A százhuszadik születésnapját a héten ünneplő Juventus kevéssé meggyőző teljesítménnyel tett apró, ám fontos lépést a továbbjutás felé a Sporting Lisszabon elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen, s most az újonc Benevento együttesét fogadva kell begyűjtenie a kötelező három bajnoki pontot.
A Juventus keretéből továbbra is hiányozni fog Marko Pjaca és Medhi Benatia, s a találkozót kihagyja Miralem Pjanić, aki a lisszaboni találkozón rúgást kapott a jobb combjára. A Benevento ellenkészülő csapatba ezúttal bekerült a nyáron igazolt, ám azóta is sérüléséből lábadozó Benedikt Höwedes, aki ma végre bemutatkozhat a zebracsíkos mezben.
Az olasz első osztályba a Serie B rájátszásán keresztül frissen feljutó Benevento mindeddig szerzett pont nélkül, mínusz huszonötös gólkülönbséggel, a tabella legutolsó helyén kullogva várja a bajnoki címvédő elleni találkozót, így a Juventus számára nem lehet más a feladat, mint a gazdára váró mindhárom pont begyűjtése a torinói Allianz Stadiumban.
A Juventus 22 fős kerete a következő:
Kapusok: Buffon, Pinsoglio, Szczęsny
Védők: De Sciglio, Chiellini, Alex Sandro, Barzagli, Höwedes, Rugani. Lichtsteiner
Középpályások: Khedira, Marchisio, Matuidi, Asamoah, Sturaro, Bentancur
Támadók: Cuadrado, Higuaín, Dybala, Douglas Costa, Mandžukić, Bernardeschi
A 15:00-kor kezdődő mérkőzést sajnos egyik adó sem közvetíti élőben, így maradnak a streamek.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Apuleius 2017.11.05. 14:11:20
Juve subs: Buffon, Pinsoglio, Barzagli, Howedes, Lichtsteiner, Asamoah, Khedira, Bentancur, Sturaro, Bernardeschi, Mandzukic
m.martin91 2017.11.05. 14:12:47
2017.11.05. 14:15:50
m.martin91 2017.11.05. 14:22:26
The king of alibis 2017.11.05. 14:25:44
The king of alibis 2017.11.05. 14:27:33
2017.11.05. 14:34:14
2017.11.05. 14:34:50
2017.11.05. 14:39:48
pott70 2017.11.05. 14:43:03
Kezdődjön már!
Hajrá Juve!
2017.11.05. 14:49:12
Patricco 2017.11.05. 14:52:49
danimester1 2017.11.05. 14:57:15
hurbiny3k 2017.11.05. 14:57:32
danimester1 2017.11.05. 14:58:10
kremturo 2017.11.05. 14:58:59
Ámok 2017.11.05. 14:59:21
danimester1 2017.11.05. 15:00:05
kovta23 2017.11.05. 15:02:08
patrik1112 2017.11.05. 15:02:51
Trefe 2017.11.05. 15:07:00
4D 2017.11.05. 15:10:02
danimester1 2017.11.05. 15:12:33
2017.11.05. 15:13:41
patrik1112 2017.11.05. 15:19:11
danimester1 2017.11.05. 15:20:59
Lord Viktor 2017.11.05. 15:21:32
kremturo 2017.11.05. 15:21:51
2017.11.05. 15:22:22
Tony. 2017.11.05. 15:22:41
Trefe 2017.11.05. 15:22:56
patrik1112 2017.11.05. 15:23:17
danimester1 2017.11.05. 15:23:32
danimester1 2017.11.05. 15:27:11
Tony. 2017.11.05. 15:27:14
giorgio007 2017.11.05. 15:30:14
steven.h 2017.11.05. 15:30:23
MeGmOnDtaM 2017.11.05. 15:34:30
Alex8610 2017.11.05. 15:37:00
verojuventino 2017.11.05. 15:39:18
giorgio007 2017.11.05. 15:39:24
Kukszi 2017.11.05. 15:41:33
Remelem nem haragudott meg a barátnőd!
Az öreg hölgy még is csak egyszer 120 éves! És még most is kívánatos :D
Rikoo 2017.11.05. 15:42:40
Az olasz középcsapatok ennél sokkal gyengébben szoktak játszani ebben a stadionban.
patrik1112 2017.11.05. 15:46:17
Trefe 2017.11.05. 15:46:23
steven.h 2017.11.05. 15:48:09
The king of alibis 2017.11.05. 15:48:54
Alex8610 2017.11.05. 15:49:54
Rikoo 2017.11.05. 15:50:14
Apuleius 2017.11.05. 15:50:22
Paris Hamilton 2017.11.05. 15:51:03
Tony. 2017.11.05. 15:51:12
Mitya10 2017.11.05. 15:51:50
MeGmOnDtaM 2017.11.05. 15:51:51
MaRcika 2017.11.05. 15:52:58
Szabadrugást onnan lődd be kérlek kérlek
Miért nem megy...
danimester1 2017.11.05. 15:53:30
Rikoo 2017.11.05. 15:53:44
14 lövés 0 gól az egészen szánalmas teljesítmény.
Alex8610 2017.11.05. 15:55:03
Juventino86 2017.11.05. 15:55:58
Tudom, hogy nem a felállás és a taktika az oka annak, hogy nem vezetünk. Mégis úgy érzem, hogy valami teljesen más kellene. Néha jól jön egy kis újítás, mondjuk egy jó két csatáros játék. Egy jó 4-4-2. A szélsőket ott is jól lehetne használni. Dybala pedig nagyon mélyen lehet mentálisan, ez látszik a játékán.
malloy_ 2017.11.05. 15:58:57
venember83 2017.11.05. 15:59:11
Matyas Piroth 2017.11.05. 16:04:51
Juventino86 2017.11.05. 16:05:56
Dante01 2017.11.05. 16:08:19
pedronegroo 2017.11.05. 16:13:29
danimester1 2017.11.05. 16:13:52
pedronegroo 2017.11.05. 16:17:14
MeGmOnDtaM 2017.11.05. 16:17:39
Alex8610 2017.11.05. 16:17:49
danimester1 2017.11.05. 16:18:36
Juventino86 2017.11.05. 16:18:41
letepem 2017.11.05. 16:19:35
MeGmOnDtaM 2017.11.05. 16:20:39
letepem 2017.11.05. 16:21:04
Szerintem elég jól játszott még a Barca ellen, addig még le nem sérült!
danimester1 2017.11.05. 16:21:31
Alex8610 2017.11.05. 16:22:58
Génmanipuláltházikecske 2017.11.05. 16:23:11
kremturo 2017.11.05. 16:25:40
danimester1 2017.11.05. 16:25:47
MeGmOnDtaM 2017.11.05. 16:25:58
Alex8610 2017.11.05. 16:26:16
letepem 2017.11.05. 16:27:24
Alex8610 2017.11.05. 16:27:55
letepem 2017.11.05. 16:28:58
danimester1 2017.11.05. 16:30:36
Génmanipuláltházikecske 2017.11.05. 16:32:02
pedronegroo 2017.11.05. 16:32:52
danimester1 2017.11.05. 16:33:34
venember83 2017.11.05. 16:37:53
pedronegroo 2017.11.05. 16:39:18
pedronegroo 2017.11.05. 16:43:21
The king of alibis 2017.11.05. 16:44:11
Tony. 2017.11.05. 16:44:39
pedronegroo 2017.11.05. 16:45:33
venember83 2017.11.05. 16:46:14
Apuleius 2017.11.05. 16:49:44
Mitya10 2017.11.05. 16:52:45
Tony. 2017.11.05. 16:54:10
Alex8610 2017.11.05. 16:54:44
pedronegroo 2017.11.05. 16:57:21
Apuleius 2017.11.05. 16:59:21
danimester1 2017.11.05. 17:03:47
Gyori_Juventino 2017.11.05. 17:04:10
2017.11.05. 17:07:34
2017.11.05. 17:08:46
TYUKI 2017.11.05. 17:10:07
babo0410 2017.11.05. 17:10:31
De a mai gól nem a védelem hibája volt.
venember83 2017.11.05. 17:10:33
Rikoo 2017.11.05. 17:17:59
Sokkal jobb egy ilyen meccs, mint az hogy elmegy a Hellas, Chievo, Cagliari, Crotone, Sass, Bologna B csapattal Torinóba és qrva gyenge alibi meccsen 3-0 a végeredmény.
Egyáltalán nem játszott gyengén a csapat ma, gyorsan járatták a labdát, rengeteg helyzet volt és lehetett volna 6-7 lőtt gól is.
Pl. ott az Udinese elleni meccs ami 2-6 lett, a játék semmivel nem volt jobb, mint most csak minden bejött most pedig semmi nem jött be az első félidőben.
delpi0823 2017.11.05. 17:30:48
Drotkoszoru 2017.11.05. 18:16:32
2017.11.05. 18:25:39
Drotkoszoru 2017.11.05. 18:46:59
ForzaJuve12 2017.11.05. 19:12:57
Lisandro 2017.11.05. 20:37:06
A válogatott szünet most talán jól jön,s reméljük nem sérül meg senki.A következő meccsünkre viszont készülni kell keményen,mert a Samp kemény dió lesz idegenben.
Szépen lassan azért visszavesszük a vezetést a tabellán,és onnan már nem lesz megállás.De végre izgalmas a bajnokság.
Én nem bánom,ha nem nyerjük meg 17 ponttal. 1 pont is elég,a lényeg hogy meglegyen.
Sokkal jobb így szerintem,hogy van miért izgúlni.Talán ez is segítségünkre lesz tavasszal a Bl ben,hogy nem leszünk elkényelmesedve.
2017.11.06. 00:08:14
Nem csodálom, hogy bosszús vagy, hogy pont ez vitte el, a többit látszatra is nehezebbnek tűnt megtippelni.