Az AS Roma elleni keret

champions_cup_logo.jpgA Juventus számára a hazai rivális AS Roma elleni összecsapással folytatódik az Egyesült Államokban zajló Champions Cup sorozata, s az európai rajongók számára is emészthető időpontban megrendezésre kerülő mérkőzésnek a Gillette Stadium ad majd otthont.

A zebramezes csapat előbb, erősen tartalékos kerettel és igencsak döcögős játékkal szenvedett 2:1-es vereséget az FC Barcelonától, majd, már erősebb kezdőcsapattal felállva, 3:2-es győzelmet aratott a Paris Saint-Germain fölött.

A Juventus keretében ezúttal már ott lesz a korosztályos világbajnoki kötelezettség miatt csapattársaihoz később csatlakozó Daniele Rugani, valamint a frissen leigazolt, s a sajtónak csak pénteken bemutatott Federico Bernardeschi is.

A Juventus 28 fős utazó kerete a következő:

Kapusok: Buffon, Szczęsny, Pinsoglio, Del Favero

Védők: De Sciglio, Chiellini, Benatia, Alex Sandro, Barzagli, Lichtsteiner, Coccolo

Középpályások: Bentancur, Pjanić, Khedira, Cuadrado, Marchisio, Lemina, Asamoah, Sturaro, Rincón, Mandragora, Caligara, 

Csatárok: Higuaín, Douglas Costa, Mandžukić, Dybala, Bernardeschi, Kean

A 22:00-kor kezdődő mérkőzést az DigiSport 1 élőben közvetíti.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1912699965

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Trezeguet 2017.07.30. 22:00:11

@juve28adam: magyar nem tudod hogy hogy nincs rajta?

juve28adam 2017.07.30. 22:01:39

@Trezeguet: Szokott lenni mindig, most nem értem miért nincsen. Igazából máshol se találtam, ahol meg igen, ott lelőtték a közvetítést. :(

Trezeguet 2017.07.30. 22:04:36

@juve28adam: igen tudom én is ezen szoktam nézni... nézhetem akkor német kommentárral xd

pott70 2017.07.30. 22:07:40

Buffon meze nagyon jól néz ki!

GabeTR 2017.07.30. 22:09:21

Van a Diginek online adása: onlineplayer.digi.hu
Digis előfizetés kell hozzá. Esetleg egy jóbarát.
Remélem értitek ;)

4D 2017.07.30. 22:14:16

Ejj de nem orulok ennek a retek palyanak! Remelem nem lesz serules. Forza Juve

FeriGjuve 2017.07.30. 22:18:08

Eddig jobbak vagyunk,bàr jelentősège nincsen,de Dybala ugy làtom lassan meccsformàban van.Nem szabad eladni a sràcot!Kèt èv ès vilàgklasszis lesz.

4D 2017.07.30. 22:18:50

Ez a cygames felirat nem ugye lesz rajta a rendes mezen!?

Rikoo 2017.07.30. 22:19:29

De Sciglio-Benatia megint mozi...

Forza Juve !!! 2017.07.30. 22:20:06

@4D:
Ez a rendes mez szóval szerintem 100% hogy rajta lesz egész szezonban.

Rikoo 2017.07.30. 22:23:03

@4D: "A three-year sponsorship agreement is signed with the Japanese company, whose logo will appear on the back of Bianconeri kits from the 2017/18 season."

4D 2017.07.30. 22:24:32

@Forza Juve !!!: @Rikoo: Gyász! Köszönöm az infót

Shankin 2017.07.30. 22:29:38

Dybala, hogy áthúzta a Ninja lába között :D Bernardeschi fog ma játszani?

Rikoo 2017.07.30. 22:30:15

De Scoglio sérült vagy depressziós?
Nagyon motiválatlan...

4D 2017.07.30. 22:32:04

Haha: "The Japanese company becomes the first back-of-shirt sponsor in the Serie A champions’ 119-year history" Remélem kurvasok lóvét tolnak a csapatba..

Forza Juve !!! 2017.07.30. 22:35:53

Marci és Cuad eddig jól játszanak.

@Rikoo:
Nagyon bizonytalan.

Rikoo 2017.07.30. 22:36:53

Marci lehet az új b-t-b igazolásunk?
Kegyetlen jól nyomja Pjanic mellett. Annyi labdát szerzett eddig, mint az egész Roma.

patrik1112 2017.07.30. 22:38:14

Marci jateka nagyon tetszik, es Cuadradora is jo hatassal van hogy kapott rivalisokat. Pjanic is jol tolja

steven.h 2017.07.30. 22:38:29

@Rikoo: Pont ezt akartam írni, viszont nekem egyelőre DS-sel sincs bajom

patrik1112 2017.07.30. 22:39:31

Bravo Mandzu!! Szep golpassz Sandrotol

4D 2017.07.30. 22:39:57

Tegnap is ment a horvátoknak...

MVPP 2017.07.30. 22:40:00

Én nem tudom mivan de szerintem De Sciglio egész tűrhetően játszik.

Juventino86 2017.07.30. 22:40:46

Ez eddig egész jó. Rugani stabilnak tűnik. Ds nem ladbaművész de eddig nem hibázott. Marci bizatatóan mozog megint. Rá nagy szükség van. Cuad igyekszik. Mandzu pedig a csapat egyik lelke, és a gól ugye :)

Rikoo 2017.07.30. 22:43:52

@Juventino86: Rugani nekem is tetszik, tavaly sokat fejlődött. Benatiaról, viszont megint majdnem kaptunk egy gólt. Csak Dzeko akkora balf@sz, hogy 5 méterről kihagyta.

Flachs 2017.07.30. 22:44:25

@MVPP: Igen tàmadàsoknàl türhető . De a védekezésben pocsék... nincs ott

Juventino86 2017.07.30. 22:46:38

@Rikoo: Hát remélem komoly meccsen Rugani mellett inkább Chiello v Barza fog kezdeni:)

steven.h 2017.07.30. 22:48:05

@Juventino86: +1, a Rugani-Chiellini kettős az elég stabil lehet

epaska 2017.07.30. 22:50:14

Dybala és Higuaín jól nyomják...

steven.h 2017.07.30. 22:51:32

A róma már most gyakorolja hogyan kell esni a 16-oson belül

4D 2017.07.30. 22:51:38

Perotti nyaktetoválása bakker... igazi sutyerák

pott70 2017.07.30. 22:53:51

Feljöttem meccs közben,hogy megkérdezzelek Benneteket,hogy ugye nem a szememmel van gáz,mert az Marchisiot kurva jónak látja,de olvasva a kommenteket megnyugodtam,mert Ti is ezt látjátok..Ennyien csak nem vagyunk félvakok...A legnagyobb új érkező lehet a kp-ra!Nem ám Matic..

Juventino86 2017.07.30. 22:55:48

@pott70: Ha Marci a régi formájában tud játszani és nem sérül meg, akkor én még azt is megkockáztatom, h megvagyunk azokon a posztokon. Meglátjuk :)

epaska 2017.07.30. 23:01:04

@Rikoo: Az. :D Szerintem nagyon gyengék mindketten.

Rikoo 2017.07.30. 23:06:11

@epaska: Dybala szerintem jól játszik. Nélküle igazából nincs is támadójátékunk.
Higany meg olyan, mint a rugófal. Nem, az inkább DS. Higany a labdatemető.:D

Mitya10 2017.07.30. 23:07:58

@Juventino86: Én is nagyon örülök Marcinak bár a sérülése ellenére mindenki szerette ah a pályán melózik de ugye ezt te sem gondoltad komolyan? :)

4D 2017.07.30. 23:12:09

A mai napig nem tudom elhinni, hogy kifizettunk higanyert 90 misit

Rikoo 2017.07.30. 23:22:00

Védelmünk az katasztrófa. Barza mikor lett ilyen sz@r?
Lichti egy roncs.

MdewC 2017.07.30. 23:26:06

@Rikoo: semmikor... Barza tartalékol (helyesen) mint az egész csapat.

Nehogy már egy huggyos felkészülési meccs miatt legyen elővéve a Professzor, mert falnak megyek!

Shankin 2017.07.30. 23:27:29

Higuain bazdmeg... Eléggé visszaesett a színvonal a második félidőre.

James Zabiela 2017.07.30. 23:31:17

Duglàsz Costa egész jól keverget a szélén!jó igazolàs lesz szerintem!

Rikoo 2017.07.30. 23:32:43

@MdewC: Mind a 3 meccsen hullagyenge. Ha érkezik még belsvédő tuti ő lesz az 5. számú az utolsó szezonjára.

MdewC 2017.07.30. 23:41:00

@Rikoo: ezt már írtam én is, biztos emlékszel, de Barzaról vagy jót, vagy semmit! ;) (nevetséges lenne 3 lényegtelen meccs miatt elővenni, évekig tartó világszínvonallal ellentétben. Ugye érzed.) Ale, GIGI, Pirlo, Barza, Marci, Chiello szidása tabu. (nálam tuti)

Rikoo 2017.07.30. 23:46:41

@MdewC: Nyilvánvalóan nem szidom, megteszik helyettem mások. Ami, viszont tény, hogy az idő megy és Lichti, Barza ideje talán most járt le.
(megint gólt kaptunk róla közben)

HiemannMoc 2017.07.30. 23:47:36

Desci védekezésével szerintem az volt a baj, hogy nem tudta a taktika alapján hova kellene olykor állnia
Volt olyan pl. hogy a 4 védő középen egy falat alkotva összeállt miközben a 2 támadó szélsőnk jött vissza a szélre
Viszont amikor Cuad nem jött vissza akkor óriási űr maradt a helyén

A roma góljánál is Berna védekezett a szélen... Lichti fogalmam sincs,hogy merre volt

MdewC 2017.07.30. 23:48:23

@Rikoo: Barzaval várjunk még. ;)

Rikoo 2017.07.30. 23:52:49

@MdewC: Tudod Te is, hogy az egyik legnagyobb rajongója vagyok. De, sajnos ezek már tények. Ne felejtsük el, hogy már 36 éves.
Lichti detto.

MdewC 2017.07.30. 23:57:31

@Rikoo: hagyjuk már Lichtit, ki beszél róla...

Barzat pedig megvédem. 1-2 huggyos meccs miatt veszed elő. Sumán lehet, hogy több edzés munkát végzett, hogy tartsa a színvonalat, a kora miatt lassabban regenerálódik, idő kell neki, mint, ahogy azon se lepődök meg, ha ezeken a meccsejen motiválatlan.

100/98 egyet értek Veled, de most

MdewC 2017.07.30. 23:58:08

@Rikoo: türelmetlen és túl szigorú vagy vele,

Juve!

Trezeguet 2017.07.31. 00:02:27

na a tiziket már nem engedik nézni? xd

Mitya10 2017.07.31. 00:03:17

Srácok nem nézem már Berna milyen eddig és Kean? :)

Rikoo 2017.07.31. 00:03:29

@MdewC: Már tavasszal sem volt a topon, a BL döntőben meg konkrétan megalázták, iszonyat gyenge volt.
Professzor úr ide vagy oda, az idő már eljárt felette...

Mondjuk hozzátenném még, hogy ő a Serie A-ban volt igazán király. A válogatottban, Bundesligában és BL-ben SOHA nem volt topszintű játékos.
De tényleg nagyon szeretem és ezek igazából nem is érdekelnek annyira.

Forza Juve !!! 2017.07.31. 00:13:55

Rég láttam olyan tizi párbajt ahol Juve játékos nem hibázott :)

El kell fogadni, hogy Barza papa felett kezd eljárni az idő, gondolom ez lesz az utolsó szezonja és nem nagyon szánnak már neki fő szerepet.

MdewC 2017.07.31. 00:15:44

@Rikoo: ... értem, de most nem vagy korrekt. Inkább osztod Barzat az igazadért, ez nem szép, pláne, hogy 100x több jó teljesítménye volt, mint rossz. Ezért se szép Tőled.

Más: szépen lőttük a tiziket, a tartalék kapusunk meg majdnem parádésan védett 3-at, végül is egyet. Szvsz nem volt véletlen, hogy Lichti, Barza, Berna és Costa is lőtt tizit. ;)

Patricco 2017.07.31. 00:16:29

@Mitya10: kb kétszer értek a labdában szóval nem lehet véleményt mondani a teljesítményükre sajnos...

Juventino86 2017.07.31. 00:16:57

Számomra az már látszik, hogy támadóposzton mennyiség is minőség is van. Sőt, elég sokan vagyunk, Keitára már tényleg nincs szükség. Mert akkor valakinek mennie kell, az nem szül jót, ha ennyi topjátékos padozik. Szóval nem kéne már újabb támadót venni.
A védelemmel lehetnek bajok. Jobbhátvéd kellene, de minél előbb.

MdewC 2017.07.31. 00:17:26

@Rikoo: majd ha az éles meccseken is elkezd hibázgatni, akkor térjünk vissza Barzara, addig jár neki a türelem. Sőt!

Rikoo 2017.07.31. 00:19:26

@MdewC: Nem osztom Barzát csak tényeket hozok fel. Megöregedett és a Serie A-ban volt ő prof. mindig és nem máshol.
De itt van bizonyíték, ha nem hiszel nekem: www.whoscored.com/Players/6075/History/Andrea-Barzagli
De rengeteg más forrást és bizonyítékot tudnék még felhozni.

Inkább hagyjuk is, mert én is szeretem és 1000x inkább Benatiát látnám kereten kívül.
Ruganit meg kezdőben kell játszatni Chiello mellett ez egyértelmű.

m.martin91 2017.07.31. 00:20:34

Hát, én a támadóktól nem láttam semmit, akár Primaverások is lehettek volna. Douglas Costa és Bernardeschi berúgták a büntetőket, nagyjából ennyi. Higany egyszer ért labdához, Dybala próbált kevergetni valamit. Ennyi. Keita, mint egy falat kenyér...

MdewC 2017.07.31. 00:20:44

@Rikoo: sz@rok a bizonyítékokra, néha a tisztelet többet ér.

Rikoo 2017.07.31. 00:23:05

@MdewC: Nem értem, hogy jön ide a tisztelet..
Baggiot is tisztelem mégsem várom el, hogy 50 évesen bebassza 20-ról..

MdewC 2017.07.31. 00:24:05

Vissza fogunk még sírni jó pár játékost, köztük Barzat is. (Huggyos felkészülési meccsen legendákat sz@rozni tiszteletlenség!)

GGábr81 2017.07.31. 00:24:18

@Rikoo: Na a tavasszal nem értek egyet, mert bármikor, bárhol játszott, akár csereként, mindig egyből írta, hogy megint oktatott, nagy tanár volt... A Bl döntőben ki nem volt szar? Ezek a meccsek meg, na hagyjuk is. Amúgy megnézném a Rugani Kinkong párost végre. Professzor már csak kiegészítő lesz amúgy, tehát kár itt az ő teljesítményére fókuszálni.

Rikoo 2017.07.31. 00:24:19

@m.martin91: Keita, Mandzukic és Higany mögött fog padozni szvsz.

Barolo4 2017.07.31. 00:24:56

Na szóval.... nagy meglepetés nem volt ma se.
Elől szerintem nagyon jók leszünk (gyakorlatilag meg is vagyunk).... Costában és Bernardeschiben is ott van a plusz.... össze kell még érniük a többiekkel, illetve fontos (főleg az előbbinél), hogy ne legyen öncélú. Nekem a szemtelenül fiatal Kean is tetszik, kérdés, hogy mi lenne jobb a fejlődése szempontjából... valószinűleg az, ha valami nem rossz csapatban állandó lehetőséget kap, de őt nagyon ide kellene láncolni, mert ő szerintem pár év múlva top csatár lehet. Bentacur sem tűnik fogalmatlannak és mindenképpen jobb, mint a 3 zseni, akiből min. 2 el kellene adnunk magyon gyorsan. Kp-ra még muszáj igazolni, mert itt konkrétan erősebb a Róma jelenleg. A védelemben is voltak meredek dolgok.... egyelőre túl darabosnak tűnik ez a részleg, illetve szerintem nincs igazi vezére (max Buffon a kapuból), ide is kell min. egy jobb bekk. Szóval Marrottának még van dolga, bár eddig szerintem többségiben jókat húzott az öreg, kérdés, mi van még (mennyi :)), a tarsolyában. Forza Juventus!

MdewC 2017.07.31. 00:25:26

@Rikoo: b+ Rikoo ez meg nagyon gyenge példa. ;) Ezt az egészet nem vártam tőled. Pont Tőled nem.

Rikoo 2017.07.31. 00:27:25

@MdewC: Egyáltalán nem érzem, hogy igazad lenne. Van egy szubjektív véleményed, vagyis Te vagy a blogon a legnagyobb rajongója Barzaglinak.
Ettől függetlenül ami tény az tény. Mindenki kiöregszik 1x.

Rikoo 2017.07.31. 00:30:00

Ami a meccset illeti egyértelműen látszik, hogy megint lyukas a keret, mint minden évben mióta Marotta itt van.
A kérdés, hogy most sikerült-e befoltozni vagy sem.
jobbvédő, belsővédő, belső kp.

MdewC 2017.07.31. 00:30:37

@Rikoo: nem mondtam, hogy igazam van, csak szépen kértelek, hogy hagyjuk Barza ekézését lényegtelen meccseken. A kettő nem ugyan az.

Csak nem vetted a lapot. (Attól még, hogy linkelsz egy statot, attól pedig Barza király marad, nem rajta ment el a BL, sőt, top 5 védőben bármikor benne volt az elmúlt 6 évben.)

MdewC 2017.07.31. 00:31:50

@Rikoo: és nemcsak Barza nagy rajongója vagyok, hanem jó pár játékosé. Szóval óvatosan a sz@rozással plz. ;)

Béke.

Patricco 2017.07.31. 00:36:08

Szerintem DC-nak jobban menne a játék a jobb szélen mert egyrészt ballábas másrészt a meccsen is jobban tolta ott de akkor Bernardeschi szerepét nem tudom hová tenni. Vagy Dybala cseréje lesz vagy DC kimegy a balszélső posztra ahol szerintem rosszabb és Berna lesz a jobb szélső!

GGábr81 2017.07.31. 00:37:11

@Rikoo: A te véleményed is szubjektív, mert azt mondod, hogy jó volt, de jövőre már nem lesz jó, mert kiöregedett. Az tény, hogy 36 éves, de az nem, hogy nem lesz jó, hiszen még nem történt meg. Ez csak egy jóslat, egy megérzés, azaz szubjektív vélemény, nem tény. Majd ha lejátszott 1-2 meccset akkor majd meglátjuk mi lesz. Ezekből a felkészülési buli meccsekből, meg ne vonjunk le túl sokat.

Rikoo 2017.07.31. 00:37:33

@MdewC: Akármennyire szeretem, soha nem gondolnám, hogy top5 védő lett volna. Szeretem a stílusát, de pont ő az aki nem tudott mit kezdeni a legjobb támadókkal.
Legjobb példa Chiello aki meg mindenkit megsemmisített.

Peace

Rikoo 2017.07.31. 00:39:28

@Patricco: Bernardeschi tipikus AM. Dybala posztján a legjobb.
DC meg jobbszélső helyén a legjobb.

Persze lehet majd forgatni a keretet, de az eddigi múltjukból kiindulva ezeken a posztokon játszanak a legjobban.

MdewC 2017.07.31. 00:44:22

@Rikoo: azért fordítva is voltak dolgok, mikor Chiello hibázgatott, Barza meg oktatott, max most az öregebb van elővéve. Igen, az tény, hogy a védelemnek fel kell pörögni a jobb oldalon.

Viszont GGábor jól összefoglalta, mire gondoltam. ;)

Juve!

Rikoo 2017.07.31. 00:50:12

@MdewC: Barza a BL-ben és válogatottban nem igazán oktatott.
Ő a Juventus profja. volt a Serie A-ban.

Szerintem jobb lenne, ha menne ő is és Lichti is nehogy csak arra emlékezzünk, hogy milyen gyengék voltak az utolsó idényekben és ez marad majd meg bennünk.
Persze, ha van még benne akkor hajrá, de most nagyon nem érzem ezt. Már tavaly és azelőtt is nagyon sokan lehúzták, én mondjuk SOHA nem voltam köztük.

Nem lenne jó, ha az történne, mint ami Ferrarával történt, hogy a legtöbben arra emlékeznek mennyire fos edző volt nálunk.

MdewC 2017.07.31. 00:53:26

@Rikoo: az érdemi beszélgetést befejeztem Veled ezzel kapcsolatban, mert kezd elmenni a hülyeség felé és nem akarok összeveszni Veled. Ezt elraktam egy dobozba és beírtam egy fekete pontot a sok piros mellé. ;)

nutellás marhapörkölt tejjel 2017.07.31. 00:56:56

messzemenő következtetéseket nem akarok levonni ilyen tutyimutyi meccsből, de az áruló bonucci k.rvára hiányozni fog a pályáról, úgy gondolom sokan alulértékelik távozását

Rikoo 2017.07.31. 00:58:30

@MdewC: Sajnálom, ha így érzed, mert szerintem még többen fogják ekézni a következő szezonban, mint most tették. Pedig elég sokan szidták itt a blogon az elmúlt 2 évben itt és mindig én hoztam fel ellenérveket msok nem nagyon.
Védeni fogom ezután is, de nem nagyon lesznek már érveim, ha így haladunk tovább..

Rikoo 2017.07.31. 01:03:44

@nutellás marhapörkölt tejjel: Egyetértek sajnos. Ruganin fog múlni nagyon sok.

Drotkoszoru 2017.07.31. 01:10:46

Nehéz az ilyen felkészülési meccsekből túl sok mindent levonni, igazából nem is szoktam, mert tényleg semmi jelentőségük nincs. Ami viszont egyértelműen szemet szúrt az De Sciglio. Nem azzal van a baj, hogy korlátozottak a képességei (és akkor még finoman fogalmaztam), az se zavart, hogy full alibit játszott, csak a biztos hátra-, oldal passzokra ment (bár Dani Alves után azért erős visszaesés), de különösen nagy hiba nélkül lehozta a meccset. Ami viszont botrányos az a hozzáállása. Nem vagyok pszichológus, de szerintem igazak lehetnek a róla terjengő hírek: ez a srác totál depressziós, akaratgyenge. Volt egy momentum, mikor lecsorgott egy labda a Roma 16-osánál, simán elérte volna egy sprinttel, erre gondolkodott, hogy elinduljon-e egyáltalán érte, utána meg csak szépen kocogott (alibiből), csak hogy biztosan ne érje el. Olyan volt, mintha fejben teljesen máshol járna, mint aki nem is szeretne focizni, csak azért játszik kényszerből, hogy meglegyen a létszám (grundon láttam hasonlókat, akik csak lődörögtek a pályán, látszott rajtuk, hogy semmi kedvük az egészhez, csak nem mernek hazamenni, hogy miattuk ne legyen vége a játéknak). Nem akarok egyetlen momentumból, meccsből ítélkezni, de ezt a mentalitást már a Milanban is látni lehetett rajta. Azt hittem, hogy a környezetváltás, illetve a régi edzője valamelyest kihozza ebből a mélypontból, de úgy látszik nem igazán. Fogalmam sincs milyen törés következhetett be az életében, de biztos vagyok benne, hogy a csávó súlyos lelki beteg, szakemberre van szüksége (nem kizárt persze, hogy jár terápiára). És mondom: nem azzal van a bajom, hogy nem egy labdazsonglőr, de legalább látnám rajta az akarat legkisebb szikráját, mert egy Sturaro legalább felszántja a pályát, a belét kihajtja, még ha buta favágó is és a labdarúgáshoz vajmi kevés köze is van. Egy világklasszisnál, aki évek óta a keret húzóembere még el is nézhető, ha ellötyög egy ilyen hakni meccset; de egy új érkezőnek hatványozottan bizonyítania kellene az edzője, a klub és a szurkolók felé, különösen DS esetében, akivel kapcsolatban azért elég szkeptikus volt mindenki. Őszintén kívánom, hogy szedje össze magát fejben, illetve lelkileg, mert nem csak, mint a csapatunk játékosát féltem, hanem mint embert is, hogy előbb-utóbb kárt tesz magában és öngyilkos lesz. Remélem persze, hogy csak én láttam túlzottan sokat e mögé, az viszont vitathatatlan, hogy egy jobb hátvédet igazolnunk kell sürgősen, mert se ő, se Lichti nem jelenthet megoldást egy komoly BL meccsen. Bízok benne, hogy elhozzuk Cancelót.

MdewC 2017.07.31. 01:22:28

@Rikoo: 1 embert nem tudok mondani, aki szidta volna, pedig olvasom a blogot. Egyet sem.

Tegye fel a kezét aki szidta! :)

Patricco 2017.07.31. 01:22:52

@Drotkoszoru: ezt én is akartam írni de azért csak nem pszichiátriai eset vagyis reménykedjünk benne......a mai teljesítménye elég komoly alibi volt de én csak egy szimpla önbizalomhiányban reménykedem! Remélem nem következik be amit írtál és csak nincs neki akkora problémája hogy súlyos következményei legyenek.

Drotkoszoru 2017.07.31. 01:33:36

@Patricco: Persze, önbizalomhiány is lehet, illetve talán túlzásba is estem most vele kapcsolatban, de sokszor a szimpla tekintetén is látszik, hogy valami nagyon nem okés nála. Reméljük semmi komolyabb és a jövőben jobban odateszi magát.

Rikoo 2017.07.31. 01:38:47

@MdewC: Szerinted jelentkezni fognak?
Én elég sokat vitatkoztam Barza ügyben az elmúlt 2 évben.

west30 2017.07.31. 01:55:57

@MdewC: @Rikoo: Szidni nem szidtam,de mar tavaly sem volt az igazi es ezt biztos szova is tettem.Viszont amit eddig a felkeszules alatt csinalt, az az evvegi bakiparadeba valo nem a Juventusba.

MdewC 2017.07.31. 02:16:14

@Rikoo: szted komolyan gondoltam? :)

Ugyan azt írom, mint anno Pirlo esetében. Már nem kell sokáig eltűrni a csapatban... De ennél több tiszteletet érdemelnek páran.

@west30: addig jó, ameddig csak ott csinálja nem? Ennél nagyobb gondja ne legyen a csapatnak.

west30 2017.07.31. 03:47:09

@MdewC: Persze,es nem is bantom en ot,de valoszinuleg mar kevesebb lehetoseget fog kapni,es ez lesz az utolso szezonja.

Trieszt120506 2017.07.31. 08:17:20

@Patricco: az eddigi két fellépésén nekem is ez szúrt szemet. Egyáltalán nem hajt, pedig neki illene, és 100%-ban csak arra törekszik, hogy ne hibázzon.

Játszott ő már BL és komolyabb válogatott (pl a tavalyi spanyolok elleni EB) meccsen egész jól, szóval azért ennél több tökösség van benne.

Trieszt120506 2017.07.31. 08:24:18

@m.martin91: "Keita, mint egy falat kenyér" Azért ez durva túlzás, a támadósor teljesen egyben maradt, és jött Costa + Bernardeschi. Sok mindent tényleg nem csináltak eddig az alatt a pár perc alatt, amit a pályán töltöttek, de teljesen felesleges bármilyen következtetést levonni.

Akkor már inkább a védelem, ami miatt aggódni kellene.

Ámok 2017.07.31. 09:26:37

@4D: Nem vagy vele egyedül.....

Juventino86 2017.07.31. 11:57:35

@Drotkoszoru: Sajnos mind igaz, amit írtál Ds játékáról. Nagyon halvérű volt. Lichti a maga hibáival tökösebben játszott, robbanékonyabb volt, pedig majdnem 10 évvel idősebb. Sürgősen kell egy vagány jobbhátvéd.

Rocky80 2017.07.31. 12:18:55

Támadósor már most rendben lesz. Ha Keita jön, az már csak hab a tortán.

Cuadrado tetszett ismét, Marci szintúgy. Náluk ugyanebben a folytatásban reménykedem.

DS meg hozta a kötelezőt, nekem ez is elég ha nem hibázik. Miért kell hogy mindenki extra legyen?

Lichti helyett kell valaki és nem szarok be a következő idénytől.

Középen Marci-Khedi-Pjan-Benta van a 2 helyre stabilan, de Asa-Lemi és Stu is opció. Annyira nagy vész ott sincs.

Drotkoszoru 2017.07.31. 13:57:09

@Trieszt120506: "és jött Costa + Bernardeschi. Sok mindent tényleg nem csináltak eddig az alatt a pár perc alatt, amit a pályán töltöttek, de teljesen felesleges bármilyen következtetést levonni." Costa szerintem kifejezetten ígéretes volt tegnap. 45 percet játszott, egy teljesen felforgatott csapatba került be, ahol egyszer a jobb, majd Berna beállásával a bal oldalon kellett játszania. Ehhez képest volt egy szép lövése, mikor jobbról becselezte magát a 16-oson belülre, a lövését a Roma kapusa Higuaín elé ütötte, amit az argentin nem tudott bekotorni pár méterről. Szintén volt egy gyönyörű labdaátvétele bravúros mozdulattal, amivel a 16-os közepéig gyalogolt, onnan kitette bal szélre Bernardeschinek majdnem gólpasszt érően (más kérdés, hogy Berna csúnyán eltörte a zsugát). A meccs végén szintén volt egy elég jó szabadrúgása, a mindent eldöntő büntetőt pedig ő lőtte be. De mezőnyben is voltak szép passzai, cselei, megoldásai. Nem mondom, hogy most el kell ájulni tőle, túl sok következtetést sem érdemes levonni egy ilyen meccsből, de azt nem mondanám, hogy nem csinált semmit. Jobban, veszélyesebben mozgott, mint Bernardeschi vagy akár Cuadrado (bár ő se volt rossz). Nem lesznek gondjaik a támadósorban remélhetőleg. Ettől függetlenül én sem bánnám, ha Keita még érkezne, de egy jobb hátvéd most mindennél fontosabb, de középső védő, védekező középpályás sem ártana.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása