Klopp: „Nem sokat tehetünk, ha Can távozni akar”

klopp_jurgen_sajtotajekoztaton_mosolyog.jpgA Liverpool edzője, Jürgen Klopp ismét Emre Can helyzetéről beszélt, ám rendkívül nyugodt és megfontolt, mondhatni, hogy objektív hangot ütött meg nyilatkozata során.

A német válogatott szerződése a nyáron lejár, és az angol lapok szerint a legesélyesebb a játékos megszerzésére a Juventus, viszont a Manchester City is érdeklődik a játékos iránt, január elsejétől pedig az érdeklődők nyíltan tárgyalhatnak és akár szerződhetnek is a fiatal német futballistával.

„Ha arra kerülne sor, hogy megegyezne egy másik csapattal, akkor nem sokat tehetünk.” - jelentette ki Jürgen Klopp.

„Ha egy játékos szerződése a következő nyáron lejárna, és jó játékosról lenne szó, ami mindenképpen igaz Emre Canra, akkor mi is hasonlóképpen megpróbálnánk megszerezni a játékost.

Szóval ez a lehetőség mindannyiunk számára fennáll. Mit tehetek én most? Elkezdhetném mondogatni, hogy ez mekkora probléma, kijelenthetném, hogy ezt azonnal meg kell oldani, nyomást gyakorolhatnék a játékosra, illetve a klubra, és felbőszíthetném az embereket…

Ennek azonban abszolút semmi értelme nincs, tiszteletben kell tartanunk, hogy a szerződése lejár, és hogy ez a helyzet. Amennyiben egy szerződés végül lejár, akkor kettő fél okolható, az egyik a klub és a másik a játékos. Így állunk most, és ezen nem tudunk változtatni.

Ezzel kapcsolatban semmi újdonságról nem tudok beszámolni, nincsenek hírek. Ez a helyzet, ezt már elmondtam párszor, de nem esik nehezemre ezt megismételni.

A mi feladatunk, hogy a klubot a lehető legizgalmasabb környezetté tegyük. A játékos akár májusban is aláírhatja szerződését úgy is, hogy már itt futballozik egy ideje.

Már sokszor elmondtam, hogy amíg nem látom Emrén azokat a jeleket, hogy máshol járnának a gondolatai, addig nincs miért felhoznom a témát a játékosnál. Szóval részemről minden rendben, de nincs semmi újdonság.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8613174344

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

regname 2017.11.05. 11:07:55

"Ez a helyzet, ezt már elmondtam párszor, de nem esik nehezemre ezt megismételni." Persze, addig sem róla van szó.

Juventino86 2017.11.05. 11:12:57

Canra a világon semmi szükség nincs. Szélsőhátvédet kellene venni jobbra, de sürgősen, lehetőleg már januárban.

Gabuero9 2017.11.05. 11:14:29

Hat nemtudom, teny hogy kell majd valaki mert valljuk be szegeny Marcinak kb vege van nem lehet ennyi es foleg olyan serulesbol visszajonne amit elszenvedett es Khedira is lassan nem lesz top szint.
egy Can Pjanic Matuidi nem nezne ki rosszul...

danimester1 2017.11.05. 12:38:21

Nem akarok egy játékos mellé és ellene sem állni,de lassan már elkezdhetnénk a fiatalítást a védő és középpályás sorban.Kiöregedőben van a keret Chiello,Barza,Marci (sérülékeny),Gigi (visszavonul),Higuain (30+),jobboldali védő (minőségi) és csatár sem ártana.A jelenlegi igazolásinkban nem bízik eléggé a mester,a fiatalokat nem meri-akarja bevetni.(Matuidi jól bevált,de ő is 30+)Erre minden posztra érkeznek a pletykák,csak azokra posztokra nem ahova tényleg szükséges lenne.Kíváncsian várom a téli mercatot,mint pl. elég erős a keret,csak a jófogást várjuk esetleg nem kell senki mert nincs számunkra elérhető igazolás.Igaz ez utóbbi még a legjobb eshetőség,mert így legalább nem dobunk ki pénzt ballaszt(ok)ra.

rockitbaby 2017.11.05. 13:02:29

@danimester1: A védelem közepe egyértelműen a Rugani-Caldara kettősé lesz majd valamikor - talán. Jobb oldalra szerintem jönni fog vagy Lirola, vagy Spinazzola, de az is lehet, hogy mindkettő a nyáron. Nem egetrengető klasszisokról beszélek, ez tény, de speciel Lirola-ban már most több van, mint DS-ben. Mandragora is igen kiváló szezont fut a Crotone-ban, szóval szerintem a fiatalítás annyira nem lesz komoly gond. A minőséget meg majd az idő eldönti.

Ellenben Can csak és kizárólag akkor lenne értelmes igazolásnak tekinthető, ha Khedira helyére érkezik. Ez alatt pedig nem azt értem, hogy elé, hanem egyik török-német váltja a másikat. Ha Sami barátunk marad, semmi értelme megszerezni.

danimester1 2017.11.05. 13:57:05

@rockitbaby: Valóban nem klasszisokról van szó és a fiatalítás komoly téneyző kell legyen.Ez belekerülhet a kár a bajnokságba és a Bl-be is,de valamikor el kell kezdeni.Can-t nem ismerem és nem is követem figyelemmel,de bízok a vezetőségben (elsősorban Nedved Paratici páros),hogy nem véletlenül akarják.A minőséghez idő kell és ezért már most helyet kellene kapjon pl. Rugani és Berna.Igaz 11-12-ben is egy relatíve fiatal maggal kezdtük...:-)

rockitbaby 2017.11.05. 17:05:44

@danimester1: Nos én a magam részéről - amennyiben a fiataljainkat tényleg játszatjuk, beépítjük -, kiegyeznék egy sikertelenebb évvel is. De akkor ne az legyen, hogy játszik 3-4 meccset, majd ugyanennyit padozik.

Emre Can mondhatnám úgy is, hogy egy fiatalabb Khedira, de ez nem teljesen fedné a valóságot, ugyanis Can a mi Saminkhoz képest klasszisokkal jobban védekezik. Míg Sami nálunk az egyik legrosszabb védekezésben, addig a 'pool-nál ő az egyik legjobb.

Grinta 2017.11.06. 07:41:11

@Sas Jóska: Liverpool bajnoki esélyeiről szeretnélek megkérdezni!?Novemberben!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása