Allegri: „Ideje felébredni”

allegri_ordibal_oltonyben.jpgMassimiliano Allegri szerint csapata egyszerűen elaludt, és az elmúlt pár meccs alatt kevésbé koncentrál, az AS Roma elleni 3-1-nek azonban ébresztőként kell szolgálnia.

„Jó első félidő volt, mindkét csapat nagyon agresszív és határozott játékot mutatott. A második félidőben furcsa gólt kaptunk a saját szabadrúgásunkat követő kontrából.” - értékelt a mester a Mediaset Premium mikrofonja előtt.

A Juventusnak egy pont elég lett volna a bajnoki cím bebiztosításához, ám a csapat folytatta mostani rossz sorozatát, hiszen a tegnapi hármas sípszó után elmondható, hogy a bajnokaspiráns együttes három forduló alatt mindössze két pontot szerzett.

„Szerintem lankadt a figyelmünk, és azt gondoltuk, hogy eleget tettünk ahhoz, hogy megfelelő eredménnyel térjünk haza. Az Atalanta és a Torino elleni döntetlen, illetve a mai vereség azt bizonyítja, hogy koncentráció tekintetében valami hiányzik.

Legalább ébresztőként fog szolgálni a mai vereség a szerdai Olasz Kupa-döntő előtt. Jó első félidőnk volt, szervezettnek kellett volna maradnunk, és nem lett volna szabad lehetőségeket adjunk az ellenfélnek.

Az AS Roma volt az ellenfél, az olasz bajnokság második legerősebb csapata, és bármi megtörténhet ezeken a rangadókon. Ezt figyelembe vettük, és tudtuk, hogy a scudetto sorsa egyéb meccseken fog eldőlni, nem a közvetlen párharcokon.

Nem mondom, hogy teljesen váratlan volt a mai teljesítmény, de nem számítottunk ilyesmire. Az első félidőben kontroll alatt tartottuk a meccset, a továbbiakban pedig gondoskodnunk kell arról, hogy teljesen a szezonra koncentrálunk a következő pár hétben.

Lépésről lépésre kell haladnunk, mivel még semmit sem nyertünk. Előttünk van még az Olasz Kupa-döntő, majd játszunk a Crotone ellen, a Bajnokok Ligája mérkőzésig szinte még egy hónap van.

Az egyenlítés után úgy gondoltam, hogy felállunk, és meg tudjuk nyerni a meccset, de nem voltunk elég éleslátásúak. A második félidő első néhány passzától már világos volt számomra, hogy a csapat alszik el. Az ellenfélnek ajándékoztuk a labdát!

A szezonnak vannak pillanatai, amikor a labda a kapufát érintve bepattan, de előfordul olyan is, hogy kipattan a kapufáról. Tudtuk, hogy egy pont már elég a bajnoki címhez. Tekintsük a pozitívumokat, a mai meccs után nem lesz gond a szerdai összpontosítással.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9412505551

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Juvetto 2017.05.15. 10:26:20

Jó lesz ez, rendben lesz ez, csináld, Max!

A Real egyébként szerdán játsza le a Celta elleni elmaradt meccsét, utána pedig vasárnap megy Malagába. Ezután majd' 2 hét "pihenőjük" lesz tétmeccs nélkül. Ebből a szempontból talán optimálisabb, hogy Mi még május 28-án megyünk pötyögni egyet Bolognába. Apró részlet, de talán számít majd (főleg, hogy elég jó "flowban" vannak Hisztiék)...

mrdel 2017.05.15. 11:18:26

Nem kell kétségbe esni. A vereségből inkább tanulni kell.

Paris Hamilton 2017.05.15. 11:49:46

Csak nekem van olyan érzésem hogy az első két gólban Buffon csúnyán benne volt?

Juvegaspy 2017.05.15. 12:00:12

@Paris Hamilton: Tudjuk h benne volt de ahogy a csapatnak neki is belefert. Kov 2 evet lehozza hiba nelkul es rendben vagyunk :)

Jack Bauer 24 2017.05.15. 12:02:32

Szerintem pont jókor jött ez a pofon!

Alex8610 2017.05.15. 12:47:01

Abban szinte biztos vagyok hogy ebből is pozitívan fogunk kijonni.Hajra!

En7ex 2017.05.15. 12:54:59

Remelem kene a triplazas nagyon plusz nyaron nehany jatekos mert rovid a padunk

Quentin_KR 2017.05.15. 13:59:26

Bàrmennyire is profik a sràcok, szerintem a koncentràciò hiànyàt a Bl. döntő okozza. Egyszerűen nem fèr bele hogy sorozatban az 5. döntőt is elveszítsük. Fèlek hogy ez akaratlanul is görcsössè teszi a fiùkat, Allegrit s az egèsz klubbot...

epaska 2017.05.15. 15:43:34

@Quentin_KR: Ebben van valami. A döntőben nem hagyhatunk ki annyi helyzetet, mint amennyit a Monaco elleni 2. Meccs 1. félidejében...

Györijuventino 2017.05.15. 16:05:35

Nem kell pánikolni egyszerüen nem veszik komolyan a bajnokságot a BL miatt. Most héten behuzzuk a kupát a bajnokságot és rá kell pihenni a BL-re.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1864) bajnokság (3451) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (958) elemzés (40) előzetes (874) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1689) játékosokról (10142) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2488) meccsek (4229) mercato (4251) nyilatkozat (7570) Olasz Kupa (331) összefoglaló (423) pletyka (4268) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (178) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (298) video (212) Címkefelhő
süti beállítások módosítása