Olasz források szerint a Juventus vezetőségének sikerült megegyeznie Emre Cannal, aki az év végén így elhagyja a Liverpoolt, Torinóban pedig évi 4 millió eurós bérre plusz bónuszokra számíthat.
A Rai Sport úgy tudja, hogy a német válogatott nemzetközi képviselői tulajdonképpen már kezet is ráztak az ügyletre a bianconero vezetőkkel.
Az átigazolásra a szezon végéig várni kell, azonban a középpályás a téli átigazolási szezontól már aláírhat szerződést más klubbal, mivel a szerződése a Liverpoollal júniusban lejár.
Amennyiben hinni lehet a pletykáknak, Emre Can ötéves szerződésben egyezett meg a Juventus elöljáróival, bére pedig évi 4 millió eurót fog kitenni, amely összeghez bónuszok is csatlakozhatnak.
A német középpályásért az Inter és a Real Madrid is érdeklődik, azonban a Juventus már több mint egy éve a huszonhárom éves játékos megszerzését készíti elő.
Emre Can az idei bajnokságban eddig tizenkét alkalommal lépett pályára, tízszer kezdőként, a PL-ben pedig egy gólig és két gólpasszig jutott, míg a BL-ben hat meccs alatt egy gólt tudhat magáénak.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kukszi 2017.12.09. 09:11:57
A kérdés hogy ki lesz létszám felettivé akkor?
Talán Khedira MLS?
Így elfogadnám boldogan.
2017.12.09. 10:22:47
mrdel 2017.12.09. 11:32:08
Pjanic - legjobb kp-nk , maradnia kell
Matuidi most jött- maradni kell
Bentacour - fiatal srác, övé a jövő, maradnia kell
Khedira - ????