Középpályás kerestetik

matuidi_blaise_furcsa_mosoly_psg_mezben.jpgAz elmúlt év augusztusához hasonlóan a Juventus ismét központi középpályást keres a keretébe, és a legvalószínűbb opció ismét Blaise Matuidi, a Paris Saint Germain francia játékosa, akinek a szerződése 2018-ban jár le.

A játékos ügynöke, Mino Raiola megfelelő ember lehet a tárgyalásra a Nasszer al-Khelaifi által vezetett klubbal, azonban ennek ellenére nem lesz egyszerű áthidalni a kereslet és kínálat közötti szakadékot, mivel a Juventus nem kíván a francia futballistáért 15 millió eurónál többet áldozni, miközben a párizsi klub ragaszkodik a 20 millió euróhoz.

Az alternatívák tekintetében pedig a La Gazzetta dello Sport értesülései szerint nemigen tapasztalhatók pozitív hírek. Emre Can hasonló cipőben jár, mint a PSG francia középpályása, hiszen a német válogatott szerződése 2018-ig szól, és a fiatal futballista igencsak elismert a torinói vezetők körében, ám a liverpooliak nemigen állnak szóba az Öreg Hölgy képviselőivel.

A Mersey-parti vezetők Naby Keita leigazolásán dolgoznak, ám nehézségekkel találták magukat szemben, ez pedig nem szolgálja a Juventus ügyét. Emellett a játékos legutóbbi nyilatkozata sem ad okot túl sok reményre:

„Fontos szezon előtt állunk. A csapat jól teljesített az elmúlt szezonban, de többre vagyunk képesek, és ez is a célunk idén.”

Jelen körülmények között a szerződéshosszabbítás tűnik a legvalószínűbb opciónak, de hamarosan kiderül, mi lesz a sorsa a német középpályásnak.

Állandó opcióként továbbra is felmerül a Sevilla középpályása, Steven N'Zonzi, akinek a távozása amúgy nem lenne nagyon meglepő, hiszen a spanyol együttes a középpályára szerződtette a nyáron Éver Banegát és Guido Pizarrót.

Lehetőségként párszor felmerült Leon Goretzka is, akinek a szerződése ugyancsak 2018-ig érvényes, viszont a Schalke 04 is ragaszkodna a középpályáshoz. Ezt jól mutatja, hogy a Bayern München jó ideje döntési helyzetbe kívánja kényszeríteni a játékost és a klubot, ám mindeddig ez nem sikerült, és a fiatal futballista helyzete függőben van.

A Corriere Dello Sport beszámolója szerint Beppe Marotta és Fabio Paratici nem csak vásárlás ügyintézésével foglalkozik, hanem Mario Lemina játékjogára is keresi a vevőt, jelenleg a legvalószínűbb opció pedig a Valencia együttese.

A hírek szerint a Juventus tárgyalásokba kíván bocsátkozni a Valencia együttesével a huszonhárom éves középpályás ügyében, és megközelítőleg 20 millió eurót szeretnének kapni a játékosért, akit felajánlottak a denevéreknek 17 millió euró kíséretében João Cancelo játékjogáért.

A hírek szerint az ajánlatot a spanyolok elutasították, ezért várhatóan az Öreg Hölgy középpályása 20 millió eurónál alacsonyabb összegért fog klubot váltani. Azonban ez az összeg a portugál jobbhátvéd árát fogja csökkenteni, mivel várhatóan a portugál futballista a nyár végére Torinóban fog kikötni.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7112708260

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Juventino86 2017.08.01. 14:40:09

Emre Can és N'Zonzi sem igazán pengés, utóbbi valamivel jobb lenne talán. Goretzka nem lesz a miénk úgyse. Fura, de az öregedő Matuidi lenne még a legjobb megoldás, vagy a Napoliból Allan.
Jobbhátvéd meg nagyon kell!!!!!!!!!!!

Pavel1988 2017.08.01. 14:41:34

Tehát akkor Cancelot 35-38 millió euró környékén fogjuk megvenni. Csodás.
Ezzel az a fő baj, hogy Lemina van annyira tehetséges, mint Cancelo. Igaz, hogy jobb hátvédből jóval kevesebb opció van a piacon, de azért ez túlzás.

Trezeguet 2017.08.01. 14:49:51

Darmian-nál kéne inkább próbálkozni, sztem 15-20 körül eljöhetne. Nem rossz és még olasz is. Szerintem szívesen visszajönne Olaszországba, mert a Manchesternél Valenciát előrébb tartják.
Középre meg Matuidi 20-ért simán jöhet és még hozzuk el Nagy Ádámot a Bolognából... Sturaro vagy Lemina helyett biztos jobb lenne xd...

Trezeguet 2017.08.01. 14:56:18

zs tervként meg ott van Grygera meg Poulsen... mindketten 37 évesek és visszavonultak már, de megállnák a helyüket én mondom.... esetleg még Padoin :D

Rikoo 2017.08.01. 14:56:41

1,33 az odds arra, hogy Matuidi Juventus játékos lesz. 2,25 a PSG-ben maradásra.

MaRcika 2017.08.01. 15:13:20

Azér már tele van a tököm azzal h minden játékos árából öt milliót akarunk megspórolni
Keitánál és matuidinél is
Bezzeg bonuccit áron alul elengedjük hogy úgyis van sok pénz
Most meg itt fukarkodunk
Ennek az lesz a vége hogy egyikőjük se fog itt kikötni ...

Régebben kroosrol cikkeztek most meg már semmi az üggyel kapcsolatba
Del piero is nagy igazolásra számított
Kroos simán elmenne nagy igazolásnak
(lehet h bernardeschire gondolt az öreg piero, bár én bernának nagyon örülök és egyik kedvencem lett de ennek ellenére nem nevezném egy kroos szintű NAGY igazolásnak....

Jobb védőben meg el kell hozni cancelot és kész
Nincs nála jobb a piacon

Knob 2017.08.01. 15:40:38

Én személy szerint nem értem ezt a középpályás dolgot. Mozdítható KP nincs jobb a piacon, mint amik nekünk vannak. Gondolok itt Marcira, Pjanicra és Khedirara elsősorban. Értem én, hogy még mindig Vidal az etalon a KP-n (vagyis remélem nem az a takony, alibiző Pogba), de olyan nincs jelenleg a piacon. A jelen felállásban 2 KP játszik, így a rendelkezésre álló játékosokból az ellenféltől és a mindenkori játék felfogástól függően variálhatjuk. Ha gólokat akarunk lőni és ezt hosszú passzokkal elérni akkor Pjanic és Marci, ha box to box akarjuk bejáratni a pályát és darálni az ellenfelet, akkor Khedira és Sturaro. Tudom, hogy Sturaro szar, de már 1,5 éve nem láttuk az eredeti posztján védekező középpályásként. Persze, hogy béna, mint állat bal szélső támadónak...az lenne a fura ha nem lenne az. Szerintem nem kell csak azért játékost vennünk, hogy legyen. Minőségben nem tudunk jobbat venni, mint amilyenek vannak. Ez tény. A jobbhátvéd poszton pedig halkan jegyzem meg, hogy DS-t is szarozzuk pedig még nem láttunk tőle semmit. Én adnék neki pár hónapot kezdőként és majd kiderül. Ha Lichtivel tudtunk nyerni bajnokságokat, akkor DS-val is tudunk, Lichtitől nem lehet rosszabb, olyan nincs, az tuti.

Sztovicska 2017.08.01. 15:52:33

Megint a cigányoskodás azon az 5millión

Sztovicska 2017.08.01. 15:57:51

@Knob: Matuidi pl szerintem jobb kaliber mindegyiknél. Marci és Pjanic és Khedira is jó de szerintem egy Matuidi-Pjanic kezdő lenne a tuti és akkor lenne gy kemény cserepadunk is

The king of alibis 2017.08.01. 16:30:54

Bohózat, amit Marotta leművel minden nyáron. Majd az utolsó héten 40 milláért elhozza a falábú néger N'Zonzit.

Juvegaspy 2017.08.01. 17:30:25

@Sas Jóska: utalom a hsz-aidat :)
De ebben most igazad lesz. (Meg szerencse h annyira nem falabu)

Sztovicska 2017.08.01. 18:00:52

@Sas Jóska: komolyan nem értem ezt a Marotta gyűlöletedet. Az elmúlt években azért nem gyengén erősödött a csapat többek közt neki is lehet ezt köszönni. Idén már elhozta Costát és Berna-t is És még mindig ugyanúgy csak a kritika. Tényleg csak kíváncsiság képpen mi az ami téged lenyűgözne? Egy Messi-CR-Neymar-Bale kvartett összesen 28 eurocentért? Komolyan nem értem

Sztovicska 2017.08.01. 18:02:24

Ja bocs! 28cent plusz Khedira

Mitya10 2017.08.01. 18:42:06

@Sztovicska: Bár nem ennyire derülátóan de igen a középpályára mikor Hernanest hozta mert igen balfax volt most mindenkinek dejavu je van... Az az igazság h 1 jobbhátvéd és 1 középhátvéd és kifejezetten 1 nagyon jó szűrő kéne még. Augusztus van és hogy őszinte legyek nem nagyon esek hasra eddig a mercato miatt kimondottan az elvileg befolyt pénz miatt amikor igazán odacsaphatnánk. De még nem hisztizek csak jelzem nem minden faxa...

Rikoo 2017.08.01. 18:50:59

@Sztovicska: Ez a mercato eddig kifejezetten sz@r akárhogyan nézzük.

Alex8610 2017.08.01. 19:57:46

@Rikoo: En egy Tolisso-Bernardeschi-Keita harmasssal plus a gyenge lancszemek eladasaval boven elegedett lettem volna.Meg ugye 1-2fiatalunk visszahavasaval es beepitesevel.Nagy elvaras?

2017.08.01. 19:57:53

@Rikoo: Hát egyik szekciót sikerült megerősíteni, másikon gyengültünk, harmadikon ugyanúgy állunk ahogy tavaly.

En7ex 2017.08.01. 20:17:45

Ha neymar telleg eligazol akkor szerintem dybala megy barcahoz es mi akkor leszunk nagyon nagy bajban ugyanis keita eddig 30 volt most majd lesz 60 meg matuidi is lesz 55 es kb el is ment dybala penze

Ámok 2017.08.01. 20:17:53

@Alex8610: Ez a trió hatalmasat szólt volna!

DrzZ 2017.08.01. 20:36:03

leander dendoncker? őt mondjuk én lehet bepróbálnám...
fiatal mégis tapasztalt játékos..láttam pár meccsen nekem tetszett.bár tökmindegy mert sosem merült fel..:D

TYUKI 2017.08.01. 20:47:20

@DrzZ: magamban én is rá gondoltam!
Mert Tielemans sem lett volna rosz!

Barolo4 2017.08.01. 23:57:46

Ezt a képet hányadszor látjuk az utóbbi 1 évben? Azon gondolkodtam, hogy van e olyan játékosunk, akivel többet baszakodtunk mint vele? :) Forza Juventus!

Watakuki 2017.08.02. 00:14:14

@MaRcika: Kroost nem is szabadott már akkor se komolyan venni, nem realitás.

bianconeri83 2017.08.02. 00:14:21

@Alex8610: jó lett volna ez a hármas, de mi van, ha Allegri másik listát adott le?

Sokan azért szídják itt Marottát, mert nem a saját elképzelésük szerint igazolt, hanem ki tudja mi alapján (a joga megvan hozzá, elvégre vhogy odakerült a Juve vezető pozijába), pedig fingunk sincs, hogy pl. a Tolisso-ügylet mi miatt bukott el (Marotta, Allegri, Bayern, Monaco), vagy épp Allegri hogyan képzeli a jövő csapatát.

Én a magam részéről majd szeptember elején értékelem a mercatot, bár a lényeg úgyis tavasszal fog csak eldőlni...

Barolo4 2017.08.02. 00:31:10

@bianconeri83: +1
Nagyon sok mindenen múlhat egy transzfer, és ezek közül rengeteg mindenbe még utólag sem látunk bele (sajnos). A Neymar ügylet is egy jó példa arra, hogy mennyire összetett ez az egész 'sakkjátszma'. Szerintem nem lesz rossz az idei mercatonk (Tolissot amúgy én is sajnálom), de térjünk erre a kérdésre vissza később. Forza Juventus!

Alex8610 2017.08.02. 09:48:42

@bianconeri83: Felidézve az utóbbi éveket finoman szólva sem vagyok biztos benne hogy Allegri beleszólhat a mercatoba.Max lead egy listát aztán Marotta odaszól hogy meglátjuk mit tehetünk aztán lesz ami lesz:)Abban igazad van hogy nyilván nem ugy mennek a dolgok mintha lemennék kenyeret venni meg ki tudja mi igaz mi nem abból amit az újságok leközölnek ami ugye eljut hozzánk.Tolisso azért fájó mert januárban már mindenhol szinte tényként kezelték hogy zebra lesz maga a játékos is megerősítette az érdeklődést és a személyes megegyezést csak az ajánlattétel maradt el a Lyon felé mert ugye utólag kiderült nekünk nem rá van szükségünk aztán meg jöttek a pletykák hogy ajánlatot tettünk NZonziért.Persze hogy ilyenkor néz a mezei szurkoló hogy most akkor mi van? Én nem csodát vártam inkább egy határozottabb mercatot.Tolissoért kapásból le kellett volna csapni a 40milliot rá nagy szükség lett volna.Berna-Keita páros sem lett volna megoldhatatlan feladat ráadásul ligán belüli mindegyik./oke Berna már itt van/ Bonut Alvest most leszarom de 1hónapot izgultunk hogy Sandro el ne menjen az Atalanta beintett nekünk a kölcsönjátékosaink visszahívása miatt ami vicc ott volt Shick esete akiért azonnal letettünk 30milliot.Itt van augusztus eleje és egyre nehezebb lesz már a vége felé nehogy megint kapkodás legyen vagy az mint előző nyáron.De ahogy írtad meglátjuk a végét.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása