Allegri: "Ez az év még nehezebb lesz"

allegri_massimiliano_bl_sajtotajekoztato_1.jpgA Juventus mestere, Massimiliano Allegri a közelmúltban hosszabbított a torinói klubbal, s most a Sky Sport Italia-nak adott hosszú interjú során mesélt a frissen lezárult szezonról, az elveszített Bajnokok Ligája-döntőről, valamint a következő szezon Juventusáról.

"Mindenki azon tűnődött, hogy vajon távozok-e, ha nyerünk, ehelyett közel álltam hozzá a vereséget követően." - mondta a vesztes Bajnokok Ligája-döntőről Allegri a Sky Sport Italia munkatársának nyilatkozva.

"Gondolkodnom kellett, s legfőképpen magamba kellett néznem, hogy a lehető legjobb módon kezdhessem újra, mert ez az év egy sokkal keményebb év lesz.

Három scudettókkal, Olasz-Kupával, Bajnokok Ligája-döntőkkel és Szuperkupával töltött év után természetes, hogy magába néz az ember, mert ott leselkedik az összeomlás veszélye. 

Ehelyett gyorsan döntöttem utána, beszéltem a klubbal, s minden körülmény adott hozzá, hogy kiváló szezonunk legyen. Ez egy kihívás lesz a kihíváson belül, egy kihívás saját magunkkal szemben, mivel javítanunk kell a játékunk színvonalán. 

Soha sem beszéltem senki mással, s soha sem köteleztem el magam senkihez, mert mindig is a Juventus lesz az első klub, amely mindenről értesül. A céljaink foglaltak le, s soha sem foglalkoztam a jövővel, a döntőt követően hoztam döntést.

A legfőbb cél az lesz, ami a Juventus génjeiben van, ez pedig a scudetto. Ez után jön az Olasz Kupa és a Bajnokok Ligája. Azt mondanám, hogy az elmúlt három évben a Juventus megszilárdította helyét a legjobb nyolc klub között, s a Bajnokok Ligája egy olyan cél, amelyet a Juventusnak továbbra is hajszolnia kell.

Azt pedig láthatták a Bajnokok Ligájában, hogy az egyik évben a nyolcaddöntőig juthatunk, ahogyan akár az elődöntőig vagy a döntőig is. A cél, hogy oda jussunk, ebben az évben sokkal nehezebb lesz, mert ott van öt angol csapat, név szerint a Chelsea, a Tottenham, a Manchester City, a United és a Liverpool. Agresszív résztvevők lesznek, elért készen kell állnunk."

A Juventus nagyszerű első félidőt produkálva, majd a szünet után romokba hullva szenvedett vereséget a cardiffi döntőben.

"Az első félidőben igazán jól játszottunk. Azt gondolom, hogy több kapura lövésünk volt. Azután a második félidőben fölénk kerekedtek, jobbak voltak nálunk, s megérdemelten nyerték meg a döntőt. Ez az, amit újra kell kezdenünk, bármiféle dráma nélkül, a nagy csalódások és depresszió nélkül, amit az utolsó tizenkét mérkőzés alatt éreztem.

Megértem a keserűséget amiatt, mert nem nyertük meg a döntőt,  mert a másodikat veszítettük el három éven belül, de félig teli kell látnunk az üveget. Egy újabb scudettót nyertünk, zsinórban a hatodikat, s ez legendás dolog. Három Olasz Kupát nyertünk zsinórban, s ott voltunk két Bajnokok Ligája-döntőben. Az, hogy ilyen második félidőt játszottunk, vereséget hozott számunkra, de ez nem teszi semmissé azt a kivételes szezont, amely során a Roma és a Napoli is rekord pontszámot gyűjtött a történelmében.

Meg kell próbálunk folyamatosságot adni annak a szisztémának, amelyet négy hónappal ezelőtt kezdtünk játszani. Ezért megnézzük majd, hogy melyik játékost igazoljuk le. Aztán van néhány játékos, akit leigazolhatunk, s nem mondta senki, hogy változtatni tudunk. Azt mondhatom, hogy számok tekintetében a keret teljes, leszámítva a támadórészleget. 

Gondolnunk kell azokra is, akik távoznak, s akiket pótolnunk kell, azonban ez a klub nagyszerű, s a lehető legjobban kezeli majd a kérdést. Jelen pillanatban komoly eredményeket értünk el Olaszországban és Európában is. Sajnos nem hódítottunk el európai trófeát, de meg fogjuk próbálni a következő években. Azt gondolom, hogy a Juventusnak ebben az évben is meglesz a kerete ahhoz, hogy nagyszerűen teljesítsen a Bajnokok Ligájában.

Ebben az évben mindenki le akar majd győzni bennünket, s hatalmas motivációra lesz szükségünk ahhoz, hogy ne járjanak sikerrel. Az Internek már a lezárult szezonban is nagyon versenyképes kerete volt, idén pedig edzőt váltottak. Spalletti már a Románál is megmutatta, hogy milyen nagyszerű szakember, s plusz értéket jelent majd az Inter számára.

Úgy gondolom, hogy a Juventus és a Napoli egy kicsivel a többiek előtt jár, de az Inter is újra becsatlakozik a scudettóért zajló küzdelembe, ahogyan a Milan is, amely nagyszerű dolgokat művel. A Rpma bizonyosan megtartja a tavalyi keretet, így többé kevésbé hasonló céljaik lesznek, mint az előző évben."

A soron következő lehet az utolsó szezon Gigi Buffon számnára, aki a napokban megerősítette, csaknem biztos, hogy egy év múlva befejezi pályafutását. 

"Gigi egy nagyszerű és intelligens fickó, s bizonyosan jelentős jövő áll előtte. Csak el kell döntenie, hogy mit akar tenni. A legfontosabb dolog, hogy kapusként a legjobb teljesítményt nyújtja, ahogyan eddig mindig is tette. Még mindig ő a világ legjobbja, s ezt idén is bebizonyítja majd, mert az utolsó világbajnokságára megy majd, s a lehető legjobban kell majd felkészülnie rá. A lehető legjobb felkészülést pedig a Juventusnál kell majd végeznie.

Azt gondolom, hogy az idei feladat az lesz, hogy javítsunk a játékunk minőségén, s következetesen jobban irányítsuk a mérkőzést a nagy csapatok ellen és a nagy meccseken."

A Juventus egyik első nyári igazolás Douglas Costa lehet, akinek ügynöke tegnap Marottával egyeztetett Torinóban. 

"Ő a célpontjaink egyike, s nagyon tehetséges."

Egy másik jelölt a Fiorentina tehetsége, Bernardeschi lehet.

"Ő egy fiatal játékos, hatalmas lehetőséggel a nemzeti csapatban. De Sciglio? Készen vagyunk a védelemben."

Vajon igaz lenne, hogy a Juventus Allegri személyes kérésére fordult a Sevilla középpályása, Steven N’Zonzi felé?

"Nincsenek kívánságaim. Beszélek a klubbal, s vannak játékosok, akik a piacon vannak, s akiket megközelítünk, ha javíthatnak a kereten. Ezek azonban egyáltalán nem kívánságok, mert nem jöhet minden játékos a Juventushoz.

Patrik Schick még nem a Juventus játékosa, ezért még nem érdemes beszélnünk róla, de olyan játékos, aki nem hétköznapi dolgokat művel."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr512593739

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dani880709 2017.06.14. 21:50:49

Costa + Bernad. + veratti = BL győzelem
Lemina, Asamoah, sturaro = out

Juve82 2017.06.14. 21:53:00

Ez az edző vá!Hatalmas respect Neked mindenért!Köszönjük a hosszú fordítást!

Hiribi27 2017.06.14. 22:17:12

Nekem az interjú legpozitivabb része az, h el akart menni. Mert félt az összeomlástól. Aztán meggyőzte a vezetőség, hogy maradjon. Ezek szerint idén nem lesz vezéráldozat és megkapja az erősítéseket. Örülök, h a 4231-et meg akarja tartani és ehhez keresnek embert. Az interjú alapján jön Costa(örülök) Schick( nagy kérdőjel, főleg az ára) Nzonzit akarja, de nem biztos, Bernad meg nagyon kétséges. A védelem kész, tehát ds akkor jön, ha vki megy.
Na és akkor továbbra is adódik a kérdés: ki lesz a belső kp erősítés?
Köszönjük a fordítást Apu! :)

4D 2017.06.14. 22:51:52

Off: Tolisso 40 misiért bőrgatya lett. Hivatalos

Hiribi27 2017.06.14. 22:55:13

@4D: sajnos pár órája már írtam én is :(

4D 2017.06.14. 22:55:50

Bocs, dühöngőben mar megirtak delutan

Alex8610 2017.06.15. 08:58:01

3 ev alatt 2bukott BL dontot feldolgozni senkinek sem egyszeru egyfelol nagyszeru teljesitmeny es jelzes erteku hogy a Juveval szamolni kell masfelol azert nem kicsit demoralizalo.En igazabol nemis tudom mit varok a kovetkezo szezontol.A Real elleni vereseget azota sem tudtam feldolgozni es nemis ertem mi tortent azon a meccsen azt hittem felfaljuk a Realt.Iden hatalmas lehetoseget hagytunk ki a Blben jovore nagyon nehez lesz a top csapatok akik tavaly leegtek biztos erosodni fognak nem kicsit.A bajnoksagban legenda lett a Juvebol hihetetlen szeriat produkal a csapat de felek ha jovore lebogunk a BLben lehet Allegri es par kulcs jatekos is lelep.Sok fugg a mercatotol mert az utobbi evek azert ravilagitottak arra hogy vekony a keret.

simoo · http://artissimoon.blogspot.com 2017.06.15. 09:02:00

"A legfőbb cél az lesz, ami a Juventus génjeiben van, ez pedig a scudetto. Ez után jön az Olasz Kupa és a Bajnokok Ligája"

pont így gondolom én is, a BL győzelem rengeteg mindenből adódik össze, legfontosabb örökké a bajnokság lesz
pláne most hogy, erősebb lesz a bajnokság.

biancineri101 2017.06.15. 09:55:22

@Alex8610: A BL lebőgés és a játékosok eligazolása alatt mit értesz?
Ha a döntőbe jutunk és nem nyerünk az azt jelenti, hogy nálunk csak 1 erősebb csapat van,szóval a Realba igazol majd mindenki?! Akkor mi lesz a Barcával meg a Bayernel, nem marard játékosuk?!
Amíg a legjobb 4 között van a csapat és esélyesek vagyunk a végső győzelemre is, senki nem lesz elégedetlen azt elhiheted! Nem kell mindig aggódni, aggódjanak azok akiknek csak pénzük van de eredményük nincs és örülnek ha nagynehezen el tudnak indulni a BL-ben...

I love JU 2017.06.15. 10:58:03

szuper nyilatkozat! szuper ficko ez az Allegri es profi edzo! elvezet olvasni, milyen megfontolt es higgadt! fantasztikus! hat sok sikert neki! sok sikert a Juve-nak jovore is! ne felejtsuk el h rendkivuli, nagyon kulonleges szezonunk volt! egy hajszal valasztott el a csucsok csucsatol. Fino alla fine!!! Forza Juveeeee!!!!

JuventusFanatikus 2017.06.15. 11:14:37

"De Sciglio? Készen vagyunk a védelemben."
Nagyszerű hír!

Alex8610 2017.06.15. 12:22:39

@biancineri101: Ja nem igy ertettem:)
Ezert irtam hogy egyfelol ez bravuros teljesitmeny.Inkabb arra celoztam hogy remelem nem torpanunk meg es ugy alakitjuk a keretet hogy ne egyhelyben toporogjunk.Vidal is azert lepett le anno mert ugy latta a Bayernel nagyobb eselye lehet megnyerni a BLt.Az mas kerdes ha maradt volna a seggen mar lehet nalunk megnyerte volna de ez mas kerdes.

Zombijuve 2017.06.15. 15:52:13

Az hogy milyen szezonunk lesz függ még a VB-től is! A bajnokságban ha a riválisok (Napoli,Roma,Milán?,Inter?) sok válogatottal rendelkeznek vagy igazolnak akkor nagy baj nem lehet! A kupában a padok fognak dönteni.A Bl az más tészta ott ki fog derülni hogy a VB és a válogatott mennyire élvez egyeseknél elsőbbséget!

alexGicamo 2017.06.16. 18:59:06

Remek fordítás ! Szép munka ! Köszönjük !

Remélem, hogy tényleg sikerül erősíteni a nyáron !
A kezdőből kb. 3 ember hiányzik , aztán ott van a vékony keret ... de ezzel semmi újat nem mondtam . Az eddig feldobott neveken én még nem idegesíteném magamat, várjuk ki végét !
Mindenki tudja, hogy főleg a középpályánkat kéne megerősíteni . Én hoznék egy középső középpályást ( btb ) és 2 szélsőt ( egy balost, egy jobbost ) .
Támadó cseréknek pedig a Primaverából halászgatnék . Kis csapatok ellen megfelelő pótlást jelenthetnének a fiataljaink az ászaink pihentetése céljából . Szerintem . Ja, meg persze Neto helyett is kell valaki ... Szczesny ... hát nem tudom. Azt tudom, hogy dög nehéz leírni... :P

FORZA JUVE PER SEMPRE !!!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása