Az FC Barcelona elleni keret

bajnokok_ligaja_logo.jpgPocsék főpróbát követően, a Juventus elszántan készülődhet az FC Barcelona elleni hazai Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésre, amelyen az olasz rekordbajnok bebiztosíthatja a továbbjutást a sorozat egyenes kieséses szakaszába.

A Juventus keretében, a régóta hiányzó Marko Pjaca mellett, nem kapott helyet a csoportkörre nem nevezett Stephan Lichtsteiner, míg Federico Bernardeschi izomproblémák miatt nem léphet pályára a katalánok ellen.

Egy esetleges győzelemmel a Juventus biztosítja helyét a sorozat legjobb tizenhat együttese között, s ez akkor is sikerülhet, amennyiben a zebramezes csapat nem szenved vereséget, míg a Sporting CP nem képes hazai pályán legyőzni az Olimpiakosz Pireusz együttesét. Az FC Barcelona már egy torinói döntetlennel is bebiztosítja első helyét a csoportban, s vereséggel is továbbjuthat, ha a Sporting CP győzelem nélkül zárja a játéknapot.

Az FC Barcelona legutóbb áprilisban, a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén vendégszerepelt a Juventus otthonában, s a zebracsíkos csapat akkor Paulo Dybala két csodálatos találatával, valamint Giorgio Chiellini fejesével aratott 3:0-ás győzelmet, majd egy gól nélküli barcelonai visszavágóval továbblépett az elődöntőbe.

Délután kiderült, hogy az előzetesen a kezdőcsapatba várt Giorgio Chiellini combja is megsérült, így a Juventus védője is kihagyja a találkozót.

A mérkőzés játékvezetője a szerb Milorad Mažić lesz.

A Juventus 22 fős kerete a következő:

Kapusok: Buffon, Pinsoglio, Szczęsny

Védők: De Sciglio, Chiellini, Benatia, Alex Sandro, Barzagli, Höwedes, Rugani

Középpályások: Pjanić, Khedira, Marchisio, Matuidi, Asamoah, Sturaro, Bentancur

Támadók: Cuadrado, Higuaín, Dybala, Douglas Costa, Mandžukić

A 20:45-kor kezdődő mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2913344831

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gabuero9 2017.11.22. 22:20:22

1gol es tovabbjutunk miafaszt megyunk ra dontetlenre?

Aztan majd ugy jarunk mint anno Galatasaray ellen.

Tomy81 2017.11.22. 22:21:08

Csalódtam.Kevesek vagyunk még de nagyon...

The king of alibis 2017.11.22. 22:21:20

@Gabuero9: megérdemelnénk, hogy az utolsó körben kiessünk

Nathas 2017.11.22. 22:23:13

"Suarez a nagy lennmaradó" - ez nem rossz :-)

Rikoo 2017.11.22. 22:23:44

@Sas Jóska: A BL döntős évben is utolsó fordulóban sikerült továbbjutni. Hátha idén is ilyen tavasz lesz...

Pitts 2017.11.22. 22:24:27

Még egy Costa Mandzukic cserét várnék a teljes boldogsághoz.

giorgio007 2017.11.22. 22:25:08

Még arra kíváncsi lenné, h szegény Matuidi mit vétett Maxi ellen? Annyira akartuk tavaly, végre jött és nem játszik. Lehet nem tud olyan jól oldalfaszsávokat zárni?

danimester1 2017.11.22. 22:25:43

Ezek után csodálkozunk ha pl. pont Dybala megy el a nyáron?Én nem mert nincsenek társai és a BL nekünk csak álom marad egyelőre,mert nincs minőség csak spórolás.

2017.11.22. 22:25:53

Az egész meccs atmoszferaja olyan mintha mind2 félnek jó lenne ez a 0-0.. En sem értem. Legalább az akarás érződne, de nem nekunk jo lesz az inter es a roma között gorogorszagban kiesni.

MdewC 2017.11.22. 22:26:50

Messi miatt jött Marci Cuad helyett, sztem jó a csere. Kp-re így kellett egy plusz ember, Cuad meg amúgy is impotens, nincs esze az utolsó passzokhoz, nem tudja végrehajtani a feladatát a 16-os környékén.

Forza Juve !!! 2017.11.22. 22:27:19

Számomra Marci még mindig nagy király, Khedira elbújhat mellette.

Nathas 2017.11.22. 22:27:58

Szerintem nem azzal van gond, hogy nem tudtunk volna jobb eredményt elérni. A hülye mentalitás miatt jó az iksz.
Na ez a csere is b+!

Gabuero9 2017.11.22. 22:27:59

Bejon 3 KP es a Khedria vegigjatsza
ilyet meg nem basztam xDDD

The king of alibis 2017.11.22. 22:28:01

Matuidi Costa helyett.

Allegri összeszarta magát az 1 pontért.

Rikoo 2017.11.22. 22:28:33

Ez tuti bundameccs.xD

danimester1 2017.11.22. 22:28:39

Ez a csere is bizonyítja hogy jó nekünk az egy gólos győzelem is!....ja nem az x!

Pitts 2017.11.22. 22:28:44

félig eltaláltam

börb 2017.11.22. 22:29:01

Allegri milyen meccset nez?

patrik1112 2017.11.22. 22:29:12

Ezek a cserek mik? Mintha jo lenne nekunk az x..

malloy_ 2017.11.22. 22:29:22

Kurvara megérdemli Allegri, hogy kiszopjunk az utolsó körben. És ki is fogunk.

MdewC 2017.11.22. 22:29:23

Khedirát nyáron el kell küldeni. Bármi áron.

Nathas 2017.11.22. 22:29:25

@Gabuero9: az olyan, mint amikor Higuain botladozik és végig a pályán van

Génmanipuláltházikecske 2017.11.22. 22:30:14

@Juve82: Sírok a nevetéstől. Legalább örömet okoztál. xD

Jack Bauer 24 2017.11.22. 22:30:26

Van egy olyan érzésem, hogy Allegri nyáron megy, Ancelotti meg jön :)

Apuleius 2017.11.22. 22:32:01

@Jack Bauer 24: Túl nagy összegben azért ne fogadj erre a forgatókönyvre...

Rikoo 2017.11.22. 22:32:45

Jó játékos ez a Semedo, még szerencse, hogy sikerült De Scigliot leigazolni helyette.

MdewC 2017.11.22. 22:33:06

Kaptunk ma szabadot?!

The king of alibis 2017.11.22. 22:33:20

Higany úgy gyorsul, mint a tehervonat.

danimester1 2017.11.22. 22:33:32

A bíró is bőven kritikán aluli és nagyon egyoldalú.

Génmanipuláltházikecske 2017.11.22. 22:34:22

Kib*szott bíró, hogy nem látta?

Hopka Zoltán 2017.11.22. 22:35:21

Dybala és Costa legalább akar(t)...

Gabuero9 2017.11.22. 22:35:22

nem lehetne mindig igy jatszani mint a 90. percben?

The king of alibis 2017.11.22. 22:35:27

A döntetlenről szóló egyezség csak 90 percig tsrtott?

4D 2017.11.22. 22:35:34

Kibszttt terstegen

Rikoo 2017.11.22. 22:35:59

B+ ez a szezon védése volt.:(

Nathas 2017.11.22. 22:36:21

Holnap reggel vizsgázok és vezetek érte több, mint 200 km-t közúton, én meg nézem ezt a semmit, megérdemlem!
Bassza meg az egész brigád, edzőstül, mindenestül!

Gabuero9 2017.11.22. 22:36:34

nagy szar volt az egesz.
beszari fasz brigad.

2017.11.22. 22:36:34

Az elején es a végén volt 3 perc focink. Ki érti ezt

Génmanipuláltházikecske 2017.11.22. 22:36:51

Több lett volna ebbe a meccsbe. Nagyon nem stimmel itt valami...

malloy_ 2017.11.22. 22:37:29

Úgy kiesünk, öröm lesz nézni. Buffon utolsó évében Szep lesz a tavasz-nyár. Se bl se VB.

Gyori_Juventino 2017.11.22. 22:37:33

Hihetetlen mennyivel dimanikusabban mozog középen a fiatal Uru és Marci mint Khedira.

Juventino86 2017.11.22. 22:37:49

A csapat jelenlegi állapotában a döntetlen elfogadható. A Sporting nem fog nyerni Barcelonában, és ez elég a továbbjutáshoz.

Gabuero9 2017.11.22. 22:38:06

PSG meg 7et lo meg altalaban amugyis 4-5ot ...

Rikoo 2017.11.22. 22:38:08

@malloy_: Ezzel meg is van a továbbjutás.

m.martin91 2017.11.22. 22:38:24

Tetszett, hogy Allegri jelezte a cseréivel, hogy csak a győzelem elfogadható.

MdewC 2017.11.22. 22:38:45

Gigi, hogy gratulált Stégennek. :)

Sokkal több ez az 1 pont, mint amire gondoltam, elégedett vagyok.

Hajrá Juve!

Apuleius 2017.11.22. 22:39:03

@malloy_: Ne vicceljünk már, a lószart esünk ki, ez az eredmény előre meg volt beszélve, s mindkét csapatnak jó.

2017.11.22. 22:39:16

Na, ezt a sz@rt is végigszenvedtük. És szerencsére pályán lehetett tartani a gyöngyszemünket végig, leküldve a 2 veszélyesen játszó embert...

Nathas 2017.11.22. 22:40:26

@malloy_: azért ne kúrj már fel, hogy kiesünk. Nyer a Sporting Barcelonában, mi meg kikapunk?

2017.11.22. 22:40:49

@Apuleius: klasszikusat csak szó szerint: "Juventusban" miért ne akarnánk győzni?

Forza Juve !!! 2017.11.22. 22:41:08

Nézzük a pozitívumokat:
1. De Sciglio nem jàtszott
2. Nem szaladtunk bele egy nagy verésbe
Bár utólag lehet jobb lett volna ha kikapunk mert akkor csak a győzelem lett volna elfogadható az olympiskos ellen.
Bízzunk benne, hogy nem ismétlődik meg a galatasaray elleni forgatókönyv.

Rikoo 2017.11.22. 22:41:14

Lehet izgulni, hogy az 5 angol csapatból kit fognak kisorsolni, mert tuti nem a PSG vagy a Besiktas lesz az ellenfél.

danimester1 2017.11.22. 22:41:41

A romák meg kikaptak.Ez a meccs szenvedés volt és nem értem miért nem játszunk csak perceket.

Gabuero9 2017.11.22. 22:42:25

csak nehogy pireuszban felszantsak megin a palyat xD

Nathas 2017.11.22. 22:42:40

@danimester1: nekik csak a Quarabagot kell otthon elverniük...

Apuleius 2017.11.22. 22:42:42

@Dr. Grant: Mert jobb egy lötyögős, biztos döntetlen, amivel elég nagy valószínűséggel továbbmegyünk, mintha mindkét félnek meg kellett volna szakadnia, s kockáztatnia egy kellemetlen vereséget. Ez egy full megbeszélt döntetlen volt, kár lejátszani az ilyen meccseket.

GGábr81 2017.11.22. 22:43:55

Dybala elképesztően jó volt. Azért erős ellenfél ellen játszottunk egy szar meccset. Pozitívum, hogy nem kaptunk gólt. Remélem DC meggyőzte a mestert. Khedira... na nem mondok semmit. Allegri valamit nagyon másként lát és ma még nem is a legszarabb meccse volt.

epaska 2017.11.22. 22:44:02

Khedira szégyen. Egy rakás szart nem ér Higuaínnal együtt.

2017.11.22. 22:44:22

@Apuleius: dühítő, főleg hogy Barcelonában szó sem volt ilyesmiről (jó, az az elején volt), de fordított helyzetben vajon lett volna ilyen?

Apuleius 2017.11.22. 22:45:11

@Dr. Grant: Igen, lett volna, ha mindkét fél jól jár vele.

2017.11.22. 22:45:38

@GGábr81: csak azért nem szégyenítették meg még jobban, mert a barka sem törte össze magát.

malloy_ 2017.11.22. 22:46:12

@Nathas: Ezt a barcat ma a sporting simán elverte volna. Gondolom most hogy már tuti csoport elsők meg nagyobb elánnal fognak küzdeni mint ma. Mi meg... emlékezz Isztambulba. Add hozzá, hogy előtte 3 nappal Nápolyba megyünk, utána 3 nappal meg jön az inter. Igen. Simán kieshetünk.

2017.11.22. 22:46:56

@Apuleius: Hmm. Ez meglep, hogy ennyire biztos vagy benne. Nem mintha én biztosan kizárnám.

Fabio83 2017.11.22. 22:47:54

Szégyen, mint vmi kiscsapat!

Apuleius 2017.11.22. 22:49:49

@Dr. Grant: Sok meglepő nincsen benne, csak végignéztem ezt a fost, s szerintem nem kérdés, hogy mi történt. Nem tudom, hogy ki mit nézett, én azt láttam, hogy mindkét csapat a végét várta már a legelső perctől fogva.

danimester1 2017.11.22. 22:49:58

@Rikoo: A pénzeszsé ma rúgott volna nekünk 3 gólt az tuti.A játékunk ilyen szar marad,akkor teljesen mindegy kit kapunk.

2017.11.22. 22:50:16

@Fabio83: bátortalanok voltunk, az biztos, de szerintem az talán még nagyobb probléma volt, hogy 4 passz egymás után nem sokszor sikerült a meccsen, helyzet kialakítás még kevesebbszer, a labdakihozatal meg mi? Pff.

2017.11.22. 22:51:32

@Apuleius: Ez mondjuk tény, én is láttam. De én a fordított helyzetes felvetésre gondoltam meglepő alatt.

Nathas 2017.11.22. 22:51:44

@malloy_: a török meccset ne is említsd, azóta kopaszodok. Azt Conte baszta el, túl defenzívek voltunk. Azért mindent egybevetve, az uccsó meccsen mindenáron nyerni kell, aki a BL-ért megy, annak ez nem lehet probléma. Ma is nyerhettünk volna, csak ez a beszari mentalitás...
A Barcelona meg 100000 katalán előtt meg fogja nyerni a meccset.

Fabio83 2017.11.22. 22:53:06

Én biztosan nem ebbe a Juvéba szerettem bele. Kínos volt az egész.

2017.11.22. 22:54:05

@Nathas: ezt komolyan mondod? (a kopaszodást) Mert poénnak elég durva.

Apuleius 2017.11.22. 22:55:41

@Dr. Grant: Vagy úgy. Azt nem mondanám, hogy belső infóim vannak, de meglepne, ha nem úgy lenne fordított helyzetben.

Rikoo 2017.11.22. 22:59:02

@danimester1: Nekik tuti, hogy könnyebb ellenfelet sorsolnak. Realnak meg már fix a Besiktas.

malloy_ 2017.11.22. 22:59:03

@Nathas: Csak az a baj, hogy így nem állhatunk ki Görögországban b csapattal, hogy pihenjünk a két rohadt fontos rangadó között. Ott könnyen elmehet a bajnokság is.

2017.11.22. 23:00:29

@Apuleius: fikció, de érdekes lenne látni. Így mondjuk azt, hogy igazad van. Főleg, mert talán ez hangzik a legpozitívabban. Most eléggé keresni kell a Juve körül...

2017.11.22. 23:01:15

@Rikoo: most nem kaphatják az Arsenalt. :-D

GGábr81 2017.11.22. 23:03:53

Felkészülési gálameccs. Láttunk nagy neveket szaladgálni, vigyáztak egymásra, nehogy valaki megsérüljön, tisztelték egymást, bohóckogdtak, de ha már döntetlen meg gála, akkor legyen 1-1 és látunk két gólt.
Mondjuk fostam, hogy kikapunk tehát ez azért egy fokkal jobb.

Gabuero9 2017.11.22. 23:13:12

viszont Benatia kurva jo volt, na.

jokat mentett nem pocsolt ha kellett elrugta amerra lat ( asamoahnak is ezt kellett vna samp ellen ) jokat szerelt jol helyezkedett, ha tolunk kene mvpt mondani ot mondanam.

delpi0823 2017.11.22. 23:28:24

@malloy_: Nem fogunk teljesen mindegy milyen eredmeny szuletik gorogorszagban,a sporting ugyse fogja megverni a barcat idegenben az 100%,de a 16kozott valoszinu megallas lesz hacsak nem bemakolunk egy besiktast, bar ezzel a jatekkal meg ellenuk is necces lenne a tovabbjutas az biztos.

GGábr81 2017.11.22. 23:56:35

"Keresem a magyarázatot arra az anomáliára, hogy a 2 belső középpályással felálló Juventusba, becserélnek 3 belső középpályást, akkor a mi kebabos drága Khedira barátunk, hogyan maradhatott a pályán? HOGY?" - Na ez a kérdés!

I love JU 2017.11.22. 23:56:37

szerintem mehetett volna jobban is de maxi nagyon visszafogja a fiukat, ma vegig ez az erzesem volt h felnek a fiuk tamadni, pedig a potencial megvan. lesz ez meg jobb forma es jobb onbizalom es akkor barmi lehet még :) Forza Juve!

Ámok 2017.11.23. 00:52:59

Khedira vagy nagyon "szűk" vagy nagyon bő nyállal rendelkezik, de nincs helye it!!!

Rikoo 2017.11.23. 01:42:39

Ebben a meccsben az egyetlen pozitívum, hogy az új felállás az első teszten sikeresen levizsgázott és sikerült kapott gól nélkül zárni. Ezen kívül túl sok pozitívum nincs. Talán még Benatia és Dybala játékát ki lehet emelni. Higanyt meg csak a Serie A-ban kell játszatni. Mandzukic az ellentettje, mert ő a bajnokságban alibizik, a BL-ben viszont jól szokott játszani.
Khedira meg támadásban és védekezésben is ragyogóan bujócskázik. Remélem sikerül vele hosszabbítani 2025-ig.

bulldeuz 2017.11.23. 02:03:20

@Rikoo: +1
A meccs közbeni/utáni sokk leülepedett. Az egy biztató jel, ha Benatia a 3 tagú védelem közepén így tud teljesíteni. Ha két oldalán Rugani és Chiellini lesz, lehet ez még jobb is. Higuain meg Mandzukic közül mindig az a jobb, aki épp nincsen pályán;) Ha csak egy center van a kezdőben, az az ilyen meccseken valóban inkább a horvát kéne, hogy legyen. Különben is, Higuain padról beállva még használható tud lenni, ellentétben Mandzukiccsal.
Khediránál (talán Sturarót leszámítva, bár néha ebben sem vagyok biztos) bármelyik középpályásunk többet tudna hozzátenni. Szerintem ezt Allegri nem fogja belátni. Néha az az érzésem, hogy Khedira képviseli Allegrit a pályán.
Ami még az eszembe jutott, hogy három tagú védelem esetén minél hamarabb be kellene építeni Bernardeschit, mert a védekezés így jobban megoldott, ő meg ha több rutint szerez, támadásban többet hozzá tudna tenni, mint Cuadrado.

The king of alibis 2017.11.23. 05:52:55

Azzal, hogy tegnap nem kaptunk gólt, Lófej kiszoríthatatlan lesz a középpályáról.

FeriGjuve 2017.11.23. 06:19:37

Páran most biztos elküldenek melegebb éghajlatra,de:
Amíg a szezon elején örültem,hogy Allegri marad,most már egyre inkább,meccsről meccsre az az érzésem,hogy nem biztos,hogy kellett volna még egy szezont ráhúznia.
Nem azért,mert rossz edzőnek tartom.Óriási taktikus,nagy eredményeket hozott nekünk újra naggyá tette a klubot,folytatta Conte munkáját.De valahogy nem tud újat hozni a játékba és mentálisan sem érzem olyan erősnek a jelenlegi csapatot,mintha annyira nem lenne jó a csapatszellem.Kicsit beszürkültünk.Vártam a változást,vártam,hogy eljön az a meccs,hogy "na majd most!"
De nem nagyon jött és tartok tőle,hogy már nem is fog.

Alex8610 2017.11.23. 06:55:23

@FeriGjuve: Nem hiszem hogy bárki is megjegyzést tenne Rád emiatt teljesen jogos amit írsz én továbbra is tartom hogy a legmegfelelobb ember ül a padon viszont ahogy a csapaton úgy Allegrin is látni hogy valami nem stimmel. Minden évben voltak nehézségek de mindig kitalált valamit mindig osszerakta a társaságot. Idén nem erzem azt a nyugalmat és magabiztosságot rajta.Mondjuk a 3.eve játszatjak el vele hogy csapatot kell építeni de most a hátsó alakzaton kívül azért könnyebb a helyzet mint az elmúlt években.Meglatjuk mi lesz én szurkolok neki de jelenleg engem látom a kiutat.

Andras74 2017.11.23. 07:33:18

Országa válogatottjának a továbbjutása felpörgette a csávót!

Juveing 2017.11.23. 07:36:14

@GGábr81:
Nagyon hasonlóan látom én is. Kiemelném, hogy Dybala nagyon jó volt, ha pozitívumokat akarunk keresni. Amúgy meg számomra is rejtély, hogy -ha már kezd - miért maradhatott pályán Khedira , mikor 3 középpályást behoz Allegri.
Nyernünk kellett volna, de azért mégiscsak a Barca volt az ellenfél. Ezt azért írom, mert sok kommentből az jön le, mintha a Beneventoval játszottunk volna.
Szerintem Pireuszban nyerünk, vagy minimum döntetlen, a Sporting meg úgysem nyer Barcelonában.
Egyébként attól, hogy kicsit nyögvenyelősre sikeredett a BL csoportkör, tavaszra összeállhat a csapat. Allegrinál amúgy is az a jellemző, hogy általában sikerül tavaszra időzíteni a csúcsformát.
Ebben bízom most is.

Juventino86 2017.11.23. 08:12:53

Nagyon féltem Benatia játékától, de azt kell mondanom, hogy elég stabil volt tegnap. Costának pedig kezdenie kell. Érdekes volt látni azt is, hogy Marchisio még a súlyos sérülése után is mennyivel stabilabb Khediránál.

MeGmOnDtaM 2017.11.23. 08:54:46

Végre volt egy stabil védelmümk.

Barza papa úgy játszott, ahogy kellett, még sprintelt is a vége felé a labdáért a szélen :) Emellett volt egy-két eladott labdája, de összességében jó volt.

Rugani első teljes BL meccse volt, egyszerűen és hatákonyan tolta, csak így tovább.

Benatia nem bakizgatott, elég stabil volt és agresszív is.

Costa volt a legdinamikusabb, ha még Sandro is ugyan úgy játszott volna, akkor verjük a Barcát (voltak hibái SanyiSanyinak, de jobban játszott mind korábban).

Higany pocsék volt, de ehhez az is kellett, hogy nagyon fogják és egy darab faultot sem fujt be a spori, pedig lehetett volna. Lehoztam volna Mandzsuért a végére, megeszi Pikét vacsira.

Dybala pontatlan volt, de legalább vállalta a lövéseket amikor tiszta helyzetben volt. Sokat passzolt hátra, és sokszor próbált meg Messizni (4 ember között elvinni).

Cuadrado szintén nem volt csúcsformában, többet vártam volna tőle (kb DC szintű teljesítményt), sokszor passzolt hátra és lassította (olaszosan) a játékot.

Khedira láthatatlan volt, de ha ezt kellett játszania (passzfolyosók zárása), akkor elfogadom, csak a győzelemhez több kell.

Pjanicnak sem volt túl sok tere, szoros emberfogás volt végig, igazából meg kéne tanulnia Pirlo forgásait és senki sem tudná elvenni tőle a labdát. :)

epaska 2017.11.23. 10:09:43

@Apuleius: Így már érthető, hogy miért nem játszott a horvát tank a balszélen. :)

Allegri tegnapi cseréi szerintem a Khedira szidalmazóknak szólt. Hát azt hittem szétbaszom a TV-t mikor a 3. cserénél sem jött le. Fogalmam sincs mit lát benne.

Nathas 2017.11.23. 16:43:52

@Dr. Grant: igazából azóta kopaszodok, amióta megnősültem :-)

Nathas 2017.11.23. 16:51:56

@malloy_: én ebben Allegri taktikusságát (?) láttam, most neki csak az számított, hogy ne kapjunk ki, bármennyire is érthetetlen ez számomra. A görögöknél sem fogunk nyílt sisakos támadófocit játszani. Tudod, csak amúgy olaszosan türelmesen, a végén meg majd rohanunk, ha nem jó az eredmény.

malloy_ 2017.11.23. 17:35:24

@Nathas: lusta disznó déli népek...

2017.11.24. 10:51:38

@Nathas: :-) Öööööö...nem egyszerű az élet. :-D

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10237) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4275) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4291) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása