A Juventus holnap este a Genoa elleni Olasz Kupa-mérkőzéssel folytatja a decemberi menetrendet, s a csapat mestere, Massimiliano Allegri megerősítette, hogy a formáját kereső Paulo Dybala is ott lesz a pályán.
"Két problémás sérültünk is van: Mandžukić tizenhárom öltést kapott, míg De Scigliónak gondja akadt a hajlító-izmával, s figyelni fogjuk őket az elkövetkező napok során. Nehéznek ígérkezik, hogy visszatérhessenek a Roma ellen" - kezdte Allegri a mai sajtótájékoztatót.
"Ami a holnapi meccset illeti, Dybala, Rugani és Bernardeschi is játszani fog. Marchisio is azok közé a játékosok közé tartozik, akik lehetőséget kaphatnak a holnapi meccsen.
A holnapi mérkőzés egy fontos célpontot jelent, hiszen egy olyan sorozatról van szó, amely legalább annyit ér, mint a bajnokság és a Bajnokok Ligája.
Egy olyan sorozat, amelyben a Juventus versenyben van, s amelyet az elmúlt három évben a srácok mindig megnyertek, ezért meg kell próbálnunk a lehető legtovább jutni, s megteremteni a lehetőségét annak, hogy bejussunk a döntőbe.
Ha továbbjutunk, az nagy lökést jelenthet a Roma elleni szombati mérkőzésre, négy nagyon fontos nap áll előttünk holnap és a szombat mérkőzés között a Roma ellen."
Eusebio Di Francesco a Juventus mesterének nagyszerű európai mérlegét méltatta, vajon Allegri is tartogat néhány kedves és udvarias szót kollégája számára?
"Di Francescónak semmi szüksége az én dicséretemre, hiszen nagyszerű munkát végzett a Sassuolónál, ahogyan most is remekül teljesít a Roma kispadján. A római körülmények összetettek és nehezek, azonban ő tisztában van ezzel, hiszen játékosként is megfordult ott. Egy jól összerakott keret, kiváló játékosokkal, s legfőképpen abban a tekintetben nyújtott kiemelkedőt, hogy megteremtette az egyensúlyt, amelynek köszönhetően a Roma csak nagyon kevés lehetőséget hagy az ellenfeleknek.
Ahogyan azt a múlt heti sajtótájékoztatón is elmondtam, a Roma kapusa nem mutat be sok védést, alig volt védeni valója ezeken a bajnoki mérkőzéseken, melyekből ha nem tévedek, öt-hat alkalommal is 1:0-ra győztek.
Nagyszerű mérkőzés lesz, azonban csak csütörtöktől fogva gondolunk rá, s úgy gondolom, hogy az lenne a legjobb, ha a továbbjutással a zsebünkben léphetnénk majd pályára."
Paulo Dybala kiváló formában kezdte a szezont, azonban drámai visszaesést produkált az utóbbi hetekben, hónapokban, így több alkalommal is csak csereként kapott lehetőséget.
"Nem arról van szó, hogy két nap alatt formába lendült volna, de keményen dolgozott, vasárnap pedig jól tejesített, mikor a pályára lépett. A holnapi mérkőzés olyan lesz, mint a többi, olyan, amelyet meg kell nyerni, s talán olyan mérkőzés, amely felszabadítja, hogy újra gólokat rúghasson.
A gól nem jelenthet problémát, Dybala olyan játékos, aki képes 15-20 bajnoki gólt termelni, s ha eljut húszig, már jó munkát végzett. A jellemzői túlmutatnak ezen, ő olyan játékos, akinek a gólszerzés mellett gólpasszokat is teremtenie kell, mert nem csak egy egyszerű befejező, Paulónak nem ez a feladata.
A többiekhez hasonlóan, Paulo is egy intelligens játékos, aki tudja, hogy a holnapi meccs fontos lesz számára és a Juventus számára is. Az elmúlt mérkőzések során más játékrendben játszottunk, ezért maradt ki, ilyen egyszerű. Ha Paulo játszik, azokat az adottságokat kell hasznosítania, amelyekkel ő rendelkezik. Ebben a rendszerben ő középcsatárként tud szerepelni."
Marko Pjaca hosszú kihagyás után készülődhet újra együtt a kerettel, vajon holnap ő is pályára léphet majd?
"Véleményem szerint Pjaca jól teljesíthet középcsatárként, talán egy másik támadó párjaként, mert olyna játékos, aki rendelkezik sebességgel, technikával és beindulásokkal, olyan, aki jól megtalálja az üres területeket. Holnap a továbbjutás a célunk, s ehhez képest kevésbé fontos, hogy Pjaca vagy egy másik játékos szerepel majd.
Napról napra kiértékeljük Cuadrado állapotát. Buffon bizonyosan vesz részt az edzéseken ezen a héten, így nehéz, szinte lehetetlen feladat, hogy ott legyen a Roma ellen. Chiellini bevethető, jól edzett, így holnap akár játszhat is. El kell döntenem, hogy ő vagy Barzagli kapjon-e lehetőséget. Lichtsteiner készen áll, s úgy gondolom, hogy holnap játszani fog. Hogy Pinsoglio is bemutatkozhat-e? Nem, Szczęsny játszik majd."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
TYUKI 2017.12.19. 15:35:59
m.martin91 2017.12.19. 15:39:06
pedronegroo 2017.12.19. 16:01:26
De Sciglio meg ennyit bír? 4-5 meccs aztán irány az orvosi? A Milánnál is ilyen sérülékeny volt?
Juvegaspy 2017.12.19. 16:40:27
The king of alibis 2017.12.19. 16:45:53
Mitya10 2017.12.19. 16:46:11
Rikoo 2017.12.19. 16:51:20
Középen meg nyugodtan játszhat Marchisio mellett Bentancur és talán Sturaro, de inkább Matuidi.
2017.12.19. 17:00:14
Drotkoszoru 2017.12.19. 17:45:03
The king of alibis 2017.12.19. 18:03:15
Buffon - Rugani, Benatia, Chiellini - Cuadrado, Pjanic, Matuidi, Sandro - Dybala, Costa - Higany
The king of alibis 2017.12.19. 18:12:20
Egy Allegris világban pedig:
Buffon (Szczeczny) - Barzagli, Benatia, Chiellini, Sandro - Khedira, Pjanic, Matuidi - Cuadrado, Costa - Higany
Drotkoszoru 2017.12.19. 18:47:02
Watakuki 2017.12.19. 21:14:58
Pjacával szerintem ráérünk, legalábbis a posztján bőven vannak olyanok, akiknek égetően szükségük lenne a játékidőre. A Genoa pedig nem az a kiscsapat, aki ellen megengedhetjük a teljes kísérletezgetést, elég csak az egy évvel ezelötti meccsre gondolni, amikor 3-1 re ütöttek ki minket.
Drotkoszoru 2017.12.19. 21:53:24
Rikoo 2017.12.19. 22:23:12
A Genoa pedig leigazolta Giuseppe Rossit, aminek én nagyon örülök, remélem végre egészséges lesz és olyan 30-as évei lesznek, mint Di Natalénak. Igazából jó lenne, ha egyáltalán csak nem lenne semmi probléma vele és élvezni tudná a játékot.
Drotkoszoru 2017.12.19. 22:48:23
Drotkoszoru 2017.12.19. 22:51:21
Drotkoszoru 2017.12.19. 22:55:30
patrik1112 2017.12.19. 23:00:08
Rikoo 2017.12.19. 23:43:40
2017.12.20. 00:32:38
Dybalával kapcsolatban korrekten, támogatóan nyilatkozott.
@Rikoo: Ez nem pont, hogy hátrány Allegrinél?