követelem a csapatba! Régen imádtam, nagy kedvenc volt, most meg lassan kezdem elfelejteni. Lesz@rom hol játszik és ki nem, de ő legyen pályán. Bekúr is nagyon jó lesz. Megvan az új kedvencem is Bernardeschi kicsit ott van a szeren, sokan szidták, hogy nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, de szerintem hatalmas. DC viszont egyre veszélytelenebb sajna. Kapu előtt elfogy, nem értem. De tudom hogy ettől is tud többet, ki kell hozni belőle. Khedira ma hozta a megszokottat 0 szerelés és nem hallottam a nevét.

Rikoo 2017.12.20. 23:59:50

@Barolo4: Támadásban már nem olyan jó, mint régen, de látszódik rajta, hogy sokkal jobb képességű játékos, mint Khedira.
Csak nézd meg, hogy Marci, hogy ér a labdához és hogyan Khedira. Egyik, mint egy müvész, a másik pedig, mint egy alázatos, de tehetségtelen játékos. Nyilván jó játékos Khedira is, nem véletlenül van ott ahol, de Marchisio jobb ez nem is kérdéses.
Az már az én személyes véleményem, hogy nagyobb karriert is befuthatott volna, ha szerencsésebb fizikummal rendelkezik.
Sajnos nem a leggyorsabb és legerősebb, de a technikai képzettsége és az intelligenciája ehhez a játékhoz tényleg kiemelkedő. Érdemes megnézni a labdaszerzéseit, egy élmény...

GGábr81 2017.12.21. 00:00:12

@Rikoo: Gyakorlatilag ezt írtam le én is csak kicsit később.

Rikoo 2017.12.21. 00:12:56

@GGábr81: Nagyjából igen. Nagyon kiváncsi lennék miért Khedirát favorizálja Allegri.
Egyedül az szól mellette, hogy több izom van rajta, ennyi elég lenne?

malloy_ 2017.12.21. 06:48:59

@Rikoo: az a több izom amit írsz max arra elég, hogy jól néz ki. Merthogy párharcot nem nyer így sem.

delpi0823 2017.12.21. 09:04:23

@malloy_: +1 Teljesen egyetertek,Marchisio 1meccs alatt annyit szerel mint khedira 10en,nevetseges hogy Marci a padon ul ez a pojaca meg hetrol-hetre ott van a kezdoben.

Flachs 2017.12.21. 09:21:11

Sziasztok. Megirnà valaki nekem hogy Sturaro kinek a milye? Meg azt hogy hogy jutott el ilyen szintre mit làtnak vagy làttak benne? Mert szegèny olyan ügyetlen egy cselt nem tud megcsinàlni . Futni ès rombolni tud,de ez Ilyen szinten kevès MEGYE II. OSZTÀLY ott mèg elmegy. A fiatalositàs jo uton halad. Forza Juve!

venember83 2017.12.21. 10:04:30

@Flachs: fiatal(?) és olasz, ennyi. És valószínűleg munkálkodik benne az akarat és az áldozatkészség. Ő lehet a Juve Gattusója. Legjobb esetben. Szerintem kb. ennyi.

pedronegroo 2017.12.21. 10:19:25

@Flachs: Talán jobb oldali védőnek még elmenne, azt amit DS megcsinál azt Sturaro is megoldaná és akkor legalább elfelejthetnénk szegény Lichti-t mert nála valami már nagyon nem stimmel...

2017.12.21. 14:16:17

@Rikoo: @malloy_: mit ér az izom, ha semmire sem használja? Felesleges. Mintha csak a kifutón sétálgatna...

epaska 2017.12.22. 12:00:19

@venember83: Az a baj, hogy még Gattusohoz sem ér fel...

venember83 2017.12.22. 12:08:05

@Génmanipuláltházikecske: vicc, vagy borzasztóan optimista jóslás, tekintse mindenki annak, aminek akarja.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása