Barzagli kemény meccsre számít a Barça ellen

barzagli_andrea_hagyomanyos_adidas_mezben.jpgHárom bajnoki mérkőzés, tíz gól és három győzelem, meggyőző idénykezdés a csapattól és a szombati Chievo elleni meccsen is bebizonyosodott, hogy a srácok nem küzdenek szezon eleji fáradtsággal.

A Mediaset-nek és a Sky-nak most az elmúlt hat év sikereinek letéteményese, a védelem megbizható pontja, Andrea Barzagli adott interjút, melyben számos témár érintett, köztük a védelem összetételében bekövetkezett változásokat, csapattársa, az ihletett formában játszó Paulo Dybala jövőjét, illetve az FC Barcelona elleni holnapi összecsapást is.

"Elkerülhetetlen volt, hogy a csapat előbb vagy utóbb nélkülünk játszon." - utalt Barzagli arra, hogy a Chievo elleni mérkőzésen, Buffon, Chiellini és ő sem szerepelt a kezdőben. "Az eredmény azonban ugyanaz." - folytatta.

"Kapott gól nélkül hoztuk le a mérkőzést és meg is nyertük azt. Jól kezdtük a bajnokságot és megfelelően reagáltunk arra, hogy csalódást keltő módon elveszítettük a Szuperkupát. Ennek ellenére a tegnapi sem volt egy egyszerű találkozó, hiszen válogatott szünet után következett, de elszántak és határozottak voltunk."

A csapatra váró következő megmérettetés a keddi Bajnokok Ligája-mérkőzés, az FC Barcelona ellen. Andrea azonban óva int attól, hogy a két csapat legutóbbi találkozásaihoz hasonlítsuk a mérkőzést.

"Presztizsmeccs lesz. Az ót hónappal ezelőtti párharchoz képest sok a különbség, hiszen az egy negyeddöntő volt, itt viszont három nagyon értékes pont a tét. Kemény összecsapás lesz, melyen szeretnénk egy erős jelet küldeni mindenki számára, hogy megmutassuk, ebben az évben is a sorozat legvégéig szeretnénk menetelni."

Ebben valószínűleg nagyon nagy segítség lesz Paulo Dybala, aki remekül kezdte a szezont és jó játékával, valamint góljaival nagy részt vállal csapata sikereiből.

"Paulo a csúcsra akar érni, s ez olyasvalami, ami tetszik nekünk, de egyúttal a csapatot is segíteni szeretné, hogy nagyszerű dolgokat érjünk el. A kérdés csupán az, hogy meddig juthat. Még mindig bőven van hova fejlődnie, ezt pedig évről évre meg is mutatja nekünk. Úgy gondolom, ő és Neymar a futball jövője."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2912820746

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Juventino86 2017.09.11. 11:13:47

Mi is arra számítunk. A Barca most válságban van, de ennek ellenére nagyon nehéz lesz. Én egy döntetlennel ki tudnék egyezni.

GGábr81 2017.09.11. 12:24:21

Ha győzünk, akkor mindenki az mondja majd, hogy válságban van a Barca. Ezért nem fog akkora skalpot jelenteni. De ez csak 3 pontot ér. Erre a meccsre nem tennék fel mindent. Simán belefér idegenben az x is. Persze, ha lehet nyerjük meg. De semmit ne kockázassunk a győzelemért. Pl ha kell pihenjen akinek kell. Én egy x-et tippelek. Dybala villanhatna mondjuk egy gólpasszal akár.

jeneiPALI 2017.09.11. 13:25:56

Barca nagyon is jó láttam a meccsüket, és semmilyen válságba nincsenek fel kell kötni a bizonyos gatyát még egy döntetlenért is , Messi varázsol kiválló formába van sajnos, védekezésünket helyre kell hozni akkor talán nyerhetünk is de az xnek is örülnék idegenbe!Forza Juve.:D

pedronegroo 2017.09.11. 13:28:54

@jeneiPALI: Egy Espanol ellen, akik eddig 1 gólt és összesen 1 pontot szereztek a bajnokságban. Ez a Barca már nem az a Barca, csak hát Messi az Messi.

Watakuki 2017.09.11. 15:52:44

Tavasszal a sokkal jobb formában játszó (illetve talán erősebb kerettel rendelkező) Barcát picsáztunk el, a nyáron pedig egyértelműen gyengültek. (Ne próbálja meg senki se bebizonyítani hogy Dembele helyetesíteni tudja neymart rövidtávon)

Megint más kérdés, hogy mi gyengültünk-e, de szerintem nyiltsisakos lesz a párharc, és szerintem a Juve számít esélyesebbnek.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10237) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4275) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4291) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása