Del Piero: „Az ellenfelek kezdenek félni Dybalától”

del_piero_alessandro_fulessel_szakkommentarkodik.jpgAlessandro Del Piero véleménye szerint az Inter mindenképpen az első három között fog zárni, míg Paulo Dybala egyre inkább kimutatja a foga fehérjét az ellenfelek számára.

A Juventus mellett az Inter is nagyszerűen kezdi a szezont, eddig négy-négy győzelmet tudhat magáénak a két csapat, de persze nem lehet elmenni szó nélkül Paulo Dybala teljesítménye mellett sem, aki ismét mesterhármast szerzett.

„Ez az Inter nekem jobbnak tűnik, mint Roberto Mancini két évvel ezelőtti csapata.” - mondta a Juventus legendája a Sky Sport Italia számára.

„Szerintem jobb helyen fogják zárni a szezont, és sokkal jobban teljesítenek. Mindenképpen az első három között látom őket.

Paulo Dybala szabadrúgása? Nem sokat lehet mondani róla. Nem volt kivételes, és nem volt túl nagy szögben a kapuhoz képest, de pont jó volt ez a gólszerzéshez.

Ennél az esetnél a Sassuolo kapusa, Andrea Consigli szinte bámulatban figyelte az eseményeket, és ez mutatja, hogy Paulo Dybala fejlődik, nem csak a góljai miatt mondom ezt, hanem a játéka miatt is.

Az ellenfelek félnek tőle jelenleg, akkor is, amikor szabadrúgásokra kerül a sor. Egyszerűen nem lehet tudni, hogy mi fog történni.

Andrea Consigli védhette volna a lövést, de túlságosan későn mozdult, és ettől függetlenül jól elvégzett szabadrúgás volt.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4712873386

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jeneiPALI 2017.09.18. 12:33:26

Mind 3 gólja zseniális volt , de apumukli ajtó ablakot is belerugja az ellen be ezen kéne változtatni más nem tud gólt löni ez nagy baj szerintem ziccereket nem lövik be! Dybala egy zseni!

MdewC 2017.09.18. 15:01:40

Ale jól mondja, nem kell beszarni, a földön kell maradni és melózni. Akkor minden rendben lesz. ;)

.Bulldeo 2017.09.18. 16:51:08

Valóban jól össze lett rakva ez az inter, engem nagyon meglep, hogy idén mennyire okosan költekeztek. Spalletti meg egy nagy húzás volt, annak a palinak van egy szellemisége, ami már tavaly a Románál is érezhető volt, ahogy Rudi Garcia lúzer mentalitású játékosait formába hozta (pl.: a teljesen szétesett Dzekot).

Spalletti szerintem amúgy remek választás lenne a Squadra Azzurra élére.

The king of alibis 2017.09.18. 17:40:53

Sztem az első 4-ben 3 hely tuti. Juve, Napoli, Inter. Roma és a Milán fog küzdeni a 4. BL-t érő helyért.

The king of alibis 2017.09.18. 17:41:53

@.Bulldeo: Ventura hatalmas baklövés volt.

rockitbaby 2017.09.18. 18:09:07

@Sas Jóska: Én a 4. helyre meglepetést várok. Nekem sem a Roma, sem a Milan nem meggyőző, hogy hosszabb távon fogják tudni tartani a ritmust. Én a Lazio-t tippelem.

.Bulldeo 2017.09.18. 18:31:58

@.Bulldeo: hát igen. Igazából ennek a 4-2-4nek az erőltetése önmagában mutatja, hogy Venturánál félrement valami. Vannak meghatározó, jó játékosai, akik többségében mind három középpályásra és három támadóra épülő focit játszanak. Insigne a 4-3-3 szélén klasszis teljesítményre képes, de most így csak távolabb került a kaputól.
Verratti a klubjában mindig 4-3-3at játszik, ahogy újabban De Rossi is, és a mi Marchisiónk is három tagú középpályán él meg igazán.
Elől a két center játszatása unikális hülyeség, egymásnak viszont Belotti és Immobile korrekt alternatívái lehetnének.
Egyedül Candreva van posztján, de pont nem neki kéne irányadónak lenni.

Ezek a játékosok nyilván nincsenek egy szinten a régi, legendás levekkel, de jól összerakva veszélyes csapatot lehetne belőlük kreálni.

.Bulldeo 2017.09.18. 18:39:29

@Sas Jóska: ja, ezt az előbbit neked reagáltam, nem magamnak.

babo0410 2017.09.18. 19:41:59

Azért remélem az inter valahol megcsúszik majd, és megint BL nélkül maradnak.
Nekem amúgy se tűnik olyan erősnek a keretük. Nem rossz, de vannak azért hiányposztok.
Szerintem még ez nem az az inter, amelyik bármire esélyes lehet.
Viszont Spalletti remek edző, összerakja őket biztosan. És ez az aminek nem örülök. Jó lenne még egy darabig a vergődésüket látni.
Egyébként a Milan kerete nekem jobban tetszik, de ott ez a szezon a csapatépítésé lesz. Ez a vezetőségük is felvállalta, mikor ennyi új játékos igazoltak. Tehát náluk nem kell meglepődni, hogy most nem olyan jók. Náluk hosszabb időt vesz igénybe a csapatépítés.

megasün 2017.09.18. 21:43:09

Szerintem Zidane óta nem volt ilyen csatárunk. Hihetetlen gólérzékeny, köré kellene a vezetőségnek építenie a csapatot. A középpályára egy Pirloi kvalitásokkal rendelkező osztogató kell (Iniesta?) és Higannyal párban tarolni fognak.

megasün 2017.09.18. 22:23:54

Hazardot is szívesen látnám Pjanic mellett. :)

megasün 2017.09.18. 22:25:47

@Drotkoszoru: OK. Zidane tkp volt, de úgy értettem, hogy ilyen kvalitású játékosunk nem volt a francia óta.

Drotkoszoru 2017.09.18. 22:37:31

@megasün: Del Piero volt ilyen kvalitású (aki látta játszani a 98' őszi sérülése előtt, az tudja, hogy miről beszélek). Ennek ellenére igen, Dybala képességei vitathatatlanok, ösztönös zseni a srác. Hazardot pedig szerintem bármelyik csapat szívesen látná. Más kérdés, hogy annyi esélyünk van a megszerzésére, mint a Messi, CR kettősnek. :)

2017.09.18. 22:52:26

Mancini csapatánál jobb? Ez nem nagy szó. De jó a humora most a Capitanonak. :-)
Addig én nyugodt voltam a zinter kapcsán, amíg Mancini volt az edző.
És mi lett a Del Piero - Dybala szabadrúgáspárbajjal?

megasün 2017.09.19. 20:28:20

@Drotkoszoru: Igaz, de Zidane később jött, tehát ő volt szerintem Dybala előtt az utolsó nagy klasszis. Dybala lehet Zidane után az aki a újra aranylasztit kap.

2017.09.20. 16:24:38

@megasün: Dybala előtt az utoljára érkezett nagy klasszis akkor inkább Pavel Nedved volt (a Zidane-ért kapott összegből jött, többedmagával). Nem kell ezt nagyon bizonygatni annak, aki látta játszani és aranylabdát is nyert.

megasün 2017.09.20. 16:50:49

@Dr. Grant: Akkor legyen Nedved. A lényeg, hogy több mint 10 éve nincs ilyen kvalitású játékosunk (kivéve Del Pierot)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása