Allegrit a PSG tízmilliós fizetéssel csábítja

allegri_massimiliano_noir.jpgA Paris Saint-Germain is versenybe szállhat a Massimiliano Allegriért, a francia klub pedig évi tízmillió eurós fizetéssel kívánja meggyőzni az olasz mestert Unai Emery megüresedendő helyének a betöltésére.

A La Gazzetta dello Sport beszámolója szerint Massimiliano Allegri ambíciózus személy, aki jövőre szeretne megfelelően felfegyverkezve újabb kísérletet tenni a Bajnokok Ligájában a végső sikerre.

A napilap szerint a Juventus képes garantálni a stabilitást, és az igazgatók meg vannak győződve a mester maradásáról.

Mindazonáltal a klubnak egyeztetnie kell a negyvenkilenc éves mesterrel, hogy megbeszéljék a fizetések, az átigazolási piac és a célkitűzések ügyét, mivel a Juventus továbbra is rendkívül éhes a BL-sikerre, azonban hosszabb távú terveket is szőnie kell a klubnak a fiatal játékosok beépítésének a vonatkozásában.

A Gazzetta értesülése szerint a mester és a klub vezérigazgatója, Beppe Marotta közötti egyeztetésre szerdán fog sor kerülni.

Ekkor a mester várhatóan fizetésemelésért fog folyamodni, aminek révén bérezése a jelenlegi évi 5,5 millióról 8 millióra emelkedhet, valamint a szakember a klubtól két BL-szintű igazolást is vár maradásának megpecsételéséhez.

Az olasz napilap továbbá nem megy el szó nélkül amellett, hogy az olasz mesterért további klubok is érdeklődnek, így például a tőkében dúskáló és a Juventusszal nem túl jó kapcsolatot ápoló PSG, amely vezetői talán már elég magasra helyezték a lécet egyes egyeztetésekkel.

A párizsiak mestert keresnek, mivel felmerült annak a lehetősége, hogy a PSG-t jelenleg irányító Unai Emery követheti egykori kollégáját, Monchit a római farkasokhoz, és bár szerződése 2018 nyaráig Párizshoz köti, az elmúlt félresiklott szezon után a nagyravágyó vezetés várhatóan nemigen fogja a tréner útját állni.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2712564659

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bbenj 2017.06.05. 13:24:54

Nem úgy volt,hogy vagy a P$G vagy Emery lenyilatkozta,hogy marad a következő szezonra is?amúgy meg nemtudnàm elkèpzelni,hogy pont egy P$G miatt menne el Allegri.

Magyar Közöny 2017.06.05. 13:38:27

Allegrinál inkább azt tudom elképzelni, hogy 1-2 év múlva Angliába megy.

Rivendell 2017.06.05. 14:02:23

most nem azért...2 bl szintű játékost? heeee? legyen mind BL szint bakker,ne 2...mi az,hogy BL szint?

rockitbaby 2017.06.05. 14:45:08

@Rivendell: Nos első tippr eazt mondanám, hogy ő kér két BL kalibert, a klub meg grátisznak ad neki pár fiatalt, hogy építse be és kezdje meg az elkerülhetetlen átmenetet. Mint Mátyás király meséjében, jut is, marad is.

Ha kiértékelik a szezont, leteszik a voksuk egy felállás mellett, akkor ha úgy vesszük, van olyan formáció, amihez elég lenne két BL szintű játékos.

vágóistván 2017.06.05. 14:47:14

kicsit furán van megfogalmazva,de érthető.nyílván klasszis/top szinvonalat jelenthet.vagyis két olyan kaliberű játékost kér,mint mondjuk sanchez meg mondjuk isco.
ez a psg hír sztem erősen hápog,illetve ha igaz allegri nem fog váltani,ha megkapja amit kér.a psg semmivel nem tud többet adni mint a juve.a juvénál csak a madrid tudna többet adni.

rockitbaby 2017.06.05. 15:48:43

@vágóistván: A PSG-nek pont egy ilyen edző hiányzik a nemzetközi sikerhez, mint Allegri. Hogy nem tudnának többet adni neki? Ezt te se gondolhatod komolyan. Több fizetés, nem ész nélkül, de lehe szórni a pénzt. Csak egy edző kell nekik, akivel meg tudnák lépni azt a bizonyos szintet. Mint mi Allegrivel. Ők is ugyanabban a cipőben járnak, mint mi Conte utolsó évében, csak egy nagyon kicsi plusz hiányzik onnan.

Persze egyet kell értsek, én se gondolom, hogy távozni fog a Mister, de ne becsüljük le a párizsiakat.

bulldeo 2017.06.05. 16:13:22

@Rivendell: 2 BL szintű játékossal szerintem meglennénk. Nagyon csúnya zakó volt ez a BL-ben, de amelyik csapat meg tudja verni 3-0ra a Barcelonát, azt ne írjuk már le annyira. Ha a kezdőnkből a már kevésbé penge játékosok a padra szorulnának, és 2 igazán jó játékos mellett jön még egy-két ígéret, akkor nagyon sokat erősödhetünk.
Meg kell oldani, hogy a 4 támadónknak ne kelljen állandóan játszania, és a szezon végére ne fogyjon el belőlük az üzemanyag, és máris óriásit léptünk előre. Magyarán ha 4 támadóval játszunk, nem lehet a keretben 4,5 támadó.
Szerintem már egy egészséges Pjacával sokkal jobban mehettek volna a dolgok a szezon végén, pedig azért ő nagyon messze van a klasszis szinttől.

Gabuero9 2017.06.05. 16:32:07

Nyari muszaj igazolasok: tolisso,keita,bellerin,verratti,sanchez/di maria.

nutellás marhapörkölt tejjel 2017.06.05. 20:10:28

gyáva ember lenne ha most lelépne de szerintem többen is elgondolkoznak a távozáson

babo0410 2017.06.05. 20:23:35

Szerintem is a formációváltás volt az oka, hogy nem tudtunk a döntőben nyerni. Nem volt a támadóinknak alternatívája. Azaz a szezon második felét végig kellett nyomniuk szinte pihenés nélkül, míg a Real játékosainak volt lehetősége a pihenésre. Ez volt szerintem a legfőbb különbség a két csapat között. Jövőre újra meg lehet próbálni, és akkor már szerintem a padunk is igazodni fog a 4-2-3-1-es felálláshoz.
Mert a véleményem az, hogy Cuadrado teljesítménye is azért romlott le, mert nagyon elfáradt a szezon végére. Ha lesz minőségi cseréje a padon a támadóknak is, akkor majd a Real ellen is lesz esélyünk. Szerintem egy minőségi paddal megnyerhető nekünk is a BL. Ez a keret erős.
És ebből kifolyólag Allegri tökéletes helyen van, mert itt felérhet a csúcsra, ehhez nem kell sok. A Juve jelenleg szerintem a Real mögött a legjobb kerettel bír.
Ezzel szemben a PSG kerete nagyon messze van a miénktől. Ott az a baj, hogy sok a pénz, amit nem jól költenek el. Ők is próbálják az aktuálisan felmerülő legnagyobb neveket kifogni, és nem valami koncepció mentén építkeznek. Kéne náluk is egy hosszútávú stratégia, aminek a mentén lehet igazolni, és nem azonnali sikereket akarni. Szerintem a PSG-nek is kéne legalább 2-3 év, hogy összerakjanak egy olyan keretet, ami olyan szinten van összecsiszolva, hogy esélyük legyen a BL-re.
Mert BL-t nyerni csak nagy nevekkel nem lehet. Oda kell egy olyan csapat, amelyik egymásért küzd, ahol a csapategység nagyon jól működik, ahol nem egyének vannak, hanem mindenki alárendeli magát a csapat érdekében.
Nálunk ez jól működik, csak sajnos az új felállásban nincs lehetőség pihentetni a támadókat. A Real jelenleg ebben erősebb. Csak ennyim múlott a BL győzelmünk.

Zsil 2017.06.05. 20:48:34

@babo0410: Teljesen egyet kell,hogy èrtsek veled!A keret teljesen ki lett csavarva a szezon vègère,ennyi volt a baj nem több.Nem kell itt sok mindent àtalakítani,egy kèt igazàn jò jàtèkos kell ès nem feltètlenül 70-80milliokèrt.Èn bízom a csapatban a vezetösègben ès Allegriben is.Nem lesz könnyü megcsinàlni,hogy ujra döntöbe kerüljünk,de biznunk kell a Juventisban hisz mi itt mind nekik szurkolunk!Akkor is ha elbuktunk sok BL döntöt,majd a következöt megnyerjük.Okozott ez a csapat idèn is sok sok szèp ès jò pillanatot.Erre emlèkezzen mindenki ès ne szombat estère mèg ha nehèz is elfelejteni is azt az estèt.Èn màr most nagyon vàrom a következö szezont!!!!Forza Juve!!

epaska 2017.06.06. 08:58:59

@Zsil: Az a baj, hogy egy BL döntőt ilyen mezőnyben nem olyan könnyü elérni, mint a Serie A elsőséget akár 6x. Könnyen lehet, hogy közelébe nem leszünk 5-6 évig...

Nathas 2017.06.06. 09:11:17

Szerintem neki befejezetlen ügye van ennél a klubnál, ezért még nem fog távozni. Ha nyertünk volna, akkor talán elgondolkodik a váltáson, de így nem hiszem.
Jelenleg nem is igazán látszik, hogy kivel lehetne pótolni.
Különben én úgy gondolom, hogy egy edzőnek (és a csapatnak is) kb 4 évente szüksége van a váltásra. Nagyon kevés az olyan edző, aki hosszútávon is képes motiválni a játékosait.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása