Nedvěd: "Bármi megtörténhet Schick ügyében"

schick_patrik_sampdoria_1.jpgSikertelenül zárult ugyan Patrik Schick átigazolásának ügye a Juventushoz, hiszen az ifjú cseh támadó megbukott az orvosi vizsgálatokon, azonban a honfitárs Pavel Nedvěd szerint még "bármi megtörténhet".

A sajtó munkatársai az FC Barcelona elleni felkészülési mérkőzésen faggatták a Juventus legendáját és jelenlegi alelnökét az ügyről, miközben aláírásokat osztogatott a zebramezes szurkolóknak.

Ahelyett azonban, hogy kategorikusan kizárta volna Schick érkezését, Nedvěd sokat sejtetően csak annyit válaszolt, hogy: "Bármi megtörténhet."

A Sampdoria 21 esztendős támadója múlt hónapban járt Torinóban, ahol átesett a klubváltást megelőzős orvosi vizsgálatokon, s már csak ez választotta el attól, hogy magára ölthesse a zebracsíkos mezt, hiszen a két klub korábban már megállapodásra jutott egymással a 30.5 millió eurós vételárról.

A hét során mind a Sampdoria, mind a Juventus hivatalosan bejelentette, hogy nem jön létre az üzlet, s rákövetkező napon már az Inter érdeklődéséről jelentek meg pletykák.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1912683119

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nathas 2017.07.23. 21:03:47

Remélem addigra felmegy 40-re az ára...

jeneiPALI 2017.07.23. 21:25:00

Jólvan már Keitára kéne rámenni nedved kedvenvce szivbeteg szerintem nagy felelötlenség lenne kiadni egy zsák pénzt igy érte!

Hiribi27 2017.07.23. 21:38:38

Neeee! Azt hittem, h ez a dolog már lezárult.

Andris Farkas 2017.07.23. 22:15:06

és Kroos-zal mi van? Nem úgy volt, hogy érdeklődünk iránta? Remélem leigazoljuk, mert akkor az lenne az év legértelmesebb igazolása.

Rikoo 2017.07.23. 22:23:56

@Andris Farkas: Semmi esélyünk, hogy leigazoljuk.

simoni 2017.07.23. 22:53:19

Felejtsük már el ezt a gyereket. Bernardeschivel elöl bőven megvagyunk. A védelemben, de még inkább a kp-n lévő lyukak betömködésére tessék koncentrálni! Khedira helyett szívesen látnék már valakit, aki nem csak a "passzsávok lezárására" képes...

Marha bosszantó, hogy nem sokat kellett volna hozzátenni ahhoz a lóvéhoz, amit erre a srácra szántak, és már rég meg lehetne a megoldás Tolisso személyében. Jó nagy kapufa volt lecsúszni róla. Azóta meg zs-bbnél zs-bb megoldásokról hallani. A Kroos-sztori nyilván nonszensz, azt az újságírót csúnyán megsüthette a nap.

Mitya10 2017.07.23. 23:35:05

Minden tiszteletem Nedvedé de ez már kezd nagyon csehes nyálas mindenes lenni azért ennyire nem jó 30 + a betegsége... Nézzen más cseh után ha már ennyire ezt akarja :D Ott van Krejci :P

Paris Hamilton 2017.07.24. 09:44:39

Semmi szükség nincs rá. Így is, Federico megérkezett, nincs értelme a leigazolásának, sőt Keita-t sem kellene most már erőltetni, mert a előre mos már annyian vagyunk mint égen a csillag. Mostantól a középpálya és a védelem erősítése kellene hogy legyen a prioritás.

Roli984 2017.07.24. 12:09:09

@Andris Farkas: Nyilván pont tudnánk két hónapig állni a fizetését mielődd csődöt jelentenénk :)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10237) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4275) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4291) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása