Gonzalo Higuaín úgy véli, csapata ismét éhes a sikerre, miután a szezon kezdete nem sikerült a legoptimálisabbra.
Az Öreg Hölgyet már a pontvadászat elején számos kritika érte a motiválatlan teljesítmény, a hullajtott pontok, illetve a Bajnokok Ligájában mutatott játék miatt.
Péntek este a Juventus 1-0 arányban győzte le a Napolit, de a dél-olasz csapat neve mellett még így is egy ponttal több szerepel, mint a címvédőé mellett.
"Megnyerni a sorozatban hetedik bajnoki címet, az valami elképesztő lenne." - mondta az argentin csatár a Tuttosport-nak nyilatkozva.
"Újra megtaláltuk a megfelelő éhséget, viszont sajnáljuk, hogy ez nem volt meg a szezon korai szakaszában. Emiatt érzünk némi megbánást, de az is természetes, hogy néha lankad az intenzitás."
A Bajnokok Ligájában a Juve Görögországba utazik, hogy az Olimpiakosz ellen biztosítsák be a továbbjutást.
"A Napoli elleni győzelem egy újabb lökést adott a Bajnokok Ligája-mérkőzésünk előtt. Ez az a meccs, ahol nem hibázhatunk."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Mitya10 2017.12.03. 14:02:01
patrik1112 2017.12.03. 18:57:22
Szerencsete jo hatassal volt ra a futty, (ismet) es ment mint a gep. Bravo Higu!
Watakuki 2017.12.03. 19:20:48
Alex8610 2017.12.03. 19:28:11
Juvegaspy 2017.12.03. 19:29:48
2017.12.03. 22:23:55
Ez után a meccs után...Náplyban vereség...a Juventustól...Higuain góljával...aki még ünnepelt is...a listavezetői státuszuk is oda. :-DDD
mrdel 2017.12.04. 09:16:08
Szép volt Higany!